A regisztrációs héttel elkezdődött az alapképzés utolsó egyetemi féléve. Egy kötelező tárgyat, valamint néhány választható, programozást is tartalmazó tárgyat vettem fel, mivel úgy gondolom, hogy napjainkban a programozási képesség nagy előnyömre lehet majd a munkaerőpiacon. Még ezzel együtt is kevés órám van, tehát nem kell belegebednem a tanulásba így se, főleg, hogy a megírt TDK-dolgozatom kiváló alapját adja a szakdolgozatomnak is. A regisztrációs hét elején K. A.-t készítettem fel a fizika OKTV-re, majd hazamentem, meccsre mentem N. G.-vel és V. D.-val. Meccs után söröztünk, iszogattunk. A héten még nagyapámékat is meglátogattam.
Az első héten megejtettük N. A.-val a békülős sörözést, valamint lefoglaltunk egy prágai buszos kirándulást V. D.-val. Szereztem egy új diákcsapatot is, akik középszintű érettségire akarnak készülni, bár egyiküknek csak kettes a cél, és elég buták is, most esti gimnáziumba járnak, közben dolgoznak, így nincs sok idejük tanulni se, ráadásul nem is túl pénzesek, így az órák számának az is gátat szab. Kíváncsi leszek, mi lesz ebből.
Még a regisztrációs héten tesóm olyan dühromahot kapott az iskolában, hogy az igazgató közölte, csak akkor mehet vissza, ha begyógyszerezik. Pár héttel korábban egy iskolatársa szemébe permetezett vegyszert. Anyámat riasztották, Nyíregyházára kellett mennie, így hozhatta is haza tesómat, aki terv szerint egy hétig otthon marad, amíg a gyógyszer beállítása zajlik. Anyámnak volt egy olyan kirohanása, hogy ne is menjek haza a következő hétvégén, mert szerinte az (hogy visszaszólok tesómnak, ha beszólogat nekem) rossz hatással lehetne. Én ezzel nem foglalkoztam, megsértődhettem volna, de egyszerűbb volt így, anyám vagdalkozott már korábban ilyennel nekem és a férjének is. Ráadásul nagyapámtól szerdán meg is tudtam, hogy tesóm náluk lesz hétvégén, tehát otthon se lesz. Így aztán péntek este, ahogy szoktam, hazamentem. Tesóm tényleg nem volt otthon, de kiderült, hogy nem vasárnap, hanem már szombaton jön haza. Ez nem nagyon izgatott volna, persze nem örültem neki. Anyám viszont folytatta a hét eleji gondolatát, hogy nem szeretné, ha otthon lennék. Tehát nem lát szívesen, gyakorlatilag apám után ő sem, és kirak otthonról. Ez persze nagyon rosszul esett, rendesen kiakadtam, vagdalkoztam össze vissza ("menjél vasárnap színházba azzal, akivel akarsz' - karácsonyra jegyet vettem neki és a férjének, meg akkor már magamnak is -, "add vissza a nálad lévő pénzemet" - nem mintha feltételezném, hogy lenyúlja, dehát azt se feltételeztem, hogy kirak otthonról, úgyhogy teljesen irreleváns, hogy mit feltételezek és mit nem), amin persze ő is megsértődött (bár nem nagyon értem, milyen reakcióra számított, ha azt kéri, menjek el) és nekiállt ő is vagdalkozni, miszerint ez a reakcióm csak megerősíti a döntését. Megkaptam azt is, hogy szívtelen vagyok, ahogy tesómról beszélek (Mégis mit vár? Ez az egész szívás nem lenne tesóm nélkül.), meg nincsenek normális emberi kapcsolataim (közben van elég barátom, a rokonaimmal is jobb a viszonyom, mint neki - lásd nagyszülők -, csak a lányok terén állok szarul). Közben az utolsó busz elment, úgyhogy aznap már nem tudtam elmenni, de elmentem N. G.-val sörözni, meg legalább valakinek el tudtam mondani a dolgokat. Másnap aztán reggel elmentem sok cuccal, délután meg hazamentem további cuccokért (buszon véges a cipelési kapacitásom). Ekkor már tesóm is otthon volt, pedig úgy volt, egy órával később jön. Gyorsan összepakoltam az újabb adagot, közben anyámmal és a férjével lement egy újabb szócsata, anyám egy fikarcnyival se vett vissza, úgyhogy eljöttem. Beraktam a cuccokat N. G.-ék garázsába, aztán elmentünk vele egy vízilabdameccsre, ami már előre meg volt beszélve, a meccs után meg feljöttem Budapestre az utolsó busszal. Jó érzés, hogy legalább van egy ilyen barátom, mint N. G., akire számíthatok.
Este még a kollégiumban ittam kicsit, hogy tudjak aludni valamennyire, másnap meg felkelni is alig volt kedvem. De tudom, hogy erősnek kell lennem, mert ha szétesek, azzal csak magamnak ártok. Nagyapám felhívott, mert hallott valamit a helyzetről. Elmondtam neki, mi történt. Mondta, hogy majd valamikor menjek le hozzájuk hosszabban is beszélni a történtekről. Anyámmal nem kerestük egymást. Úgy döntöttem, én nem fogom keresni. Ő küldött el, ha akar valamit, keressen ő.
Így eltelt pár nap, én kicsit megnyugodtam, már el tudtam aludni magamtól is. Aztán anyám pár nappal írt, hogy beszélnünk kéne. Ettől nem zárkóztam el, felhívott és beszéltünk egy órát. Ezzel a hívással gyakorlatilag semmire nem haladtunk, teljesen ugyanazt mondtuk el gyakorlatilag normális hangnemben, amit előtte hétvégén nem normálisban. Ő nem is vitatja, hogy hullik szét a család, hogy egyre szarabb az ő kapcsolata nagyszüleimmel, a férjével, és velem, amit a tesómmal való problémák okoznak (szerinte csak részben). Ő hitet tett amellett, hogy hiába mondjuk akárhányan, hogy tesómnak zárt intézetben a helye, nem küldi el, és kijelentette, hogy ezt nem fogja megtenni akkor sem, ha egyedül marad. Ő persze olyanokkal vagdalkozik, hogy azt várja, hogy tekintettel legyek rá, meg tesómra. Mindezt azok után, hogy ő rám egyáltalán nincs tekintettel, engem elküld otthonról, mert nem tűröm a halálos fenyegetéseket. De persze, legyek tekintettel, meg jön a duma, hogy nem tehet róla, hogy fogyatékos. Ez igaz is, csakhogy én se tehetek róla, a kés meg, amivel fenyeget, nem lesz kevésbé ártalmas attól, hogy fogyatékos... Ráadásul nem képes elfogadni anyám, hogy csak idő kérdése: egyértelműen látszik a lejtmenet: évről évre egyre rosszabb. Ha nem küldi el, akkor nem kell már szerintem sokat várni, hogy olyan bűncselekményt elkövessen, hogy rendőrök vigyék a börtönbe (vagy kényszergyógykezelésre, ha úgy döntenek, hogy nem volt beszámítható, minden esetre bezárják vagy börtönbe vagy a pszichiátriára vagy intézetbe). Írtam ezt 2019. márciusában, meg lehet majd nézni, ha igazam lesz. Anyám mondataiban az még a kész vicc, hogy azt is megkérdőjelezi, hogy én őt szeretem (merthogy nem vagyok tekintettel tesómra szerinte), miközben ő az, aki elküldött otthonról... A hazamenetel minden esetre ezzel a beszélgetéssel nem került közelebb, tesómmal kapcsolatban hajthatatlan, de én se fogok engedni, mert nincs hova hátrálnom.
A hétvégén aztán elmentem nagyapámékhoz. Itt jól éreztem magam, megbeszéltük a dolgokat, söröztünk, kimentünk a gyümölcsösébe, nagyanyám főzött finomakat, jó volt. Többnyire egyetértettek velem, főleg nagyapám, bár nagyanyám szerint haza kéne mennem. Én viszont nem megyek házhoz a pofonért, hogy újra elküldjenek.
A következő héten anyám újra írt, sérelmezve, hogy nem érdeklődök iránta. Ezt nem tudtam mire vélni, miért vár érdeklődést, mikor elküldött otthonról. A beszélgetésünk további tartalma valamivel rövidebben ugyanaz volt, mint az előző héten. Ő hajtja, hogy azt várja, hogy álljak pozitívabban tesómhoz, és tűrjek el neki több mindent, én meg erre nem vagyok hajlandó egy határon túl. Eddig a határig meg eddig is hajlandó voltam, de szerinte ez kevés. Így aztán ezen a hétvégén sem megyek haza.
Lett közben még egy új diákom, akit fizikából kell középszintű érettségire készíteni. Ő szorgalmas, nem is buta, de nagyon félénk. Pedig egész jól is néz ki... Ez a félévem szerencsére lazább: a szakdolgozatírás miatt kevesebb órám van, viszont a szakdolgozat 80 %-ban kész van a TDK-munkámnak köszönhetően.
N. G. barátom bemutatta, milyen is egy igazi barát egy ilyen helyzetben. Egyik hétvégén feljött Pestre, hogy találkozzunk, iszogattunk is egy jót, itt is aludt a kollégiumban. Egy héttel később én mentem le hozzá és V. D.-hez Egerbe, elmentünk egy vízilabdameccsre, de haza nem mentem, hanem az utolsó busszal visszajöttem Pestre. V. D.-nak is elmondtam a történteket.
Egy héttel később újra lementem nagyszüleimhez, mert segíteni kellett a kertben. Ez ismét az előzőhöz hasonlóan jól sikerült.
Rá egy hétre mentünk V. D.-vel Prágába. Késő este indultunk, éjszaka utaztunk, a buszon aludtunk. Első reggel a csehországi Skoda-gyárat néztük meg, ami érdekes volt. Láttuk magát a termelési egységet és régi és új modelleket is. Dél körül Prágába értünk, ahol lehetőség volt várost nézni. Rögtön beültünk a Vencel téren lévő híres Railway sörözőbe, ahol modellvonatok hozzák ki az italokat. Nagyon hangulatos volt, bár a drága árai miatt (kb 1000 Ft volt 4 deci sör) csak egy pohárral ittunk. Ezután szétnéztünk a belvárosban. Figyeltük a nevezetességeket, meg persze estére figyeltük, hol lehetne viszonylag jobb áron sörözni, kipróbálni a méltán híres cseh söröket. Voltunk megannyi kis utcácskában, átmentünk a Károly-hídon, ami szintén nagyon hangulatos volt (Budapestre is kéne egy ilyen sétálóhíd), tetszett a belváros, bár kicsit nagy volt a tömeg. Azt meg szomorúan tapasztaltuk, hogy bár az utazásszervezők olcsóbb söröket ígértek, mint Pesten (ennek megfelelő mennyiségű pénzt váltottunk), a kocsmák drágábbak voltak. Ezután elfoglaltuk a szállásunkat. A szoba rendben volt, a Vltavára nézett, szép helyen volt, bár kicsit messzebb a belvárostól. Mivel fáradtak voltunk, már nem mentünk be aznap a belvárosba, kerestünk a közelben egy éttermet (ez kicsivel volt csak drágább, mint nálunk, a kaja és a sör mellé nagyon finom volt), majd egy külvárosi kocsmát. Ennek igazi retro hangulata volt, nekem nagyon tetszett, és az árak is jók voltak, a csapolt pilsnerük pedig sokkal jobb volt, mint a magyarországi. Viszonylag korán lefeküdtünk, mert a buszon nem aludtunk eleget. Másnap reggel indultunk a Pilsner Urquell sörgyárába. Óriási volt az üzem, az egyes részek közt busszal kellett közlekedni, és itt volt Csehország legnagyobb, 72 személyes liftje is. A csomagolóüzemet láttuk közelebbről, az is óriási volt. Ezután a sörfőzés történetét mutatták be, még a pincékbe is levittek, ahol érlelték a sört, és egy pohárral meg is kóstolhattunk. Érdekes és interaktív volt a kiállítás, a túrevezető pedig olyan szókincset használt angolul, amit nagyrészt értettem. Nagy sajnálatunkra a gyárhoz nem tartozott viszont kocsma, pedig kedvet kaptunk volna inni még a finom sörükből. Ehelyett viszont volt időnk megnézni Plzent, bár, mivel pénzünk a tegnapi drága vacsora során megcsappant, Mc'Donaldsban kellett ebédelnünk. Visszafelé a buszhoz betértünk egy Lidlbe, ahol már tényleg nagyon olcsók voltak még a márkás (Krusovice, Staropramen) cseh sörök is, így azokból feltankoltam. Ezen az estén pizzát vacsoráztunk (ez volt a legolcsóbb), majd bementünk a belvárosba. Este még hangulatosabb volt, mint nappal. Betértünk sörözni is, bár nehéz volt jó helyet találni: a nap közben talált olcsóbb helyeken vagy árat emeltek estére, vagy telt ház volt. Végül miután bejártuk a belvárost, visszamentünk a szállásunk melletti bevált sörözőbe. Utolsó nap a vár megnézésével kezdtünk. Ez is gyönyörű volt, még katonai bemutatót is láttunk, és a kilátás is gyönyörű volt Prágára. Ebédre csak hotdogot tudtunk venni, de találtunk szerencsére olcsóbb sörözőket. Az idő is sokkal szebb volt, mint az előző napokon, így egy szigetre is kiültünk sörözni. Este még a maradék kevés pénzünkből vettünk pár péksüteményt vacsorára, és sört otthonra, majd indultunk haza. Másnap hajnalban értünk Budapestre.
Délelőtt aztán kiderült, hogy a kollégiumban, szállásfelelősségem alatt először, távollétemben a szállásadás "botrányba fulladt": egy tanár "disznóól"-nak nevezve a neki kiutalt ingyenes szobát, nem volt hajlandó azt átvenni és elhagyta a kollégiumot. Nekem ezt nem jelezte (korábban e-maileztünk), viszont a titkárnőt felhívta, aki jelezte az igazgatónak, így jutott el hozzám. Először azt hittem, velem volt baj, de szerencsére az ágynemű rendben volt, a rendért meg nem én felelek, hanem azok a kollégisták, akik abban a blokkban laknak. A tanerő még képeket is készített, amiket állítólag beküldött az Oktatási Hivatalnak. Az ügy pikantáriája, hogy a diákját, akit OKTV-döntőre kísért, itt hagyta. Cs. I.-től sajnos azt is megtudtam, hogy egy másik diák meg nem abba a szobába ment, ahova beosztottam (és, amit kiküldtem e-mailben), így kitúrta őt a helyéről. Z. M. is itt aludt, és bár beinthettem volna neki (3 munkanapom van válaszolni az e-mailekre, ő meg 2 munkanappal az itt alvása előtt írt), de nem tettem, csak egy kicsit megvárakoztattam, meg beosztottam jó messzire Cs. I.-től.
Kiderült aztán, hogy a fehér ingem otthon van, így haza kellett mennem érte az OTDK-előadás előtt. Ezt előző nap jeleztem anyámnak (úgy terveztem, hogy elmegyek érte, aztán elmegyünk egy meccsre N. G.-vel, mert éppen volt meccs, aztán jövök az utolsó busszal), ő meg megkérdezte, otthon vacsorázok-e. Végül kicsit más ütemben zajlott a beszélgetés, mint korábban, így otthon vacsoráztam (hétköznap volt, tesóm nem volt otthon). Itt közeledtek az álláspontok, ő bár továbbra is pozitívabb hozzáállást akar tesómhoz, azt már elfogadta, hogy van egy határ, amin túl nem lehet eltűrni mindent, akár fogyatékos, akár nem. Megbeszéltük, hogy hétvégén hazamegyek. Kicsit fele más érzéseim voltak: egyrészt örültem, hogy kibékültünk, másrészt kétlem, hogy megoldódott volna a dolog: az időzített bomba továbbra is ketyeg, majd megint elküld, ha visszaszólok tesómnak? Megcsappant a bizalmam iránta.
Az OTDK-n a várakozásoknak megfelelően nem kaptam díjat, de legalább volt ingyen kaja, ingyen sör, ingyen színház és új emberekkel is megismerkedtem.
Hétvégén mégsem mentem haza. Anyám és nagymamám ugyanis szombatra rászerveztek egy közös ebédet nagyszüleimnél. Én ezen nem vettem részt, ehhez a dologhoz továbbra is tartom magam tesómmal kapcsolatban: otthont leszámítva csak kivételes alkalmakkor mutatkozok vele, ebben a kiélezett helyzetben meg még az átlagosnál is kevésbé volt szükségem arra, hogy vele együtt menjek nagyszüleimhez, ahol borítékolható ilyenkor a veszekedés. Nagyapám meg hívott a gyümölcsösébe vasárnapra segíteni, így, ha már anyámat nem érdekelte, hogy mennék haza, és rászervezett, akkor én sem mondtam erre nemet.
Vasárnap jött Cs. I. a koliba, mert szállást kért a fizikai diákolimpia válogatója miatt. Megbeszéltük, hogy egy busszal jövünk, foglal nekem helyet nagyszüleimtől. Így is lett, bár kevesen is voltak. Este tök jót beszélgettünk, még az OTDK-s prezentációm is érdekelte, és továbbra is nagyon normális volt. Még mindig meglepő nekem, hogy azok után, ami történt, így ki tudtunk békülni (bár azért még egy kis öncenzúra mindig van bennem előtte annak ellenére, hogy a bizalmas dolgaimat - amikről az összeveszésünkkor tudott - sose teregette ki az én információim szerint, de mást ugye csinált), és el tudunk beszélgetni egymással egész hosszan. Tényleg hihetetlen nekem, és magamat se teljesen értem, miért beszélek vele szívesen azok után is, meg őt se, mert azért a disznósága után én se bántam vele kesztyűs kézzel. Azon végképp meglepődtem, hogy ő Facebookon velem beszél a legtöbbet (mutatott valamit a gépén, én meg láttam, hogy én vagyok az első a chatlistáján, még úgy is, hogy épp aktív se voltam, amit a Facebook aszerint állít össze, milyen gyakran beszélnek a felek, vagy van egyéb aktivitásuk egymás irányába).
Közben kiderült, hogy K. A.-ék tavaly óta becsapnak: jár hozzájuk rajtam kívül egy kémiás diáktársam is. Ez úgy derült ki, hogy együtt söröztem az illetővel, azt meg épp K. A. szófosó anyja hívta, mire az illető eleresztett egy "Bazdmeg!"-et "örömében, és láttam pár másodpercre a hívó felet a telefonján. Ahogy letette, hívott engem K. A. anyja, én meg már tudtam, másnap mikorra hívta a másik illetőt, és kicsit erősködtem, hogy nekem jobb lenne az az időpont, hátha kibújik a szög a zsákból, de elkezdett inkább hazudozni, miért nem ér rá. Most már legalább nincs lelki ismeret furdalásom, hogy párszor én is csináltam hasonlót.