A vizsgák után végre jöhetett a jól megérdemelt pihenés. Végre el tudtam menni úgy a nagyszüleimhez, hogy nem kellett délután még tanulnom, vagy a nagyapámmal való iszogatáskor azon agyalni, hogy tanulásra alkalmas állapotban maradok-e így. Ezután anyámmal következett a szegedi út. Itt ettünk finom halászlevet, megnéztük a vadas parkot, voltunk strandolni, szétnéztünk a belvárosban, még néhány múzeumba is bementünk. Ezek közül a szalámi- és paprikamúzeum, valamint az informatikai múzeum volt a legérdekesebb. A szalámimúzeumban megismerkedtünk a Pick szalámikészítésének rejtelmeivel, az informatikai múzeumban pedig a régi óriásszámítógépek több típusán túl érdekes történelmi adatokkal is megismerkedtünk, melyek közül a legérdekesebb a flopylemez szabadalmának története volt. Ennek elődjét egy szegedi magyar kutató szabadalmaztatta, de a szocialista állam nem hosszabbította meg a szabadalmat…
A nyár elején persze még folytatódtak a magánóráim is: már differenciálszámítást tanultunk egy fizikatáborra készülve. Ezen túl még párszor az MTA-ra is bementem a kutatásunkról konzultálni, de nem sokkal később már csak a pihenésé volt a főszerep. D. S. meghívására náluk töltöttem néhány napot, ami alatt én kimondottan jól éreztem. Voltunk strandolni, moziban, szétnéztünk a környéken, bicikliztük, sörözgettünk, kártyáztunk, jól éreztük magunkat. Emellett volt néhány érdekes beszélgetésünk is, a szülei is kedvesek voltak, már-már annyira akartak tömni minden kajával, hogy terhes volt (féltem, hogy megbántom őket, ha már nem tudok többet enni). Ezt követően néhány itthon és tanítással töltött nap után mentem egy másik barátomhoz, D. P.-hez, ahol szintén jól éreztem magam. Vele is voltunk strandon, moziban, bicikliztünk, szétnéztünk a városukban, még egy kártyapartit is szervezett, jó volt tehát. Ezután együtt jöttünk hozzánk busszal, ahol út közben össze kellett raknom egy prezentációt is másnapra. Történt ugyanis, hogy az a kutató, akivel egy éve felvettem a kapcsolatot a matek diákkör megmentése érdekében, és egy önképző köri mozgalom vezetője, meghívott a táborukba, és azt is kérte, hogy ha már megyek, tartsak egy előadást is. Ekkor már le volt egyeztetve D. P.-vel és az anyjával, hogy jön hozzánk, így vagy vele mentem, vagy sehogy, de szerencsére neki is volt kedve jönni. Másnap mondjuk kicsit korán kellett kelni, de sebaj, szerencsére anyám férjének pont arra felé volt dolga, így elvitt minket. Érdekes előadásokat hallgattunk meg, számomra a legérdekesebb egy szülészorvos előadása volt, de jó volt hallani egy vegyészmérnök hallgató beszámolóját is a BME-ről, hogy lássam az alternatívát (a BME-n és az ELTE-n gondolkoztam tavaly). Szerencsére a visszajelzések alapján az én előadásom is jól sikerült. A többi táborozóval is jót kártyáztunk, beszélgettünk, volt, aki még az előadásom után is odajött érdeklődni. Az esti program, a Tudás fájának megöntözése kicsit komikusra sikerült, mivel a fél méteres kis fa kissé már el volt száradva, így jöttek az áltudományos poénok. Az utolsó busszal hazajőve itthon még kártyáztunk. Másnap elmentünk a strandra, este pedig a város legnagyobb ünnepeként számon tartott borfesztiválra. Itt megkóstoltunk jó néhány fajta bort, de persze azért be nem rúgtunk teljesen. Másnap délelőtt várost néztünk, délután pedig a közelben kirándultunk. Sajnos D. P. lába ettől eléggé megfájdult, de este még így is elmentünk a borfesztiválra (taxival...), mivel úgy volt, hogy Z. M. jön. Ő azonban nem jött, az utolsó másodperces lemondását pedig elég nagy pofátlanságnak tartottuk. Ezt csak tetézte, hogy egyikünk felháborodott levelét sem méltatta válaszra... Viszont egy másik volt osztálytársam, K. V. eljött, így hármasban boroztunk. Az utolsó napra betervezett további városnézés D. P. lerobbant lába miatt elmaradt, így csak itthon kártyáztunk, grilleztünk, majd D. P. ment haza.
Én pedig pár órával később mentem Budapestre, mivel másnap kezdődött is a nyári labor. Nagyon furcsa volt ilyen hirtelen visszazökkenni a tanulásba, de muszáj volt, hiszen így a következő szorgalmi időszakom könnyebb lehet. Az első nap ennek megfelelően is kezdődött: a munkával lassan haladtam (mondjuk nem csak én), amikor meg próbáltam volna gyorsítani a tempón, elrontottam az egyik műveletet és kezdhettem az elejéről az egészet, ráadásul még le is szidtak érte, így rögtön aggódhattam a jegyemért is. Ha ez még nem lett volna elég, jól leégettem a labor vége felé a kezemet is a forró vasháromlábbal, de úgy, hogy folyamatos jegelés mellett is rögtön fájt, amint kivettem a jégből a kezem és írni próbáltam a jegyzőkönyvet, amit a labor végén le kellett adni. Emellett persze próbáltam nem szólni erről a tanárnak, hiszen az tovább rontotta az ötösöm esélyét, de sajnos, amikor a jeges víztől nedves jegyzőkönyvemet meglátta, nem volt már mit tenni. Annyi haszna viszont volt a lebukásnak, hogy hozott kenőcsöt a sebemre, így legalább nem kellett a kollégium felé jeget vinnem a villamoson. Másnaptól próbáltam összekapni magam, ami javarészt sikerült, a munkámban már nem voltak hasonló hibák, sőt gyakorlatilag leszidást se nagyon kaptam a maradék időben, a tanár meg állandóan az ujjamról érdeklődött (akkora vízhólyag lett rajta, amilyet ő is csak több éve látott...). Mindössze néhány beugró ZH-ban elvesztett pontot sajnálok a maradék időből, de azért a végső ZH-val együtt, amit viszonylag jónak érzek, bízok az ötösben, de a négyes szerintem mindenképp meglesz. A laborok vége felé már egészen élveztem a munkát, mikor már nem szerencsétlenkedtem annyit.
Elmentem az apai nagyszüleimhez is, akikkel már az unokatesóm ballagása óta nem találkoztam. Jó volt beszélgetni velük, a kaja is finom volt, csak apám érkezése rondított bele az utolsó 10 percbe, de szerencsére már amúgy is indult a buszom. A labor záró ZH-ja után rögtön belevetettem magam a gimiseknek szóló táborunk szervezésébe.
Még tavasszal volt egy vitánk a tábor főszervezőjével (aki egy tőlem 2 évvel idősebb, velem egy városban lakó, de korábban másik gimnáziumba járó diák). A vita úgy indult, hogy én jelentősen megkésve (de egyeseknél így is hamarabb) elküldtem neki Facebookon a tábor honlapjára szánt bemutatkozásomat. Ezt ő látta a Facebookon, de még napokkal később sem jelent meg az oldalon, amit nem értettem, így rákérdeztem a dologra. Ezt ő személyes támadásnak élte meg, és egy rendkívül arrogáns hangvételű levelet írt nekem, amiben sérelmezte a lassúságomat, a hozzá címzett kérdésemet (ezt számonkérésként aposztrofálta), a bemutatkozásom tartalmát (többek közt olyanokat írt, hogy "vegyek vissza az arcomból", lenagyképűzött, és széthúzással vádolt), a bemutatkozásom hosszát (valóban picit átlag feletti volt, de volt ennél hosszabb is a honlapon, amin meg nem problémázott), és azt is, hogy arról a szakkoliról, ahol lakom, jobb véleményem van, mint arról, ahol külsős tag vagyok. Én erre írtam egy higgadt, de határozott választ, a vádakat visszautasítottam, a hangnemet pedig kikértem magamnak (jelezve, hogy a táborban ingyen önkéntesként dolgoznék, ezzel szemben velem még ott se beszélnek így, ahol pénzért dolgozok). Látva, hogy nem hamarabb veszti el az ingyen munkámat, minthogy meghunyászkodjak, visszakozott, bocsánatot kért a hangneméért, és besepertük a szőnyeg alá a dolgot, én persze tudtam, hogy kell rá innentől tekintenem, de a tábor szervezéséből nem akartam kimaradni.
Ilyen körülmények közt vágtam tehát neki a tábor szervezésének. Valószínűleg nem véletlen, hogy laborba be sem lettem osztva felügyelni és segíteni. Az se biztos, hogy véletlen, hogy az egyetlen pályázó a volt gimimből nem került be. Azt azért elértem, hogy legalább az állomásra engem D. S. elé küldjenek. Már a szállásra érve, a regisztráció előtt jött rá D. S., hogy a vonaton hagyta a szülői nyilatkozatát, én pedig ismerve a főszervező szemétségét, inkább azt tanácsoltam neki, hogy menjen el a szobájába, vagy bújjon el a WC-ben, küldje el nekem e-mailben a dokumentumot, aztán elmegyek kinyomtatni. Így is lett, több mint fél órám ráment az utazásra meg a nyomtatásra, aztán még a WC-ben kellett bújkálnunk, hogy nehogy rájöjjön a főszervező, hogy én ilyen turpisságban benne vagyok. A manőver szerencsére sikerült, D. S. ki lett húzva a csávából. Este boltba kellett kísérnem táborozókat, és az egyik, tőlem csak 2-3 fiatalabb 17-18 éves csajjal nagyon jót sikerült dumálnunk, már-már reménykedtem benne, hogy lesz ennek folytatása, mert még jól is nézett ki. Aztán lett is folytatása, beszéltünk még, és kiderült, hogy pár hét múlva megy ki cserediáknak fél évre külföldre. A mai lebaszást is megkaptam, mivel elvittem más tárgyra jövő táborozókat is az étteremből a 3 perc sétára lévő szállásra (gaztett!). Ilyen az én szerencsém. Este volt még egy szervezői megbeszélés, aztán mentem vissza a kollégiumomba, így legalább a táborozók szállásadó kollégiumában lakó szervezőkkel ellentétben nekem nem a földön kellett aludnom.
Másnap ebéd nem jutott (miért is jutna legalább ebéd, ha már fizetni se fizetnek?), de igazából túl sok dolgom se volt, egy késő lányért kellett kimenni a buszhoz, meg az esti programon segíteni, és boltba kísérni néhány embert. A néhány ember egyike volt F. B., aki okos is, jól is néz ki, inni is szeret, tehát akár el is tudnék képzelni kettőnk közt valamit, bár kissé más a szemléletünk bizonyos dolgokhoz, így erősen kétséges, hogy hosszú távon működne-e a dolog. Lényeg, ami lényeg, ő és pár barátja jött velem vásárolni, mivel tudták F. B.-től, hogy én biztosan "nem fogom észrevenni", ha piát vesznek. Tényleg "nem vettem észre". Este a táborban lehetőség volt megnézni a világbajnoki vízilabdameccset is, így én ezen vettem részt. Fura volt úgy meccset nézni, hogy inni nem lehetett közben, mivel ott voltak a táborozók (vicces szituáció ez: ők is isznak, mi is iszunk, de a másik elöl titkoljuk, és úgy teszünk, mintha nem tudnánk, hogy a másik is iszik). A szervezői megbeszélést sikeresen ellógtam, mivel a főszervező "úr" nem szólt, hogy változott a megbeszélés helyszíne az előző napihoz képest. Mondjuk nem hiányzott a pofája. D. S. és F. B. is elhívtak volna kártyázni a szobájukba, de én szervezőként nem mehettem, mert úgy kellett tennem, mint akit nagyon izgat a takarodó és hasonló marhaságok (a főszervezőt megkérdeztem, hogy ez szervezőként belefér-e és ő nemet mondott azzal a kiegészítéssel, hogy a tábor vége felé, mikor már nem lesznek másnap szakmai programok, akkor bele fog férni).
A következő nap gyakorlatilag ugyanígy telt, mint az előző, annyi különbséggel, hogy most már volt komolyabb szervezői sörözés a megbeszélés után. Szerencsére ittasan sem vesztem össze a főszervezővel, de volt egy érdekes politikai beszélgetésünk egy fideszes diáktársammal. Nem győzött meg. D. S. viszont kissé megsértett, mivel a közös vacsora során a tálca visszavitelekor azt mondta, visszajön hozzám, erre szó nélkül otthagyott. Ez az egyébként nem nagy dolog azért esett viszonylag rosszul, mert a sok matekverseny és matekos tehetséggondozós hétvége (100-as nagyságrendű étkezés összesen) alkalmával beleégett az emlékezetembe, ahogy a lassú evésem miatt mindenki otthagy, kivéve egy embert: Cs. I.-t. Ezt még tetézte azzal, hogy este nem szólt, hogy kártyáznak, sőt előző nap azt mondta, hogy nap közben nem is fognak kártyázni (ez arra volt a válasza, hogy én este nem mehettem). Így aztán utána kellőképpen csúnyán néztem rá, de úgy tett, mint aki nem veszi lapot (lehet, hogy tényleg nem vette). Este megint vittem boltba embereket, de már be se mentem, nehogy véletlenül észre vegyem, ha piát vesznek, inkább kint megvártam őket, aztán mindenkinek jobb így. Este az egyetemről, kutatásokról és a kollégiumokról tartottunk beszélgetést a diákokkal.
A következő nap kimondottan jól telt: mialatt a laborban nem kellett felügyelnem, elmentem inni egy Pesten lévő volt osztálytársammal, N. G.-val. Ezen a napon először egyébként ebéd is jutott. Este a vacsora után újra meccsnézés következett, ivás nélkül, majd most már kártyázhattam F. B. meghívására, és még borral is megkínáltak, én meg elővettem a dugisört. Egy másik szervező is velünk italozott, kártyázott. Jó látni, hogy nem mindenki olyan fasz, mint a főszervező.
Sajnos közben kiderült (írt apám Facebookon), hogy haldoklik a kutyám, akit másfél éve nem láttam, mert apám nem engedte ezt, anyám meg azt, hogy hozzánk költöztessük. Most haldokolva engedte volna, hogy lássam. Azt mondta, hétfőn lesz az altatás, így vasárnap, amikor hazamentem, még el akartam hozzá menni. Aztán szombaton ébredés után láttam, hogy írt hajnalban, miszerint romlott az állapota, és az állatorvos délben elaltatja. Addig már ha elindultam volna, akkor se értem volna haza... Borzasztó, hogy az utolsó másfél évét úgy kellett leélnie, hogy nem találkozhattunk, miközben előtte heti többször is elmentem csak azért apámhoz, hogy megsétáltassam... És apám ezt azért megtette, hogy összerúgja velem a port, és aztán hivatkozhasson rá, hogy nem találkozok vele, mikor el akarja töröltetni a gyerektartást... Ezt sose bocsátom meg neki.
Másnap kicsit fáradtan indult a reggel, de aztán csak sikerült felkelnem. A déli közös fotózkodás után az egyik táborozó rosszul lett, egész délután őt és a barátját kísérgettem előbb ügyeletre, majd a város másik végére a házi orvosához, aztán vissza. Mindeközben legalább jót beszélgettünk, ő is jobban lett, háziorvos se küldte haza a táborból, finomat is ebédeltünk az IKEA-ban, gondoltam, hogy minden jó. Rosszul gondoltam: a főszervező saját hatáskörben hazaküldte, miután ezt a házi orvosa a szaktudása hátterével nem tette meg... Gratulálok, még egy rossz élmény valakinek feleslegesen! Este ismét kártyáztunk, iszogattunk is ismét, ekkor már csak F. B. jött velem boltba, és kérte, hogy távolabb menjünk, mert azt akarta, hogy hozzam ki neki a személyimmel a bort, és ezt mások ne lássák. Így is lett. Ez a vásárlási mód nem nagyon tetszett, mivel lebukás esetén kimagyarázhatatlan (erre már nem indok, hogy "nem vettem észre"). Este aztán újra együtt kártyáztunk, iszogattunk.
Ez olyan jól sikerült, hogy másnap fel se ébredtem időben (telefont meg elfelejtettem ébresztőre állítani, le is merült, így hívni se tudtak), és lekéstem a programot, busszal kellett a többiek után mennem, de nagy nehezen utolértem őket. Enni is alig volt időm. Ezen a napon már volt egy megható beszélgetésem egy táborozóval is, aki áradozott arról, hogy milyen jó ez a tábor. Ezen a napon azt a módszert alkalmaztam, hogy magamban vettem piát, és azt csak a zárt szobában adtam elő a beavatottaknak. Mivel a korábban velünk iszogató szervezőtől fülest kaptunk, hogy a főszervezőék bizonyos (nem közénk tartozó) táborozók beszélgetését kihallgatták az esti tervezett piálásról, és ezért fokozottabb ellenőrzés lesz, így mi is fokozott biztonsági intézkedéseket alkalmaztunk, az ajtót folyamatosan zártuk. Így ment estig az iszogatás, amikor is egyszer csak a folyosón a főszervezővel találkozott egy wc-re igyekvő szobatárs. A piákat gyorsan elraktuk, én pedig kinéztem. Feltűnés nélkül eldumáltam vele, viszont mögöttem eljött két kártyázó csaj, akit látványosan megrettentek a főszervezőt meglátva, ami kissé gyanús lett, de persze nekem "fogalmam sem volt" az egészről. Visszamenve pihentünk egy kicsit az ivással, aztán később még megittuk a maradékot. Kicsit többet ittam a kelleténél, így ki kellett mennem hányni. Kicsit józanodtam is a wc-n, mert ha ilyen állapotban meglát a főszervező a folyosón, akkor kapok. Körülbelül fél óra után visszatértem a szobába, de a többiek valahová elmentek, egy részeg meg olyan mélyen aludt ott, hogy felkelteni se nagyon lehetett. Járkálni nem volt se kedvem, se erőm, leültem hát az ágyra (ez éppen D. S.-é volt), és szépen bealudtam én is.
Másnap reggel 7-kor ébredtem, amikor D. S. bejött valamiért. Felajánlottam, hogy visszamegyek a koliba és átadom az ágyát, de ő ekkorra már egy másik ágyat elfoglalt, így folytattam az alvást majdnem a táborzárásig. Ezelőtt felkeltem, fürdés, fogmosás lehetősége nélkül, másnaposan levonszoltam magam a zárás helyszínéül szolgáló klubba. Az állapotom szerencsére nem volt feltűnő, mert mindenki vagy fáradt volt, mint a mosott szar, vagy másnapos, vagy mindkettő. A táborozók megtapsoltak minket, de már nagyon vártam, hogy befejezzék, mert rossz volt állni. Ezután próbáltam egy kis kaját magamba diktálni, valamennyit sikerült is. Nem sokkal később a főszervező elhívott segíteni egy szobába, majd ránk zárta az ajtót, és megkérdezte, nem szeretnék-e neki mondani valamit azzal a szobával kapcsolatban, ahol tegnap kártyáztam a táborozókkal. Nekem ekkor leesett, hogy itt bizony bukta van, de nem tudtam, hogy teljes vagy részleges, azt viszont rögtön átláttam, hogy a "nem láttam, nem hallottam semmit" típusú válasz nem lesz hihető ebben a helyzetben. Így 1 sörben jelöltem meg az elfogyasztott mennyiséget. Bár én ezt személyenként értettem, ezt szerencsére nem mondtam ki, a főszervező válaszából pedig kiderült, hogy a sörről nem is tudnak, így azt mondtam, hogy ha jól emlékszem, a legidősebb, már nagykorú táborozó ivott meg egyetlen sört a szobában, és ezután többet nem engedtem felbontani, de ezt már felbontott állapotban nem akartam elvenni. Ekkor szembesítettek vele, hogy 2 üveg bort láttak a szobában, miközben egy táborozó aludt ülve a szobában (ebből leesett, hogy szerencsére nem akkor nyitottak be, mikor én is ott aludtam). Én ezen "nagyon meglepődtem", hiszen az én jelenlétemben "nem volt ivás". Úgy tűnt, hisznek nekem, mert csak az egy sör elengedéséért kaptam leszidást, és még a táborozókkal sem csináltak ügyet, el se árulták nekik, hogy lebuktak (ha ők szemet hunynak felette, akkor miért csesznek le engem, hogy nem jelentettem, hanem szemet hunytam felette?). Ezzel a végeredménnyel elégedett voltam, úgy gondolom, ennél jobbat ebből a bukott helyzetből nem nagyon lehetett volna kihozni. Ezek után még maradtam viszonylag sokáig segíteni (enni csakis úgy ettem, hogy ne lássák, hogy nehezen sikerül, nehogy feltűnjön nekik a másnaposságom), még azt is kitaláltam, hogy a sok megmaradt és nem hűtőben tárolt előző napi vacsorát elszállítsuk egy állatmenhelyre, kísérgettem is embereket állomásra (akik áradoztak a táborról).
Pár nappal később jött a fekete leves egy főszervezői ultimátum formájában: a tőlem csak 2 évvel idősebb diák (!) azt követelte, hogy önként mondjak le szakkollégiumi tagságomról, gondoljam át felelősségem a táborozók alkoholizálásval kapcsolatban, vagy pedig magasabb szintről (gondolom, fegyelmi eljárás) vizsgálják ki az ügyet. Emellé még sejtelmesen megjegyezte, hogy kérdéses, honnan szereztek piát a táborozók, és belinkelt egy cikket, ahol egy idősebb tanár leitatott körülbelül 20 embert, fiatalkorú lányok megdugásáról beszélt, és ezért felfüggesztett börtönt kapott nem jogerősen. Picit azért megijesztett, elkezdtem keresgélni rögtön a fegyelmi eljárás szabályait, hiszen azt az örömöt, hogy önként lemondjak a tagságról, úgy se adom meg neki, ráadásul azzal beismerném a bűnösségemet. Ha a bőröm kell, dolgozzon meg érte, keltse csak a kollégium és a tábora rossz hírét egy ilyen üggyel, főleg, hogy a végén bizonyíték hiányában valószínűleg még fel is mentenek. Bizonyítékot legfeljebb a táborozók tanúvallomásai jelenthetnének (tárgyi bizonyíték nincs, az üvegeket ott hagyták, mi pedig reggel kidobtuk, a nyugtát széttépve jó messze kidobtam), de mivel a kollégium fegyelmi bizottsága nem bíróság, így aztán őket (akik nem is az egyetem polgárai) nem kötelezhetik megjelenésre, nem bűncselekmény, ha hamisan tanúskodnak, ha meg mégis megidéznék őket, azzal még a tábor rossz hírét is keltenék, amit én nem is félnék tetézni azzal, hogy a fegyelmi eljárás nyilvánosságát kihasználnám, és akár interneten közvetíteném azt (persze az én jogtalan meghurcolásomnak beállítva, de hát a tábor sehogy se jöhet jól ki abból, ha ügy van. Aki elhiszi a jogtalan meghurcolást, az is negatívan gondolkodik a táborról, aki meg nem, az is, hogy ott micsoda bűnök mennek.). Nem is válaszoltam tehát az e-mailre, a főszervező viszont egy nap után újabb e-mailben elismerte, hogy túllépte a hatáskörét, és jegelni akarta az ügyet a félévkezdésig, majd akkor leülni 3-asban beszélni az ügyről (de nem a kollégium igazgatójával). Kíváncsi vagyok, lesz-e ebből a beszélgetésből valami. Mellesleg, ha ellenem fegyelmi eljárás indul, akkor felmerül az ő felelősségük is, miszerint például egyikük miért nem cselekedett éjszaka, amikor észrevette a két boros üveget, vagy miért tussolták el az ügyet a lebukás után, miért titkolták el a táborozók törvényes képviselői elöl ezt a rendbontást? Szerintem ezt ők sem akarják.
Közben D. S.-ral is elindult a kalamajka. Korábban megbeszéltük, hogy ő is annyi időre jön hozzánk, mint én hozzájuk (reggel jön, majd 3 nappal később délután távozik). Én ennek megfelelően néztem is ki jobbnál jobb programokat, többek közt megbeszéltünk egy túrát, és igen sok időt töltöttem ennek megtervezésével (miket érintsünk, merre menjünk, hogy optimalizáljuk ezt a busz- és vasútmenetrenddel). Aztán a pontos megegyezés mégis döcögősen indult vele, mivel csak önmagát nézte. A kirándulóhelyre tőlünk csak hétvégén ment busz, így kellett volna egy hétvégi napnak lennie az ittlétében, viszont szombaton nyelvvizsgázott. Én felajánlottam, hogy jöjjön el utána este, és akkor másnap kirándulunk, ahogyan azt is, hogy jöjjön a következő hétvégére. A nyelvvizsgájának helyszínéről 1-2 óránként jött busz, vonat estig, de még az otthonából is indult 6 körül is vonat, voltak tehát jobbnál jobb lehetőségek. Aztán a nyelvvizsga helyszínéről való indulással az volt a baja, hogy cipelni kell a cuccot (én minden pénteken így mentem be az egyetemre, de sebaj...), így aztán inkább azt mondta, hogy jön otthonról. A reggeli jövetel opciója se tetszett neki, merthát vasárnap korán kelni??? (Igaz, én 6 után keltem, mikor az ő kérésére hétfő helyett vasárnap mentem hozzájuk, de sebaj...) Végül aztán megegyeztünk, hogy szombat este jön az utolsó vonattal tőlük. Kicsivel később, huszadik variálással kitalálta, hogy az anyja ezt nem akarja, merthogy másnap vasárnapi ebéd van. (Igaz, nálunk is vasárnapi ebéd volt, mikor a kérésére vasárnap reggel mentem, de sebaj...) Közben még a szerdai úttal is találgatott, hogy a kora reggeli busszal jönne a délutáni helyett, merthogy neki tenisz van, és már sokat kihagyott. (Ja, hogy hozzánk egyszer jön egy évben, és ilyenkor is a heti kétszer lehetséges teniszéhez kell alkalmazkodni, amit saját elmondása szerint is más, ezek szerint fontosabb dolgok miatt ki tudott hagyni? Én kérek elnézést, az utolsó esti kártyázás után keljünk 6-kor, igaza van.) Na, ekkor már elszakadt a cérna, és elég keresetlen stílusban megírtam a magamét. Erre persze ő is hasonlóan válaszolt, konkrétan úgy tett, sőt ki is mondta ezt, mintha én azt várnám, hogy forduljon szembe az anyjával. (Ja, elkéredzkedni vasárnapról, az aztán szembefordulással egyenlő, igen. Ezek szerint mikor ő ezt kérte és én teljesítettem, akkor én szembefordultam miatta az anyámmal vagy mi?) Emellett persze más konfliktusok, például a táborbeli sértődésem is előkerült, ami szerinte alaptalan volt, szerintem nem, és kivételesen túl se reagáltam a dolgot. Szememre vetette azt is, hogy voltak olyan témák, amikről túl sokat beszéltem, amikor náluk voltam (ő a diáknapot említette ilyennek), és észrevehettem volna, hogy ő azt unja. Most mondjam én is, hogy engem se csigázott fel a mondatainak mindegyike? Keressem a negatívumokat? Ha untatja egy téma, miért nem vet fel olyat, ami érdekli őt, miért jobb ehelyett két hónappal később felróni ezt nekem? Azt is a szememre vetette, hogy bezzeg eddig mindig az volt, amit én akartam, mire én ellenpéldák sorozatával (tavaszi találkozások időpontjai hozzá alkalmazkodtak, volt, hogy szombaton visszabuszoztam Pestre miatta, de például a mozifilmet sem én döntöttem el, hogy mit nézzünk, ahogy a reggeli kelések is az ő hosszabb alvásához alkalmazkodtak) reagáltam, amikre nem tudott mit mondani. Volt, hogy azzal is megvádolt, hogy én benne bűntudatot akarok gerjeszteni, mintha nem ő lenne a hibás, ha olyan dolgot tesz, amiért bűntudata, hanem én, aki szóvá mertem tenni. Azt, hogy vita van, azt is gyakorlatilag teljes mértékben nekem rótta fel, példálózva azzal, hogy más barátaival még nem volt ilyen hossú vitája (mit ne mondjak, nekem se volt ilyesmi még csak Cs. I.-val az egykori barátaim közül - meg persze exekkel, de az más tészta -, tehát jó sorba állt be ezzel). Gyakorlatilag az ő hozzáállása az volt, hogy inkább söpörjük szőnyeg alá a problémákat, ne beszéljük meg azokat egy vita során. Ez szöges ellentéte az én felfogásomnak, aki azért vitázik, és mondja ki azt, ami zavarja, hogy ezzel jobbá tegye a barátságot vagy a kapcsolatot, mert úgy van vele, hogy ha nem mondja ki a problémát, akkor megoldást se várhat. Végül láttam, hogy a vita teljesen meddő, ő igazából úgy is leszarja, hogy én mennyit dolgoztam a túra összeszervezésével, amit korábban ő vetett fel, úgyhogy megmondtam, hogy jöjjön, amikor akar, leszarom. Így is lett, egy fikarcnyit sem alkalmazkodott, jött, amikor jól esett neki, a munkám meg ment a levesbe.
A néhány nap alatt, amíg itt volt, mindezek ellenére jól éreztük magunkat, bár már eljutottam a "leszarok mindent, minek tegyek szóvá bármit is, úgy is leszarja, úgy se lesz jobb" fázisba vele. Így legalább viták sem voltak. Este érkezett, aznap már gyakorlatilag semmit se tudtunk csinálni, de azért elmentünk a belvárosba sétálni, ahol elkapott minket az eső. Néhány kocsmába is benéztünk, és a nevezetességek egy részét is megmutattam. Másnap kerékpártúrára mentünk a közeli faluba (sajnos exemék háza előtt megy el a bicikliút, de mindegy), ami szintén jól sikerült, az alföldi D. S.-nak nagyon tetszett a dombos vidék, és a bicikliút erdőbeli szakasza. Ezen felül a városnézést is folytattuk, megnéztük a várat is. Este előbb moziba mentünk, majd boros pincéket látogattunk meg és ittunk egy jót. Másnap szintén sétáltunk a belvárosban, délután pedig strandra mentünk. Reggel a család elment itthonról, így estére szerveztem egy jó kis kártyapartit, ahol D. S.-on kívül még N. G. és a többi Tiszához készülő barátom is ott volt. A kártyázás során D. S. valahogy (nem emlékszem, hogy jött fel a téma) azt mondta, hogy amikor náluk voltam, a strandon ő fizetett. Én emlékeztem, hogy feleztünk, így ezt jeleztem is. Ekkor azt mondta, hogy a jegyet igen, de a kaját. Ezzel szemben a valóság az, hogy a kajánkat külön fizettük, de ekkor már eléggé ideges lettem. Odavetettem neki egy kétezrest, hogy ha ez kell neki, rakja el nyugodtan, de engem ilyenekkel ne vádoljon. Ez persze neki sértő volt, a pénzt nem volt hajlandó elrakni, így ottmaradt az asztalon. Másnap, délben felkeltünk, reggeliztünk, a pénz még mindig ott volt (a többiek közben hazamentek). Én közben pakolásztam össze, majd egyszer visszatérve az asztal környékére, észrevettem, hogy a kétezres bizony eltűnt onnan. D. S. tehát szó nélkül, amikor nem láttam, sutyiban elrakta a pénzt. Erre megjegyeztem neki, hogy "látom, végül csak elraktad a pénzt", mire vörös fejjel előadta a pénzt, én meg mondtam, hogy rakja csak el nyugodtan, csak nem értem, miért kell ezt titokban csinálni. Hülyének néz? Így aztán nem túl jó hangulatban váltunk el, dehát magának csinálta.
Pár nappal később aztán D. S. újabb hosszú levelet írt. Ebben leírta, hogy úgy döntött, nem jön velünk a Tiszához. Ezen felül rizsázott, hogy nem akarja a barátság végét és hasonlók... (Akkor miért tesz afelé lépéseket? Nem a duma, hanem a tettek számítanak.) Én elfogadtam a döntését, igazából nem is bántam annyira a jelen helyzetben. Emellett persze egyértelművé tettem, hogy a dumája ellenére ez a barátság végét jelenti. Az érdekes egyébként az, hogy ő nem egyértelműen a kártyázás alatti vitát jelölte meg oknak, hanem nekiállt filozófiai mélységekben relaxációról, minden dolog elengedéséről, csak önmagára figyelésről (nem mintha ez nem lenne nála szokványos), kiismerhetetlen, nem feltétlen racionális alapokon nyugvó gondolatszintézisről és egyebekről beszélni. A szép az egészben az, hogy a gondolatszintézisének eredménye az indokra: "Csak!". A szállásdíjat egyébként el akarta utalni így is, de nekem nem kellett a pénze (végül ki se kellett az ő részét fizetnünk, rendes volt a szállásadó. Ekkor D. S. a befizetett előlegét nem kérte vissza.).
Így aztán kénytelen voltam lázasan keresni valakit D. S. helyére. N. G. sajnos nem ért rá, ahogy F. B. sem, és még néhányan. Végül K. V. eljött velünk két napra. Az út megint egy kis kalamajkával indult: K. V. lekéste a vonatot, így 2 órával később jött, B. A. pedig nem hozta a kerékpárját, és a szállásadó ismerőse által működtetett kedvezményes bérlési lehetőség sem működött szabadságolás miatt. Így aztán volt, hogy B. A. nem is jött ki velünk a 3 km-re lévő partra. Szerencsére K. V. otthagyta neki a kerékpárját, mikor az ottlétünk felénél hazament, így onnantól ilyen gondok nem voltak. A programban kenuzás, fürdés, sok kártya, iszogatás, vízi biciklizás, közös bográcsozások (halászlé, gulyás) szerepeltek. Jól éreztük magunkat, még vita sem volt ennyi nap alatt, aminek felettéb örültem.
A nyárnak lassan a vége közeledett, így egyre többet kellett készülnünk K. A.-val az osztályozó vizsgájára, bár szerintem túlzás volt ennyi időt ezzel eltölteni, inkább elkezdhettünk volna versenypéldákat is nézni, mert így félő, hogy sikerül-e kellően felkészülnie a megmérettetésig. Dehát megint az az eset állt fent, hogy nekem azt kellett figyelembe venni, hogy miért fizetnek engem. Lényeg, ami lényeg, az osztályozó vizsga kémiából és fizikából is ötös lett, anyuka örült, én meg csomó pénzt kerestem (persze áldozat is volt, volt, hogy napokig náluk is aludtam és egyfolytában tanultunk). Elég mókás, amennyire túl tud aggódni minden dolgot.
A szakkolégiumonkban is lezajlott a felvételi. Tól sok felvételizőt nem ismertem, de azért akadtak ismerősök is. Az egyik ismerős lányt sikerült fel is vennünk belsősnek, de végül a másik szakkolit választotta. Egy másik ismerősöm, akivel még évekkel ezelőtt ismerkedtünk meg a gyakorikerdesek.hu-n (milyen kicsi ez a világ...), de évek óta nem beszéltünk, sajnos csak külsősként került be (nem kémiás volt, így én csak emberileg értékeltem a végső döntésnél, szakmailag nem. Szakmailag csak a behívás eldöntéséről értékelhetett mindenki). A felvételin viszont sok kedves emberrel ismerkedtem, az egyikkel pedig különösen jót dumáltunk sörözés közben. Reméltem, hogy bekerül belsősnek, és választhatom szobatársamnak. Végül csak azt sikerült kilobbizni nekem és még egy pártfogójának, hogy a várólistára felkerüljön, így másokat kellett választanom egyelőre, de még lehetett reménykedni. Indult egy mozgalom is, hogy a mesterszakosok és doktoranduszok, akik ketten lehetnek egy szobában, vállaljanak 3 fős szobát, alapszakosok pedig 6 fős blokkot (olyan 2 szobából álló blokk, ahol mindkét szobában 3-an vannak. Ez a közös tanulóhelyiség használatában okozhat nehézséget.). Így sikerült még 3 főt felvenni a várólistáról, de sajnos a kiszemelt szobatárs hátrébb volt. Végül a 3 főből 2 már máshol talált szállást, és további egy visszamondás is volt (külföldre ment inkább a lány), így még a 8. várólistás fiú is bekerült. Jellemző a szerencsémre, hogy a kiszemelt diák 9. volt ezen a listán... Így másik két szobatársam lett, de rövid beszélgetések alapján ők is jó arcnak tűnnek, és az egyikről már biztosan tudom, hogy nem is antialkoholista (tavaly eléggé zavart, hogy egy sört se ittunk meg a szobatársakkal).
Megtörtént az általános iskolai "osztálytalálkozónk" is. Ez kicsit kapkodva lett megszervezve, az iskolába be se tudtunk menni, tanárokkal nem is találkoztunk, de 10-15-en kocsmáztunk egyet és dumáltunk. Meglepő volt látni, hogy milyen helyeken tanulnak egyesek az osztályból. Ilyenkor látom, hogy a saját közegemben mennyire alulértékelem magam, miközben egy reprezentatív, nagyjából átlagos általános iskolai osztályhoz képest fényévekre járok az átlagtól. És tényleg beigazolódik az, hogy mennyire megérte akkor tanulni.
A nyár legvégén még N. G.-vel elmentünk Budapesten a Csodák Palotájába. Legjobban a 9D mozit élveztük. Ezután még fröccsöztünk estig (nagy bravúrral még 6 óra 1 perckor kaptunk fél áron, ami elvileg 6-ig járt), aztán hazabuszoztunk. Jól éreztük magunkat.