Az érettségi után elkezdhettem végre pihenni. Azért persze annyira sokáig most sem bírtam tétlenül: pár nap múlva jelentkeztem diákmunkára és újult erővel hirdettem a korrepetálásomat is, amire voltak érdeklődők. Sajnos a diákmunkához tüdőszűrő kell, ezek viszont még két alatt sem voltak képesek elkészíteni egy leletet, így a dolog csúszik, de ez van. A korrepetálások viszont folytatódtak, de az igazság az, hogy a sorozatos bunkóság a diákoktól nagyobb önuralmat igényel, mint maga a butaságok kijavítása korrepetáláskor:
- P. M., akit baráti áron vállaltam tekintettel, hogy néhányszor már beszéltünk és az SZDK alapító tagja, 4 napja sem válaszol a levelemre Facebookon, miközben aktív (kezdőlapon láttam tőle szülinapi köszöntést, ezért le is basztam). Ez után a barátságtalan viselkedés után mindenesetre járhat normál áron, a baráti ár ugyanis nem tartalmazza az ilyen bunkóságok elviselését, csak a tanítást. Ha meg annyit nem akar fizetni, akkor kereshet mást, még drágábban (tanárok drágábban dolgoznak nálam, diákok közt van olcsóbb, de a diákok közül az én tudásomat senki nem éri el a városban).
- Van egy másik páciens, aki ugyanezt csinálja, de ő teljes áron jönne, úgyhogy neki eltűröm.
- Egy ötödikes hülyegyerekkel egy szaros korrepetálást eddig 4-szer kellett lebeszélni, de az órára még nem került sor: előző óra végén megbeszéltünk egy időpontot, amikor mentem is, erre kiderült, hogy elfelejtette, de az anyjával megbeszéltem egy másikat (2. megbeszélés), amit másnap lemondott (3. beszéd), de más időpontot csak másnap akart megbeszélni (4. megbeszélés).
- Van egy pénzes bunkó szarházi is, aki első alkalommal még emberileg normálisnak tűnt (bár hülyébb volt, mint a sok éves átlag, de ezt nem bántam, gondoltam, legalább több órára lesz szüksége, ami több pénz nekem), aztán jött a fekete leves: Facebookon megkerestem, hogy akkor hogy legyen a következő (előző alkalom végén nem tudtuk pontosítani) alkalom, de erre nem válaszol, ahogy egy héttel későbbi megkeresésemre sem. Innentől bevettem a leszarom tablettát.
- Egy szülő megkeresett, de azon a héten itthon se volt a lánya. Következő héten 2-3 nappal hamarabb ért haza, mint én, és ez elég volt arra, hogy keressen a lányának egy angoltanárt, mert nyelvvizsgáznia is kell. Ezt előző héten nem tudták? Minek írnak nekem feleslegesen, ha igazából nem akarnak semmit?
- Valaki azonban ezeken is túltesz: egy több tárgyból pótvizsgázó hatodikos gyerek tipikus bunkó paraszt apja. Vele lebeszéltünk egy alkalmat, amire persze basztak eljönni, én meg vártam. Ezután még bocsánatot kért, én pedig viszonylag megértő voltam, bár egyértelművé tettem, hogy nem az én pótvizsgám múlik a dolgon, és elmondtam, hogy ilyen körülmények közt nem merem azt a pénzvisszafizetési garanciát vállalni, amit korábban említettem nekik. Ezek után megbeszéltünk egy két nappal későbbi időpontot, amire persze ismét basztak eljönni. Az eredmény eddig: sok bosszúság, felesleges várakozás, megbeszélés, 0 Ft. Itt már azért betelt a pohár (másoknál még a pénz motivál, hogy többet tűrjek, de ezek még semmit se fizettek): megmondtam, hogy vagy keressenek mást, vagy innentől bevezetjük az előre fizetést, és ha nem mondják le előző nap az órát, hanem ismét szó nélkül basznak eljönni, akkor a pénz elúszik. Erre természetesen nem kaptam választ, de már nem is érdekel.
Ilyenkor mindig eszembe jut Sz. G., az eddigi egyetlen olyan diák, akit öröm volt korrepetálni, pedig nem várok nagy dolgokat, csak annyit, hogy normálisan lehessen lebeszélni időpontokat, azokat ne felejtsék el és ne módosítgassák állandóan, ha már úgy szerveztem a programomat, valamint ne érezze úgy, hogy a pénzéért cserébe bunkózhat velem, és ne várjon azért csodát se tőlem: én el tudom magyarázni jól az anyagot, be tudom gyakoroltatni, de amit hónapokig elmulasztott valaki, azt nem 45 perc alatt fogja nálam se bepótolni, ezt fel kell fogni, hiába nincs sok pénze. A csodavárás másik oldala, hogy sokan azt hiszik, hogy 1-2 órát kifizetnek nálam és azzal körülbelül "megvásárolják" a tudást és nekik semmit se kell tenniük, otthoni gyakorlás 0. Na, Sz. G. nem volt ilyen, vele már vártam, hogy mehessek korrepetálni (ebbe lehet, hogy a tetszés is belejátszott, bár ugye ez oda-vissza ment: tetszett, mivel külsőre és belsőre is minden klappolt, de alapból, a jó beszélgetések miatt is vártam a korrepetálást - gondolhatunk itt Cs. I.-re, akivel bár inkáb versenyfelkészítés volt, mint korrepetálás, de vele is vártam a diákkört, pedig se meleg nem vagyok, se pénzt nem kaptam, az persze már más kérdés, hogy utána, hogy belerondított ő mindenbe). Mindenesetre ezek a korrepetálások ráébresztenek, hogy milyen szerencse, hogy végül nem jelentkeztem tanárnak... És ez szomorú, mert én nagyon szeretek magyarázni és segíteni tőlem kisebb diákoknak, de ez a fajta bunkóság és a másik semmibe nézése megmérgezi ezt az egészet: elveszik az én lelkesedésem is, és beveszem a leszarom a tablettát, ami azt jelenti, hogy fizet, percre pontosan megtartom az órát, aztán mehet. Ehhez képest, ha normálisan viselkednek velem, én is óriási lelkesedéssel állok hozzájuk, a pénztől teljesen függetlenül: látható, hogy Cs. I. minden kérését is totál ingyen teljesítettem és nem volt olyan, hogy ne segítettem volna neki, megkapta a hosszabb, nehezebb, gyakoribb diákkört és az egyéb matekozásokat is, amikor kérte (az más kérdés, hogy utólag látszik, hogy ő csak érdekből volt velem rendes és elképzelhető, hogy ha ezt a sok bunkót ingyen vállalnám, érdekből ők is ugyanúgy viselkednének). Az igazi pozitív példa Sz. G.: végig kedves volt, meg se fordult a fejében, hogy a fizetség őt bármiféle bunkózásra feljogosítaná. Meg is lett az eredménye: eszembe se jutott az órámra nézni, így rendre ráhúztunk 5-10 perceket (sőt, amikor első alkalommal tanulás közben rögtön olyan jóba lettünk, hogy elbeszélgettünk, kb 10 percet, én voltam, aki mondta, hogy nyugodtan magyarázok még, mert azért csak nem kérek pénzt, hogy beszélgetünk). Vagy hétvégén, mikor tudtam, hogy szorgalmas és otthon magában is készül a dolgozatra, küldtem neki egy gépelve egyoldalas útmutatást, amit ha az órán diktáltam volna le, körülbelül fél óráig tarthatott volna (így az értéke 1000 Ft körül van), engem viszont inkább az vezérelt, hogy sikerüljön neki az a dolgozat, mert nagyon megérdemelte. Hétfőn aztán többször is megköszönte az írományomat (meg már akkor Facebookon is). Ez mutatja, hogy mindenkinek mennyire megéri, ha normálisan viselkednek velem: nekem jobb kedvem van tőle, és megteszek ilyeneket csak úgy, amit a sok bunkónak eszem ágában se lenne (Minek? Hogy még erre se méltassanak napokig válaszra se? Francokat, készüljenek, ahogy akarnak, legfeljebb lediktálom, mikor jön, azzal is megy az idő és fizet érte, szarháziaknak nem dolgozok ingyen.). Egyébként most van egy diák, aki az első órán normálisnak tűnt, talán nem megy át bunkóba.
Ismét elmentem annak a tábornak a zárására, ahol két éve voltam táborozóként. A mostaniak is többnyire érdekes dolgokat adtak elő és többükkel egész jól elbeszélgettünk, főleg ahhoz képest, hogy külsősként egy összeszokott csapatba csöppentem. A táborvezetővel is nagyon jól kijöttünk. Az egyik ELTE-s szakkollégista biztosított, hogy bekerülök a kolijukba, ha jelentkezek, ami megnyugvással töltött el. Este a buszpályaudvarra menve összefutottam a metrón Cs. I.-vel (micsoda szerencsétlen véletlen...), de nem is köszöntünk.
Idén újra bekerültem a Debreceni Egyetem nyári táborba. Örömömet tetézte, mikor felkerült a lista a honlapra és biztossá vált, hogy Cs. I. nem vesz részt a táborban, bár erre már korábban következtettem, ugyanis nem titkosították le a címzetteket a visszaigazoló e-mail esetében, de Cs. I.-re utaló e-mail címet nem találtam. Több lehetőség is van, de mindenképp én jövök ki jól a dologból: ha más dolga volt ebben az időpontban, akkor nyilván az volt a célja, azzal, hogy nekem azt mondta, hogy jönni fog, hogy én emiatt a hátbatámadásom után meggondoljam magam, ez viszont nem jött be neki. Ha miattam nem pályázott, akkor láthatja, hogy én viszont ott leszek és jól érzem magam, míg ő kimarad abból a két dologból, amit a legjobban szeret: a matematikából és a tábori kártyázásból, piálásból. Ha pedig pályázott, de én bekerültem, ő viszont nem, az a legszebb, főleg, hogy ebben az esetben aligha a matekos pályamunkáján úszott el a dolog, hanem a motivációs levelén, amiről tudja, hogy szuperül megtudtam volna fogalmazni neki (íratott már ő velem tanári ajánlást is). A táborban ennek megfelelően jól is éreztem magam. Érdkes matematikai dolgokat mutattak be nekünk: előkerült a mértani sor néhány alkalmazása, határértékszámítás, függvényegyenletek. A függvényegyenletekből a tábor végén előadást kellett tartanunk, ami jól sikerült, bár a társamnak volt egy idegesítő stílusa: mindent jobban akart tudni, nagyon tudálékos volt és sokra tartotta magát. Találkoztam sok tavalyi táborozóval, például a szobatársammal újra egy szobába mentünk és esténként mindig jókat kártyáztunk. Tanulva a tavalyi esetből, a bőröndben vittem magammal napi 2 sört is (tavaly jöttek velünk a boltba ellenőrizni). A programok hasonlóak voltak, mint tavaly, de ahol különbség volt, azok nagyon élvezhetőek voltak. Egyébként az ELTE mellett a Debreceni Egyetem is nagyon tetszik és nagyon kedvesek voltak velünk az ottaniak is, de végül nem változtatok a sorrenden, emiatt helyenként kicsit kellemetlenül is éreztem magam, úgy éreztem, csak kihasználom őket.
Volt egy csaj is a táborban, aki nagyon bejött, és nem is lakik messze tőlünk, tehát akár realitása is lehetne egy kapcsolatnak. Elsőre persze külsőre fogott meg, de aztán volt, hogy nagyon jól sikerült elbeszélgetnünk. Ami furcsa volt benne az az, hogy gyakorlatilag óráról órára változott a felém való hozzáállása. Volt kétszer is, hogy ő szólított meg és ebből lett beszélgetés, míg az is előfordult, hogy miután leültem étkezésnél az asztalukhoz, ők végeztek és elmentek (pedig ráértek volna, még 1 óra volt a következő programig), egy másik alkalommal pedig közölte, hogy ne is üljek oda, mert ők már menni készülnek. Este többször hívtuk kártyázni (nem csak én), de rendre elutasító volt, mígnem nagy meglepetésemre az utolsó este csak eljött, amit pozitív jelnek éreztem. Aztán az már kevésbé volt pozitív, hogy egyetlen kártyaparti után távoztak is. Kémiából pedig kérte, hogy korrepetáljam (aztán majd elválik, lesz-e ebből valami, működhetne az a kémia...). Nem igazán tudok elmenni rajta, de azért persze próbálkozni fogok. Érdekes egybeesés, hogy a Facebook szerint B. D. unokatestvére (erre akkor találtam rá, mikor ellenőriztem, hogy nincs-e kapcsolatban), aki 3 és fél éve 11 évesen bepróbálkozott nálam, mikor én 15 voltam, és miután nyilván nem lett semmi a dologból, megutált.
Ezután egy hétig itthon voltam. Még júniusban jelentkeztem diákmunkára is, de az iskolaszövetkezet tisztességtelenül át akart verni. Arról is csak a kórház honlapján értesültem, hogy számla ellenében az iskolaszövetkezetnek, mint munkáltatónak ki kell fizetnie a tüdőszűrő díját, amit ők a tájékoztató e-mailben szépen elhallgattak. Ezután érdeklődő e-mailemre nagy nehezen megadták a címet, amire s számlát kellett kérnem (aztán később a levelük más címről jött, úgyhogy lehet, hogy azt akarták, hogy rossz címre kérjem a számlát és ne kelljen fizetniük). Mivel a városunkban irodájuk sincs, nem tudtam bemenni kifizettetni a számlát (drágább a buszjegy oda-vissza Pestre, mint a számla). Miután e-mailben elküldtem a szükséges dokumentumokat, nagy nehezen postázták a szerződést. Miközben e-mailben pénztáros munkában egyeztünk meg 800-1560 Ft-os bruttó órabér alapján, a szerződésben már csak árufeltöltés szerepelt, pedig direkt a nagyobb bér miatt kértem magam a pénztárba, mert árufeltöltőként csak 700-806 Ft-os órabért írtak. A szerződésben viszont még 700 Ft sem szerepelt, csak 650, amiről a hirdetésben szó sem volt. Tudtam, hogy ha nagyon panaszkodok, fel se vesznek, ezért tettetve a naivat, megkérdeztem tőlük, hogy mi a teendő, ha "véletlenül elgépelték" a béremet. Válaszukban elmondták, hogy egyrészt pénztárba csak árufeltöltői gyakorlat után lehet beülni (na de akkor erről korábban miért hallgattak mélyen, miért tévesztettek meg?), másrészt a bért nem a szerződésben, hanem a hirdetésükben írták el. Az már csak hab a tortán, hogy korábban arról se volt szó, hogy az SZJA-n kívül a bruttó bérből további 4 %-ot levonnak, ami azt jelenti, hogy ezek szerint még a minimálbér (bruttó 639 Ft/óra) nettóját se kapom meg. Mivel már július második fele volt és féltem, hogy nem találok másik munkát itt vidéken, aláírtam és visszapostáztam a szerződést. Ezzel egy időben direkt lementettem a hirdetésüket, hogy később felnyomhassam őket a megtévesztő reklámért a hatóságoknál és elhatároztam, hogy közben nézek másik munkát, ugyanis a szerződés szerint a 3 hónapos próbaidő alatt szabadon felmondhatok ezeknél. E-mailben érdeklődtem a beosztásomról is, ahol visszahívást ígértek, de mivel ezt 3 napig se tették meg, újra írtam, amire már nem is válaszoltak. Nem igazán tudom, mire vélni a dolgot, mert ha nem dolgozok, pénzük se lesz belőlem, feleslegesen foglalkoztak velem és költöttek a postára.
A korrepetálásokat közben tovább folytattam. Írt nekem egy pótvizsgára készülő diák, vele vettünk is egy órát, és a várthoz képest meglepően jól kapisgálta a dolgokat. Sajnos utána az apja leszervezte a mérnök barátjával, hogy az ingyen segítsen neki, így őt elvesztettem. A pultos lánya, a hatodikba készülő csaj sem volt lassan egy hónapja nálam, mindig halogatják az órát. Már azt hittem, hogy nem voltak velem megelégedve (bár ennek ellentmondott, hogy az 1. óra után ideadta nekem a tankönyvét és füzetét, hogy informálódjak belőle, amit nyilván nem tett volna meg, ha többet nem akarná, hogy menjek), meg is kérdeztem, de biztosítottak, hogy csak nagyszülőnél van a gyerek. Ezt én meg is értem, csak hát abba, amilyen elvárásokat júniusban kitűztünk, nem fér bele ilyen egy hónapos kimaradás, és nem akarom, hogy utána még engem okoljanak, ha nem érünk a tervezett tananyag végére. Voltam egy ötödikbe készülő fiúnál is, akit szerencsére nem korrepetálni, hanem versenyre felkészíteni kell, azt az órát nagyon élveztem, ő nagyon értelmes volt, és a szülei sem bunkóak, még 100 Ft borravalót is adtak. Kár, hogy legközelebb ő is csak több hét múlva tud jönni.
Megejtettük a "diákköri" nyári kiruccanást is, ami a létszámot tekintve elég nagy sikertelenséget hozott, csak 4-en voltunk, hiába jelentkeztek korábban 10-en, abból 5 nem fizette be, a másik 5-ből pedig a csaj visszamondta, mert bár befizette, de megijedt attól, hogy nem lesz rajta kívül lány. Azért persze mi 4-en jól éreztük magunkat. Vonattal mentünk le, de már az is viccesen indult, mert egyikünk olyan későn ért oda, hogy a sor miatt már nem tudott jegyet venni, így ő az átszállásig a WC-ben utazott. Elhatároztuk azt is, hogy főzünk egy halászlevet. Első délután el is indultunk halat venni a Tisza-tó partján lévő városban. Sajnos hiába értünk el közel egy órás gyaloglás után a piacra, az zárva volt, de ajánlottak egy másik helyet. Ezután elmentünk a Tescoba, mert az közelebb volt, de ott se volt hal, úgyhogy a vételt más napra halasztottuk. Ekkor újra elmentünk a piacra, már reggel, de az egyik kofa elmondta nekünk, hogy aznap ki se nyit a halas, sőt másnap se. Így lementünk a város túlvégén lévő árushoz, de azért közben egyszer el is tévedtünk. Azért közel két óra gyaloglás után sikerült halat venni, de utána láttuk, hogy még hazáig 5 km-t gyalogolni kellene. Nagyon megörültünk, amikor elhaladtunk egy buszmegálló mellett és láttuk, hogy 10 perc múlva jön is egy busz. Délre értünk vissza, így az ebéd csak vacsorára készült el. Szerencsére a táborhelyen egy nő segített nekünk megpucolni a halat, a gondnok pedig adott száraz fát a tűzrakáshoz. Estére aztán elkészült a halászlé, meglepően finom lett. Másnap kenuzni mentünk. Elkenuztunk a szabad strandig, ami oda felé egész jól sikerült, el se tévedtünk, csak kicsit mentünk néha ferdén. Vissza felé aztán komikusabban sikerült a dolog: először egy zsákutcába mentünk, amit én javasoltam, majd utána egy másik helyen a többiek sejtettek zsákutcát, én pedig már nem mertem túl erőteljesen mondani, hogy nincs ott zsákutca, mert féltem, hogy megint én mondok rosszat. Ezután elmentünk rossz irányba, és amikor már jó messze voltunk és kiértünk a Tisza fő ágára, akkor visszafordultunk. Ezután nagy nehezen sikerült visszakeveredni a szállásra. Esténként jókat kártyáztunk, iszogattunk, dumáltunk. Rég engedtem el így magam, igazából lehet, hogy nem is baj, hogy nem voltunk többen, mert akkor az SZDK elnökeként és szervezőként több dolgom lett volna. Vissza felé már a vasútállomásig sem kellett 30-40 percet gyalogolni, mert megtaláltuk a közelebbi állomást. A szállás jó olcsó volt, és még kenut is ingyen adtak, így elhatároztuk, hogy jövőre is ide megyünk, de a belvárostól való távolság miatt hozunk biciklit (autóval hülyeség jönni, mert már reggel pálinkával indítunk).
Meglátogattam újra nagyszüleimet is, papámmal jókat iszogattunk, amit mamám rossz szemmel nézett. Vettünk neki egy kölyökkutyát is, így most azzal van nagyon elfoglalva.
Felvettek az ELTE-re, amihez Facebookon a több mint 100 lájk mellett még az igazgató is gratulált az idővonalamon, pedig ő másik egyetemet javasolt. Ez nagyon jól esett. A szakkollégiumi jelentkezéshez pedig a kémiatanárom is biztosított, hogy ír nekem tanári ajánlást. Már a gólyatábor ideje is megvan, hétvégén pedig a tavalyi ELTE-s tábor találkozója kerül sorra, amivel kapcsolatban Facebookon megkeresett egy nagyon okos versenyző (B. M.), akit szintén erre a szakra vettek fel, és bár nem volt a táborban, szívesen eljönne a találkozóra, ismerkedni a többiekkel és a szakkollégiummal. Nekem meg sikerült leszerveznem, hogy jöhessen még így az utolsó pillanatban is, úgyhogy örült és beszélgettünk is egy jót. Szimpatikus képet festett.
Apám közben beadta a bíróságra az igényét a gyerektartás megszüntetésére, arra hivatkozva, hogy én érdemtelen vagyok, mivel nem látogatom őt azok után, hogy hamis tanuzással vádolt. Remélem, hogy sikertelen lesz ez a húzása, bár tartok tőle, hogy megint mehetek a bíróságra.
Az előző tábori csajjal azóta 2-szer beszéltem, egyszer én írtam rá a korrepetálás ürügyén és hiába próbáltam, nem is sikerült nagyon másról beszélni. Ezek után két héttel, az egyetemi felvételemet követően ő írt rám (!) és gratulált, aminek nagyon megörültem és most nagyon jót is beszélgettünk, de a jövő heti nyaralása miatt a korrepetálás még nem kezdhető meg. Viszont ez, hogy most ő keresett meg, mindenképp biztató jel, bár a korábbi hullámázására is jellemző volt ez, hogy volt, hogy megkeresett, miközben az én megkereséseimet többször is hárította. Úgy döntöttem, hogy nem rontok ajtóstul a házba, kezdődjenek csak meg a korrepetálások (bár azon is gondolkozik, hogy Pestre járjon érettségi-felkészítőre az ELTE-re, bár én csak a vonatjegy árából 3 órát tartok neki), aztán majd úgyis beszélünk ott másról is remélhetőleg és ha úgy érzem, hogy van értelme, amúgy is jobb élőben randira hívni, nem pedig Facebookon. (Ha meg nem kellek neki, akkor nem kéne a korrepetálós ügyfelet elvesztenem, mert abból legalább pénz áll a házhoz.)
A héten eszméltem rá az SZDK Facebook-oldalának szerkesztőjeként, hogy a jövő héten egy elég kellemetlen bejegyzést leszek kénytelen közzétenni: hetente közzétesszük az év legnépszerűbb bejegyzéseit és most értünk ahhoz a hónaphoz, amikor egy olyan fénykép a legnépszerűbb bejegyzés, ahol Cs. I.-nal szereplek közösen egy csapatversenyen, a szövegben pedig őt is dicsérem, ma már paródiának is beillene a dolog. Ha még ez nem lenne elég, a heti visszatekintés következő állomása éppen Cs. I. születésnapjára esik, így még azt a látszatot is kelti, hogy ennek is része van a dologban.
Az ELTE-s kollégiumi tábori találkozón jobban megismerkedtem egy nagyon lelkes dunántúli lánnyal, M. J. S.-val, aki elhívott engem és B. M.-t is egy CERN-i kirándulásra, amit ők szerveznek részben pályázati, részben saját pénzből. Ennek nagyon megörültünk, be is neveztünk. Ezen túl is nagyon jót beszélgettünk hármasban, többek közt a diákkörökről is, ugyanis mint kiderült, M. J. S. a saját iskolájában hasonló, bár kevésbé szerteágazó, de régebbi közösséget, mint az SZDK. Érdekes tapasztalatokat tudtunk megosztani egymással, és ha már így egymásra találtunk, elhatároztuk, hogy ősztől valamiféle tudományos összeröffenéseket fogunk szervezni középiskolásoknak. Később az én javaslatomra bevezettük a megyei szervezők intézményét, mivel a helyi viszonyokat a közelben lakók ismerik a legjobban és kisebb csoportokban a kapcsolattartás is könnyebb. Én nyilván vállaltam a saját megyémet (ezzel egyébként Cs. I. újabb lehetőségtől esik el, hiszen kizárt, hogy én elfogadjam az esetleges jelentkezését a későbbiekben).
Végül az említett szövetkezetből a folyamatos ígérgetések ellenére sem hívtak, egész nyáron nem osztottak be. Szerencsére viszont találtam munkát egy másik szövetkezetnél (árufeltöltés egy másik áruházláncnál), akik nagyon segítőkészek voltak, pár napon belül be is osztottak. A boltban is nagyon jól kijöttünk a főnökkel, a beosztásokkal is nagyon rugalmasak voltak, bármikor tudtam menni, amikor akartam, sose utasítottak vissza. A kezdeti nehézségek (első nap az egyik munkatárs beszólása egy 18 másodperces telefonért a raktárban, miközben ő hosszú perceket beszélt, majd másnap egy másik beszólás újra tőle, miután nem hallotta a köszönésem) után a munkatársakkal is sikerült jól kijönni (az előző is megbékélt, miután egyszer munka után bementem még neki a százasba), segítőkészek voltak, túlóra se volt, mindent rendesen könyveltek le, pótlékokat is kifizették, egy szóval jó volt. A külföldi turisták kérdései kimondottan szórakoztatóak voltak: legtöbbször üdítőket pakoltam és rendre nem tudták megállapítani, hogy melyik víz a szénsavas és melyik a szénsavmentes, míg egy másik népes csoport az elemeket nem találta, míg valaki telefonos fordítás alapján egy kuvaszt akart venni. Az alkoholistáknak pedig minden áron félédes fehér kannásbor kellett, más kannással nem érték be: egyik nap ez sajnos el volt fogyva, és folyamatosan ezt keresték. Egy néni pedig adalékmentes chipset akart venni, amiben szerencsére tudtam is segíteni, ami után percekig hallgathattam a háláját, talán ez volt a két hetes munkám fénypontja.
A másik szövetkezetnél viszont érvényes munkaszerződésem volt, ami alapján igényt tartathattam a tüdőszűrés 1700 forintos díjára a Munka Törvénykönyve alapján. Ezért aztán a számlával augusztus végén, amikor végre Pesten voltam, be is mentem az irodájukba, eleinte visszafogottan előadva magam, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ennek a kifizetése. A kiscsaj persze rögtön ellenkezni kezdett, mondván nekik csak a pesti állomásukkal van megállapodásuk, miközben engem e-mailben biztosítottak korábban, hogy megfelel a vidéki állomásom is. Erre a süketelésre persze nekem se kellett több, elővettem a Munka Törvénykönyvének és a munkavédelmi törvénynek a kinyomtatott paragrafusait, ami kissé meglepte a csajt, rögtön hívta telefonon a főnökét, aki persze nem vette fel, így a helyetteshez irányítottak. Őt néhány perc vita után visszahívta a főnök, akinek elég rendesen szidott a telefonban. A sok arrogáns beszéd után, látva, hogy nem tágítok, végül befogadták a számlát, amiről én persze fénymásolatot kértem, nehogy bizonyíték nélkül maradjak. Ígéretet kaptam a pénz utalására. Ez azonban egy hét alatt sem történt meg, így visszamentem, de ekkor már a felmondással együtt, mivel rövidre akartam zárni a dolgot. Ekkor még az előzőnél is bunkóbban viselkedtek velem, közölték, hogy nekik az általam írt felmondás nem jó, töltsem ki helyette az ő felmondólevelüket és az jó lesz. Én ebbe bele is mentem, de nagy meglepetésükre nekiálltam elolvasni azt, amit aláírok. A legvégén volt a bűvös mondat, miszerint semmiféle követelésem nincs feléjük. Mivel az 1700 Ft-ot nem kaptam meg még, természetesen közöltem, hogy ezt én nem írom alá. Ezután közölték, hogy minden hónap 10-én van utalás, az után menjek majd vissza.
A nyár utolsó hónapjában voltak a szakkollégiumi felvételik. Ahol először voltam, ott az igazgatói beszélgetés elég könnyű volt (nem szakmai dolgokat kérdezett, így sokat tudtam neki beszélni a diákkörökről), viszont a diákok nehéz szakmai dolgokat kérdeztek, nekem viszont óriási szerencsém volt: a felvételi előtti este a kollégiumban az egyik felvételiztető diákkal szemben voltam elszállásolva és olyan szemétre lettem figyelmes, amin kémiapéldák vannak a KöKéL-ből. Ez után nem is kellett nekem több, megnéztem az interneten azt a példát és az akörnyéki példákat is. A gyanúm jó volt, hiszen ezek közül szerepelt talán a legnehezebb másnap a felvételin, amit a 6 felvételiző közül egyedül én oldottam meg hibátlanul. Ezen kívül még kémiapéldát kellett szerkesztenünk, ami mindenkinek jól ment, illetve egy egyetemi fizikai kémiai leírást kellett elolvasnunk és felelni belőle. Szerencsére az angol nyelvű tudományos cikkre már nem maradt idő. A felvételin voltak kötetlenebb programok is, amik mind nagyon jól sikerültek: volt közös sütögetés, kártyázás, egyéb játékok. Persze ez alatt se tudtam magam elengedni, mivel minden megszólalásom előtt az járt a fejemben, hogy olyat mondjak csak, amivel jó benyomást teszek mindenkire. Törekvésemet siker koronázta és bentlakónak fel is vettek a szakkollégiumba. Ezután egy héttel még egy másik szakkollégiumba is elmentem felvételizni, mivel behívtak, de ott már csak külsős akartam lenni, ami könnyedén sikerült is.
Nyár végén még voltam nagyszüleimnél, aztán következtek a gólyatáborok: elsőként a kari. Itt a korábbi balhék után visszafogottabbak voltak a szervezők, de azért tudtunk eleget inni és voltak jó fajta vetélkedők is (hasonlóak, mint a középiskolai gólyatáborban, csak most ittunk is). A 3 este közül szerencsére csak az egyiken hánytam be, de a sakkjátszmát még a hányószünet ellenére is megnyertem (nyilván ellenfelem sem volt színjózan). Az utolsó este volt a gólyavizsga, ahol meg kellett tanulni egy egyetemi tanárokról szóló szöveget, amiből utána írásban feleltünk, majd a szóbeli vizsgán analizálni kellett különböző kémcsövek tartalmát (az enyémben citromlé, háztartási keksz és bazsalikom volt). A társaság lehetett volna összetartóbb, sok emberrel megismerkedtem, de senkivel se komolyabban.
A szakkollégiumok is szerveztek gólyatáborokat. Az első azé volt, ahol külsős lettem. Itt már kevesebb program és kevesebb ivés volt a karihoz képest, viszont a kevesebb résztvevőnek és annak, hogy már alapból ismertem pár embert köszönhetően jobbnak éreztem a társaságot. Itt már jobban mertek velünk ivós játékokat is játszani, a koli himnuszának betanulása a trágárságokkal pedig különösen vicces volt. Pár nappal ezután következett a másik szakkoli tábora, ahol a nappali programok elég visszafogottak voltak, az estiek viszont tetszettek, összességében ez a tábor is jó volt, és itt is jobb volt a társaság, mint a kari táborban, megismertem az egyik leendő szobatársamat is.
Az egyetem már a beiratkozás napján egy kritériumdolgozattal kezdődött, ami az előzetesen az interneten jelzettnél bonyolultabb volt. A vicces az volt, hogy az emelt feladatok mind számítások voltak, ami hibátlan is lett nekem, míg az alapszinti elméleti feladatokban volt hibám, de így is a 3. legjobbat írtam a szakon, ahol a vizsgázók háromnegyede megbukott. A beiratkozás napján a mentorok segítettek nekünk felvenni a tárgyakat a Neptunban, aminek a használata elég bonyolult.
Még mielőtt elkezdődött az egyetemen a szorgalmi időszak, lezajlott az SZDK nyitóülése, ahol megválasztottuk az új elnököt, aki L. R. lett. Én is őt támogattam, ő pedig elég erősen kampányolt, míg a másik jelölt inkább csak helyettes akart lenni, aminek eredményeképp nagy fölénnyel nyert. Kicsit reméltem, hogy valamit sikerül javítani azon a szarságon, ami Cs. I.-val van, és megjelenik a nyitóülésen bocsánatot kérni (a szabályzat szerint megjelenhet, ha a kizárása után vissza szeretne lépni), de ennek persze komolyabb realitása nem volt. Aminek viszont nagyon örültem, hogy a nyitóülés előtti este Z. M. bejelentette, hogy hajlandó továbbvinni az általam szervezett matek diákkört, amit az én javaslatom alapján kissé átalakít (igazából azért javasoltam ezt, hogy neki kevesebb dolga legyen és hajlandó legyen szervezni. Ezt sokkal jobb kommunikálni, mint a megszünést, ami ráadásul Cs. I. kárörvendését eredményezné, míg így egy újabb fricskát kap azzal, hogy az osztálytársa egyértelműen mellettem foglalva állást, továbbviszi, amit elkezdtem). Az átalakított diákkör csak 2 hetente lesz rövidebb időtartamban (itt jegyzem meg, hogy én egyedül Cs. I. kérésére hosszabbítottam, ő pedig a kizárása miatt nem is járhat, és nem is hiszem, hogy szeretne járni Z. M. diákkörére, tehát igény se lenne hosszabbra), amiknek ráadásul csak a felét szervezi majd Z. M. előadóként, a többin vendégelőadók lesznek, mivel belépünk egy önképző köri mozgalomba. Én a diákkör patrónusi szerepét vállaltam. A szavazás után L. R.-t elhívtam magunkhoz és megmuattam neki néhány fontos dolgokat (weblapszerkesztés, Facebook-oldal szerkesztése). A szavazáson történt még egy érdekes dolog: az ülés vége felé megjelent Cs. I. két osztálytársa, akikkel korábban sose beszéltem, és bár már nem szavaztunk semmiről, ott maradtak és a végén beszélgetni kezdtünk, ők pedig elég hamar Cs. I.-ról kérdeztek (a másfél oldalas búcsúbeszédemben a tavalyi visszatekintés kapcsán egy mondatban megemlítettem, amit ők elolvastak, meg persze emlékeztek a tavalyi balhéra), én pedig mindent elmondtam szokás szerint. Nem meglepő módon ők is Cs. I. ellen foglaltak állást, a saját tapasztalataik alapján is szidva őt. Z. M.-et egyébként L. R. helyettesnek is felkérte, de ő ezt a posztot nem vállalta.
Az első egyetemi hét nem indult zökkenőmentesen: hétfőn reggel, mikor anyám férjével mentünk Pestre, rosszul lett és fél úton be kellett mennie a kórházba - mint utólag kiderült, veseköve lett, azóta már jobban van -, engem meg a cuccaim felével kirakott egy buszpályaudvaron. Az első órámat majdnem lekéstem, mert még a busz is késett, de végül sikerült megérkeznem. Ezek után volt 8 órám, amik szerencsére többnyire érdekesek voltak, főleg a biztonságtechnikán a közel 100 %-os töményésgű savakkal végzett kísérletek tetszettek. Este pedig nyelvi megbeszélés volt a kollégiumi nyelvórákról. Másnap szintén sok órám volt, de már volt időm körbenézni a környéken éttermek terén, és találtam is egy piacot, ahol sok kifőzde van viszonylag olcsón. Még ezen a napon volt egy olyan könnyű matekóra, hogy a példák nehézsége a 9. évfolyamon tanultakkal volt azonos. Szerdán végre anyám utánam tudta hozni a maradék cuccomat, és elmentem az új szemüvegemért is (sajnos újabb negyed dioptriát romlott a szemem). Csütörtökön csak 2 órám volt (6 órás labor csak 2 hetente van és a maradék 4 órámból is 2 elmaradt), az se nehéz. Este volt az unalmas kollégiumi évnyitó, majd egy érdekes speciális kollégiumi ivós játékot játszottunk néhányan. Pénteken délután 5 órás matekelőadásom volt, ahol végre mondtak újat is nekem matekból. A hazautam is hasonlóan kalandos volt, mint az odautam, ugyanis az első buszra nem fértem fel, a másodikon is csak a földön tudtam ülni (ez ám az "emelt szintű szolgáltatás" a kiegészítő jegyért), de legalább a nagy tömegben megtehettem feltűnés nélkül, hogy csak félútig vegyek jegyet.