Másnap megtartottam az óráimat, de az eredeti tervekkel ellentétben nem mentem haza, hanem ismét a kollégiumban aludtam. Az ezt követő délelőttön viszont Egerben, egykori gimnáziumomban volt dolgom, ahova már rég óta terveztem, hogy bemegyek beszélgetni a volt tanáraimmal meg esetleg egy-két diáktárssal, illetve kirakom a szakkollégiumom levelezős csapatversenyének plakátjait, viszont a bemenetel halaszthatatlanná vált azáltal, hogy a tanítványom szülei kérték, mehessen be a volt gimnáziumomba kísérletezni még ezen a héten K. A. (a saját gimnáziumába nem mehetett, mert rosszban vannak az egyik kémiatanárral, és féltek tőle, hogy rosszindulatúan be fog kavarni, ha megtudja, hogy a gyereket behívták erre a diákolimpiai válogatóba, míg az egyetemre azért nem vihettem, mert akkor szinte elkerülhetetlen lett volna, hogy az egyik levelezős pontverseny főszervezője tudomást szerezzen a mi kapcsolatunkról, ami pedig azt vonta volna maga után, hogy elfogultság miatt nem javíthatnám a pontverseny feladatait, mert azon K. A. is részt vesz). Így aztán kelhettem nem sokkal 5 után, hogy még 8-ra Egerbe érjek busszal (1-kor újra Pesten volt dolgom a szakkoliban egy előadást tartani, így szorított az idő, hiszen 10 óra után úgy tűnt, már vissza kell indulnom). A nap viszont egész jól indult, a gimnáziumomban jókat beszélgettem, és kiderült, hogy éppen a kémiatanárom éppen indul Pestre a nem rég született unokájához, így fel tudott vinni engem is autóval. Az autóban aztán bőven volt időnk a kérésemet is megbeszélni, amibe a tanárnő rögtön bele is ment, így ez a dolog megoldódott. Pesten az előadásomat megtartottam, aztán mentem az MTA-ra folytatni a kutatásomat, ami egész jól kezd alakulni, végre kezdem érteni a dolgokat talán. Ezután még elmentem egy órát megtartani, aztán sajnos a sörözésünk M. R.-rel elmaradt, mert úgy volt, hogy rossz az autó, így el kellett érnie a megfelelő buszcsatlakozását otthon is. De legalább haza felé a buszon így volt társaságom.
Nap közben aztán írt anyám, hogy menjek haza megbeszélni a dolgokat (előző nap még ő közölte, hogy gondolkodjak Pesten), a férje pedig elnézést kért a két nappal korábbi agressziójáért, amit én el is néztem. Este aztán anyámmal is leültünk megbeszélni a dolgokat. Neki nagyon elege van a sok balhéból, ami tesómmal van, de a szokásos ígérgetésen túl (tesóm nem ingerel, én meg próbálok türelmesebb lenni) most sem változott semmi. Persze ami igaz, az igaz: két napja az egyetlen olyan szenvedő fél (mert összességében persze mindenki az volt), aki a kialakult helyzetről nem tehetett, anyám volt, rajta kívül mind benne voltunk az okozók csoportjában (én és a férje az agresszióval, tesóm a folyamatos beszólogatással, ingerléssel).
Másnap aztán nagy részt otthon voltam, tanulgattam, javítottam a példákat, csináltam a kutatást. Az egyetlen említésre méltó dolog M. R. pofátlansága volt. Felajánlottam neki, hogy mivel aznap úgy se használom, ő meg megy Pestre, odaadom a bérletem, hogy ne kelljen feleslegesen fizetni háromezret. Élt is a lehetőséggel, de úgy volt csatlakozása, hogy hozzánk már nem volt ideje eljönni, így odavittem neki a buszpályaudvarra. Este amikor érkezett, kértem, hogy hozza akkor vissza a bérletem, de ő előbb finomabban, majd nem annyira finoman (közölte, hogy neki sokkal kényelmesebb úgy) kérte, hogy menjek ki én a buszmegállóba a bérletemért. Azért azok után, hogy délben is én vittem ki, meg nem én, hanem ő spórolt vele, azt gondolom, hogy az a minimum, hogy visszahozza és nem engem akar ugráltatni kényelmi okokból (a déli más volt, ott ez volt az egyedüli lehetőség). Nekem se kellett több, közöltem, hogy nekem meg úgy kényelmesebb sokkal, ha ő hozza vissza és egyébként is délben is én vittem ki. Erre erőt vett magán és visszahozta. Eddig én róla csupa jót gondoltam, de ez a pofátlansága, saját kényelmének előre helyezése úgy, hogy közben én tettem neki szívességet, én spóroltam neki, elgondolkoztató.
Másnap apámmal találkoztunk több mint 2 év után először. Ez a decemberi sörözős ötletem folytatása, végül forró csokizásként, amit ő kezdeményezett újra éppen szombaton, még a vitánk előtt. Az egyezkedés meglepően gyorsan és gördülékenyen ment. Az általam javasolt 30 ezres tartásdíjat rögtön elfogadta (csak tudnám, akkor minek pereskedett, hát korábban is csak 3 ezerrel volt több a legtöbb hónapban – bár akkor a túlórája megfelelő hányadát is levonták, így néha volt magasabb összeg is), amit az én számlámra akar megfizetni, amit anyám szintén elfogadott. Ezen kívül szó esett még a szüleivel való megromlott kapcsolatáról, annak okáról, és arról, hogy alapított egy pártot a választásokra. Összességében a beszélgetés meglepően jól sikerült. Kíváncsian várom a folytatást, hogy a bíróság előtt is ilyen gördülékenyen fognak-e menni a dolgok, illetve, hogy anyám nem-e akar majd belekötni a megegyezésbe, hiszen ő biztosan nem fog örülni, ha normalizálódik a kapcsolatunk apámmal. A perköltség kérdése jelentheti még a legnagyobb súrlódást, mivel arról nem beszéltünk különösebben, viszont nyilván, mivel nem mi indítottuk a pert, így nem is mi akarjuk ezt kifizetni.
Este aztán N. G.-vel megnéztünk egy nagyon jó BL-meccset (vízilabda). Végre sok meccs után először legyőztük a nagy rivális Szolnokot!
Másnap a volt gimimben való óratartás szerencsére kiválóan sikerült, K. A. is normálisan viselkedett, nem égetett le, csinálta szépen a dolgokat. Az eredmény is meglett 2 nappal később, egy diákolimpiai válogatón: sikerült ugyanis kijutnia, nagy volt tehát az öröm. Én is örültem, mert ez az én eredményem is (tavaly a felkészítésem nélkül elbukta ezt a válogatót), meg a munkámmal is elégedettek, még egy kis prémiumban is reménykedtem (nem kaptam). A diákolimpián lehetséges, hogy K. A. Cs. I. csapattársa lesz.
A következő héten aztán már folytatni kellett vele a munkát, akkor a fizika OKTV-re készültünk. Sajnos a stílusa ez után az eredmény után sem javult, otthon ugyanígy viselkedik velem, mint eddig, nem úgy, mint a volt gimimben.
A vizsgáim után lehetőségem volt kicsit többet foglalkozni a kutatásommal is, bár azért még mindig nem az igazi a tempó. Szerencsére viszont kezdem legalább minimálisan hasznosnak érezni magam és részben érteni a dolgokat. Emellett pihenni is volt időm, jó kis baráti sörözések voltak, N. G.-val és K. V.-val elmentünk vízilabdameccsre (M. R. a másnapi fizika OKTV miatt nem ért rá), ami óriási győzelmet hozott. Így aztán erre innunk kellett, ami olyan mennyiségűre sikerült, hogy végül egy sztriptízbárban kötöttünk ki. Felettébb vicces szituációk voltak, a táncosok nem a legjobbak voltak, viszont K. V.-ra rögtön ráült 2 (én azzal hárítottam, hogy „van barátnőm”, N. G. pedig azt mondta, hogy csak bankkártya van nála, azzal meg nem lehetett fizetni). Végül aztán ott már csak egy sört ittunk, aztán hazamentünk.
K. A. anyja ha lehet, még az eddiginél is jobban rám telepszik. Nagyon erőszakos módon ő akarja beosztani az időmet, így már olyan módszerekhez kell folyamodnom, hogy hazudjak, olyan apróságokért, mint, hogy családi körben tölthessem a vasárnapi ebédet vagy elmehessek meccsre a barátaimmal. Előbbinél hasmenést hazudtam, utóbbinál „fogorvoshoz kellett mennem”. Nem tudom, miért nem lehet felfogni, hogy van más életem is, mint az egyetem és a fia tanítása… Elegem van, de jól fizetnek, úgyhogy csinálom.
Elkezdődött ismét a szorgalmi időszak, ezzel vége szakadt a pihenősebb heteknek. Az új dolgok megtanulása vonz, viszont ez lesz a legnehezebb félév, 42 kreditem van, 3 laborom, és kb. 7 vizsgám lesz… Már az első két hétben érződött, hogy ez a félév durvább lesz, mint az előző, ráadásul az órarendem is szarabb (ennyi óránál nem csoda), van, hogy ebédelni se tudok normálisan. A kolis közösségben viszont továbbra sem állok jobban, a szobatársaim ugyanolyan kockák, mint a tavalyiak, konkrétan egy sört nincs kivel meginnom a legtöbb esetben…
Hát igen, ahogy említettem, ez a félév nagyon betett. Ezt az oldalt végképp nem volt időm szerkeszteni, így most utólag, nyilván rosszabb minőségben írok le dolgokat.
Az első, még nem vészes hét utáni hétvégén meglátogattam D. P.-t, akivel jó volt újra találkozni. Sajnos viszont programszervezésben nem túl erős, csomó időt filmnézéssel töltött ki, ami kissé unalmassá vált. Egyedül a két estére szervezett jobb programokat: mozit, illetve fürdőzést. Elmentünk egy kézilabdameccsre is, ami egyébként jó is lett volna, ha együtt nézzük, viszont neki az eredményjelzőt kellett kezelnie, így nekem nem volt kivel dumálni a meccs alatt. A strandolás viszont jól sikerült. M. R. után viszont D. P. is gyakorlatilag azonos forgatókönyvről számolt be, ami Z. M.-et és az én szidásomat illeti. Nem mintha eddig nem hittem volna el M. R.-nak, amit mondott, viszont így még egyértelműbb a dolog: Z. M. azok után, amennyit segítettem neki, nem ezt emeli ki vagy legalább nem is nyilvánulna meg, hanem hónapok után is azon rugózik, hogy én ittasan azt mondtam egy eredményére, hogy "kurva szar"... D. P.-nél viszont azt érzem, hogy lojális és ráadásul még őszintén csodálja is a teljesítményem.
Ezt követően egyre durvult az egyetem. Mindig a hétfő délután volt a mélypont, olyankor nagyon letargikus hangulatba kerültem. Ekkor délután két, nem valami jó előadás volt, utána tartottam egy órát, majd próbáltam összekínlódni a házit a másnapi elméleti kémia órára, ami nem ment túl könnyen, és ha valamit nem tudtam megoldani, mindig elszomorított. Ezek után még németórára is mehettem, ami szintén nem volt az erősségem. Keddre tehát ezt a házit kellett csinálni, szerdára analitikai laborra kellett felkészülni, péntekre pedig kolloidika laborra, tehát még az órák után is mindig kellett valamit csinálni (hétfőre is több jegyzőkönyvet meg kellett írni). Az egyetlen lightosabb napom a csütörtök volt. Nagyon fárasztó volt ez.
Márciusban aztán egyik este Z. M. rámírt Facebookon: a matektanára (aki az én volt tanárom) őt és Cs. I.-t hozzámküldte szállást igényelni az OKTV-döntőre. Z. M. persze úgy írt, mintha köztünk minden a legnagyobb rendben lenne, nem tudott róla, hogy tudok róla, hogy több ízben kibeszélt a hátam mögött. Én persze elküldtem melegebb éghajlatra, szépen kioktattam, de leírtam, hogy a tanárunk miatt hajlandó vagyok intézkedni (megtehettem volna, hogy egyszerűen nem válaszolok a levelére Facebookon, ez ugyanis nincs nekem előírva, és ha 1-2 nap múlva e-mailt ír, azt csak a verseny előtti hosszú hétvégén olvasom, amikor már nem vagyok hajlandó intézkedni, mondván munkaszüneti nap van, vagy pedig egyszerűen olyan köre-mailt küldök, amiben nem a foglalt, hanem a szabad szobák jelzését kérem a kollégistáktól, amit mindenki le fog szarni, én meg levonhatom a következtetést, hogy nincs szabad szoba). Ő nem is tagadta a kibeszélésemet, még csak bocsánatot sem kért, ellenben elkezdett kioktatni, hogy a feladatom ellátása mennyire személytől független szerinte és egyebek. Én persze a jelentkezését nem voltam hajlandó Facebookon elfogadni (ez nekem sem előírva, sem megtiltva nincs, normális embereket nem szoktam túráztatni e-mailes kérvények megíratásával), sem Z. M. eljárását Cs. I. nevében, így mindkettejüktől e-mailt követeltem 24 órán belül, mondván utána hosszú hétvége van. Ezt azért is csináltam, mert próbára akartam tenni Cs. I.-t, hogy azok után, amit tett, és ahogy utána a felháborodott levelemet elolvasva, válaszra se méltatott, a kizárásáról döntő ülésre se jött el, képes-e nekem most közel 2 éven után e-mailt írni. Képes volt, így el is fogadtam mindkettejük igénylését. Jöttek tehát a kollégiumba. Z. M.-et beraktam a lehető legtávolabbi szobába az enyémtől, hogy lehetőleg ne sok vizet zavarjon, míg Cs. I.-t a szomszéd szobába osztottam be, mivel vele próbát akartam tenni, mit gondol így 2 év után a tetteiről. Ennek azért láttam értelmét, mert Z. M.-mel szemben senkitől sem hallottam vissza, hogy Cs. I. bármi rosszat mondott volna rólam, sőt M. R.-től, aki nem barátja különösebben Cs. I.-nek azt hallottam vissza, hogy még dicsért is, M. R. meg volt rökönyödve, mikor ezek után megtudta, milyen viszonyban is vagyunk. Ha meg a próba sikertelen lesz, még úgyis lesz lehetőségem a következő igénylésénél beinteni neki. Sajnos megérkezve, Z. M. is ott volt Cs. I.-nél, így ekkor nem volt lehetőség négy szem közt beszélni (bár Cs. I. kezet nyújtott nekem, amit én fogadtam), majd, amikor lett volna az ágyneművitelkor, akkor Cs. I.-n látva, hogy teljesen zavarban van (én nem kevésbé), nem mert szólni semmit. Én viszont nem tudtam megállni, és megkérdeztem, mit gondol a korábban történtekről. Ekkor betoppant Z. M., én meg gyorsan elkezdtem a kollégiumi házirendről beszélni, aztán kimentem. Mikor fél órával később a zuhanyzásból jöttem vissza, Z. M.-et láttam távozni a szomszéd szobából, és nem is tért vissza pár percen belül, így visszatértem Cs. I. szobájába. (Ő egyfősben, én háromfősben voltam, így nyilván nem vártam el, hogy egy ilyen kényes témát ő jöjjön át megbeszélni.) A beszélgetés rendkívül jól indult: ő rögtön elismerte a tettét (mindenben azt, ahogy akkor leírtam, hogy szándékos volt ellenem), és elismerte, hogy nagy szemétség volt. Később még azt is elmondta, hogy megbánta, amit tett. Én persze megkérdeztem, hogy miért tette, hiszen az akkor is teljesen nyilvánvaló volt, hogy ezzel ő nem nyer semmit (legfeljebb azt gondolhatta, hogy csendben tűröm majd). Meglepően őszinte választ adott, ami alapján úgy gondolom, hogy a megbánása is őszinte lehet. El merte mondani ugyanis, hogy mi volt a baja velem (ehhez hozzájárulhatott az is, hogy én többször hangsúlyoztam, hogy így 2 év után teljesen tétnélküli a beszélgetésünk - ez persze valójában nem igaz, gondolva arra, hogy most is javítom versenyfeladatait, bírálhatom jövőre a szakkolis felvételijét, stb. -, csak érdekel, mégis mit gondol, illetve azt is hangsúlyoztam ennél a kérdésnél, hogy én bírom a kritikát és nem arra a rizsára vagyok kíváncsi, hogy semmi baja nem volt velem, hiszen akkor nem tette volna, amit tett). Ezek szerint szerinte igen sértődékeny természetem van, és a tanév során több alkalommal olyan, szerinte apró dolgokon megsértődtem, amiken ő egyáltalán nem sértődött volna meg. Ez volt válaszának fő momentuma, de ezen kívül még elmondta, hogy szerinte bizonyos dolgokban akaratos voltam és nehezen fogadtam el, ha valamihez éppen egyszer nem volt kedve. Ezeket azért is érzem őszinte válasznak, mivel jelentős részben egyet is tudok velük érteni. Ha kitalálok valamit, valóban rosszul érint, ha mások mást szeretnének. A tanév során valóban több alkalommal megsértődtem különböző dolgokon. Ezek fő oka általában az volt, hogy úgy éreztem, ő bunkó volt velem, viszont valószínűleg neki ugyanaz a stílus valóban belefért volna az én részemről. És itt persze felmerül, hogy mennyire két oldala is van annak a bizonyos éremnek. Egyfelől lehet mondani, és igaz is, hogy én senkitől sem várok el olyan dolgot, amit én nem úgy csinálok, másfelől viszont ő is joggal mondhatja, hogy miért várok én el tőle olyan dolgot, amit viszont ő nem vár el tőlem, attól függetlenül, hogy én úgy csinálom. Válaszában többször elmondta, hogy ettől viszont nem lehetett jogos a tette. Ezen kívül érdemi dolgokról nem nagyon beszéltünk, az a diákolimpia került még szóba, ahol együtt fog részt venni K. A.-val. A beszélgetés végén aztán ő jó éjszakát, én pedig sok sikert kívántam neki másnapra. A próba tehát pozitív eredménnyel zárult, én úgy gondolom, már nagyon kellett ez a beszélgetés a közel 2 éven át tartó utálkozás lezárására (a háttérben én is ott tettem neki keresztbe, ahol tudtam, ennek most vége). Bár nagy szemétséget követett el, azért nem tartom életreszóló bűnnek. Ettől még az a fajta baráti viszony, ami fennállt (?), nagy eséllyel sosem tér vissza, mert bár én megbocsátottam neki, de megbízni nem tudok benne egyelőre, és nyilván ő sem úgy tekint rám, mint korábban azok után, amilyen helyzetbe hoztam az igazgatóiban, ahogy kizárattam a diákkörből, és egyebek. Ezeket persze nem bosszúnak szántam főként, hanem a renomémat akartam védeni, hogy látszódjon, ezt velem nem lehet megcsinálni. Beszélgetésünkön ez is szóba került, el is mondtam, hogy nem a bosszú volt a fő motiváció, de valóban nem érdekelt azok után, amit tett, hogy ez milyen lesz neki. Oda viszont eljutottunk 2 év után, hogy szóba állunk, és nem teszünk egymásnak keresztbe (leginkább persze ezzel ő nyert, mert én vagyok több helyen is olyan pozícióban, hogy keresztbe tudok neki tenni). Ez az OKTV-s elszállásolás egyébként rendkívül pikáns volt, hiszen volt még egy harmadik szálláskérő is: D. S., de vele nem is beszéltünk, maradt a rossz viszony a tavaly nyári eset után, ahogy Z. M.-nal is. Az, hogy a beszélgetésünk mennyire nem volt tétnélküli, már pár nap múlva kiderült Cs. I.-nak is: szállásfelelősként szóltam neki, hogy a következő OKTV-döntőjekor más rendezvény is lesz a kollégiumban, így várhatóan hamar elfogynak a szállások, így most kevés lesz, ha a verseny előtt pár nappal írnak. Ennek hatására rögtön igényeltek is szállást az osztálytársával, és valóban teltház is volt a kollégiumban, amikor jöttek, azaz, ha nem szólok, valóban nem kaptak volna szállást.
M. R. ekkoriban elég fura volt velem, gyakorlatilag alig ért rá, és amikor meccsre hívtam, akkor is inkább másokkal ment kocsmába, és bár neki is jeleztem ugyanazt a szállással kapcsolatban, még korábban, mint Cs. I.-nek, le se szarta, és amikor jelentkezett, kétesélyes volt, befér-e még. Végül befért, ekkor nagyon hálás volt nekem, és valahogy sörözni is ráért. Aztán megkért, hogy nézzem át vele a hibaszámítást, én ebbe belementem, bár annyira azért nem értem rá. Viszont tisztesséégtelen lett volna, ha K. A.-hoz pénzért elmegyek, de egy barátomhoz meg nem.
Márciusban rendeztem egy kártyázást (M. R. erre se jött el, állítólag a szülei miatt), ahova K. D., V. D., N. G. és K. V. jöttek el. A kártyázás eleje nagyon jól sikerült, de aztán a pálinkakóstoló nem volt az évszázad ötlete: nagyon berúgtam, egy ponttól semmi nincs meg. Másnap K. A.-hoz is csak egy busszal később tudtam felmenni, olyan másnapos voltam. De legalább a buszon már nem hánytam.
A tavaszi szünetben valamennyire sikerült utolérni magam a tanulással, bár azért nem volt ez tökéletes, mivel pihentem is, meg ugye M. R.-rel is elment egy délelőttöm. Apai nagyszüleimet viszont meglátogattam, az a látogatás a szokásos módon sikerült: politikai viták, és az ajnározásom, miközben alig látnak, mivel ha felhívom őket 1-2 havonta, akkor is gyakran mondanak valami kifogást, mégse menjek. Anyai nagyszüleimhez nem mentem, mivel tesómmal külön nem fogadtak, nekem meg már elegem van abból, hogy ezeken az alkalmakon tesóm állandóan ingerel, ha meg visszaszólok, még én vagyok a rossz. Nekem ez így nem élvezetes.
Még a szünet előtt szenzációs hírt kaptam a szobatársaimtól: kiköltöznek a szobából, így a félév végéig enyém a szoba. Persze ennek van egy olyan aspektusa, hogy nem akartalak az én személyemmel lakni, de ez az érzés kölcsönös volt, főleg az erdélyi szobatársam irányába, aki árulkodott rám a választmánynak, ahelyett, hogy nekem mondta volna, ha baja van velem. Bár egy kis félelem volt bennem attól, hogy lesz visszhangja a szétköltözésünknek.
Így is lett. 2 héttel később hívatott az új választmányi elnök (nem a régi rendes, hanem az új faszkalap) és közölte, hogy a szétköltözésünk miatt jelenésem van a kollégium igazgatójánál. Mindezt a nevemen gúnyolódva adta elő, és a kérdésemre elmondta azt is, hogy az igazgató a tavaly októberi lerészegedésemről is tud (mintha ez a lejáratásomon kívül nem lenne teljesen mindegy az ügy szempontjából – nyilván nem azért költöztek ki a szobatársaim áprilisban, mert októberben egyszer részegen csináltam egy hülyeséget). Én persze ettől elég letargikus hangulatba estem, a szobámba ekkor diákolimpiai válogatósok is el voltak szállásolva, így a WC-ben leltem kellő magányra.
Pár nap múlva írtam egy e-mailt az igazgatónak, időpontot kérve tőle, de ő közölte, hogy előbb a volt szobatársaimat hallgatná meg. Látszott, hogy igazából nem érdekli az ügy, csak egy púp a hátán neki, mivel hetekig húzódott az időpont. Végül persze mennem kellett, elmondta az igazgató, hogy a másik két szobatársam meghallgatásán szinte csak az erdélyi fasz beszélt, a másik csendben hallgatta (persze nem fogta az én pártomat se…). Én előre egy kétoldalas védekezési vázlattal készültem, melynek nagyobbik részében az érdemeimet soroltam fel (így egyben még engem is meglepett, hogy 2 év alatt mennyi mindent tettem a koliért és a tehetséggondozásban), szembe helyezve ezt az egy szem problémás lerészegedéssel, valamint pozitív visszajelzéseket is felsoroltam bizonyítva azt, hogy nem én vagyok, aki összeférhetetlen. A védekezés további részében a sérelmeimet soroltam fel, hogy már én is tudjak valamit felhozni ellentámadásként a volt szobatársaim ellen (például elvitték a közös pénzből vett switchet, de a pénzem nem adták vissza, vagy a teregetésük miatt keletkezett penészt is én takarítottam le, az erdélyi pedig a megkérdezésünk nélkül gyakran hívta a szobába a barátnőjét). A konklúzió a várható módon az lett, hogy az igazgatótól kaptam egy szóbeli ejnye-bejnyét a lerészegedésért, de egyébként semmi retorzió, a beszélgetés végén már szállásügyekről beszéltünk.
Ahogy említettem, kémiai diákolimpikonokat szállásoltunk el a szobámban 2 hétig, akiket így lehetőségem volt jobban megismerni. Sajnos egyikük sem az ELTE-re jön, így – bár az egyikkel kimondottan jól kijöttünk, söröztünk is -, nem jönnek a koliba se, így nem lesz lehetőségem őket választani szobatársnak.
Részt vettem újra azon a matekversenyen, amin tavaly 5. lettem, azonban idén nem sikerült olyan jól, mivel az egyik – egyébként megoldható – feladatnál rossz irányba indultam először, arra pedig már nem maradt idő a többi megoldása után, hogy ezen mással is próbálkozzak. Az előzetes cél megint az első hat (ennyit díjaztak) hely valamelyikének elérése lett volna, ez úgy tűnt, hogy nem sikerült, mivel 7. helyen hirdettek ki, nem kaptam oklevelet sem (csak a részvételről). Ami még zavart, hogy K. D. több mint 6 év után először előzött meg – ha csak pár ponttal is – matekversenyen. Az eredmény egyébként nem vészesen rossz, inkább K. D. teljesített szokatlanul jól, mint én szokatlanul rosszul (én az átlagnál picivel érzem rosszabbnak ezt a teljesítményem), leégni nem égtem le, az ELTE-sek közül, beleértve az informatikusokat is, én értem el a legjobb eredményt. Később a verseny honlapján és a KöMaL-ban ráadásul már az jelent meg, hogy 6. vagyok, úgyhogy ez lehet a valós eredmény.
A következő hétvégén egy konferenciát rendeztek a kollégiumban, amin kötelező volt a részvétel, így aztán úgy tűnt, még a születésnapomra se tudok hazamenni. Végül aztán a szülinapom reggelén a jelenléti ívet gyorsan aláírva ellógtam haza egy napra. Ugyanezen a hétvégén más okból N. G. is szállást kért a kollégiumban, így egyik este vele tudtunk italozni, míg M. R. és Cs. I. egy verseny miatt kértek a kollégiumban szállást, amit szállásfelelősként szintén én intéztem. Így tehát újra beszéltünk Cs. I.-val, aki éppen akkor érkezett, amikor N. G.-val próbáltuk megnézni Cs. I. osztályának nyertes diáknapi filmjét, de azt nem találtuk az interneten. Megkérdezve Cs. I.-t, hogy mikor kerül fel a netre a film, ő közölte, hogy azt nem tudja, viszont neki megvan, úgyhogy meg tudja mutatni. Ezek után több se kellett neki, belépett a laptopomon a Facebook-fiókjába (!), és megmutatta a filmet. Meglepődtem, hogy megbízott bennem annyira, hogy az én készülékemen, ahol simán lehetne billentyűzetfigyelő telepítve, be merte írni a jelszavát. M. R.-rel másnap estére szintén italozást terveztünk, de a verseny után, amíg én tüntetni voltam, rosszullétre panaszkodott, és hazament.
A választás eredménye teljesen elszomorított, ráadásul én is csalást sejtek. Ezek után nagyon felháborít, hogy az ellenzék még asszisztál is ehhez, és Vona Gábor kivételével beültek biodíszletnek megélhetési politikusként, teljesen súlytalanul a parlamentbe. Eldöntöttem, hogy én ezekre többet nem szavazok, inkább el sem megyek szavazni.
Egy héttel később az a barátom jött Pestre, akivel egy csapatban indultunk pár hónapja egy kémiaversenyen. Vele is jót dumáltunk, elmentünk kocsmázni is. Jövőre Pestre tervezik jönni mesterszakra, így várhatóan többet tudunk majd találkozni.
Egy héttel később a kollégiummal mentünk a Tátrába kirándulni. Ide éppen utolsó jelentkezőként sikerült bekerülnöm, aminek nagyon örültem. A kiránduláson kínosan ügyeltem, nehogy többet igyak a kelleténél, mivel tudtam, hogy figyelnek. Ez nyilván sikerült is. A kirándulás jól sikerült, sok szép tavat láttunk, köztük a Csorba-tavat, bár kicsit nagy volt a tömeg a hosszú hétvégén. Ezen kívül boboztunk is, viszont a megnézni kívánt jégbarlang furcsa módon zárva volt egy ilyen forgalmas időszakban. Este jókat társasjátékoztunk közösen, és az étel is finom volt. Az egyetem meglepően igényes szállást foglalt nekünk, óriási szobánk volt közösségi térrel és nagy, sarokkádas fürdőszobával. Egyik este viszont az egyik szobatársunk pánikrohamot kapott, azt hitte, hogy szívinfarktusa van és össze-vissza rohangálva rángatta ki a másik szobatársunkat a fürdőszobából, engem meg az ágyból. Gyorsan mentőt hívtunk, bár mire azok kiértek, a szobatársunk pánikolása elmúlt, de még mindig nagy volt a pulzusa, így kivizsgálásra kórházba szállították. A másik szobatársam vele ment. Éjjel 4 körül értek vissza taxival a szállásra. Nagyobb volt a pánik, mint a baj szerencsére.
A következő hétvégén D. P. ballagására mentem, bár kicsit nehezteltem rá a szavazás miatt. A ballagás viszont jól sikerült, sokat beszélgettünk, és megismertem egy csaj rokonát is, bár kicsit fiatal lenne hozzám (na meg távol is lakik egy kapcsolathoz), viszont jönni akar velünk ő is a rég óta tervezett balatoni nyári biciklizésre. Délután aztán hazamentem, este pedig összeültünk pár sör mellett megbeszélni néhány részt vevővel a nyári biciklizést. Szépen körvonalazódott az időpont és a program, de azért egy Facebook-szavazás segítségével a többieket is megkérdeztük. Végül éppen D. P. és így a csaj rokona nem jönnek, mivel bár a szavazáson nem jelezték rossznak az időpontot, D. P.-nek más programja akadt (ezen kellőképpen ki is akadtam). Ami viszont jó hír: N. G., K. V., K. D., V. D. végig ott lesz, és még M. R. is lejön a második felére (neki az első fele előre jelzetten nem volt jó, viszont még így is ez az időpont kapta a legtöbb szavazatot).
A félév szorgalmi időszaka, bár nagyon nehéz volt, mivel minden napra kellett szinte valamivel készülni, jól sikerült. Mindhárom laborra 5-öst kaptam, és egy előrehozott vizsgát is megcsináltam, ami szintén 5-ös lett. Becsajozni viszont nem sikerült.
A félév vége már kicsit lazább is volt, ahogy kifutottak a laborok, többet tudtam találkozni a barátaimmal. Aztán kezdődött a vizsgaidőszak: a legnehezebbnek várt vizsgát felvettem rögtön az első hétre, reménykedve abban, hogy a rettegett tanár talán még ilyenkor nem annyira durva, mint később. Nagyon sokat tanultam, és az anyag könnyebbik feléből, a kevésbé rettegett tanárnál kezdtem a felelést, nála 5-öst kaptam. Az anyag másik feléből a hírhedt tanárnál kihúztam az egyik legrosszabb tételt. Már csak a 3-asért számítottam harcba szállni, hogy a két kapott jegy átlagaként 4-es kerülhessen beírásra. El is kezdtem a feleletet, a tanár rögtön elkezdett kérdezgetni, többek közt olyanokat is, amiket nem tudtam. Némely kérdésnél már attól féltem, hogy mindjárt hazaküld 1-essel. Aztán, mikor ez elég sok idő után sem következett be, már legalább megnyugodtam, hogy 1-est nem fogok kapni. A feleletem végén aztán közölte, hogy 4-es. Én nem akartam elhinni, de még folytatta: dicsért össze-vissza, nem is értettem, mi van. Kifelé aztán közölte, hogy még beszél a másik tanárral, de 80 %-os valószínűséggel 4-es lesz beírva, nem 5-ös. Fél óra múlva bekerült a Neptunba egy 5-ös. Utólag biztos vagyok benne, hogy segített az, hogy beszélgettem vele kétszer órák után, az utolsó óra után pedig azt mondta néhányunknak, hogy menjünk minél hamarabb, lehetőleg az első héten vizsgázni. A vizsgán is megjegyezte, hogy látja, hogy megfogadtam a tanácsát.
Olyannyira sikerült megnyugodnom, és kiengednem, hogy két nappal később jól berúgtam. Nagyszüleimnél ebédeltem, így már akkor bőven ittunk nagyapámmal, majd rögtön utána M. R.-hez mentem a pincéjükbe borkóstolóra. Előtte viszont, mivel még nem volt mindenki ott, benéztünk a buszmegállóhoz közeli kocsmába. Borkóstoló után ezt megismételtük, nálam pedig véletlenül pálinka és tatratea is volt (tényleg véletlen, Budapestről hoztam a Szlovákiából hozott tatrateát haza, nagyszüleimtől meg pálinkát, és mindez a táskában volt), ezek is előkerültek. Este anyám jött értem (ez így volt tervben, busz már nem volt, taxi drága, ittasan meg nem vezethetek borkóstoló után), akivel M. R. beszélt, mert én már nem voltam abban az állapotban. Szerencsére a kocsiba nem hánytam be, otthon viszont egy párórás küzdelem következett a WC-vel. Reggel aztán anyám és M. R. segítségével sikerült összerakni, mi történt este 9 után (addig emlékeztem), és voltak vicces szituációk, de szerencsére szégyenteliek ezúttal nem: csak bokorba való beleesés, hülyeségek beszélése, hányás, tatratea maradékának elhagyása a bokorba való beleeséskor.
Másnap délután ráadásul mennem kellett órát tartani K. A.-nak, de szerencsére legalább a fejem nem fájt, ha a hasam szar is volt. Már a következő vizsgámra is elkezdtem tanulni, amit a következő héten is folytattam. Szerencsére ennek meglett az eredménye és 5-ös lett ez a vizsgám is, pedig több mint száz nehéz szerves képletet kellett bemagolni (az anyag többi része mellé). Szerencsére a tanár helyett egy doktorandusz vizsgáztatott.
Azonban már a vizsga estéjén sem pihenhettem, hanem kezdenem kellett készülni a következőre, mivel arra így is csak 3,5 napom volt. Reggeltől estig tanultam addig, viszont nagyon rossz tételeket húzva (az egyiket csak a jegyzetből kellett volna megtanulni, órán nem maradt már rá idő) sajnos csak 4-est kaptam.
A hét hátralévő részében azért pihentem is egy kicsit, néztünk meccseket M. R.-ral és N. G.-val (sajnos az eredmény nem volt túl jó), viszont aztán egy nagyon nehéz hét következett. A két legkönnyebb tárgy vizsgáját erre a hétre vettem fel, viszont csak ekkor mehettem javítani az előző 4-est is, és a másik két vizsgát sem tudtam volna normális időpontra áttenni. Így 3 nap alatt 3-szor vizsgáztam. Szerencsére mindhárom vizsgám 5-ös lett, ezzel befejeztem a vizsgaidőszakot, és jöhetett a pihenés.
Ez idő alatt meglátogattam nagyszüleimet, sokat söröztem barátokkal és D. P.-rel is eltöltöttem pár napot. Előbb ő jött hozzánk (egyet aludt itt, de erről anyámmal volt egy kisebb vita, végül a férje hatására belement a dologba), elmentünk strandolni, néztünk vb-meccseket, vízilabda világliga-meccset, kerékpároztunk, majd felutaztunk Pestre. Itt a kollégiumban aludtunk, és elmentünk a világliga döntőjére, ahol a magyar válogatott is játszott. Bár sajnos büntetőkkel kikaptunk, a meccs nagyon élvezetes volt. Ezen kívül elmentünk 4D-moziba is, meg persze sokat kártyáztunk, söröztünk és egyebek. Na meg lehúzta őt egy kéregető ezer forinttal, amit máig nem értek.
Még a vizsgaidőszakban volt egy ünnepség, ahol a volt fizikatanárom kapott egy díjat, amit hagyományosan mindig egy diák ad át az ünnepségen. Erre az igazgató engem kért fel, mondván, hogy én már 3 éve is jó beszédet tartottam, amikor a kémiatanárom (az igazgató felesége) kapta meg ugyanezt a díjat. Én ezt nagy megtiszteltetésnek éreztem, így nyilván el is vállaltam a feladatot, bár azért bennem volt az, hogy fizikából voltak jobb eredményei Cs. I.-nak és másik két, jelenleg is az iskolába járó diáknak. Ennek áthidalására (nem akartam úgy tenni, mintha nekem lennének olyan eredményeim) mindhármuktól kértem pár mondatot, hogy tudjam őket idézni a beszédemben. Cs. I. nagy nehezen ki is talált valamit. Mire a többiek válaszolhattak volna, a terv le lett fújva, mivel a hivataltól leszóltak az igazgatónak, hogy nem mondhatja volt diák a beszédet. Ennek ellenére az viszont jó érzés volt, hogy ők rám gondoltak.
A vizsgák után voltam is bent a gimnáziumomban, az igazgatóval és a kémiatanárommal is jót beszélgettünk, de sajnos a matektanárom megint nem volt bent. A fizikatanár nem túl beszédes, de vele is beszéltünk azért pár szót, illetve az igazgató adott nekem igazolást arról, hogy végeztem ott tehetséggondozást, ami egy ösztöndíjpályázathoz kellett.