Cs. B. blog, II. fejezet

Iskolai sikerek és bonyodalmak: Sz. K. és K. E. anyja

Szerencsére K. E.-rel egyre jobb a kapcsolatunk, az anyjával is kezd normalizálódni a helyzet az elmúlt hetek esetei után. Történt például, hogy náluk voltam este 8-kor, ekkor felhívta az anyja, és úgy, hogy én hallottam, megkérdezte tőle, hogy miért vagyok még ott. Miközben hozzánk sokkal többször jövünk, és addig maradhat K. E., ameddig akar (vagy amíg tud). Olyan is volt, hogy szombaton mindössze fél 5-ig volt elengedve (16:30). Innen eljutottunk odáig, hogy a múltkori alkalommal már az utolsó busszal jöttem tőlük haza 9-kor. K. E.-vel eddig sem volt baj, inkább az anyja okozott nehézségeket. Sok közös programot tudunk csinálni, a túrától elkezdve a sétán keresztül a filmnézésen át akár egy meccsnézésig.

Angolból letettem az írásbeli érettségit. Úgy éreztem, nagyon rosszul sikerült, nehéz volt. Aztán kiderült, hogy 92 pontom van, azaz a szóbelivel még meglehet az ötös is. Ennek nagyon megörültem, attól féltem, hogy 4-es lesz.

Szintén sikerült levizsgáznom elsősegélynyújtásból is, így már csak várnom kell, hogy megküldjék a jogosítványt.

Találtam több tábort is, ahová jó lenne a nyáron elmenni. Néhányra pályázni kell, egy másik pedig fizetős. Direkt szóltam még pár embernek hátha eljönnek, és miután a 3 Erdős iskolai társamból 2-nek szóltam, úgy éreztem, az tisztességes, ha V. E.-nek is szólok, így megint volt egy furcsa beszélgetésünk. Szerintem azt hiszi, hogy nem tudom feldolgozni, hogy nem jött el randizni velem, és azért írok neki, mert feltűnően kedves akart lenni (mondjuk alapból kedves volt, azelőtt is, hogy elhívtam volna), de a kellemetlenségek elkerülése miatt hamar elköszönt (én elég szószátyár tudok lenni, nem egy emberrel 1-2 órás beszélgetés lett abból, hogy elküldtem nekik a tábor linkjét). (Nem biztos, hogy tudja, hogy már van barátnőm, mivel K. E. kérésére nem írtuk ki Facebookra.) 2 embernek szóltam a tavalyi akadémiai kutatótáborról is, nekik segítek a pályázatban is, ha akarják, egyikőjüknek már el is küldtem a tavalyi nyertes pályázatomat, hátha okul belőle, mivel állítása szerint most ír először pályázatot. Örülnék, ha bejutnának, jó lenne ismerősökkel találkozni a záróesten és az azt megelőző miniszimpóziumon, amire meghívják a volt táborozókat is. Szintén jó lenne, ha valaki megpályázná és nyerne velem együtt a másik tábor pályázatán. Bár tudom, hogy ezzel a saját esélyeimet rontottam, hogy újabb versenytársaknak szóltam a lehetőségről, úgy gondolom, ők is megérdemlik, hogy bejussanak.

Újra ellátogattam a volt általános iskolámba, ahol az egykori kémiatanárom megint nagyon kedvesen fogadott. Megmutatta, a nem rég elkészült új tornatermet is, ahogy a továbbtanulásról és sok más dologról is sokat beszélgettünk. Még mindig jó érzés oda visszamenni.

K. E. anyjával egyre normálisabb kerékvágásban mennek a dolgok. Már nincsenek olyan agyament intézkedései, hogy szombaton fél 5-kor menjen haza K. E., sőt múlt vasárnap majdnem 11-ig engedte, hogy maradjon (bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kénytelen volt, miután fürödni voltunk, és nem értünk haza fél hétre, az után pedig fél 11-kor megy a következő buszjárat a falujába hétvégén). Egyre több programra van lehetőségünk: voltunk Lillafüreden és a Tisza-tónál is egy-egy napra. Azonban a közös sátrazásba nem hajlandó belemenni anyja. A logikáját nem értem, lefeküdni nappal is ugyanúgy lehetséges.

Május végén megtörtént az osztálykirándulás is. A Dunakanyarban voltunk egy éjszakára. Megnéztük Esztergomot és a visegrádi várat, Budapestet és a Dobogókőt, este pedig természetesen ittunk. Szerencsére most megúsztam hányás nélkül. Bár amikor az ágyon a cuccoktól nem volt hely, simán lefeküdtem a földre az ajtó elé pihenni, majd amikor osztálytársam ki akart menni, nem voltam hajlandó felállni. Ő erre hozzámvágta (az ő verziója szerint leejtette) a pálinkásüveget. Reggelre szerencsére kijózanodtam. A mi házunkban nem volt olyan nagy káosz, hiszen ott volt az egyik tanár és a buszvezető szobája is, de a másik házból 6-an behánytak, ebből egy hányás még reggel is a szobájukban volt.

Az osztálykirándulás után még K. E.-rel színházba mentünk, ami jól sikerült. Egyre jobb a kapcsolatunk.

Végre megérkezett a jogosítványom is, bár anyum egyelőre nem enged el egyedül a kocsival, mindig ott ül mellettem. Nem bízik még bennem, mivel néhányszor lefulladtam. A tanulókocsinál nagyon megszoktam, hogy vígan ment gáz nélkül is üresjáraton, a miénk viszont így egyből lefullad, ha nem adok elég nagy gázt.

Meghívást kaptam az Erdős Iskola veszprémi díjátadó ünnepségéra, aminek nagyon örültem. Itt az iskola legjobb eredményt elért tanulóit díjazták.

A matektanárom talált egy lehetőséget, ami szerint egy osztálynyi diák Budapestre látogathat az MTA költségén a fény évével kapcsolatos rendezvényre. Meg is ragadta a lehetőséget, és az osztálya mellett engem is elhívott (befértem bőven még a különbuszba), valamint osztálytársamat is. Először megnéztük a BME nagyfeszültségű laborját, ahol érdekes kísérletek, például villámcsapások kis méretben és Faraday-kalitka voltak megtekinthetők. Ez utóbbit én is kipróbáltam, sikeresen túl is éltem. Ezt követően volt egy kis szabadidő, megittunk hát egy doboz sört a akadémiai előadás előtt. Itt voltak nagyon érdekes és kevésbé érdekes, de mindenképpen változatos előadások a fény évével kapcsolatban. Még az MTA elnöke, Lovász László is beszélt. Hazaérve előkerült a matektanár alkoholszondája, és osztálytársamat meg is szondáztatta egyből. A készülék 0,28 ezreléket mutatott. Ezt követően ő engem is "belehúzott a jóba", de nem számolt azzal, hogy én idő közben ettem egy jégkrémet és két szendvicset. A szonda ennek megfelelően nem mutatott ki semennyi alkoholt, akárhányszor is fújatták meg velem. Osztálytársam tehát rosszul járt.

A bizonyítványom megint kitűnőre sikerült. A matek és a kémia mellett most fizikából, németből és nyelvtanból is dicséretet kaptam.

Tesóm ballagása is eljött. Bár nem volt sok kedvem, természetesen elmentem.

K. E.-rel voltunk a Tisza-tónál. A starndolás jól sikerült, de a végén volt egy furcsa és a jövőre nézve ijesztő jelenet. Az öltözőkabin nem záródott jól, valakinek mindig tartania kellett. Emellett a falmagasság is csak 1,5 m körül volt, így én ha melléálltam tartani az ajtaját, könnyen beláthattam. K. E. pedig ettől félve nem mert úgy bemenni az öltözőbe, hogy én tartom. Mindezt több mint két hónapnyi kapcsolat után. Hogy fogunk így lefeküdni, ha még azt se akarja, hogy meztelenül lássam?

Meghívást kaptam a Pedagógiai Intézet ez évi oklevélátadó ünnepségére ismét. Most azonban a kémiatanáromat külön is díjazzák, és én kaptam azt a szép feladatot, hogy köszöntsem őt a díjátadás előtt. Előre megírtam egy mások szerint színvonalas, igen hosszú beszédet, amit persze nem akartam felolvasni, hanem emlékezetből akartam hasonlóan elmondani. Ez többé-kevésbé össze is jött, a beszédem után sokan gratuláltak és a tanárnő is úgy tűnt, hogy meghatódott. Még a beszédem előtt a városi televízió riportere is megállított, és kérdezett néhány dolgot. Eléggé izgultam, volt, hogy szavanként vettem levegőt. Végül persze csak pár mondatot vágtak be a városi híradóba, sajnos így elég nagyképűnek tűntem, mivel azt ecsetelem, hogy szeretek versenyezni és jó érzés jó eredményeket elérni, és mondtam, hogy kémián kívül matekból és fizikából is versenyzek. Sajnos az nem látszott, hogy ezeket a riporter kérdésére mondtam, azt pedig nem tették bele a híradóba, amikor azt hangsúlyozom, hogy a tanáraim felkészítése nélkül nem érhettem volna el ezeket az eredményeket. Ennek ellenére persze örültem a szereplésnek. A tanárnak elmondott köszöntőmet nem vágták be, pedig szívesen megnézném, milyen volt a nézőtérről.

Az évzárón többször is kihívott az igazgató az iskola elé, ami nagyon jól esett. Több oklevelet is átvehettem az OKTV-eredményeimről. Az évkönyvben pedig egy másfél oldalas, fényképpel ellátott interjúval szerepelek, amiből már szerencsére nem nagyon hagytak ki részleteket, így szó szerint az van leírva, amit akartam. Emellett jó volt olvasni egy barátom és két tanárom interjúját is az évkönyvben a szokásos osztályképek mellett.

Apum nem igazán örült, hogy dédnagymamám születésnapja helyett inkább K. E.-rel mentem a Tisza-tóhoz, és nemtetszésének egy két órás monológban adtt hangott. Persze itt olyan dolgokat is mondott, amik egyszerűen hazugságok, például az, hogy én 3 éve nem adtam neki tablóképet (tesóm ballagása folytán jött fel neki). Nagy gond nem történt, megszoktam már a kiselőadásait, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, vagy hiszi. Persze azzal csak azt éri el, hogy kevesebb dolgot mondok el neki (ugyanez így van anyummal is, de nála kisebb azon dolgok halmaza, amelyek nem tetszenek neki és amik folytán kiselőadás várható).

Nagymamámék (ezúttal az apai oldal!) meghívtak magukhoz apumhoz előző heti születésnapja után. Ezt a látogatást meg is ejtettem. Csak egy kis hiba csúszott a számításaimba, ugyanis egyedül akartam menni, de a menetel napján kiderült, hogy ugyanarra a napra már apum és tesóm is megbeszélték, hogy mennek (én nem szóltam egyiknek se, hogy én is aznap megyek). Ez akkor derült ki, mikor indultak, így elvittek engem is, de tesóm egész úton szemtelenkedett.

Elkezdtem diákmunkát keresni. Voltam két iskolaszövetkezetben is. Az egyikben elhajtottak, viszont a másiknál sikerült beregisztrálni, és lehet, hogy augusztusra adnak valamilyen munkát. De az is lehet, hogy mehetek nagyapám (apai oldal) szőlőjébe napszámosnak, bár ettől tartok, nem szeretnék összeveszni vele, ha esetleg valamit elrontok.

Hétvégén K. E.-rel elmentünk a múzeumok éjszakájára. Ott derült ki, hogy az anyja is végig velünk lesz. Néha kicsit zavaró volt, de mivel úgyis emberek között voltunk (nem kettesben), ezért végül is el lehetett viselni. Bár szombat délelőtt beszéltem nagymamámmal, mégis csak szombat késő este szólt anyum, hogy másnapra meg vagyunk hívva ebédre. Én már ekkor megbeszéltem egy találkozót K. E.-rel, amit nem akartam lemondani, mivel én is utálom, ha megbeszélek valakivel valamit, aztán annak akad jobb dolga is. Ráadásul pár hete akartam jönni egyik hétvégén, és azt mondta nagymamám, hogy ne jöjjek. Ha ő mondhat nemet, én is mondhatok (a névnapomról ne is beszéljünk, amikor hívtuk hozzánk és nem jött el, mivel azt mondta, hogy egy hét múlva úgyis találkozunk). Ráadásul 4 nappal később úgyis megyek hozzájuk több napra is, fogunk tehát találkozni, ha két hónapig nem hívott, akkor már semmi sem múlik ezen a 4 napon.

Kedden megtörtént az, amitől már több hete félek: az angol szóbeli érettségi vizsgám. Szerencsére félelmeim ellenére 100 %-ot teljesítettem, amivel összesítésben 125 pontom lett a 150-ből (mivel az írásbelin 25 pontot vesztettem). Én voltam angolból az első vizsgázó a csoportunkban, ami különös izgalmat jelentett. Végül a tömegközlekedést kellett a biciklivel és az autóval összehasonlítanom, a tanárral mint nagymamámmal kellett az internet hasznosságáról beszélnem és a továbbtanulási terveimről is kérdeztek. Szerencsére jó tételt húztam.

K. E.-rel egyre többet veszekszünk, főként amiatt, hogy az anyja sok mindent nem enged neki, ami nehézségeket okoz a kapcsolatunkban. Bár azért néha vicces is a dolog. Múltkoriban megbeszéltük, hogy filmezünk, de aztán a tali elején bejelentette, hogy nem tudunk, mert korábbi busszal kell mennie, nem lenne vége a filmnek. Én persze kifejeztem nemtetszésemet, mire ő azt válaszolta, hogy már ez is haladás, hogy fél 8-ig maradhat, hiszen áprilisban volt, hogy már fél 5-kor haza kellett mennie taliról. Hiába, tényleg haladás, hogy a fél hatkor kezdődő taliról nem kellett fél 5-kor hazamennie! K. E. anyja jobban teljesít!

Komolyra fordítva a szót, tényleg többet veszekszünk és ez nagyon rossz. Sajnos nem tudom, mi lenne a helyzet megoldása. A legújabb húzás az, hogy sátrazni sem mehetünk el kettesben, és nem is alhatunk a másiknál.

Sz. K.-ról eddig nem sok szó esett a blogban, pedig lehet, hogy nem ártott volna. Ennek oka valószínűleg az, hogy ő mindig a háttérben van, a nagy távolság (80 km) és egyéb okok miatt ritkán találkozunk, viszont Facebookon sokat és sok mindenről, személyes, bizalmas dolgokról is beszélünk. Én is tudok az ő pasiügyeiről, ő is tudott már F. L.-ről, P. O.-ról, Sz. A.-ról, S. R.-ről, V. E.-ről és persze K. E.-ről is. A bizalmasabb témák mellett fontos az is, hogy egyre többet beszéltünk az utóbbi időben, és mindig számíthattunk a másikra (ő rám igen, én pedig azt hittem, hogy én is számíthatok rá). Még arról is szó volt az egyik alkalommal, hogy lehetséges, hogy eljön a mi városunkba valamikor és találkozunk, elmegyünk iszogatni. Aztán a realitások talaján maradva persze hozzájuk közelebbi találkozót beszéltünk meg, amikor nagyszüleimnél leszek (onnan már csak 25 km-re lakik). Azt nem akarta, hogy az ő kisvárosukban találkozzunk, mivel elmondásai szerint az anyja egyből minden fiú barátjába többet lát bele, mint ami valójában van köztük. Én ezt elfogadtam, nekem teljesen mindegy, hogy a szintén 25 km-re lévő hozzájuk közeli valamelyik városban, vagy az ő városában találkozunk, ugyanannyit kell utaznom. Ő nem akart nagyszüleim városába jönni, mivel állítása szerint az anyja ilyen messzire (még egyszer mondom, 25 km) nem engedi el (akkor vajon mi lenne, ha hozzánk jönne iszogatni 80 km-re?). Úgyis ritkán találkozunk (utoljára tavaly nyáron), nem fogok szarozni oda-vissza egy-másfél óra buszozás és 470 forint miatt, gondoltam, hogy akkor jó lesz az, tavaly is elbuszoztam oda. Abban maradtunk, hogy péntek délután találkozunk, a részleteket később megbeszéljük. Ez okból rá is írtam Facebookon szerda este, mire egyből jött a válasz: készülnie kell a saját vasárnapi születésnapjára (WTF? Ki a franc készül már két nappal korábban a saját szülinapjára? Azt jobb helyeken megszervezi a család többi tagja neki. És a másik: mikor hétfőn megbeszéltük a találkozót, akkor nem tudta, hogy vasárnap szülinapja lesz???) és az anyja amúgy se engedi ("el is hiszem", más pasival is engedte már kettesben találkozni, velem is találkozott már). Az is érdekes egyébként, hogy vajon ezt miért csak akkor mondja, amikor én ráírok? Ha nem írok rá, nem is szól, hogy nem akar találkozni? Tavaly nyár végén is volt egy hasonló helyzet, akkor ráírtam, és akkor mondta, hogy inkább volt osztálytársaival találkozik helyettem (nem szó szerint így persze). Eléggé kiakadtam ismét, mivel lassan egy éve mindig van valami indok, hogy miért ne találkozzunk, de olyankor bezzeg megtalál Facebookon, ha pasiügyben vagy matekban (jó kis párosítás...) kell segítség. Ilyenkor néha jobb, ha nem írok semmit, mert csak összeveszés a vége, ha úgy válaszolgatok, hogy előtte felidegesített, de aztán csak nem bírtam magammal és megírtam a magamét, bár szerintem kicsit visszafogottabban. Nagyon rosszul esett, amit újra megcsinált, főleg, hogy én felajánlottam a csütörtököt is és a szombatot (már ekkor is nagyszüleimnél vagyok, nekem mindegy, mikor találkozunk), de csütörtökön inkább valami barátnőjével találkozik helyettem (ő nem ezt a szót használja), szombaton pedig "nem ér rá", de én már le is szarom, hogy miért. Álljon itt az üzenet, amit írtam neki:

"én ink nem mondok semmit, tavaly is ezen rágtam be, mikor mással fontosabb volt elmenni talizni mint velem. de nincs itt semmi gond, őszi szünetben is kérdeztelek, meg a téliben is, mindkettőben volt valami kifogás, nem emlékszem már h mi, meg ugye tavaly nyár végén, mikor megbeszéltük, aztán kitaláltad h ink volt osztálytársaiddal talizol helyettem (ez volt az, amikor utána 1-2 hónapig nem írtam, aztán te írtál). én csak azt nem értem, hogy ha nem akarsz talizni, azt miért nem lehet úgy megmondani ahogy van, úgy se haragudnék meg (meséltem azt a csajt is, akit randizni hívtam, nem jött el, de normálisan megmondta, nem volt mellébeszélés, arra se haragudtam meg, teljesen tisztességes volt, pedig ez azért jóval komolyabb volt, mint a mi baráti talink lett volna), csak azt utálom nagyon, ha hülyének néznek, és azt hiszik h nem tűnik fel a mellébeszélés. úgyis feltűnik h lassan egy éve bármikor talizni hívlak, mindig csak kifogás van, közbe meg másokkal mindig el tudsz menni (pl tavaly nyár vége, mikor volt osztársaiddal találkoztál helyettem, vagy most h barátnőiddel el tudsz menni, de pénteken már készülni kell a vasárnapi szülinapodra, amire péntek délelőtt, szombaton nyilván nem lehet.) én az őszinte beszédet szeretem, azon nem sértődök meg, de a mellébeszélést, vagy ha hülyének néznek, azt nagyon utálom, gondoltam h leírom neked, mert úgy éreztem h tavaly augusztushoz képest vagyunk olyan kapcsolatban h most elmondjam ezt a dolgot. mondjuk azt is úgy éreztem h nincs szükség ilyen ürügykeresésre, dehát mindegy