Sítábor, nézeteltérés Cs. I.-vel
A tavalyi bunkózása után nem beszéltünk Cs. I.-vel egészen a matek diákkörig, amire jó szokása szerint eljött. Itt azt terveztem, hogy éreztetem majd vele, hogy nincs minden rendben, hátha magába néz. Ez sikerült is, ketten jöttek egy osztálytársával, aki rögtön közölte, hogy most hamarabb el kell mennie, mire én mondtam, hogy akkor vége is lesz a diákkörnek - korábban hasonló esetben Cs. I.-vel ketten is ott maradtunk és magyaráztam csak neki. Ezt követte a feladatok megoldása. A megszokott kedélyes viccelődés, könnyed dumálgatás helyett amint leültek, szárazon olvastam is a tervezett feladatot, majd vártam. Direkt csak a másik részt vevőt kérdeztem, van-e ötlete a megoldáshoz, és amikor a táblánál magyaráztam, akkor is csak őt kérdeztem, hogy érti-e. Cs. I.-nak is feltűnt a dolog, csak suttogva beszélt az osztálytársához (máskor simán beszélnek hangosan, nem is zavar engem ilyen kis létszám mellett). Aztán be is fejeztem és indultunk 3-an a buszmegálló felé. Út közben is direkt csak Cs. I. osztálytársához szóltam, sőt az elköszönéskor is csak vele fogtam kezet (bár ha Cs. I. nagyon nyújtogatta volna a kezét, nyilván nem utasítom el). Reméltem, hogy ezek után átgondolja, mi lehetett a bajom és megbeszéljük. Azonban ez nem következett be. Másnap az egyik utazós matekversenyt szervező tanár kért, hogy hívjam le Cs. I.-t és az osztálytársát, mivel ők is jönnek a versenyre. Én felmentem, bementem a terembe, és bár Cs. I. az első padsorban ült, hátramentem az osztálytáráshoz, közöltem vele, hogy le kell jönniük, szóljon Cs. I.-nak, és indultunk is.
Cs. I. viszont ezek után sem jött megbeszélni a dolgokat, és ez már így nem mehetett tovább, mivel semmiképp sem akartam összeveszni. Annál rendesebb, jobb barát ő, segített ő is nekem, nem csak én neki. Csak annyit akarok elérni, hogy észrevegye kicsit magát, hogy nem esik jól, ha ilyen bunkó velem, mert azért magasan több jót tudok róla mondani, mint rosszat. Ezért aztán leírtam neki én, hogy mi a gondom, szépen, nem bántó stílusban, hangsúlyozva, hogy nem összeveszni akarok és emlékszem a segítségére is, de azért egyértelműen közölve a dolgokat, hogy azok után amennyit én segítettem neki, rosszul esett a bunkózása. Másnap válaszolt is az írományomra, elmondta, hogy ő nem akart velem bunkó lenni, nem volt szándékos, bocsánatot is kért, és elmondta azt is, hogy neki fel se tűnt a dolog, ezért azt hitte, azért voltam vele olyan a diákkörön, mert nem jött Szilveszterkor. Elmondta, hogy a szó nélkül lelépegetései nem szándékosak, csak a nagyapja lekapcsolja a wifit (bár a legutóbbi lelépésekor otthon volt, nem a nagyapjánál), azt pedig elismerte, hogy bunkóság volt, hogy a 3-as csoportban nem írt vissza a karácsonyi üdvözletünkre. Végül mindent megbeszéltünk, délután pedig stílszerűen mentünk matekversenyre, ami után a megszokott módon nézegettük egymás osztályának feladatait. Ez is megoldódott tehát. (Másnap Facebookos konzultációval még egy nagyon nehéz példa megoldását is összehoztuk együtt.)
Kiderült, hogy abban a matek csapatversenyben, amiben indultunk, egész Kelet-Magyarországról és a határon túli területekről csak egyetlen csapatot hívtak be a döntőbe, és azok nem mi lettünk.
Elkezdtem az SZDK-ban az igényfelmérést arról, hogy legyen-e közös program, és ha igen, akkor milyen, mikor, hol. Szerencsére elég jó volt a fogadtatás és jó ötletek is születtek.
Miután Cs. I.-vel kibékültünk, felhozhattam a matek diákkörön azt a csapatversenyt, ahol nem kell a csapattagoknak évfolyamtársnak lenniük, így mi, diákkörösök tudunk 3-an egy csapatban indulni. Össze is hoztuk a csapatot rögtön (Cs. I., Z. M. és én). Felhoztam Cs. I. tavalyi ötletét is, hogy el kéne mennünk együtt moziba, de úgy döntöttünk, hogy megvárjuk, hogy legyen jó lehetőség. Hamarosan lett is: L. R. ötletére elmentünk fél áron megnézni az egyik hétköznap este a Star Wars legújabb részét. V. D. ötletére újra összehoztunk egy kártyázást is, bár most P. A. nem jött, viszont L. R.-t és Cs. I.-t is elhívtam, Cs. I. jött is. Ez is nagyon jól sikerült, jó sokáig maradtak. Pár nappal később pedig a legújabb KöMaL-példákat oldottuk együtt nálunk. Elmondható tehát, hogy legalább ezen a téren újra teljes a harmónia.
Legutóbbi "beszélgetésünk" óta szerencsére apám is békén hagy, tehát ez a probléma sincs felszínen - csak a szőnyeg alatt...
Nagyszüleimet is meglátogattam, bár ők gyakran problémáznak azon, hogy szerintük túl sokat foglalkozok a versenyekre való készüléssel. Ebben persze van is igazság, viszont az eddigi eredményeim után nem tehetem meg azt, hogy félvállról vegyem a dolgokat, főleg úgy, hogy mindhárom OKTV-n azonos kategóriában indulok, mint tavaly. Így aztán azok után, hogy tavaly, amikor idősebb diákokkal is versenyeztem, mindhárom tárgyból döntős voltam, nagyon rosszul festene, ha idén nem jutnék be. Tavaly elértem oda, hogy annyira jó eredményeket értem el összességében és több versenyen is, hogy ezt nehéz tovább fejleszteni, de még hasonlót elérni is. Azért persze megpróbálom, ezzel az évvel úgyis valószínűleg örökre vége a versenyeknek (egyetemen maximum TDK lesz, de az se az első 1-2 évben, maximum később, az után pedig maximum diákokat készíthetek versenyre, de én magam nem versenyezhetek). Igazából már nem bánom, hogy véget ér ez a versenyzés, pedig szeretek versenyezni, de ez a teljesítménykényszer rossz - persze ez nem csak a külvilágnak, hanem az önmagam felé támasztott elvárásoknak is köszönhető.
Ezt követően már elkezdődött a felkészülés hajrája, amikor már órákra sem kell bemennem. Ezt persze szeretem, ráadásul a két diákkörösnek, Cs. I.-nek és Z. M.-nek is versenye lesz, így egész jó kis csapat összeverődött a készülésre.
Az első matekverseny nagyon jól sikerült: én összesített második lettem az évfolyamomon és az egyik diákkörös Cs. I. pedig megnyerte a saját évfolyamán a versenyt. Ezen túl persze jókat kártyáztunk, nagyon jó volt a társaság (az előbb említett két diákkörössel és egy harmadik fiúval mentünk, ő is szerény, normális ember, K. D. tehát szerencsére nem jött). Ezután volt a matek OKTV, ami szerintem elég jól sikerült, a 4 példából bő 3 példát megoldottam (3-at teljesen, egyet részben), sőt az egyikhez egy általánosítást is írtam. A verseny után még bementem az iskolába fizikaszakkörre és találkoztam a matektanárommal is. Mikor mondtam neki, hogy hogy sikerült a verseny, kérdezte, miért nem oldottam meg mind a négyet. Nem mutattam neki, de ettől nagyon ideges lettem: a verseny előtt egy hétig kértem, hogy magyarázzon el nekem néhány példát, amit nem értettem, de mindig az volt a válasz, hogy nem ér rá, de bezzeg a diáknapozó osztályával volt ideje foglalkozni (persze tudom, hogy a tanárokon is mekkora teher van, de ha már nem készít a tanórán kívül, akkor ne kérdezzen ilyeneket).
Másnap indultunk a sítáborba. Egész napos utazás után meg is érkeztünk a szállásra. Első nap még nem síeltünk. Az első este rögtön érdekesen alakult. Nem sok embert ismertem a táborozók közül, de a buszon néhány emberrel elbeszélgettem, szóba is került a szobabeosztás. Ők hárman már régebben ismerték egymást, közölték, hogy ha nem lesz négyes szoba, akkor ők hárman lesznek, és nem is nagyon foglalkoznak a kérdéssel. Ez nem esett jól, gondoltam is, hogy én nem fogok ráakaszkodni senkire, ha nem akarják, akkor majd leszek mással. Aztán mégis csak sikerült elfoglalnunk egy négyes szobát, így egybe kerültünk. Este az egyik szobatárs teljesen lerészegedett, hányt össze-vissza, többek közt lehányta a szőnyeget, a fotelt, a zuhanyt, a csapot, a ruháját. Tiszta hányásszag volt a szobában. Mivel más szobákban volt még hely, a két másik ember gyorsan kereket is oldott, csak én maradtam a részeggel. Aztán persze én is mentem volna, de addigra bejött a tanár, és megkért, hogy maradjak ott vele éjszakára. Így történt, hogy a nagy barátok, akik először nem is egészen akartak bevenni a szobájukba, elmenekültek, cserben hagyták a harmadik embert, és én, aki aznap ismertem meg, maradtam vele éjszakára a bűzben, a hányásban... Az állapotok tényleg nagyon durvák voltak, a gyerek másnap semmire sem emlékezett. A többiek azért a cuccukat nálunk hagyták, ami arra jó volt, hogy reggel még az ébresztő előtt bejöjjenek, felbasszák a lámpát és ne hagyjanak minket aludni...
Másnap kezdődött a síelés. Az idő szép, meleg, napos volt, amit nap közben élveztünk, viszont a pályának nem tett jót, főleg a nap végére. Lett is egy csapat, akikkel egy ideig együtt síeltünk. Volt ott egy nagyhangú kilencedikes, mindenkin, még végzősként rajtam is élcelődött. A többiek nem is nagyon szóltak vissza neki, de én azért végzősként nem hagyhattam szó nélkül, bár békeszerető ember vagyok. Persze apróbb dolgokból ezek után rögtön éreztem, hogy nem vagyok szimpatikus neki: ha arról volt szó, hogy melyik pályára menjünk, én bármit mondtam, azt mindig lehurrogta, magától persze meg se kérdezett. Ellenben volt egy lány, annak a kívánságait állandóan nézte és többnyire rá is erőltette a csapatra. Én a béke érdekében nem veszekedtem, végül is nem olyan fontos, hogy melyik pályára megyünk. Többször előfordult olyan is, hogy előbb értem le a pálya aljára, mint a többiek (nem sokkal, néhány másodperccel). Ilyenkor általában a nagyhangú volt a második (ha éppen ő volt az első, rögtön kritizálta a tempómat - én viszont az egész tábor alatt egyszer sem estem el, így minden esésekor odaszúrhattam neki, hogy lassabban kell menni), és direkt 4-5 méterrel feljebb állt meg, mint én, lehetőleg úgy, hogy takarásba legyek és a többiek mellette álljanak meg. Ez általában sikerült is neki és jól eldiskuráltak (én nem kezdtem el hegynek felfelé oldalazni, hiszen nem láttam értelmét, azt hittem, csak pár mondatot beszélnek, így mire odaérnék, mennénk is a lifthez), az is lehet, hogy a később érkezőknek úgy tűnt, hogy direkt én álltam külön. Ha a liftben úgy jött ki, hogy nem fértünk be egyszerre, a nagyhangú mindig próbálta úgy elosztani az embereket, hogy lehetőleg én egyedül vagy minél kevesebb emberrel menjek (nem volt kedvem fél óránként veszekedni, mondtam, amúgy is gyorsan is sorra kerültünk, gyakorlatilag idő se lett volna rá). Azért egyszer eldurrant az agyam, mikor minősíthetetlen stílusban rámkiabált, és közöltem vele, hogy "anyjának dirigáljon, bassza meg". Ezek után nem nagyon szólt hozzám. Aztán utolsó előtti nap egy néhány fából álló facsoportot ők egy olyan részen kerültek, ahol kilátszott a fű, én viszont a másik oldalon kerültem. A facsoport mögött volt egy büfé is, ami kiérve takarta őket, de azért vártam, hogy jöjjenek. Gondoltam, hogy a nagyhangú megint szivat, hadd várjak, míg dumálnak. De nem akartam szó nélkül elindulni, mert akkor meg én leszek a rossz. Pár perccel később láttam, hogy visszamentek ugyanott és a facsoport túloldalán elindulva elmentek egy másik, a pár perccel korábban megbeszélttől eltérő pályára - azaz valószínűleg ott akartak hagyni, sejthető, hogy kinek a nyomására. Nekem se kellett több, picivel hátrébb utánuk indultam. Lehet, hogy észrevettek, lehet, hogy nem, de az valószínűleg nem véletlen, hogy most nem volt diskurzus se lesiklás közben, se a pálya végén, láthatóan siettek a lifthez, hiszen addigra majdnem beértem őket. A lift tetejénél is rögtön indulhattak, nehogy utolérjem őket. Azonban hiba csúszott a tervükbe: bár már nem tudtam, merre mentek, a két pályából mégis jól választottam, és mivel az egyikük elesett, utol is értem őket. Meg persze nem álltam, lassítás közben odaszóltam nekik az esettel kapcsolatban, hogy azért tudják, hol a helyük és ne nézzenek hülyének, aztán mentem is tovább. Innentől külön síeltünk.
Az esték fáradtan töltük, de azért mindig oszogattunk persze. Összességében jó volt a sítábor. Azért vissza felé a buszon történt még egy érdekes eset: a mögöttem ülők, köztük az egyik kezdeti szobatársam, azt hihették, hogy alszok, és elkezdtek elég szépen kibeszélni. Én persze mindent hallottam, de nem mozdultam, kíváncsi voltam, miket mondanak. Igazából konkrét ronda dolgokat nem mondtak, csak élcelődtek rajtam, főként azon, hogy mennyi időt töltök a kémiaszertárban.
A tábor után egy hét megfeszített munka következett: minden nap lefekvésig tanultam, hiszen következett a kémia és a fizika OKTV. Sajnos a kémia most nem sikerült olyan jól, mint tavaly: az egyik számolásnál olyan (egyébként helyes) egyenletrendszert írtam fel, ami azonosságra vezetett, nem pedig konkrét megoldásra, viszont az egyenletrendszer bonyolultsága miatt ennek számolásával több mint 20 percem elment. Egy másik példánál ötismeretlenes egyenletrendszert írtam fel, ki is küszöböltem négy ismeretlent, de az ötödikre egy harmadfokú egyenletet kaptam. Ezt grafikusan meg tudom oldani, viszont kémiából ilyen magas fokú egyenletet nem szoktak adni, ezért arra gondoltam, hogy valamit elronthattam. Gondoltam, majd később visszatérek ehhez a feladathoz is. Viszont ezek után olyan dolog történt velem, mint még soha: leblokkoltam és rosszabbnál rosszabb gondolatok törtek rám: nem jutok a döntőbe, ami a tavalyi szereplésem után nagy égés lesz, nagyképű osztálytársam kapja majd a legjobb OKTV-eredményért járó díjat, csalódást okozok a tanáromnak... Percekbe telt, mire lenyugtattam magam, közben egyszerűen bármibe kezdtem, mindent elsámoltam és újra kellett kezdenem. Ezek után a többi feladatot már mind megoldottam, és így a vége előtt 5 perccel végeztem, ami azt jelentette, hogy már sem a két előbb említett példához vissza térni nincs időm, sem a már kiszámoltakat nincs időm átnézni, hogy jó-e (ha még 1-2-t átolvasok és észre is veszek benne hibát, helyesen átszámolni már úgy sem lett volna időm). Tavaly mindent megcsináltam és még ellenőrizni is volt időm... A helyzeten valamit javít, hogy a másik versenyző (ketten voltunk a megyéből) sem ért a feladatok végére és neki is rosszabb lett, mint tavaly. A fizika OKTV már jobb lett, bár két kisebb figyelmetlenséget ott is elkövettem, de ez csak 1-2 pont levonást jelenthet, 2 feladatot így nagyjából jól megcsináltam, a harmadikkal pedig a tanárom se boldogult, így azt valószínűleg nem sokan oldották meg az országban.
Ezek után jöhetett egy kis lazítás: a fizika OKTV után még elmentem matek diákkörre, mert már régen nem tartottam. Persze tudtam én, hogy erre nem fogok tudni készülni, így kitaláltam, hogy most a tagok mutathassanak be feladatot és Cs. I. nagyon be is lelkesült. Úgy magyarázott nekem (más nem jelent meg), hogy alig értettem (bár ehhez az is hozzájárulhatott, hogy előtte 5 órán keresztül fizikaversenyen voltam), persze azért végül minden világos lett. Ezután este egy kártyapartit rendeztünk (ide Cs. I.-n túl az utcában lakó V. D. is eljött), nagyon jó volt már ez. Hétvégére pedig elmentem nagyszüleimhez, de már el kellett kezdenem készülni az egy héttel későbbi versenyre és pótolni a sok hiányzást.
A diákkör időpontját át kellett helyeznem, mert Cs. I. és Z. M erre kért a fizikaszakkörük miatt (a szabályzat szerint nem lettem volna köteles áthelyezni). Az új időpont meghatározásánál azt a két embert is figyelembe akartam venni, akik eddig néha eljöttek, így a csütörtök lett kiválasztva. Közben viszont kiderült, hogy ez Z. M.-nak nem jó, de én eleinte kitartottam az időpont mellett, mert 3:2 arányban a csütörtököt akarták a tagok. Viszont az új időpontban Cs. I. előadására nem jöttek el, amit nagyon sajnáltam (nem magam, hanem Cs. I. miatt), bár egyikőjük beteg volt, őt megértem. Viszont a másik azért nem jött, mert "segítenie kellett a barátnőjének"... Nyilván csakis ebben a másfél órában lehetett. Ezért aztán több se kellett nekem és inkább Z. M.-nak kedveztem (mivel 2:2-re változott az arány, és Z. M. eddig lelkesebb volt, mint L. R., aki most beteg lett - Cs. I.-nek mindkét időpont jó volt).
Cs. I.-nek a hét elején írtam, hogy oldjunk KöMaL-példákat, de ő nem írt vissza másnapig, amikor is találkoztunk a diákkörön, így ott megkérdeztem. Kiderült, hogy nem is olvasta a levelemet (minek is nézne rá a Facebookjára, bezzeg mikor feladatot kér tőlem, akkor tud írni, én pedig még vasárnap fél kettőkör is fél órán belül küldöm neki...). Mindegy, inkább nem mondtam semmit, ő meg mondta, hogy majd megbeszéljük az időpontot. Nem sokkal később közölte, hogy a fizikatanár másnap mégse tart szakkört (akkor minek rakatták át velem a diákkört? Mit szórakoznak velem?), de én mondtam, hogy így, hogy ilyen későn szólnak, már nem hirdetek meg másnapra diákkört (kicsit ideges voltam). Ezek után azért oldódott a hangulat, az én mérgem is hamar elszállt. Viszont a diákkör vége felé olyan dolog történt, mint még soha: Cs. I. közölte, hogy lassan mehetünk, mire én mondtam, hogy nem én kértem, hogy legyen hosszabb a diákkör (ő kérte pár hónapja, meg is kapta). Egyébként már a végén jártunk, úgyhogy utána tényleg elmentünk. Mentségére szóljon, hogy eléggé betegnek nézett ki.
Másnap kezdődtek csak igazán a megpróbáltatások: kiderült, hogy a szokásos, ötnapos matekversenyre a vártakkal ellentétben nem 4, hanem 5 helyet kapott az iskola. Ez nem is lett volna nagy dolog, ha a tanár ötödiknek nem a nagyképű, bunkó osztálytársamat csapja hozzánk, ezzel megbolygatva ezt a jó kis baráti csapatot... Nem igazán örültem, de tudtam, hogy az osztálytársam a másik 3 részt vevőt nem ismeri, én meg igen, és ők az én barátaim, az én oldalamon fognak állni, az enyémhez hasonló értékrendjük van, így azért megnyugodtam. A tanár ideadta nekem Cs. I. és Z. M. nevezési lapját is, hogy töltessem velük ki, viszont aznap már egyiket sem találtam meg, és kiderült, hogy Cs. I. nem is jött. Ezért aztán Cs. I.-re ráírtam a Facebookon, hogy másnap mindenképp jöjjön, persze választ nem kaptam. Z. M.-et megtaláltam, töltettem is volna vele ki, hogy melyik kirándulást választja a verseny után, mire ő közölte: a fizikatanár megmondta neki, hogy csak a versenyre utazzon el, a kulturális programokról menjen haza fizikázni (a verseny a hosszú hétvégére esik, tehát nem is szakkörre kéne visszamenni, hanem otthonra fizikázni...), és ugyanezt közölte a másik két normális emberrel is. Itt szakadt el a cérna: azt vártam, hogy a jó kis baráti csapattal lesz öt kiváló napunk, ehhez képest, úgy tűnik, hogy 4 napot tölthetek a bunkó osztálytársammal összezárva... Mondtam is Z. M.-nak a véleményem, főleg azok után, amennyit segítettem neki, de nem hatott. Ezért most neheztelek rá. Cs. I. még nem foglalt állást, iskolába se jött, ezért sms-ben elküldettem vele az adatait, bár nem sikerült mindet elküldenie, közölte, hogy a személyi száma biztos megvan, mert már megadta korábban egy másik versenyre... És akkor kínlódjak már megint én az ő dolgaival. Jó későn válaszolt, ekkor már a tanárt is hiába kerestem az iskolában (mert ugye az Cs. I.-nek természetes, hogy én még az óráim után az ő dolgai után járkálok, és mikor elmondom neki Facebookon, hogy másnap azért sikerült leadnom a papírját, annyit kapok, hogy "oké", még egy köszönömöt se...).
Ezek után lezajlott az újabb matekverseny, amire ezúttal a matektanárom is készített egy órát. Olyan pontszámom lett, mint eddig még soha, pedig három olyan példát is elnéztem a 30-ból, amiket tudhattam volna (persze ahol 3 perc jut egy példára, beleértve a kódlap kitöltését is, ott nem csoda, ha a sietség miatt hibázik az ember - ha nem sietnék, kevesebb példát oldanék meg, akkor se lenne jobb). A riválisaim nálam több példát hagytak üresen, így jó esélyem van a megyei győzelemre, ami a tavalyi eredményem után alapelvárás.
A verseny utáni este megkérdeztem a matek diákköri csoportban, hogy nekik hogy sikerült a verseny. Csak egy ember olvasta a kérdésem, de ő nem versenyzett. Bár S. E., Cs. I. és Z. M. is volt fent a Facebookon, nyilván értesítést is kaptak arról, hogy írtam a csoportba, még arra se vették a fáradságot, hogy rákattintsanak. Végig is néztem, már egy hónapja semmilyen posztot nem olvastak. Ezen ismét felhúztam magam. Nem tudom, hogy ezeknek minek tartom egyáltalán a diákkört... (megszüntetni nem szüntethetem, mert elnökként rosszul venné ki magát) Most már legközelebb nagyon meg fogom nekik mondani a magamét.
Lezajlott az első Diákkörök Találkozója is, amire meglepően sokan eljöttek, bár a matek diákkörről csak 3-an voltunk. Bemutatkoztak a diákkörök, jót beszélgettünk és elhatároztuk a folytatást is. Az egyik tanár is eljött és bejelentette egy új diákkör elindulását. Volt filmvetítés, szerepjáték, fényképbemutató, logisztorik és érdekes logikai feladatok is. Ezen túl ha már ilyen sokan ott voltunk, egy ülést is megejtettünk. Innentől bárki javasolhat tartalmat a Facebook-oldalunkra, így nem érhet kritika amiatt, hogy az oktatásügyi hírek az oldalon túl ellenzékiek (bár ahol a kormány meneszti az oktatási államtitkárt, és beismerik, hogy "túltolták a biciklit", ott nehéz lenne kormánypárti hírt megjelentetni). Be lett vezetve a dísztagság is, amit olyanok kaphatnak, akik különösen sokat tettek az SZDK-ért (bárki javasolhat önmagán kvül bármely tagot és titkos szavazás dönt). Meg akartam azt is szavaztatni L. R. jövő évi elnökké választása és a további jövő érdekében, hogy csak diákköri szervező lehessen elnök (így L. R.-nek csak S. E. lehetne az ellenfele jövőre), azonban leszavaztak a titkos szavazás során. Pedig szerintem nem lenne normális az, ha olyasvalaki lenne a szervezők fölé rendelve, aki önmaga nem is szervez semmilyen diákkört. Ezért aztán fel fogom vetni még újra a kérdést, ha más lesz az ülés összetétele.
A mi iskolánkban is kiálltunk a tanáraink mellett: a fél iskola kockás ingben jött, köztük még az igazgató is. Erről fénykép is készült, ami még komoly hírportálokon is megjelent. Nagyon jó volt látni, hogy nem csak én, hanem a többség nem ért egyet a kormány oktatáspolitikájával. Kicsit úgy éreztem magam, mint másfél éve az internetadó elleni tüntetésen.