A pihenést követően aztán belekezdtem a szakmai gyakorlatba az MTA-n. Bár még mindig nem világos, már egyre jobban kitisztul a kép és egyre gyakrabban meg tudom jól csinálni a témavezetőm által kiadott feladatokat, így bizakodó vagyok. Szerencsére a témavezetőm akkor is türelmes, ha valami nem sikerül, valamit nem értek meg elsőre, vagy valamire nem emlékszem, amit régebben mondott.
Mivel továbbra sem dúskáltam a csajügyeket tekintve sikerekben, sőt gyakorlatilag teljesen kilátástalan volt a helyzet, még csak potenciális jelölt sem volt a környezetemben, így csak rászántam magam, és felregisztráltam Tinderre. Úgy gondoltam, vesztenivalóm úgy sincs. Először csak egy képet töltöttem fel, aztán elkezdtem a jobbra-balra húzogatásokat. Nem sokkal később, jött is az első akció, engem is jobbra húzott egy csaj, elkezdhettünk beszélni. Nagy nehezen kiötöltem félig magamtól, félig netes segítséggel egy frappáns bókot (ellenőriztem, beírva a keresőbe nem adja ki az első 10 találatban a Google), aztán elküldtem. A csaj vissza is írt, bókolt igazából ő is egyet nekem. Erre újra nálam pattogott a labda, nyilván még egy bókot írni nem lett volna értelme, meg kellett szakítani a kört. Az érdeklődő kérdésem túl snassz lehetett, választ nem kaptam. Ez itt be is fejeződött, annyira én se törtem magam, mivel motoros volt a csaj, én meg nem motorozok, így valószínűleg nem én lettem volna neki az álompasi.
Másnap jött egy újabb siker, de annak a csajnak jobban megnézve az adatlapját, kiderült, hogy cigizik. Ez nálam egyike a kevés kizáró oknak, így nem is írtam neki. Kicsit azért kezdtem elkeseredni, mert bár egy-egy ilyen besikerült, de ez az általam jobbra húzott csajok számának egyszámjegyű százaléka lehetett. Persze a maradék több mint 90 nyilván nem húzott balra, hiszen nyilvánvalóan van köztük olyan is, aki ezekben a napokban be sem lépett, így nem dobott fel neki a rendszer, míg ugyanez belépés mellett is előfordulhat. Jó lenne tudni, hogy egyáltalán mekkora valószínűséggel dob fel a rendszer a lányoknak, mert gyanítom, elég kicsivel, mivel sok férfi lehet regisztrálva.
Ezt már egy nagyobb siker követte. Egy szimpatikus, körülbelül a lakhelyem és az egyetemem városa közt félúton lakó csaj húzott jobbra, el is kezdtünk beszélgetni, ami nem is szakadt meg úgy, mint az előző esetben. Itt is egy bókkal nyitottam (ez még az előzőnél is bejött), ami megint sikeres volt, kaptam választ. Emellé még odaírtam, hogy szívesen megismerném a csajt, mire ő rögtön egy rövid bemutatkozással indított (neki semmi ilyen nem volt nyilvánosan, nekem volt már alapból pár sor), mire én is kiegészítettem azt, amit már olvashatott. Szerencsére ezekben rögtön voltak olyan információk, amikre lehet reflektálni (sokat járok abban a városban, nagyszüleim is ott laknak, milyen az egyetem, ahova jönni akar), vagy kérdéseket feltenni, amikre a válasz újabb reflekciókat vagy kérdéseket indukál, és így tovább. Sikeresen túlléptünk az első nehéz szakaszon, volt beszédtéma. Másnap aztán a Facebook-fiókját is elkértem, azt is megadta, tovább beszélgettünk, aztán harmadnap elhívtam találkozni a hétvégére, amire szintén egyből igent mondott. Kezdett olyan álomszerűen alakulni, mint ősszel P. D.-vel… Persze azért nem minden volt fenékig tejfel, voltak azért kétségeim. Már első nap ugyanis egy tök más irányú kérdésre (mész-e valahova a nyáron?) előhozta az exét (vele ment volna, de 4 napja (!) szakított vele), amin kicsit megrökönyödtem, sőt: még több mondatot beszélt róla, hogy képes lett volna vele elképzelni az életét (de 4 nappal a szakítás után már Tinderezik?), sőt a szakítás okát (ürügyét) is elmondta. Én azért biztos nem beszélnék az exeimről egy potenciális jelöltnek rögtön a legelső beszélgetésünkön. Ezen kívül persze ott volt még a Tinder szokásos hátulütője: vajon mennyire beállítottak, javítottak a képei, vajon élőben is úgy néz-e ki (durvább esetben ő szerepel-e a képeken)? Na persze egy ilyen kezdeti szakaszban nincs olyan, hogy ne legyenek kétségek (v. ö. P. D.), amik eloszlatására az egyetlen esély, ha megismerjük egymást. A randi napjáig minden nap beszéltünk, majd jött a találkozás. Már az odautam izgalmasan indult, ugyanis harmadik hónapja 140 helyett 10 km-es bérlettel utazok, ami mögé egy korábbi 140-es kilométerszelvényt rakok, így a tokban való megfordításkor a pontos összeillesztésnek köszönhetően még egy sofőrnek se tűnt fel a trükk, én pedig havi közel 9 ezret spórolok (a bírság csak 8 ezer lenne), most pedig ellenőrök szálltak fel. Kicsit szarul indult volna a randi, ha az ellenkező eset helyett engem basznak meg, de szerencsére nem vette ki a tokból az ellenőr a bérletet, így aztán működött a csel. Ez után kis késéssel meg is érkeztem, és szerencsére a csaj élőben is hasonlóan nézett ki, mint a képeken. Először felmentünk egy lakásukba a buszpályaudvar mellett, amit jelenleg nem használnak, aztán rájött, hogy nincs ott kaja, így elmentünk venni. Visszaérve felbontottunk egy-egy sört és elkezdtünk dumálni. Ez az előzetes várakozásaimnál is jobban alakult, egyáltalán nem alakult ki kínos csend, a vicceimen, poénjaimon pedig nevetett, úgy éreztem, sínen vagyok. Mivel szembe ült le velem, így komolyabb testi kontaktus nem alakulhatott ki, bár erre így első találkozáskor, úgy, hogy korábban nem láttuk egymást, és az exével is csak az előző héten szakítottak, erre nem is nagyon számítottam. Valamennyire szóbakerültek intim témák (inkább csak történetek formájában, például az Erdős iskolában elkövetett, vetkőzős kártya), voltak kisebb flörtölgetések is. Egy ponton kártyázni akart, ami nem egy tipikus randiprogram, én fel se vetettem volna ilyet, mert 10-ből 9 csaj rögtön menekülőre fogná, de persze benne voltam, tekintve, hogy szeretek kártyázni (sajna a vetkőzős kártyába nem ment bele…). Ezután aztán elmentünk sétálni meg fagyizni (moziba nem akart, abban a kisvárosban meg, ahol lakott, vasárnap este nem sok programlehetőség volt, pláne, hogy én nem is ismerem azt a várost ilyen szempontból), kínos csend ekkor sem és a randi későbbi részében sem alakult ki. Az egyetlen (szerintem) kínos mozzanat az volt, amikor a fagyizás után ismét az exéről kezdett beszélni (ez még nem is volt vészes), majd azt egy mondatában véletlenül a pasijaként említette. Ez azért így egy randin már nem túl szerencsés dolog. Az, hogy nem teljesen tette magát túl rajta, abból is látszik, hogy a Facebookon még mindig együtt vannak, a csaj álláspontja szerint azért, mert a pasija szakított, így tőle várja azt is, hogy ezt a kapcsolati státuszt törölje. Azért ezen a ponton az is megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy rohadtul át vagyok verve. Este még elmentünk a város újonnan nyílt mekijébe, ahol viszont 40 perc alatt sem hozták ki a kifizetett kaját, így kénytelenek voltunk a pénzt visszakérni és távozni. Igazából annyira nem sajnáltam, mert az izgalomtól tiszta görcsben volt a hasam, így nem is esett volna jól enni. Ez után viszont a csajnak haza kellett mennie, mivel az anyja másnap korán indul dolgozni (azt, hogy 80 km-re dolgozik, már korábban említette, így hihető a sztori, hogy nem csak le akart lépni, meg így is több mint 4 órát együtt töltöttünk). A randi vége felé már fogtuk egymás kezét (előtte valahogy végig abban hozta az esernyőt, amit, mint kiderült, az exétől kapott…), egy padon a combjára is tettem a kezem. Ezeket hagyta, de nem bújt hozzám, nem hajolt közelebb, így arra jutottam, a csók túl korai lenne (P. D. esetén nem erre jutottam, nem is lett jó vége…). A randi végén még elhívtam találkozni a következő hétre, de erre azt mondta, nem ér rá, és más időpontot sem ajánlott fel, bár ugye hétköznapokon én is szakmai gyakorlaton vagyok. Ezután puszival búcsúztunk, én pedig felszálltam a haza felé tartó buszra, érte pedig jöttek a szülei.
Látszik tehát, hogy nagyon felemás módon alakult a dolog. Nagyon negatív dolog az ex állandó emlegetése, viszont az, hogy 4 órán keresztül gyakorlatilag folyamatosan dumáltunk erőlködés nélkül, rendkívül jó jel. Este még érdeklődtem nála, hogy rendben hazaért-e, erre is válaszolt (ha csak szabadulni akart volna tőlem, nyilván válaszra se méltat), sőt érdeklődött felőlem. Itt is volt még egy kis flörtölés, és a puszis szmájlijaiból is az jött le, hogy nem veszett dolog ez, de mindenképpen kétesélyes. Simán kinézem belőle, hogy adott esetben visszamegy az exéhez… Az most a tervem, hogy minden nap beszélek vele, egy-két alkalommal fel is hívom (azért nem minden nap, nehogy túlzottan rátelepedjek és megfolytsam az érdeklődésemmel), aztán következő hétre újra elhívom, közölve, hogy – ami igaz is lesz már – minden nap ráérek. Ha erre is előadja, hogy semmi nem jó, akkor hagyom a picsába, ha meg újra találkozunk, az már jelent valamit.
Hát igen. Amit az előző bekezdésben írtam, ugyan nem következett be, de ez a végeredmény szempontjából mindegy: a csaj vissza akart menni az exéhez, de az nem akarta vele folytatni. Az én szempontomból ennek jelentősége már nincs, ha ugyanis a csajnak még az exe kell, akkor attól függetlenül, hogy kell-e ő az exének, én nem kellek neki. Így hát ez az eset is a "sikersorozatom" újabb "fergeteges" folytatása, ami a csajokat illeti...
Persze azért nem csak ennyi történt: a randink másnapján már fura volt a csaj Facebookon (a randi estéjén még érdekes módon nem), amit nem is tudtam mire vélni, mi okozhatott változást. Illetve persze az exe eszembe jutott. Ennek nem tulajdonítottam azért óriási lehetőséget, neki is lehet rossz kedve, lehet nem netközelben, történhetett bármi, pánikrohama is lehetett (azt elmondta a randin, hogy van valami pánikbetegsége, bár állítása szerint nem olyan komoly, mint B. M.-nek). Másnap aztán este órákig nem olvasta a levelemet, amire már azért elég rossz érzésem támadt, de ugyanez múlt héten is előfordult, akkor is több óra után írt, és megadta a Facebookját, másnap pedig belement a randiba, tehát ez még mindig nem jelentett sokat. Mellesleg a hívásomat se vette fel. Mikor már lefeküdtem, éjfél előtt visszaírt (hívni nem hívott), amit én reggel olvastam: nála volt az exe (előzetes közlése szerint a cuccaiért ment, ebben nem találtam kivetnivalót), és csak akkor ment haza. Én rögtön tudtam, hogy hazudik: az exének a kora alapján nem lehet még jogosítványa, a csajtól 80 km-re lakik, tehát gyalog vagy biciklivel se mehetett, az utolsó busz (amivel én is mentem már, ezért tudom) pedig a két város közt több mint 2 órával korábban elment, mint ahogy írt a csaj. Ebben a két órában volt a hívásom is, tehát nem azért nem vette fel, mert ott volt az exe. Vagy ha mégis ott volt, akkor ott is maradt éjszakára... Erre inkább nem is akartam gondolni. Mivel azonban a csaj mondta, hogy majd elmeséli, mi volt, nagyjából megnyugodtam, elvégre ha maga ajánlja fel, csak nem történt olyan dolog, aminek nem örülnék. Mondtam, hogy este felhívom (nappal dolgoztam), ő viszont mondta, hogy barátnőivel lesz akkor, úgyhogy majd inkább leírja, ha lesz ideje. Ez aztán nem történt meg, úgyhogy másnap viccesen (valójában ideges voltam) érdeklődtem. Ekkor aztán rövidesen leírta a történteket.
Ezen teljesen megrökönyödtem. Úgy adta elő a történteket nekem, mintha egy barátnőjének vagy haver srácnak mondaná (persze lehet, hogy ilyen helyről továbbította, hogy ne kelljen újra bepötyögnie). Viszonylag tényszerűen, mellébeszélés nélkül elmondta, hogy találkozáskor leköpte (ez az én szememben mindenképp kultúrálatlanság, hiába volt vele szemben tisztességtelen az exe, én se köptem le se az engem beperlő apámat, se P. O.-t, se Cs. I.-t), majd az lesmárolta őt, mire ő kihátrált ebből, és az exének nevezte a srácot. Az erre visszakérdezett, hogy biztosan az exe ő, mire a csaj elvileg elbizonytalanodott, összezavarodott. Ezután a délután folyamán többször smároltak, majd le is feküdtek. A csaj mellébeszélés nélkül elmondta, hogy ebbe azért ment bele, mert azt hitte, folytathatják (de akkor tőlem meg az egész tinderezésével mi a francot akart?), de végül a szex után az exe ezt nem akarta. Ezután még idióta módon védte az exét, holott teljesen egyértelmű, hogy előre eltervelten még a szakítás után is azért jól esett neki egy menet, ami közben hitegette is. De ez már nem az én gondom, itt ugyanis eljött az a pont, ami már sok volt. Az még belefért nekem, hogy friss, egy hetes szakítás során sokat beszél az exéről, de az, hogy miközben velem randizik, összefekszenek, már sok. Én se fekszek le az exeimmel ilyenkor (P. O. egyébként rámírt a héten, elhajtottam). Meg persze, ha nem lenne nekem ez se sok, neki akkor is az exe kéne, az egyértelműen kiderült (hiába mondta nekem előtte az ellenkezőjét), így meg legalább a méltóságomat és a büszkeségemet megőriztem kellőképpen. Ezt neki is leírtam, mire ő semmivel se ellenkezett, elismerte, hogy igazam van ("sokat" érek vele), elmondta, hogy utólag lehet, hogy csak önbizalomerősítésre kellett neki a Tinder, hogy ne érezze "teljesen értéktelennek" magát, tőlem pedig elnézést kért. Aznap még beszéltünk pár szót, én megbocsátottam, és próbáltam humorosan felfogni a dolgot, öniróniám mindig is volt.
Az eredmény tehát ugyanaz, mint az előző 4 esetben, amikor randira hívtam egy csajt. A különbség csak annyi, hogy itt legalább egyértelműen nem én voltam az, aki elbaszta a dolgot. Mindegy, próbálkozok hát tovább, amíg ismét letargiába nem kerülök, aztán újabb pár hónap szünet, ahogy ismerem magam...
A barátokkal folyamatosan edzünk a Balaton körbetekerésére, meg persze magamban is tekerek párszor, nagyszüleimhez is eltekertem, meg vissza az 50 km-nyi dombokkal teli úton. Ezen túl a német nyelvvizsgára is készülök. Így telnek most a napjaim. K. A. több táborban is volt, most pedig nyaralnak, így az elmőlt hetekben ott is kevés időt töltöttem.
Elmentem végül nyelvvizsgázni németből. A szóbeli jól sikerült, ezt meg is mondták pár órával utána, viszont a magnóhallgatást nehezebbnek éreztem, mint 4 éve az angol nyelvvizsgámon. Ennek ellenére azt gondolom, hogy valószínűleg meglesz a 40 %, amennyi minimum kell, a többi rész pedig ebben az esetben fel fogja húzni a végeredményt. Másnap az írásbelit is úgy éreztem, hogy jól sikerült. Délután már a tervezett biciklizésre edzettünk.
Másnap kalandosan sikerült eljutnom nagymamámékhoz. A busz nem jött, így egy másikra szálltam fel negyedóra múlva, ami viszont csak félútig vitt. Ott, mivel nem jött hamarabb busz, mintha otthon megvártam volna a következőt, így életemben először nekiálltam stoppolni, de mivel nem volt nagy sikerem, inkább beültem így vasárnap délben a falusi megállóban lévő kocsmába, és ittam egy sört, míg nem jött a busz. Ott csak én voltam, de legalább a pultossal jót beszélgettünk, és végül meg is érkeztem.
Nagyapámmal két néluk töltött nap után nyaralni indultunk Zalakarosra. Az utat busszal tettük meg, a szállásunk egy szállódában volt. Első nap szétnéztünk, bevásároltunk sörből a városban, illetve használtuk a szállodai wellnesst. Másnap elmentünk a közeli fürdőbe (szerencsére a fürdő és a buszmegálló is közel volt a szállodához, így nagyapámnak nem kellett sokat gyalogolnia), ahol meglepően nagy csúszdák is voltak a szokásos gyógyvizes medencék mellett, így le is csúsztam néhányszor. A strandolás után városnézésre mentünk egy kisvonattal. Az utcák nagyon szépek voltak, de látnivaló igazából nem volt sok. Este még wellnesseztünk is kicsit. Az ellátásunk félpanziós volt, reggel teleettük magunkat, így ebédre nem kellett nagy étkezést vásárolni. A kaja elég színvonalas volt. Az utolsó napunkon délelőtt wellnesseztünk, délután pedig borkóstolóra mentünk. Itt ár-érték arányban nagyon jó borokat kóstolhattunk, így vettem is pár literrel otthonra. Esténként nekem a szakkollégiumba jelentkezőket kellett bírálnom, míg nagyapám már aludt. Összességében korához képest még mindig fitt, de az elmúlt években sokat öregedett. Míg pár éve még több mint 75 évesen vadászott, túrázott, szőlőben dolgozott, most már jóval lassabban jár, és sokkal gyorsabban el is fárad, ráadásul sajnos a gondolkodása is romlik. A nyaralás ettől még persze jól sikerült, és nagy vita sem alakult ki, pedig azért nagyapám sose rejti véka alá a véleményét semmiről. Hazaérve viszont olyan fáradt volt, hogy megfordult a fejében, hogy a pár héttel későbbre tervezett hévízi nyaralásunkat lemondja. Erre végül nem került sor.
Miután innen hazaértem, rögtön másnap került sor az indulásra biciklivel a barátaimmal a Balaton köré. A vonat odafelé meglepően keveset késett, út közben jót söröztünk, majd nekiindultunk az első napra tervezett, bő 90 km-es távnak. Nem siettünk annyira, ha kellett megálltunk pihenni, sörözni, enni. Szerencsére mindenki kibírta ezt a napot, így este 8 körül oda is értünk a szállásra: egy templom melletti, lelkészházaspár által üzemeltett, kellően olcsó apartmanba. A szobák nagyon tágasak voltak, a konyha jól felszerelt volt, bár az ágyak lehettek volna kényelmesebbek. Vacsora után egy helyi, falusi kocsmába mentünk, ahol még élőzene is volt. Kicsit többet is ittam a kelleténél, ahogy a csapat többi tagja is, de azért nem volt vészes a helyzet, hazataláltunk, nem is hánytam, még fürödni is volt időm. Jó este volt tehát. Reggelre viszont valaki belerakta a komposztálóba a biciklimet. Szerintem K. D. volt részegen, de ő tagadta. Igazából más is lett, kár nem keletkezett. Reggel kicsit másnapos voltam, meg persze fáradt a 90 km után, így nem biciklivel, hanem busszal mentem a boltba is, ahol bevásároltam a palacsintához és a gulyásleveshez, amit ebédre terveztünk. A gulyásleves el is készült, viszonylag jó lett. K. D. közben egész nap feküdt, olyan másnapos volt, nem is értettük. Mi ebéd után elmentünk (busszal) a partra fürdeni. A Balaton hőmérséklete nagyon kellemes volt, régen volt ilyen jó, még akkor sem fáztam benne, ha nem mozogtam, csak beszélgettünk. Este kiderült, hogy M. R. nem jön, mivel elmondása szerint elájult és kórházba került, előző nap engedték ki. Ilyet csak nem hazudna… Rajta kívül egyébként K. V. sem jött, aki állítólag elfelejtette az időpontot, majd, amikor indulás előtti nap írtam neki, rájött, hogy rossz a biciklije.
A pihenőnap estéjén aztán megpróbáltunk palacsintát sütni, de kiderült, hogy nincs serpenyő a konyhában, így egy bogrács alján próbálkoztunk. Ez inkább volt nevezhető komédiának, mint főzésnek, de legalább szétröhögtük magunkat közben egymás szerencsétlenkedésén. Másnap tekertünk, majd sikeresen beültünk egy nagyon drága pizzériába Keszthelyen (egy korsó sör 1190 volt, ezen még a pizzák áránál is jobban megdöbbentem), de azért egy-egy fél pizzát megettünk. Bevásároltunk a halászléhez, majd mentünk (egyesek fáradtsága miatt ismét busszal) a strandra. Este megfőztük a halászlevet, ami még a gulyásnál is jobban sikerült. Este megkíséreltünk keresni K. D. ötletére keresni egy bulizósabb helyet (ő látott egyet a neten, azt állította, tudja hol van), de ehhez egy óra gyaloglással sem jutottunk el, nem is végig jó irányba mentünk. Én ezt aztán megelégeltem, meg már K. D. beszólogatásából is elegem lett (egy ideig vicces, de nem érzi vagy nem érdekli, hol a határ), úgyhogy az utolsó busszal visszamentem a szállásra. Jól is tettem, bő fél órával utánam a többiek is visszaértek, a helyet pedig nem találták meg. Másnap délelőtt kártyáztunk, ebédnél pedig nagy meglepetés ért minket: a házigazdánk csinált nekünk palacsintát (nem tudta, hogy elrontottuk az előző szálláshelyen, ez véletlen egybeesés). Ennek nagyon megörültünk, és finom is volt. Az ebédet az tetőzte be, hogy a szállásadónk még finom házipálinkával is megkínált. Ilyen kedves fogadtatásban még sehol sem volt részünk. Délután sajnos eleredt az eső, így hiába terveztük, nem tudtunk lemenni a strandra. Volt egy kisebb összezördülésem is a többiekkel: én 5-10 perccel később értem fel a szobába náluk, és elkezdtek hármasban kártyázni, amibe én nem tudtam beszállni, ők pedig olyan hosszú játékban egyeztek meg, mint korábban soha. Én ezt magamra vettem és otthagytam őket. Este aztán kibékültünk. Másnap még eltekertünk Siófokig, de ez négyünk közül csak kettőnknek sikerült, a másik két ember félúton felszállt a vonatra. K. D.-nek pedig a biciklijét kellett szerelni út közben, de ez is sikerült. Végül célba értünk, ahol még gyorsan elmentem M. R. jegyeit visszaváltani (indulás előtt csak több mint egy órával lehet), és jól összevesztem a MÁV-os pénztárossal, mivel kérésem ellenére mindegyik helyjegyet visszaváltotta, majd kiállított annyit, amennyien utaztunk végül, és a visszaváltás után még tőlem kért pénzt, merthogy utazás napján már drágább a helyjegy, mint amit elővételesen visszaváltott. A helyszínen panaszt tenni sem engedett, úgyhogy ezt otthonról, az internetes ügyfélszolgálaton tettem meg. A csörte után még lementem a partra, de a többiek eddigre eljöttek onnan a boltba. Én ha már odamentem, gyorsan megmártóztam azért, vettem sört az útra és mentem a vonathoz a többiekhez. A vonat több mint egy órát késett, így általány kártérítést akartunk kérni hazaérve a pénztárban, de ehelyett újabb csörte következett ezúttal ezzel a pénztárossal. Rinyált, hogy miért ilyenkor megyünk (talán mert ekkor ért be a vonat 67 perc késéssel?), amikor neki 10 perc múlva vége a munkaidejének. A kártérítésigény-bejelentőlap kitöltésében nem volt hajlandó segíteni, így azt végül hazavittük.
A 11 órási hazaérés után másnap 5:45-kor már indult a buszom Pestre a szakkollégiumi felvételire, ahol bizottsági tag voltam. Oda is értem jó fáradtan. Kémiából egyetlen felvételiző volt, egy doktoris, így kissé komikusnak éreztem, hogy a felvételiztetői közül mindenki alsóbbéves volt nála. Ráadásul ugyanaz a témavezetője, mint nekem, így nem is nagyon lehetett kérdés, hogy támogatom-e a felvételét. V. D. sajnos nem lett behívva, hiába értékeltem fel ahogy csak tudtam (kicsit talán túlzásba is estem), mások annyira leértékelték, hogy ez sem segített. Két gólyát (egyikükkel egy városban lakunk), akiket ismertem korábbról, megkérdeztem, akarnak-e velem egy szobában lenni, ha felvesszük őket, és mindketten igennel feleltek. A felvételi rendben lezajlott, bár K. A. anyjának azt kellett hazudnom, hogy megbetegedtem, mert minden áron azt akarta, hogy menjek, én viszont ugye bizottsági tag voltam. Nagyon kedves és jó arc gólyák vannak, jó volt többükkel is elbeszélgetni. Vannak ismerős arcok korábbi versenyekről is. Még többüket ismerem, mint a tavalyi felvételizők esetén. Az egyik választott szobatársammal együtt elmentünk enni is. Ezek során a beszélgetések során is azt éreztem, jó döntés lenne, ha végül vele kerülnénk egy szobába, bár annyira erős volt a mezőny, hogy komoly kétségeim voltak afelől, hogy bekerül-e. Végül nagy meglepetésemre az ő szakján lévő bírálók úgy húzták meg a vonalat, hogy felvették volna. Azonban a hat szak esetén a 6 hasonló vonal fölött több ember volt összesen, mint ahány hely, úgyhogy az utolsó emberek közül néhányat ki kellett még választani, aki nem kerül be. Így aztán szavazás volt H. D. bekerüléséről is. Ezt vita előzte meg, amibe én elég aktívan bekapcsolódtam, és rendre (nem mondhatni, hogy pártatlanul) kiemeltem elér erősen azokat a tényeket, amik H. D. malmára hajthatták a vizet, és elhallgattam azokat, amikről tudtam ugyan, de jobban jártunk így. (Például H. D. egy megyei fizikaversenyben holtversenyben 1. lett egy olyan diákkal, aki kint volt egy junior diákolimpián. A feladatsor könnyű volt, így mindketten hibátlanul meg tudták oldani. Ezt én a következő módon adtam elő, amivel végső soron egy szót se hazudtam: H. D. egy diákolimpikon ellen versenyezve 1. helyezést ért el a versenyen. Végül is nem mondtam, hogy megelőzte, mert az nem is lett volna igaz, de az igaz, hogy versenyzett vele szemben, és az is, hogy 1. lett.). Végül szerencsére a szavazs eredménye alapján bekerült ő is a koliba. Ezután jött még a küzdés a szobabeosztással. H. D.-t sikerült kierőszakolnom, annak ellenére, hogy a választmány faszkodott velem, és engem okolva a tavalyi szétköltözésért, nem akart mellém új gólyát rakni (röhej, mi ketten megbeszéltük, de ők, élükön a mindenkinél – szerinte – mindent jobban tudó elnökkel kívülről bele akar szólni), de szerencsére, akiket mellém akartak rakni, azok válaszra sem méltatták az e-mailjüket. Sajnos a másik embert nem sikerült kierőszakolnom, hogy hozzám rakják, bár ő valóban elég nehezen illeszkedik be, és ebben végül sikerült szerintem is jobb döntést hozni, azzal, hogy egy szaktársával rakták egybe, mintha velem rakták volna. H. D.-nek még aznap elújságoltam a felvételét, aminek nagyon örült, két nappal később pedig közösen söröztünk egyet, ami szintén jól sikerült.
Másnap aztán együtt néztük vele és másokkal a pesti tűzijátékot, ahova elvittem neki az otthonfelejtett cuccait is. Megpróbált egy másik szakkollégiumi felvételit is, és csak azután akart végleg dönteni a két kollégium között. Ennek nem annyira örültem, mivel ha visszamondja a kollégiummal együtt a szobatársaságot, akkor én megkapom azt, aki bekerül a helyére a várólistáról, amin 5 ember volt, akik közül 2-vel nagyon nem akartam egy szobában lenni, 2 elment még, és csak egy volt, akinek örültem volna, de neki is kevésbé, mint H. D.-nek. Másnap aztán kiderült, hogy nem került be a másik kollégiumba, így véglegesen eldőlt, hogy szobatársak leszünk. Eznap elhívott először vacsorázni, majd miután visszamentünk a felvételire a koliba, meg én is a sajátomba, és látta az eredményt, elhívott sörözni és ünnepelni. Ez is jól sikerült, hajnalig a kocsmákat jártuk. Úgy érzem, végre lesz legalább egy jó szobatársam (a másikat nem ismerem).
A hét hátralévő részében folytattam a szakmai gyakorlatomat, talán már egyre jobban haladunk.