A nyár utolsó hetén elmentünk nagyapámmal Hévízre. Itt is jól éreztük magunkat, akárcsak pár héttel korábban Zalakaroson, bár ez utóbbi szerintem még jobb volt. A program hasonló volt: szétnéztünk a környéken (Hévíz, Keszthely, Badacsony), fürödtünk a hévízi tóban (nagyon különleges volt és kellemesen meleg volt a vize), sörözgettünk, beszélgettünk, voltunk Badacsonyban borkóstolón, fürödtünk a Balatonban is. Egyik este megérkezett az eredmény: sikerült a német nyelvvizsgám szóbeli és írásbeli része is. Ennek nagyon örültem. A nyaralásunk során gyakorlatilag vita sem alakult ki köztünk, bár ehhez kellett azért sok türelem is. Jól éreztük magunkat együtt. Emellett a pia hatására mindketten bátrabban beszéltünk. Kiderült, hogy évtizedekkel ezelőtt megcsalta nagyanyámat, aki persze ezt nem tudja, és a vizsgáztatási módszereiről is derültek ki dolgok. Ezen valamelyest meglepődtem, bár eddig is felmerült bennem, hogy vajon hűséges volt-e.
A hét második felében aztán egy korábbi gimis táborom találkozójára mentem, aminek szervezője a témavezetőm felesége volt. Ez a találkozó is viszonylag jól sikerült. Voltak érdekes előadások, egy vetélkedő a csodák palotájában, amit megnyertünk, másnap pedig néhány táborozóval még elmentünk dumálni is a rendezvény végeztével.
A következő héten már jött a regisztrációs hét, amikor folytattam a gyakorlatomat. Közben kiderült, hogy bizonyos számítások rosszak, mert rossz programmal végeztük őket. Ezeket sajnos újra kellett számolni, de volt erre idő.
Rögtön az első tanítási hét péntekén tárgyalásra kellett menni. Arra számítottam, hogy apám majd a magánóráimból származó bevételemmel támad, dehát ugye ezt bizonyítani nem tudja, hiszen zsebbe fizetnek ki mindig. Ezzel szemben erről vélhetően teljesen elfelejtkezett vagy valamilyen más taktikai okból nem hozta elő ezt a kérdést. Az ösztöndíjaimról kérdezett, azt elmondtam, hiszen annak amúgy is van nyoma. A tárgyalás jelentős részében anyámmal veszekedett tesóm iskoláztatásáról. Engem a bevételeim helyett azzal támadott, hogy érdemtelen vagyok a tartásdíjára, mert nekem felróható okból szakadt meg köztünk a kapcsolattartás. Ezzel szemben becsatoltuk azt a Facebook-levelezést, ahol hamis tanúzással vádolt, és azt írta, hogy annak "következménye lesz". Majd pedig ugye be is perelt a tartásdíjjal, erre nem érti, miért nem találkozunk. Ezeket az érveket a bíró meghallgatta. Apám azzal is meg akarta mutatni, hogy bennem van a hiba, hogy nem találkozom az ő barátjával sem, akit ő választott nekem kis koromban keresztapámnak. A fickó az ország másik végén lakik, és ő sem keres, régen sem találkoztunk gyakran, legfeljebb egy-egy balatoni nyaralás során. Azt sem értem, ennek mi köze a mi kapcsolatunkhoz: ugyanúgy nem találkoztam a keresztapámmal már akkor sem, amikor apámmal még jóban voltunk. Számomra érthetetlen taktika alapján apám elkezdett egy fényképet mutogatni, amin az összeveszésünk előtt pár hónappal együtt sörözünk. Közben meg azt senki nem vitatta, hogy akkor még jóban voltunk, a vitatott kérdés az, hogy kinek felróható okból vagyunk most rosszban (ha nekem, akkor erre hivatkozva megtagadhatja a tartásdíjat, ha neki, akkor viszont az egyetem végéig még fizetnie kell). Ezen felül még azzal próbált támadni, hogy nekem minden forrásból összesen mennyi havi bevételem van, ami szerinte több, mint az övé doktori végzettséggel (nyilván, az egyetemistáknak több szokott lenni, mint doktori végzettségű embereknek, reális). Hogy ezt nyomatékosítsa, egy ponton elkezdett kiabálni, hogy ő "103 ezer Ft-ból éhezik", mire a bíró rendre intette. Ezen kívül anyámnak többször beszólogatott ("hitvány ember vagy"). Mi viszont előre eldöntöttük, hogy nem ülünk fel a provokációinak és a nyugalmunkkal próbálunk neki visszavágni, hogy ne érhesse el azt a célját, hogy felidegesítsen a bíróságon. Én pedig direkt ráerősítettem arra, hogy úgy válaszolgassak, mint aki nagyon sajnálja és nem érti, miért lett ilyen ez a kapcsolat (ez igaz), és azt akarja, hogy újra helyreálljon minden (erre semmi esélyt nem látok valójában). Apám a közel 3 órás tárgyalás végére beidegesedett attól, hogy nem sikerült minket kizökkenteni az eltervezett szerepből, tesóm pedig nem jött el, akit nyilván könnyen kizökkenthetett volna és mondhatott volna olyanokat, amik apámnak előnyösek. A tárgyalás végén arról ment a diskurzus, hogy tesómra apám milyen összeget képzelne el maga részére vállalhatónak. Itt egy ponton beidegesedett, összecsapta a táskáját, és azt kiabálva, hogy "felgyújtja magát a bíróság folyosóján", kiviharzott a tárgyalóteremből, és már a hátra lévő 10-15 percben nem is jött vissza. Bár ezt igazából megkönnyebbülésnek éreztem. Az eddigi három tárgyalás közül, amin részt vettem, ez az egyetlen, amire nem szörnyű visszagondolni, bár ennek a helyzetnek is megvan a pikantériája, hogy az ember már annak örül, ha kiviharzik az apja a tárgyalóból.
Ez a félév végre jóval könnyebben indult, mint az előző 3, és talán még az első félévnél is könnyebb volt valamivel. Tovább könnyítette a félévet, hogy mivel meglett a nyelvvizsgám, így németórákra se kellett járnom. Gyakorlatilag minden órám hétfőn és kedden volt, a hét többi napja kimondottan könnyű volt a napi átlag másfél-két órás elfoglaltsággal. Ennek köszönhetően végre volt időm komolyabban végezni a kutatásomat, aminek köszönhetően el tudtam indulni a TDK-n is. Emellett szabadidőm is több volt, aminek köszönhetően végre nem éreztem magam rosszul a hétköznapokban (az előző, legnehezebb félévben gyakorlatilag semmi szabadidőm nem volt, ami jelentősen lerontota a hangulatomat). A szobatársak is jobbak, mint a korábbiak, legalábbis H. D. mindenképpen. Vele és egy volt osztálytársával, aki a kollégiumban lakott két hétig, több alkalommal is elmentünk sörözni, és egyéb helyekre. A másik szobatársunk nem sok vizet zavar. Gyakorlatilag semmilyen programon nem vesz részt, beszélni is alig beszél. Bár szorosabb barátság vele így nem alakult ki, a mindennapi együttélésben nincs vele baj: viszonylag keveset van a kollégiumban, többnyire hagy aludni is. Őt valamennyire az első éves szobatársaimhoz tudnám hasonlítani.
A félév első fele kimondottan könnyű volt: az őszi szünetig mindössze egy ZH-t kellett írni, és labor is csak hetente egy volt, amire ráadásul csoportosan kellett jegyzőkönyvet írni. Ez könnyebbséget adott abban, hogy nem nekem kellett az egészet megírni, viszont mivel a jegyet rá szintén közösen kaptuk, így muszáj volt kijavítanom a csoport gyengébb tagjainak hibáit is, és néha még győzködni is kellett őket, hogy miért rossz, amit írtak. Ez kicsit fárasztó volt.
A H. D.-vel való programok egyikén egy másik kollégium bulijába mentünk, ahova pár osztálytársa is jött. Előtte egy parkban alapoztunk sörrel, illetve ők olcsó töménnyel is. Ez olyan jól sikerült, hogy az érkezésünk után nem kellett sok idő, és H. D. már egy kanapén fetrengett. Aztán éjfél előtt a wc-ben találtam meg hányás közben. Utólag kiderült, hogy előtte a bejáratnál is hányt egyet. Innentől átment a buli egy hazajutásért vívott küzdelembe. Éjszakai járat arra felé nem volt, így kénytelenek voltunk taxit hívni. Közbe H. D. hányt és elaludt a fűben. Látva a részegségét két taxi se vett fel, a harmadik pedig ki se jött, mikor elmondtam, milyen állapotok vannak, így gyalog kellett elindulni. Persze én és a volt osztálytársa se voltunk józanok, de járni azért tudtunk, sőt még őt is tudtuk irányítani, hogy ne essen el. Körülbelül egy-másfél óra alatt elértük a Móricz Zsigmond körteret, ahonnan már voltak járatok. Én azért még vettem itt egy sört magamnak, közben felmutattam a dohányboltban két ellenőrnek a BKK-bérletemet, akik szintén nem teljesen voltak józanok. Az éjszakai járaton H. D. szintén hányt egyet, de ez nem ért minket meglepetésként, úgyhogy volt nálunk zacskó erre a célra. Emellett olyan állapotban volt, hogy még a helyet is átadták neki és vízzel itatták. Másnap aztán persze semmire sem emlékezett, de azért kb. 10 sörrel megköszönte, hogy hazavittük.
Nem sokkal később a kollégiummal kirándulni mentünk a Bakonyba. Mivel én előző héten is voltam kirándulni a Bükkben, ahol kicsit megfájdult az egyik combom, bíztam benne, hogy ez nem fog előjönni most. Sajnos nem így lett: körülbelül féltávon minden lépés elkezdett egyre jobban fájni. Már azon gondolkoztam, hogy ha kiérünk a műúthoz, akkor busszal visszamegyek a szállásra, de aztán mikor megpróbáltam botra támaszkodva menni, akkor enyhült a fájdalom, így meg tudtam tenni a hátralévő körülbelül 10 km-t. Nagyon szép helyeken mentünk. A szálláson volt szauna is, ahova mindkét este lementünk. Második este borkóstoló is volt, ahol a móri borvidék borait kóstolhattuk. Ez is jól sikerült, finom borok voltak. A borkóstoló utáni szaunázás alkalmával az egyébként mogorva buszsofőr a borok hatására teljesen más arcát mutatta felénk, még vele is jót beszélgettünk. Másnap aztán visszajött a régi arca. Ezen a napon szétnéztünk Zircen, megnéztük a botanikus kertet (ahova egy idős úr, akitől útbaigazítást kértünk, bevitt ingyen hátulról, az idősek otthonán keresztül), ami szintén igen szép volt. A kirándulásra eljött H. D. is, vele voltunk egy szobában.
Ebben a félévben K. A.-nak egyre kevesebb órát kellett tartani. Ennek oka részben az, hogy most már máshoz is jár, aki angolul képzi, valamint valamivel a feladat is kevesebb (ugyanarra az OKTV-re már másodjára menve kevesebbet kell készülni, mint elsőre). Az ok másik része az erősebb önérvényesítésében keresendő: eddig az anyja mondta meg, meddig csináljuk, most viszont ha abba akarja hagyni, akkor nem hagyja magát, megmakacsolja magát és egyszerűen kimegy a szobából. Ilyenkor rendszerint egy körülbelül 15 perces műsorszám következik közte és az anyja közt, majd az anyja feladja, én meg mehetek. Az árat nyilván a műsorszám idejére is felszámolom, elvégre azt gondolom, hogy a normál órának nem része az, hogy utána még 15-20 percet várok a műsor befejezésére. Így viszont, hogy az egyetemről is kisebb a terhelés, és K. A.-hoz is kevesebbet kell menni, sok időm felszabadult, úgyhogy elhatároztam, hogy felhajtok további diakokat. A HÖK hirdetett korrepetitori helyeket szar bérért, de jelentkeztem erre, gondolván, hogy így legalább a gólyák, akiknek ez kell, megismernek, megtartom szigorúan azt a 45 vagy 60 percet, amit a HÖK fizet, és nyilván a többségnek kevés egy ZH előtt, aztán jöhetnek maszekben normális óradíjért. E-mailes jelentkezésemre aztán nagyon lassan válaszoltak, meg a nálam rosszabb tanuló HÖK-ös még fel is akarta mérni valami teszttel a tudásom (ezt nem igazán tudtam mire vélni, ezt már felmérték az adott tárgy vizsgáján vagy ZH-in a megfelelő szinten lévő oktatók, jeles eredményt kaptam, nem tudom, mire veri magát ez a HÖK-ös). Ekkor már kezdtem kifarolni a dologból, és az e-mailezés is nagyon lassan haladt, úgyhogy úgy döntöttem, más úton keresek diákokat.
Ez a más út úgy gondoltam, hogy egy ismert, beszédes, általam központi figurának tartott gólyán (B. B.) keresztül mehet. Egy általános iskolás ismerősöm volt ez az ember, akinek még a nyáron belájkoltam azt a Facebook-posztját, amiből kiderült, hogy az ELTE-re jön kémia alapszakra, ami után ő rámírt, és nagyon jókat beszélgettünk az ezt követő napokban hetekben, kiderült, hogy sok dolgot hasonlóan látunk. Ezért aztán megkértem őt, hogy reklámozzon a gólyák körében. Tekintve, hogy egyrészt ő elég rossz anyagi körülmények közül jön, másrészt meg én pénzt kereshetek az ő segítségével, felajánlottam neki, hogy 10 %-ot megkap minden olyan diák óradíjából, akinek ő ajánlott vagy az ő reklámja alapján jön (nyilván ezt az első alkalommal megkérdezem a diáktól, hogy honnan hallott rólam). Ez nekem is egy kedvező volt, mivel így ha mégsem csinál semmi reklámot, és nem jön tőle senki, akkor a semmiért fizetnem se kell, hiszen 0 Ft bevételnek a 10 %-a is pont 0, ha pedig tényleg lesz hozadéka az együttműködésnek, akkor boldogan kifizetem a 10 %-ot (ami neki is jó pénz, hiszen ez a reklámozás időráfordításban nem sok, és ha jönne 2-3 ember, akik mondjuk havi kétszer másfél órára eljönnek összesen 10 ezer Ft-ért, abból máris van 2-3 ezer Ft-ja, ami éves szinten 20-30 ezer, és ezért biztos nem kéne 20-30 órán keresztül ajánlgatnia, így összehasonlíthatatlanul jobb órabért ér el, mint bármely más diákmunkával).
Az új diákok felhajtása végül azonban véletleneknek köszönhetően sikerült. Az egyikük egy volt osztálytársam barátnője, akit nem vettek fel egyetemre, mivel nem lett elég jó az emelt szintű kémia érettségije, így ezt újra meg fogja próbálni. Erről teljesen véletlenül, egy véletlen buszos találkozás alkalmával értesültem a volt osztálytársamtól, és ekkor mondtam, hogy vállalok órákat. A következő diák anyja ismeri az enyémet, és panaszkodott neki, hogy gyógyszerész gólyaként bizonyos számolós tárgyak nehézséget okoznak a lánynak, anyám meg beajánlott neki. Ezt követően a csaj meg volt elégedve az órával és beajánlott még 3 évfolyamtársának, akik szintén jönnek néha. Így már év közben hasonló pénzt tudtam keresni, mint korábban K. A.-éknál, B. B.-nek meg megírtam, hogy az ajánlatomat visszavonom (adtam még egy hetet átmenetnek, mert nem lett volna fair, ha valakinek pont beajánlott abban a hitben, hogy kapja majd a 10 %-ot, aztán pont lemondom). Tőle egyébként nem jött senki. Szerintem nem is csinált semmi reklámot, csak nem akarta ezt megmondani. Igazából mindegy, nem vesztettem semmit. Emellett egyébként is fura, nyáron valószínűleg unatkozhatott, azért beszélt velem annyit, mivel az ősz folyamára tervezett sörözésből a sorozatos tologatása miatt nem lett semmi (az is lehet, hogy nem volt rá pénze), és Facebookon is jóval kevesebbet beszéltünk, mivel ha felmerült valami, akkor is rendkívül lassan írt vissza.
Az őszi szünetben kollégiumi szállásfelelősként megint én szerveztem egy középiskolásoknak szóló matekos és fizikás rendezvényt. A részt vevők egy része versenyeredményei alapján ingyen kapott szállást, míg mások 3000 Ft-ért. Ezzel szemben a kollégisták bármikor, bárkit fogadhatnak vendégként 1000 Ft-ért. Így aztán kiírtam a volt gimim Facebook-csoportjába, hogy aki így jönne az szóljon, és ne máson keresztül jelentkezzen, hogy spórolni tudjon. Írt is nekem Cs. I., hogy két osztálytársa élne a lehetőséggel (maga Cs. I. ingyen jöhet az eredménye alapján). Én azért megkérdeztem, hogy ki ez a két ember, mert egyrészt érdekelt, mert ismerek onnan pár embert, másrészt meg gyanakodtam, hogy esetleg Z. M. az egyik. Gyanúm be is igazolódott, így aztán közöltem, hogy miután több ízben szidott a hátam mögött, és mikor szóvá tettem, még neki állt feljebb, és kioktatott arról, hogy az én szállásfelelősi munkámnak mennyire függetlennek kell lennie a magánvéleményemtől (már a kioktatás előtt egyértelműen megmondtam, hogy nem intek be neki, és kap szállást, tehát ez csak arra volt jó, hogy belém törölje a lábát), így nem fogadom saját vendégemként. Ezt megtehetem, mivel a saját vendégfogadásom teljesen független a szállásfelelősi munkámtól, azt látok vendégül, akit szeretnék, akárcsak a többi kollégista. Ettől még háromszoros áron kérhetett volna szállást (én persze elintéztem volna, hogy elvágva a két osztálytársától, a másik kollégiumba rakják, ami szintén részt vett a szervezésben), illetve ha bocsánatot kért volna, valószínűleg meg is gondoltam volna a dolgot. Cs. I.-nek ezzel szemben még segítettem is, mivel valami nem volt rendben a nevezésével, úgyhogy bementem beszélni a főszervezőkkel és elsimult a dolog.
Magán a rendezvényen először az ebéd során találkoztam velük, mivel az ingyenebéd miatt én is ott ettem. Ekkor Z. M., a sorban négyünk közül legelöl állva, ügyesen leült egy háromfős asztalhoz, hogy én, négyünk közül utolsóként sorra kerülve, már ne tudjak odaülni. Mindegy, legyen csak ennyi boldogsága. A vacsoránál már nem sikerült ugyanez a mutatvány neki, ekkor odaültem, és Cs. I.-vel meg az osztálytársával dumáltam, Z. M.-ről tudomást sem véve. A vacsora után kísértem a mi kolinkban alvó embereket, így ekkor végre Z. M. lekopott. A szálláson aztán minden rendben volt. Én ilyenkor elég laza szoktam lenni. Tudom, hogy jelentős részben inni fognak, akármit mondok, így aztán semmi értelme faszkodnom, meg egyébként is 21 évesen 17-18-19 évesek alkoholfogyasztásán miért akadjak fenn? Én is ittam ilyen helyeken gimisként, meg amúgy is szállásfelelős vagyok, nem kollégiumi nevelőtanár is. Tavaly jól sikerült egy belvárosi este is ezen a programon, így ezt most is felajánlottam (nyugtatva a diákokat, hogy a személyi elkérése nem az én feladatom, hanem azé, aki kiadja), de azért azt megmondtam, hogy ha valaki széthányja a szobát, annak következménye lesz. Szerencsére nem is volt ilyen rendbontás. A szobában Cs. I.-vel és az osztálytársával koccintottunk, aztán indultunk az estébe. Végül a belváros helyett a kopaszi gátra mentünk. Ide Cs. I. és az osztálytársa, valamint két csaj jött. Arra ügyeltem, hogy a két csaj előtt nehogy én kérjem ki a 17 múlt Cs. I.-nek a piát, mert még felnyomnak érte (azért, ha elnézem, hogy iszik, hiába nyomnak fel, mert nem része a feladatkörömnek ennek megakadályozása). A két csaj először érdeklődött a kollégiumról, erről beszéltem is nekik, aztán viszont hamar kiderült, hogy ők nem úgy képzelték az estét, mint mi. Azon például, mikor Cs. I.-ék kerestek egy bokrot hugyozni a parkban, úgy kiakadtak, mintha az ő fiú osztálytársaiknál nem így menne ez, ha este egy elhagyatott parkban söröznek. Aztán, mikor 10-kor még célba vettük a körúti kocsmákat, figyelmeztettem a lányokat, hogy 11 után csak belépő kártyával lehet bemenni a koliba, ami a társaságból csak nekem volt, én viszont maradni szándékoztam még bőven Cs. I.-vel és az osztálytársával, így hiába jutott volna eszükbe az első kocsmában, hogy mennének, megszívták volna. Végül úgy döntöttek, hogy lelépnek. Annyiból jó volt ez, hogy innentől nem kellett olyan kínosan ügyelnem arra, hogy amikor az én köröm jön, akkor Cs. I.-nak más kérje ki, hiszen azt tudtam, hogy ők úgy se nyomnak fel, lazábbak annál, meg alapból is örültek, hogy velük mentem és maradhattak 11 után is. Kicsit furcsa volt újra együtt sörözni Cs. I.-val két év haragos kapcsolat után, viszont, mivel a békülés óta nagyon korrekten viselkedik velem (bár hozzá kell tenni, hogy ez az elmúlt bő 3 évre végig igaz, annak az egy hónapnak kivételével, ami az összeveszésünket is eredményezte - az összeveszés utáni 2 évben sem hallottam egyszer sem vissza, hogy szidott volna a hátam mögött, azt viszont igen, hogy dicsért, így aztán valószínűleg őszinte a megbánása), így úgy döntöttem, én is így állok hozzá újra. A sörözés is jól sikerült. Jó volt ennyi év után újra normálisan beszélgetni. Hibázni meg mindenki hibázhat.
Érdekes egyébként összehasonlítani az eddigi életem legnagyobb összeveszéseit. Még az általános iskolában K. A.-val sokáig viszonylag jó barátok voltunk, sőt, akkor őt tartottam a legjobb barátomnak. Aztán hetedikben egyik napról a másikra elment az osztályból, úgy, hogy nem szólt nekem, sőt előtte való pénteken még tőlem kérte a házit. Ezen nagyon megsértődtem, és meg is szűnt köztünk a párbeszéd, bár azt is hozzá kell tenni, hogy már előtte is döglődött az a barátság, mivel bizonyos dolgokat teljesen máshogy láttunk: ő vallásos volt, én nem. Az óta sem beszéltünk.
Egy évvel később P. O.-val, az első barátnőmmel volt egy óriási vitánk, miután féltékenységből csúnyán becsapott, ezzel kellemetlen helyzetbe hozva, és tönkre téve a barátságomat többek közt F. L.-val, akit akkor nagyon kedveltem. F. L.-ékkel egyébként előtte két évvel vesztem össze, nagyrészt az én makacsságom és önfejűségem miatt. Ezt nagyon helyre akartam hozni, ám P. O. beleköpött a levesembe (azt hitte, le akarom cserélni őt). Mivel azonban hetekig, sőt hónapokig nagy megbánást mutatott, és folyamatosan ostromolt, hogy kezdjük újra, végül belementem, de meg nem bocsátottam neki, hiszen F. L.-ékkel továbbra is rosszban voltunk. Nem is lett már vele soha sem jó kapcsolatunk, inkább egy ilyen barátság extrákkal kapcsolat ment két évig, bizalom nélkül, változó intenzitással, majd miután egyértelművé vált neki, hogy összejönni én már nem fogok vele, ezek befejeződtek. Most már nem is nagyon beszélünk, bár nagy ritkán rámír, és érdeklődik, mi van velem, amit nem nagyon tudok mire vélni, de azért visszaírok. Itt én is szemét voltam, mert az ő szemétsége után kihasználtam: én tudtam hogy nem akarok vele kapcsolatot, de a barátság extrákkal jól esett, sokszor vigasztalódásképpen, mikor más csajoknál sikertelen próbálkozásaim voltak.
F. L.-ékkel bár P. O. szemétsége után egy évvel sikerült megfelelően kibékülni, és heti többször találkoztunk is kutyát sétáltatni hónapokig (sőt, falevelet gyűjtöttünk és egyebek), ennek szinte egy szempillantásra vége lett, az okot pedig nem tudom (pedig a béküléstől ekkor nagyon boldog voltam, össze is foglaltam itt a blogon egy hosszas posztban az ehhez vezető 3 évet). Lehet, hogy rájött, hogy ekkor már többre vágytam volna vele, ezt viszont ő nem akarta, így jegelni akarta a kapcsolatot. Minden esetre összeveszés, vagy vita nem volt, helyette kifogások voltak, mikor ide-oda, leginkább kutyát sétáltatni hívtam, majd pedig szülinapomra még annyit se mondott, hogy "boldog szülinapot!", pedig pár hónappal korábban az övén én még ajándékot is vettem neki. Ez volt a vízválasztó pont: ezt követően nem csengettem be, pedig mindig a házuk előtt sétáltam el a kutyával, és ő sem hívott semmilyen programra. Érdekes, hogy kemény viták után ki tudtunk békülni és jókat beszélgetni, majd jelentős ok nélkül ellaposodott a barátság. (Persze lehet, hogy valami bántót mondtam, amit én észre se vettem, ő viszont mellre szívta.)
Ez után évek teltek nagyobb vita nélkül az életemben, hogy aztán gyakoribbá váljanak ezek az alkalmak és egy év alatt 3 ilyen is legyen. 18 évesen a harmadik barátnőmmel, akivel előtte évekig baráti viszonyban voltunk, sokat veszekedtünk az anyja miatt, aki nem nézte túl jó szemmel a kapcsolatunkat, és sok, egyenként nem túl nagy dologgal próbált betartani, amit én rosszul viseltem, és sokszor szóvá is tettem K. E.-nek. Ő ilyenkor jobbára az anyját védte, pedig nem beszéltem róla durván, csak kultúrált kritikát fogalmaztam meg. A csúcs az volt, amikor az anyja felvetette, hogy ha ő tényleg be akar tartani, akkor majd durvábban végzi azt (szó szerint már nem emlékszem a mondatára, de egyértelműen utalt arra, hogy most rosszabb világ jön a kapcsolatunkra), ráadásul engem okolt azért, mert hazudott neki a lánya. Én erre kiakadtam, mire a lánya még őt védte (kettesben beszéltünk ekkor már), amin persze én még jobban felháborodtam, felültem a biciklimre és hazajöttem. Párszor még találkoztunk, de már egyértelmű volt nekem, hogy csak idő kérdése, mikor lesz vége a kapcsolatnak, de mivel más csaj úgy se volt a láthatáron, megvártam, míg ő szakít. Ekkor már nem veszekedtünk, váratlanul sem ért, lezavartuk egy fél órás találkozóval (hogy azért mégsem üzenetben legyen), aztán hazajöttem meccset nézni. Ettől még persze az előtte lévő hetekben a viták sok stresszt okoztak, de ekkor már a beletörődés dominált. K. E.-re különösebben nem haragszom, de nyilván nekem is derogál megkeresni őt (bár néhány tanulmányi dolgot elküldtem neki, de ekkor se sokat beszéltünk), ő meg valószínűleg engem okol a szakításért, mondván, ha vele akarok lenni, akkor el kellett volna viselnem vele együt az anyja faszságait. Ebben valamennyi igazság azért van, de ezt partnerként kellett volna viselni, nem úgy, hogy ha panaszkodni merek, akkor még én vagyok a rossz. A kapcsolatot nem sajnálom, az egyértelműen nem működött, a barátságunkat viszont igen, mivel az előtte 3 évig sok boldogságot okozott mindkettőnknek. Nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy valaha komolyabban beszélünk még, de Isten útjai kifürkészhetetlenek, ahogy azt a Cs. I.-val való békülés is mutatja.
Pár hónappal később következett apám. Az ősz folyamán többször erősködött, hogy tegyek tanúvallomást a közte és anyám közt zajló büntetőperben. Én ezt nem akartam. Ennek ellenére kérte a beidézésem és be is idéztek. Aznap viszont elmentem a házi orvoshoz, elmondtam, hogy éjszaka hánytam, és megkaptam az igazolást, így kimentve magam a tárgyalás alól. Reméltem, nélkülem is ítéletet hoznak. Apám ekkor zárat cserélt a házon, az új kulcsból pedig nem adott. Innentől nem látogattam. Nem hoztak ítéletet, beidéztek 3 héttel későbbre, a matek OKTV napjára. Az OKTV-re hivatkozva előre jeleztem, hogy nem áll módomban elmenni, ezért elnapolták a tárgyalást, karácsony előtt 3 nappalra, és újra beidéztek. Ha már oda kellett mennem, beszéltem is (megtagadhattam volna a vallomást, mivel közeli hozzátartozó volt a vádlott). Apámat a vallomásom alapján is bűncselekmény hiányában felmentették, anyámnak kellett fizetni a perköltséget. Ennek ellenére apám hamis tanúzással vádolt meg karácsony után, pedig karácsonykor még együtt is ebédeltünk nagyszüleinknél, és abban bízva, hogy a neki kedvező ítélet után helyreállhat a kapcsolatunk, még hozzá is fel akartam menni, hogy a kutyát is láthassam két hónap után. Ezt nem engedte, mire kicsit összevesztünk, ő meg az utcán odaadta az ajándékot. Így aztán a békülésből nem lett semmi. Bár a szerinte hamis vallomásomért nem tett feljelentést, fél év múlva, ahogy elvégeztem a gimnáziumot beperelt, hogy ne kelljen tartásdíjat fizetnie. A per még mindig zajlik, bár most kérte az elbocsátásunkat belőle (a pert csak anyám ellen akarja folytatni). Ez idő alatt én nem hívtam meg a ballagásomra, nem mentem el az ő doktori védésére, és néhány egyéb meghívására, amit ő felró nekem, mondván ezért érdemtelen vagyok. Közben meg perben állunk. Itt annyira távol állnak az álláspontok, és annyira folytatja a felém mérni kísérelt csapásokat, hogy ebből várhatóan már sose lesz békülés. Az idei év elején még láttam erre esélyt, le is ültünk, meg is egyeztünk, majd a bíróságon ugyanabba már nem ment bele. Innentől egyezkedni is felesleges.
Még szintén ebben a tanévben, az érettségi időszakában vesztünk össze Cs. I.-val. Egy diákkörön egy apróságon összeszólalkoztunk, majd ő rám se hederítve fírkált a táblára, amitől én úgy beidegesedtem, hogy rácsaptam az ajtót és hazajöttem. Ez után két nappal ő levegőnek nézett egy buszon, majd másnap szó nélkül hazabuszozott egy csapatverseny előtt, ahol ő és én is benne lettünk volna egy csapatban. Aznap este a hívásaimra és az üzenetemre se válaszolt, és a harmadik csapattagot sem tájékoztatta. A következő héten egy diákkörös emléklap átadására kényszerültem neki, és mellé beolvastam neki. Ezt szó nélkül meghallgatta, semmit nem válaszolt rá, én meg kijöttem. A következő diákkört másnap az ő bojkottja mellett rekordlétszámmal megtartottam, majd pár nappal később felhívott, de nem tudtam felvenni. Utána pár szót beszéltünk, aminek valami békülésféle lett az eredménye, de aztán napokig nem olvasta el az egyik üzenetem. A következő héten találkozni hívtam, hogy beszéljük meg a dolgokat. Erre sor is került, de kettős érzéseim voltak utána: a hibáit alig látta be, csak annyit, hogy hamarabb le kellett volna ülnünk, viszont békülni és diákkört tartani akart. Utóbbit meg is szerveztem, ám ő nem jött el, a telefonját meg lekapcsolta a diákkör idejére, ezzel kellemetlen, kissé megalázó helyzetbe hozva engem a tagok előtt. Ezt követően üzenetben keményen beolvastam neki, majd a diákkör csoportjában visszafogottabban is tisztáztam a történteket. Mindkét megnyilvánulást válasz nélkül hagyta. Ezt követően ki akartam húzatni az évkönyvből azt a részt, ahol közösen szereplünk, de az már elment a nyomdába. Nem sokkal később a városi rádió élő reggeli műsorában kellett nekünk együtt közösen szerepelni. Én félve, hogy ott is betámad, le akartam ezt mondani az igazgatónál, erre ő berendelte Cs. I.-t egy kellemetlen beszélgetésre, és megígértette vele, hogy nem támad élő adásban. Ez után Cs. I. a műsorvezető kérdésére élő adásban dicsérte a diákkört, amit ekkor kényszernek gondoltam (lehet, hogy az is volt). A diákkör záró ülésén kezdeményeztem Cs. I. dísztagságának visszavonását és kizárását, amit a jelenlévől nagy többséggel támogattak. Erről tájékoztattam Cs. I.-t, amit szintén válasz nélkül hagyott. Ezt követően hosszú csend következett. A matek diákkör megszűnését Z. M. segítségével sikerült elodáznunk, én pedig szerveztem meghívott előadókat, amire Cs. I. a kizárás miatt nem jöhetett (lehet, hogy nem is akart). Javítottam neki versenyfeladatait, amit a szabályosság határain belül úgy tettem, hogy minél rosszabb pontszámot kapjon. Közben M. R.-től visszahallottam, hogy mikor szóba kerültem vele, akkor Cs. I. nem, hogy nem szidott, de olyan pozitívan beszélt rólam, hogy M. R. azt hitte, jóban vagyunk. Pár hónappal később Cs. I. szállást kért a kollégiumban, én meg úgy döntöttem, nem intek be neki (a kései kérése és a 3 munkanapos válaszadási határidő lehetővé tette volna nekem, hogy ne is válaszoljak az e-mailjére addig, csak miután már tárgytalan lesz), legfőképp azért, mert kíváncsi voltam, hogy fog hozzám viszonyulni a történtek után. Direkt közeli szobába is osztottam be hozzám. Miután ágyneműt vittem neki, kérdésre elismerte, hogy szándékosan nem jött el a diákkörre (az igazgatónál feledékenységre hivatkozott), ami nagy szemétség volt, és megbánta. Letesztelve az őszinteségét, megkérdeztem, mi volt a baja velem akkor. Válaszában mert kritikát megfogalmazni velem szemben, tehát alighanem őszinte volt, nem benyalni akart esetleg későbbi előnyökért (pl. szakkolis felvételi). Megszületett a béke, az óta pedig kimondottan normálisan áll hozzám.
Jól mutatják az előbbi példák, hogy bár képes vagyok megharagudni, és amíg rosszban vagyunk, negatívan is hozzáállni a másikhoz, ha őt okolom, de ha valaki tényleg békülni akar, és nem csak mondja, miközben például perel, hanem még a hátam mögött is dicsér, én képes vagyok a békülésre, szinte attól függetlenül, hogy mit tett korábban. Igazából P. O. volt az egyetlen, akivel bár kibékültem, nem tudtam hozzá hasonlóan viszonyulni, mint korábban. Cs. I. megtett abban a hónapban két szemétséget, de utána megbánást tanúsított. Már arra sem lőtt vissza, mikor a diákköri csoportban szidtam, leírva a történteket, és a kizárását is méltósággal viselte, nem jött el tiltakozni se, letagadni se a vádakat, tudomásul vette. Nyilván azért sem válaszolt, mert ő is érezte, hogy erre nem nagyon van mit mondani (bocsánatot kérhetett volna, bár nyilván úgy gondolta, nem fogadnám el, az meg egy megalázó helyzet). Apám ezzel szemben határtalan pofátlansággal hív karácsonyozni, miközben szerinte hamisan tanúskodtam és be is perelt, hogy aztán mondhassa a bíróságon, hogy ő hív, én meg visszautasítom. Na, meg amit apám csinált és csinál folyamatosan, az messze túl megy nem csak Cs. I. két szemétségén, de az összesen, amit a fentebbi bekezdésekben leírtam. Van egy elég magas határ nálam is, ami után már nem akarok békülni.
A nyár folyamán M. R. valamiért érezhetően nem akart velem találkozni, minden hívásomat visszautasította (pedig sokszor hívtam összességében, hiszen többször hívtam sörözni és biciklizni is), ő pedig nem hívott, majd ugye a biciklizést is lemondta. Őszre aztán úgy voltam vele, hogy én nem hívom többet, hívjon ő, ha akar. Nem hívott, ez a semleges hozzáállásom pedig átment egy sértődött hozzáállásba, és egy sörözés alkalmával H. D.-ékkel még szidtam is emiatt M. R.-t, ami hiba volt, hiszen úgy lett volna tisztességes, hogy ha gondom van vele, azt elsőként vele közlöm. Ő is részt vett ugyanazon az őszi szüneti rendezvényen, mint Cs. I., de szállást a mi kollégiumunkban nem kért, és nem is beszéltünk. Két hónappal később ugyanazon a buszjáraton összefutottam vele és Cs. I.-val is. Nagy meglepetésemre külön ültek (ezek szerint nincsenek jóban: ugyanarra a helyre mentek Budapesten is, de egymástól 10 m-re lemaradva), M. R. pedig gyakorlatilag észre sem vett. Cs. I. rögtön helyet adott maga mellett, pedig M. R.-nél hátrébb ült, úgyhogy leültem mellé és vele dumáltam a buszút alatt. M. R. leszálláskor is megpróbált minket levegőnek nézni, de pont elém került, a táskája meg ki volt húzódva, úgyhogy szóltam neki. Innentől egyértelmű volt, hogy észrevett, meg is köszönte, hogy szóltam, de nem nyújtott kezet. Én elköszöntem Cs. I.-től, boldog karácsonyt kívántam és mentem a dolgomra. Zavart azért a dolog, mert nem értettem, mi baja lehet velem. Felmerült bennem, hogy májusban részegen mondtam valami baromságot, amin megsértődött, vagy az nem tetszett neki, hogy negatív véleményem volt arról, ahogy összejött a barátnőjével. Emellett persze úgy gondoltam, hogy ha neki ennyit érek, hogy nem is közli mi a baja, csak megszakítja a kapcsolatot, akkor van-e értelme egyáltalán foglalkoznom vele. Aztán csak győzött a kíváncsiságom, és karácsony előtt írtam neki egy levelet, amiben leírtam az én oldalamat, és kértem, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba.
A válasza nagyon meglepett. Köze nincs ahhoz, amit gondoltam. Ő ugyanis azt hallotta állítólag egy nyári táborban, hogy én egy évvel korábban egy másik nyári táborban "majdhogynem megerőszakoltam" egy csajt. A két csajt, akik szerinte ezt állítják, valóban ismerem, és valóban kártyáztunk velük és másokkal közösen egy szobában a jelzett táborban. Erőszakról, vagy "majdnem erőszakról" azonban szó se volt. 5-6 ember, fiúk és lányok vegyesen kártyáztunk és dumáltunk abban a szobában (ittunk is, de mindenre emlékszem), a legdurvább, ami történhetett pedig az, hogy valami olyan viccet mondtam, aminek erotikus tartalma is lehet, de emlékezni ilyenre se emlékszem (a történésekre emlékszem, de arra, hogy szó szerint mit mondtam az alatt az egy hét alatt ennek két csajnak, nyilván nem). M. R. kérdésre elmondta, hogy ők valamiféle fogdosásról is beszéltek, ami egyértelműen hazugság, ilyen egyszerűen nem volt. Nem is tudom mire vélni a dolgot: az egyik csaj, aki állítólag ezt állítja, a tábor után többször elcseverészett velem Facebookon barátilag, amit nyilván nem tenne, ha a táborban "majdnem megerőszakoltam" volna a barátnőjét. Elküldtem hát M. R.-nek ezeket a levelezéseket is, hadd lássa, hogy hazudnak. Ráadásul ennek a két embernek én sosem ártottam, így aztán sejtésem sincs, miért mondanak ilyet rólam, hiszen nyerni semmit nem tudnak vele, persze szaftos pletykaként jól elő lehet adni. És én ezekkel rendes voltam... M. R. meg elvileg a barátomként hall egy ilyet rólam, meg nem véd, de még csak meg sem kérdez, hogy mi igaz a dologból, hanem sunyi módon megszakítja a kapcsolatot. Hát milyen barát az ilyen? Hozzá kell azért tenni, hogy elismerte, hogy hibázott, hogy meg se kérdezett. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy ez a történet annyira abszurd és a valóságtól elrugaszkodott, hogy azon se lepődnék meg, ha M. R. találta volna ki, vagy túlozta volna mértéktelenül, bár a helyszín és a részt vevők stimmelnek, valóban egyszerre voltunk egy helyen, tehát ezt valahonnan meg kellett tudnia.
Később gondolkoztam a dolgon akaratlanul is, és felsejlett bennem, hogy nyár óta hanyagolta a találkozást, amikor még neki suli volt, tehát a tábornak, ahol a lányok elmondása szerint bemocskoltak, később kellett, hogy legyen annál, minthogy megváltozott a hozzám való viszonyulása. Szimatom nem csalt: az interneten megtaláltam a tábor időpontját, és visszaolvasva a (korábbiakhoz képest feltűnően szűkszavú) üzeneteinket kiderült, hogy a tábor eleje és az utolsó találkozásunk között több mint egy hónap telt, én pedig a nyáron (meg az utolsó találkozásunk óta) összesen 7-szer hívtam őt különböző programokra (mindig szóltam az elején a bicajos edzésekről, meg 1-2 alkalommal sörözni és kártyázni hívtam), amit mind visszautasított, viszont a 7 hívásból 6 még a tábor előtt volt. Ezeket nem magyarázhatja az, hogy a táborban mocskoltak F. B.-ék. Ettől függetlenül nincs kizárva, hogy mocskoltak, de M. R. sztorijában valami biztosan nem kerek. Ugyanezt megerősítette az is, hogy miután elmondta nekem, hogy a lányok mocskoltak, és többször biztosított, hogy "nincs oka kételkedni a szavamban, nekem hisz, hiszen sose hazudtam még neki", két nappal később lájkolta F. B. új profilképét. Na most, ha ő nekem hisz, az egyenlő azzal, hogy F. B.-nek nem hisz, tehát úgy gondolja, hogy F. B. becsapta, hazudott neki, ráadásul azért, hogy lejárassa egy barátját, akiben "bízik, mert sose hazudott neki", aminek eredményeképp a bizonytalansága miatt meg is romlott a viszonyuk. Megint csak nem kerek tehát valami: az ember nem lájkolgatja egy ilyen ember profilképét. Én se lájkolgattam P. O.-ét, amikor hazugságokkal járatta le N. G.-t, hogy F. L.-val romoljon meg a kapcsolatom, és célt is ért. Sőt, nem, hogy nem lájkolgattam, hanem azonnal szakítottam vele. Tehát a F. B. és a barátnője vagy nem is mondtak rólam semmi rosszat, csak M. R. akarta elfedni ezzel a hazugsággal a valóságot, hogy ne kelljen elmondani, mi a valós baja velem (valami oka kell lennie, hogy így megváltozott a hozzám való viszonyulása, de mi?), vagy ha mondtak, akkor M. R. felém hamisan teszi a szépet, nyal nekem (későbbi előnyszerzés reményében, hiszen más oka nem lehet, amúgy is gyakran értékelte korábban is aszerint az embereket, hogy kivel éri meg jóban lenni), és valójában nekem nem hisz (azaz hazugnak, sőt "majdhogynem erőszakolónak tart), hanem a lányoknak. De M. R. valamiben mindenképpen hazudik. (Lehet persze mindkét része hazugság a dolognak.)
Szerencsére határidőre éppen elkészült a TDK-dolgozatom is, le is adtam. Rögtön utána az MTA munkabizottsági ülésére is elmentünk a témavezetőmmel, ahol be is mutattam ezt. Szerencsére ez jól sikerült. A TDK-konferencia előtt még két szakkolis alkalmon is bemutattam (egy műhelykonferencia és egy szakszeminárium), így aztán volt pár főpróba. Magán a TDK-konferencián szerintem tudásom maximumát tudtam nyújtani: nem akadtam meg és az idővel sem csúsztam el. H. D.-t megkértem, hogy mivel úgyis eljött nézőnek, tegyen fel nekem egy előre megbeszélt nehéz kérdést, amire tudom a választ, mert az jól veszi ki magát. Erre ő az értékrendjére hivatkozva nem volt hajlandó. Ezen én eléggé felháborodtam, tekintve, hogy a hathatós segítségemmel került be a kollégiumba, és én voltam az is, aki részegen kínlódott órákig a hazajuttatásával. Erre ő nem segített nekem. Az értékrendjével meg nekem ne takarózzon: egy buszmegállóban részegen belehugyozni az esővízelvezetőbe, miközben ott áll pár m-re 5-10 ember, az belefért az értékrendjébe? Az apját okosban a kollégiumban altatni, fizetés nélkül, az belefér az értékrendjébe, de egy megbeszélt kérdés feltétele már nem? Vicc. Csalódtam benne. Utólag kiderült, hogy igazából tétje már nem volt a dolognak, mivel az írásbeli dolgozatom bírálatát nagyon lehúzta a bíráló, a témavezetőm szerint vélhetően azért, mert korábban megsérthette. Így aztán díjat kapni már maximális szóbelivel se lett volna esélyem. Csalódást okozott tehát a TDK, és újabb lépést tettem ennek köszönhetően a tudományos munka és az ipari munka közti döntésben az ipari, és ezzel a BME felé. Ettől függetlenül, mint mindenki, én is továbbmentem az OTDK-ra.
H. D.-ben a bíztató félévkezdés után abban a tekintetben is csalódtam, hogy nem képes őszinte lenni hozzám, és megmondani, ha valamelyik programhoz nincs kedve, amire hívom, helyette elkezd röhejes hazugságokat mondani (például kedden fáj a torka, ezért lemondja a szombatot, mert biztosan addigra még betegebb lesz és hasonlók). Ez, és a TDK-s vita miatt nem is nagyon mentünk közös programra a félév vége felé, bár rosszban azért nem vagyunk. Még ezzel együtt is az eddigi legjobb szobatárs, bár persze nem volt túl erős a felhozatal.
A félév második fele már nem volt annyira könnyű. A TDK mellett meg kellett írni 3 záróvizsga-beugrót kiváltó tesztet, amikre azért kellett készülni, ráadásul ez egy európai teszt volt, aminek a követelményét nem teljesen fedték le a nekünk tanított dolgok. Így aztán sok esetben maradt a válaszok magolása lehetőségként. A félév végén volt több ZH is, de ezek szerencsére jól sikerültek. Az egyik tárgyból a tanár 60 %-ban ugyanazokat a kérdéseket adta, mint a minta ZH-ban megadottak, ez nagyon könnyen ment. Másik kettőtől jobban tartottam, de sokat készültem is rájuk, és végül nem okoztak nehézséget, mindkettő ötös lett, az egyik tárgyból ráadásul 100 % feletti teljesítménnyel zártam. Ugyanebből a tárgyból esett meg az is, hogy a tanár feltett egy "Nobel-díjas" kérdést is, amihez a Nobel-díjhoz hasonlóan pénz is járt, én meg nyertem a válaszommal egy ezrest. Érdekes egy figura, meg kell hagyni. A vizsgaidőszak legelején rögtön elmentem a legnehezebb és legutáltabb tárgyból, biokémiából vizsgázni. Szerencsére a tanár eléggé karácsonyi hangulatban volt, úgyhogy bár 4-est kaptam volna, kérdezett még az ötösért, és végül sikerült is megkapnom a jobb jegyet. Ezzel nagyon örültem, hogy túlléptem ezen a tárgyon.
A félévben csajozás terén pont úgy nem sikerült továbblépni, ahogy eddig. Erről többet nincs is mit írni, egyszerűen olyan sincs, akinél értelmét látnám próbálkozni: aki tetszene, az foglalt.
Tesómmal közben egyre nagyobb gondok vannak: hétvégente rendszeresek a nagy viták, és inni is túl sokat iszik. Már arra is volt példa, hogy anyámra is rávert, vagy a férjének az anyját lekurvázta. Anyám férje már a távozáson gondolkodik, és anyámmal is egyre többet veszekednek. Anyám viszont a homokba dugja a afejét, és nem tesz semmit, nem vesz tudomást a problémákról, nem viteti el tesómat intézetbe, pedig ezzel megoldódna a probléma. Most ugyanis az látszik, hogy tesóm a teljes családot szétcseszi: anyám születésnapja és egyéb családi összejövetelek is miatta maradtak el. Gyakorlatilag már csak én tartom és velem tartják a névnapi, szülinapi alkalmakat, én ugyanis rendre látogatást teszek ilyenkor nagyszüleimnél is (meg máskor is). Közben anyám olyan jelentéktelen gondokba köt bele, mint például, hogy nagyapámmal pálinkázunk, mintha ez lenne a család fő gondja, és nem az, hogy tesómmal már senki se akar találkozni. Nem tudok mit tenni.
Karácsonykor anyai nagyszüleim kedvéért tesómmal együtt mentem hozzájuk. Nem volt könnyű elviselni. Már az indulás előtt kritizálta a vezetésemet és egyebek, mire közöltem, hogy busszal megyek. Elvégre csak azt ígértem meg nagyszüleimnek, hogy tesómmal együtt karácsonyozok náluk, azt nem, hogy még előtte egy órán keresztül elviselem a faszságait a kocsiban, hogy idegesen érjek már oda, miközben ingyen mehetek busszal, ahol senki nem basztat útközben. Aztán végül a fenyegetés hatott, anyám vezetése mellett tesóm egy beszóláson kívül (amikor majdnem kiszálltam utána a következő megállóban) csendben volt. Úgy terveztem, hogy hamar eljövök ebéd után valami programra hivatkozva, de nagyapám is tudta, hogy nem akarok tesómmal maradni, ezért ebéd után javasolta, hogy menjünk el sétálni (értsd: kocsmába). Így is lett. Sajnos kocsmát nem találtunk nyitva, de legalább tesóm faszságait nem kellett hallgatni (ha visszaszólok, és vita lesz, hallgathatom, hogy én vagyok a hibás). Visszaértünk, és nem sokára indultunk is haza. Szerencsére csak kisebb inzultusok voltak (puff többszöri arrébb rakása, amin a lábam volt, kisebb beszólások). Nagyapámékat meg elhívtam a nem sokkal későbbi névnapomra, amit el is fogadtak. Az hétköznap lesz, tesóm nélkül, nyugalomban, jól érezve magunkat. (Az nem számít annak, amikor órákon keresztül szó nélkül kell tűrni, hogy vegzálják az embert.)
Pár nappal később aztán nagyapám hívott, és kérte, hogy halasszuk el a névnapomat egy héttel, mivel lehetséges, hogy anyám testvére azon a (munka)napon akar újévet köszönteni. Magyarán egy elfogadott meghívást, amit ráadásul a névnapom napján (nem valami közeli napon) tartanánk, úgy, hogy étterembe hívtam őket, azért akarnak elhalasztani, mert LEHETSÉGES, hogy ESETLEG akkor megy hozzájuk a fiuk. Az a senkiházi fiuk, aki akkor bezzeg nem megy, amikor a fát kell segíteni a lassan 80 éves nagyapámnak bepakolni (én érdekes módon tudtam menni, pedig csak unoka vagyok), aki évek óta nem megy hozzájuk karácsonykor, aki előadja nagypofájúan magát (sokat keres) és lenéz mindenkit, osztja az észt. Érdekes, ha én nem mentem volna karácsonykor hozzájuk tesómmal együtt (külön akartam), akkor én lettem volna a rossz, ehhez képest anyám testvére ugyanezt vígan megtehette, úgy, hogy még anyám nélkül se ment. Kíváncsi lennék, mi lenne fordítva, ha anyám testvére a névnapján étterembe hívná őket, elfogadnák a meghívást, majd én meglobogtatnám, hogy talán mennék én is aznap... Na, hát ilyen megalázó és méltatlan helyzetbe természetesen nem mentem bele, ráadásul elég ideges is lettem, szerintem okkal. Nagyapámat ugyan nem trágárul, de nem is megfelelő hangnemben gyakorlatilag kiosztottam. Közöltem, hogy anyám testvére miatt nem halasztom el a névnapomat, az éttermi meghívásom továbbra is a napjára szól. Erre ő még mondogatta, hogy nagyanyám fáradt az ünnepek után, ezért halasszuk el egy héttel a vizsgám utánra. Ezt nem nagyon tudtam értelmezni, tekintve, hogy étterembe hívtam őket a saját pénzemből, tehát főznie se kell, pihenhet. Kissé arrogánsan még azt is mondtam, hogy ilyen alapon én meg egy héttel később, a vizsgám után leszek elfáradva. Végül nagyapám is beidegesedett, közölte, hogy ha továbbra is a névnapom napjára szól a meghívás, akkor ők azt nem fogadják el. Ezt megtehetik, de én csak azért se fogom elhalasztani. Ha nem fogadják el a meghívást ilyen mondvacsinált dolog miatt (nyilván ha jelentős oka lenne, azt ahogy eddig is, most is elfogadnám), akkor nem ünnepeljük meg együtt a névnapomat, legalább megmarad körülbelül 10 ezer forintom, ők meg pihenhetnek otthon vagy sztárolhatják a senkiházi fiukat. Így persze már nem csak anyámmal nem fogják ünnepelni az ilyen régen mindig megünnepelt napokat, hanem velem sem, de én annak a senkiházinak a sztárolásában akkor sem veszek részt.
A Szilveszter olyan nehezen kezdett szerveződni, ami már a középiskolás időket idézte. A tavalyi banda (N. G. és K. D.) nem akart összejönni, K. D. valamiért Facebookon sem válaszol nekem egy ideje. Talán nyáron megsértődött, miután görbe tükröt mutattam neki (otthagytam biciklivel, mert még a vonatindulás előtt fürödni akartam egy utolsót a Balatonban, az ő lassú tempójával viszont erre nem volt esély), miután viccesnek gondolta, hogy folyamatosan, durván sérteget és egyszer ki is baszott velem. Ettől függetlenül én nem haragszok rá, nem érte el azt a szintet. A koliban van a szokásos szilveszteri rendezvény, de az már két éve is gyenge volt, mikor voltam rajta, ráadásul azok se jönnek, akikkel többet beszélek a koliban. Ezért nem látom értelmét felmenni Pestre. H. D. szobatársam a volt osztályával csinál valamit, ott nagyon kívülálló lennék (nem is hívott, csak mondta, így én se hívtam máshova), N. A. otthon lesz, N. G. rokonánál lesz. Maradt volna még D. P., de ő későn jutott eszembe, és 30-án már nem akartam neki írni. V. D. és K. V. korábban eszembe jutott, velük beszéltük is, hogy megyünk, aztán V. D. rosszul haladt a tanulással egy vizsgájára és inkább lemondta, K. V. meg mégse akart Pestre jönni. (Látva a felhozatalt - ugyanazok a bulihelyek, ahova amúgy is lehet menni többszörös áron, szilveszteri vacsora 30 ezer forint felett, vagy kocsma, ahova szintén bármikor mehetünk, én is elbizonytalanodtam.) Végül maradtam itthon és K. V.-val meg pár barátjával mentünk a belvárosba.
Az év utolsó napjai viszonylag egyhangúan teltek: nappal tanulás, este vendégség vagy sörözés haverokkal. Nem nagyon történt semmi érdemleges.
A következő év elején nem sok érdekes történt. Készültem a vizsgámra, a névnapomat és egy barátom születésnapját megünnepeltük egy sörözéssel, tartottam néhány magánórát. Aztán végül egy héttel később nagyszüleimmel is megünnepeltük a névnapomat. A következő vizsgám ötös lett, viszont beírtad egy decemberit, ami csak 4-es, így abból még elmentem javítani. Itt megint minden apró részletbe belekérdeztek, de végül sikerült megszereznem az ötöst, így végeztem ezzel a félévvel is. Az év elején találkoztunk újra V. D.-vel is egy sörözés alkalmával, valamint a vizsgák után N. A.-val is. A kollégiumban sokat alvó egyik végzős gimnazistát, akivel elég jóba lettünk, megkérdeztem (a pontos személyek egyértelmű közléséről, bár M. R.-t tekintve majdnem elszóltam magam), hallott-e rólam valami rosszatt a saját korosztályából, de ő erre határozott nemmel felelt. Ez újabb (ha nem is nagy) jel arra, hogy M. R. hazudik.
Miután minden vizsgám meglett, még a fővárosban maradtam, mert K. A.-nak órát kellett tartanom (meg egy-két más dolgom is volt, de azok miatt legfeljebb egy napot maradtam volna még). K. A. egyre jobban érvényesíti akaratát: az anyja már nem tudja elérni, hogy folytassa a tanulást, ha ő abba akarja hagyni. Így sajnos kevesebb pénzt is kerestem, mint amire számítottam a tavalyi alapján, de persze még így is bőven megérte elmenni és elviselni K. A. bunkózását (azért is küzdelmet kell folytatni, hogy ne telefonozzon órán). Hétvégén aztán jó kis sörözéseket tartottunk N. G.-val és K. V.-val, a következő hétfőn pedig V. D.-vel visszamentünk a volt giminkbe beszélgetni tanárokkal, ismerősökkel. Ez a látogatás jobban sikerült, mint az elmúlt egy év látogatásainak bármelyike. Mindig gondot okoz ugyanis az (amióta a laboráns nyugdíjba ment, akivel jóba voltam és tudtam beszélgetni), hogy egy szünet alatt nem tudok mindenkivel beszélni, akivel akarok, viszont utána 45 percet cárnom kell, ha ők elmennek órára és megint csak 10 percem van, ha nincs szerencsém, és nincs egyiküknek se lyukas órája. Ezért örültem, hogy V. D. is jön, mert így legalább vele el tudom addig tölteni az időt, gondoltam. Megérkezve beszéltem a kémiatanárommal, ami szokás szerint jó volt, ő örült a sikereimnek, én is az egyik diákja sikerének, majd neki órára kellett mennie, én meg megpróbáltam megkeresni a volt matek- és a fizikatanáromat, de mindketten órán voltak. V. D.-t behívta órára egy volt tanára, így várakozhattam egyedül. Innentől viszont már tényleg jól alakult a délelőtt. Az ezt követő szünetben beszéltem azzal a tanárral, aki (elég mérsékelt sikerrel) próbál valamit folytatni abból a diákköri mozgalomból, aminek elindításában részt vettem, majd megkerestem a matektanáromat. Vele az elmúlt pár látogatásomkor nem sikerült beszélni, mert mindig pont rosszkor mentem, így aztán jó volt végre újra beszélni. Ahogy a kémia- és fizikatanárom, úgy ő is örült annak, hogy át akarok menni a BME-re, és örült a sikereimnek, meg beszéltünk az iskoláról. Ezt követően viszont javítania kellett menni a 8. osztályosok felvételijét, így azt már nem tudtam elmondani, hogy annak eredményeként is, hogy Cs. I.-t odaküldte a kollégiumba szállást kérni, kibékültünk. A fizikatanárommal is sikerült beszélni a szokásos témákról (én beszámolok az egyetemről, ő a diákjai versenyeredményéről), majd a kémiatanárommal folytattuk, akinek lyukas órája volt. Ezután még egy volt diák bejött tök véletlenül, akivel így szintén jót beszélgettünk, majd az iskola egy másik matektanára behívott hozzájuk matekórára beszélni az egyetemről. Ezután még V. D. is beszélni akart a volt fizikatanárunkkal, úgyhogy meg kellett várni egy tanári értekezlet végén. Közben megláttam Cs. I.-t az aulában, úgyhogy még vele is beszéltünk (Z. M. is ott ült nem messze tőle, de vele kölcsönösen levegőnek néztük egymást). Miután V. D. is beszélt a fizikatanárral, elindultunk haza, de út közben még beugrottunk egy sörre a gimi fő ivóhelyére nosztalgiázni egyet. Mikor már mentünk volna V. D.-vel, jött befelé egy másik volt diák és tesója (ugyanaz, akivel bent is találkoztunk), és kihívtak egy biliárdra, úgyhogy nem lehetett mit tenni, vissza kellett menni még egy sörre. Közben jót dumáltunk is, a játék vége felé meg betoppant a helyre Cs. I. és az az osztálytársa, akivel az őszi szünetben Budapesten is ittunk, úgyhogy megint nem volt mit tenni, innom kellett még egy sört (bár ez már csak pohár volt, mert reggel óta nem ettem, hiszen nem terveztem ilyen hosszúra a látogatást) velük is. Ezután viszont már tényleg hazamentem, mert így 3 óra felé már nagyon ebédelni kellett. Az egy-két órásra tervezett programból 5 és fél órás lett, de nagyon jól éreztem magam, annyi ismerőssel beszéltem.
Idén ismét indulni akartam azon a csapatversenyen, amin tavaly is indultunk N. A.-val és P. Sz.-szel, azonban ők korábbi pozitív nyilatkozataik ellenére az utolsó pillanatban kifaroltak a dologból és más csapatban indultak. Én egy embert még könnyen találhattam volna, de kettőt nem ment, hiába próbálkoztam több embernél is, nagyon gyengékkel viszont nem akartam indulni, így a teljes évfolyamcsoportban nem kerestem azért mégse csapattársat. N. A. inkább évfolyamtársaival indul, mondván erre nem mondhatott nemet (miért is nem, ha már volt csapata?), míg P. Sz. előbb azt mondta, hogy nincs kedve egy rosszul sikerült vizsgája után kémiázni, végül N. A. kifarolása után beállt egy másik csapatba. Ez a hála tőle azért, hogy tavaly nyáron több napra szállást intéztem neki pusztán jófejségből...
A héten még elmentünk síelni anyámmal, akitől ezt névnapomra kaptam. A síelés jól sikerült, a pálya jó volt, és mivel hétköznap mentünk, így kevesen is voltak, az ebéd is finom volt, és nem is estem el. Haza felé még bementünk nagyanyámékhoz segíteni havat lapátolni. Este elmentem egy barátommal megnézni az aznap újranyílt felújított sörözőt. Mivel már előtte nagyapámmal is ittunk, így a végére eléggé ittas állapotba kerültem (de azért gyalogolni, beszélni, emlékezni ment). Haza felé az utcánk végén lévő kereszteződésben átmentem az úton a zebrán kívül ott, ahol mindig szoktam (józanul is), ha este/éjszaka van és nincs forgalom. Most a hó miatt különösen nem volt. 30 m után aztán már az utcánkban leszólított két szarházi, a lesötétített autójukból figyelték az átkelésemet. Helyszíni bírságot akartak kiszabni így éjfélkor a szabálytalan gyaloglásomért. Én persze ezt megpróbáltam lealkudni, amit nem vettek jó néven, figyelmeztettek, hogy ne vesztegessem őket (nem ez volt a célom, bár így is lehetett érteni, mert nem részleteztem, hogy legális vagy illegális úton akarom olcsóbban megúszni, de nekem a legkikiválóbb amúgy is az lett volna, ha csak figyelmeztetést szabnak ki a bírság helyett, vagy legalább kisebb bírságot, amúgy is csak 600-700 Ft maradék apró volt nálam, mivel kocsmába sose megyek sok pénzzel, ennyi apró meg nem elég egy megvesztegetéshez se). Erre persze megijedtem, ők meg kiszabtak 15 000 Ft bírságot. Még valamennyit beszéltettek, a válaszaim meg nem igazán tetszhetett nekik, mert kipakoltatták a zsebeimet is, amikből persze semmilyen illegális dolog nem került elő, csak az apró, a telefonom, taknyos zsebkendők, igazolványok, meg egy pakli kártya. Aztán elengedtek, de azért megkérdeztem, ezúttal átmehetek-e a kocsijuknál, vagy menjek vissza a zebráig az utca elejére. Most már, hogy teljesítette ez a pár fidesz-csicska az éjszakára kirótt kvótát, nem zavarta őket, ha a kocsi mellett, tehát nem a zebrán kelek át... Még jó, hogy a szabálytalan gyaloglókra ilyen könyörtelenül lecsapnak, ha már az egyik évfolyamtársam késelőjét 3 hónapja se sikerült elkapniuk. Eddig is utáltam a rendőröket, de most már még jobban utálom. Elbaszták ennek a jó napnak a végét is. Kicsit tragikomikus egyébként, hogy lassan egy éve utazok rövidebb, 10 km-es távra szóló bérlettel a buszon, ahova 140 km-es bérlet kéne tízszeres áron, de ezért még nem büntettek, viszont gyaloglásért igen.
Másnap elmentem egy N. G.-vel Miskolcra (10 km-es bérlettel), ahol vettünk sört egy kézműves sörfőzdében nagyapám 80. születésnapjára, meg persze jó párat meg is kóstoltunk. Meglepően finomak, és ehhez képest olcsóak is voltak. Másnap már kora reggel mentem nagyapámat köszönteni a sörökkel. Egész nap náluk voltam. Ez a nap is jól sikerült.
A következő hét elején bementem az általános iskolás volt matektanáromhoz, mivel már rég óta hívott, és azt is felajánlotta, hogy mond pár alap dolgot programozáshoz (Pascal). Ez a látogatás is jól sikerült, érdekes, és szerintem hasznos dolgokat tudtam meg. A volt kémiatanárommal is találkoztam, bár vele csak pár szót volt időnk beszélni. Haza felé próba-szerencse alapon bementem a rendőrségre és beadtam egy méltányossági kérelmet. Arra hivatkoztam, hogy diák vagyok, "nincs pénzem", "nincs munkám" (van, csak nem jelentenek be), "nem vagyok jogosult szociális ösztöndíjra se" (tanulmányira, meg NFÖ-re igen), megbántam a tettem (dehogy bántam), havas, balesetveszélyes volt a járda, büntetlen előéletű vagyok. Sok reményt nem fűzök hozzá, de beadni ingyen volt. Másnap aztán mentem Pestre, tartottam órákat, voltam bent az MTA-n is. Egyik este H. D. szobatársammal és két másik emberrel sörözni mentünk. Ez volt az első közös programunk 2 hónap után, miután összerúgtuk a port, amiért nem volt hajlandó feltenni az előre megbeszélt kérdést a TDK-előadásom után, amit én szóvá tettem, amin megsértődött, és így veszekedtünk egy sort.
N. A. végül megkapta jogos büntetését: új csapattársai visszamondták a versenyt, így két szék közt végül a padlóra esett. Elhívott viszont egy békülős sörözésre, amire természetesen igent mondtam.
A volt gimnáziumomban újra megrendezésre került a végzős gimnazisták és az elballagott öregdiákok találkozója abból a célból, hogy beszéljünk nekik az egyetemekről. Ez kimondottan szarul sikerült. Abba a terembe, ahova mennem kellett volna a szakom alapján, dolgozatot írattak, így jobb híján bementem egy másikba, ami nem volt sokkal másabb téma, gondoltam. Tévedtem. Az ott lévőket gyakorlatilag csak az egészségügy érdekelte, a vegyészet egyáltalán nem. Ráadásul rajtam kívül 4 ilyen hallgató beszélt nekik, én alig jutottam szóhoz. Én nem szeretek mások szavába vágni, de ők egyszerűen nem adtak szót, egymás szavába vágva dumáltak. Végül megelégeltem, és fél óra kínlódás után megkérdeztem, hogy van-e valaki aki érdeklődik a vegyészet iránt is. Ezt is kétszer meg kellett kérdeznem, mert az orvosisok egyszerűen nem voltak képesek legalább erre a mondatra csendbe maradni. Ezt követően érdeklődés hiányában távoztam. Közben kiderült, hogy kerítettek egy termet, ahol lettek volna érdeklődők, viszont eddigre vége lett a programnak. Az egyetlen haszna annyi volt a részvételemnek, hogy találkoztam pár volt osztálytársammal, meg a volt matektanárommal, akivel beszéltünk pár szót.