Cs. B. blog, II. fejezet

A 2015-ös év jelentős változásokat hozott, de szerencsére vannak olyan dolgok, amik most sem változtak. Megannyi visszautasítás mellett sikerült összejönni egy lánnyal, de aztán pár hónap után ennek a kapcsolatnak is vége lett. A tanulmányi versenyeken még az eddigieknél is jobb eredményt értem el. Második próbálkozásra a jogosítvány is meglett. Szeptember elején az én ötletem alapján megalapítottuk az SZDK-t, egy egyedülálló iskolai kezdeményezést. Év vége felé sajnos összevesztünk apámmal. Lássuk ezeket részletesebben.

Az év eleje ismét rosszul indult: meghallgattam a Himnuszt, aztán feküdtem is (a karácsony előtti szakítás után már nem sikerült programot szervezni, és olyan sok kedvem se volt hozzá).

Év elején nagy volt az ijedtség: K. D. matekból is meg fog előzni? Miután előző év végén az egyik versenyen ugyanannyi pontot írt, mint én, kicsit megijedtem, mi lesz a második fordulón. Szerencsére ott már kijött a különbség, és több mint kétszer annyi pontom lett, mint neki, ezzel én a döntőbe is bekerültem, ahogy kémiából és fizikából is. A sok készülés meghozta tehát a gyümölcsét, a döntőn kémiából 9., fizikából 15., matekból 29. lettem. Matekból egyéb versenyeken is indultam, és olyan eredményeket értem el, amiknél már félő, hogy nem tudom majd túlszárnyalni - azért megpróbálom persze. Ezek között van egy 2. díj, egy regionális 3. hely, és egy döntő (országosnál nagyobb) 4. hely. Úgy érzem, hogy 120 %-ot teljesítettem, hiszen olyan embereket - például a tavalyi nyertest - is megelőztem, akiket korábban soha sem. Ez lett tehát a nagy ijedtség után. Ezekkel a versenyeimmel egyébként a felsőoktatási felvételihez megszerezhető maximális 100 többletpontot már megszereztem.

Február végén próbálkozásra szántam el magam egy csajnál, aki már rég óta tetszett: V. E.-nél. Nagy nehezen sikerült alkalmat találnom arra, hogy kettesben beszélhessünk (egy csoportos kártyázás után kikísértem a buszpályaudvarra), és mivel kevés időm volt, itt már rögtön a lényegre is tértem. Rögtön meg is kaptam a visszautísítást, közölte, hogy nem szeretne randizni. Ezután megint eléggé elszomorodtam, le is blokkoltam, elég rossz volt. Ráadásul utána az iskolában első nap én mentem az osztályukba a diáknapi pólónkat népszerűsíteni (én mentem persze excsajomékhoz és S. R.-ékhez is - ilyen az én szerencsém). A dolog viszont tartogatott még meglepetéseket: pár hét múlva beszélgettünk, és megkérdeztem, hogy tulajdonképpen mi volt a gondja velem. Ezek után kiderült, hogy a probléma az, hogy nem vagyok jehova tanúja. Erre aztán nem számítottam. A történtektől függetlenül egyébként nem vagyunk rosszban azóta sem.

Márciusban elérkezett a forgalmi vizsga időpontja. Sajnos egy rossz sávváltás miatt már a vizsga elején megbuktam. Megint ott tartottam, hogy sikerem csak a tanulmányi versenyeken volt, se a forgalmi vizsgán, se a lányoknál.

A kedvenc matematikaversenyemben nagyot csalódtam: észrevettem, hogy az egyik példára megadott 5 válaszlehetőség mindegyike rossz volt, ezt matematikai módszerekkel bebizonyítottam, és a tanárom is egyetértett, így óvást nyújtottunk be. Közel két gépelt oldalt írtunk (ennek körülbelül fele volt a matematikai bizonyítás, másik fele a verseny ostorozása, és megfelelő intézkedések követelése). Levelünkre a szervezők mindössze egy két soros e-maillel reagáltak, és azt az intézkedést foganatosították, amit az óvásban külön tisztességtelennek és igazságtalannak neveztünk (csupán törölték a feladatot, nem törődve azzal, hogy ez mekkora időhiányt okozott azoknak, akik próbálták megoldani, és így addig sem foglalkoztak a maradék 29 példával, amire így kevesebb idejük volt, mint más szerencsésebbeknek, akik pont ezt a példát hagyták ki - mi az újraírást javasoltuk új példákkal). Ennek ellenére a versenyt megyei szinten megnyertem mind egyénileg, mind csapatban és bejutottam a döntőbe. Viszont nagyot csalódtam, hogy nem képesek előre megoldani a példákat és átellenőrizni, ráadásul ilyen tisztességtelenül járnak el, és még bunkón is válaszolnak nekünk - még elnézést sem kértek. A döntőre viszont megérte elmenni, nagyon jól teljesítettem, megismertem rendes embereket is: egy lányt, akivel akkor nagyon jól elbeszélgettünk, de furcsa módon Facebookon nem találtam meg, és egy fiút, aki nyolcadikosként volt jelen a versenyen, és jövőre hozzánk jön gimnáziumba (Cs. I.), róla később még lesz szó, bár ekkor még nem gondoltam túl jelentősnek a találkozást.

A diáknapokon az osztály jelöltjének indulásával a legkevésbé sem értettem egyet, úgy gondoltam, hogy nem nyerhet, ráadásul velem is bunkó volt. Ennek ellenére ha tudtam, tehát nem volt szakköröm, akkor a táncpróbákra is elmentem, azonban a diáknapok előtti este ennek ellenére az elnökjelölt ötletére a tánctanár közölte, hogy inkább ne táncoljak. Tény, hogy mehetett volna jobban is, de szerintem a diáknapon elment volna, nem a színházban léptünk fel. Ezzel eléggé megsértettek, de azért még így is kivettem a részem a munkából, csináltam a büfét, sőt még az ötletemet is elmondtam nekik a bevonulásal kapcsolatban, amit meg is valósítottunk. A büfében egyébként feltűnően sokszor megjelent az exbarátnőm... A diáknapokat persze, ahogy sejtettem elvesztettük, persze így sem az nyerte, aki megérdemelte volna, hanem egy másik nagyképű jelölt. Ráadásul beszerveztek egy humoristát is jó drágán, fizethettük osztálypénzből. Itt már elszakadt a cérna, nem voltam hajlandó tartani a hátam a szülőknek a baromságuk miatt (én vagyok az osztálypénztáros), és megszavaztattam, hogy kifizessük-e, vagy fizesse az, aki megrendelte az én tudtom nélkül. Szerencsére a kifizetést szavazták meg, így nem volt belőle további gondom és a lelkiismeretem is tiszta maradt.

Megtörtént az első nagyobb berúgásom is, mégpedig stílszerűen egy matekversenyen (na persze csak a versenydolgozat megírása utáni este, amikor már csak programok és díjkiosztó volt hátra). A dolognak hányás lett a vége, nagyon rossz volt, mert sokáig elhúzódott. Több ilyet nem akarok.

 Áprilisban volt egy jó hetem: egy héten belül elértem életem egyik legjobb eredményét az előbb említett matekversenyen, a díjátadó másnapján összejöttünk K. E.-rel, rá két nappal 18 éves lettem, majd még két nappal később a forgalmi vizsgán is átmentem.

K. E.-rel már a három évvel ezelőtti első matekverseny-döntőm óta jóban vagyunk - még a matekkal is lehet csajozni. Viszont a nagyobb korkülönbség mostanra tette lehetővé, hogy esetleg többre is gondoljunk barátságnál. A dolog, hogy bejövök úgy derült ki, hogy barátilag rákérdeztem, mi újság a pasikkal nála. Erre persze elkezdett össze-vissza beszélni, aminek az lett a vége, hogy kiderült, kölcsönös az, hogy bejövünk egymásnak. A következő találkozón pedig, ahogy kell elcsattant egy csók is, és össze is jöttünk.

Furcsa volt nagykorúvá válni, furcsa, hogy most már teljes jogú ember vagyok. A legjobb az, hogy elmúltak ezzel azok az idők, amikor attól kellett rettegni, hogy elkérik-e a boltban a személyit... Emellett persze felelősséggel is jár a dolog, persze az életem ezzel nem sokban változik. Sok értékes és személyes ajándékot is kaptam és jól esett az is, hogy nagyon sokan fel is köszöntöttek.

A forgalmi vizsga nagyon izgalmas volt, úgy izgultam, hogy rendesen remegett a lábam a kuplungon a parkolásnál. Szerencsére a vizsgabiztos nem volt nagyon szigorú, a hibáim ellenére is átengedett - bár mondta, hogy azért még jobb ha nem magamban vezetek. Nagy kő esett le a szívemről ezzel. Pár héttel később az elsősegélynyújtást könnyedén, tanfolyam nélkül megcsináltam, így megszereztem a jogosítványomat.

Ez után a hét után végre úgy érezhettem, nem csak a versenyeken érek el sikert.

Angolból letettem az osztályozóvizsgát, majd az előrehozott érettségit is. Volt egy kis izgalom, az írásbeli mindkét alkalommal csak 4-es lett volna, de a szóbelin mindkétszer sikerült felhúznom 5-ösre. Ezzel jövőre több időt szereztem magamnak, amit majd más hasznos dolgokra tudok fordítani.

K. E.-rel, illetve főként az anyjával sajnos kezdődtek a gondok: az anyja engem okolt még azért is, ha a lányával veszekszenek, és azzal vádolt meg, hogy én ellene hangolom a lányát. Természetesen ebből semmi sem volt igaz, még a véleményemet is visszafogottan fogalmaztam meg. A találkozókat is volt, hogy letiltotta, néha mondvacsinált ürügyekkel, így voltak olyan programok, amiket csak több héttel később tudtunk nagy nehezen megejteni (és olyanok is, amiket soha).

Kicsit később úgy tűnt, normalizálódnak a dolgok K. E. anyjával, és sikerült egyre tovább maradnia, sőt sikerült elmennünk egy napra a Tisza-tóhoz és Lillafüredre is. Azért persze a hullmázása megmaradt.

Az a megtiszteletetés ért, hogy a Pedagógiai Intézet oklevélátadó ünnepségén én köszöntöttem a kémiatanáromat, aki díjat kapott a felkészítő munkájáért. Ez nagyon jó érzés volt a saját díjam mellett.

Sz. K.-val ismét összevesztünk egy kicsit. Megbeszéltünk egy találkozót, amit előtte kicsivel ráadásul az én megkeresésemre egy egyértelmű ürüggyel lemondott. Ezután elmondtam neki, hogy bánt ez a dolog, főleg, hogy már negyedszerre fordul elő hasonló dolog. Ezután pedig elhatároztam, hogy nem keresem, ha ő sem keres. Közel három hónappal később jutott eszébe megkeresni, amikor nem tudta megoldani a kémiaháziját. Persze békülni is akart, nekem meg nem volt kedvem rosszban lenni, így bele is mentem. Azóta megint jóban vagyunk, bár találkozóról még nem beszéltünk, inkább fel se hozom, így az év vége felé ráadásul nekem is kevesebb időm van, meg összeveszni sincs kedvem megint.

A nyáron, miután meglátogattam nagyszüleimet, következtek a táborok: abba a táborba, ahol tavaly voltam, nem sikerült elmennem, mivel összeesett a szóbeli érettségimmel, viszont más helyeken voltam. Először a Pannon Egyetem nyári táborába mentem, ami matekos-fizikás-informatikás témájú volt. Bár kicsit féltem, hogy sok lesz a programozás, amit én még egyáltalán nem tanultam, nem így lett, minden programot értettem, jó volt nagyon, volt kellő szabadidő is, reggel sem keltettek korán. Két lánnyal a táborból máig is tartom a kapcsolatot, egyikükkel találkoztunk is, mikor a tábor után egy hónappal újra a Dunántúlon jártam. A tábor után hazafelé még Budapesten megálltam megnézni az idei akadémiai kémiatábor zárását is, ahova meghívták a korábbi táborozókat.

Ezután következett a Debreceni Egyetem nyári tábora, ahol pályázat útján én is és az egyik iskolatársam is, akinek szóltam a táborról és segítettem a pályázatában, ingyen vehettünk részt. (Benne később, egy novemberi szavazásnál, mikor segítséget kérek tőle, nagyot csalódok majd a hálátlansága miatt.) A táborban volt sok labormunka, prezentációkészítés, érdekes délutáni programok, este sok kártyázás, viszonylag jó szobatársakat fogtam ki, egyszóval jó volt a tábor. A csapattársak tudása lehetett volna magasabb szintű, így a legnagyobb munka rám hárult, a prezentációban is én beszéltem a legtöbbet.

Ez után anyummal mentünk nyaralni Győrbe. Szép volt a város, mozgalmas volt a nyaralás, sok érdekes múzeumot is láttunk, túráztunk is, egy szóval jó volt.

Kisebb itthonlét és K. E.-rel való találkozás után (aki épp akkor utazott el, amikor én hazaértem. Nem is lenne ezzel gond, neki is lehet rajtam kívül is élete, de akkor nem kell nagy szavakat használni, hogy ő direkt itthon lesz, mikor hazaérek, annyira akar találkozni) következett az újabb tábor: az ELTE táborában is ingyen vehettem részt, ezt is sikeresen megpályáztam. Itt is megismerkedtem új emberekkel, meg persze az egyetemmel is, amiről elég jó véleményem alakult ki. Beszéltem vegyészszakos és tanárszakos hallgatókkal, mindannyian nagyon jókat mondtak. A laborok is elég jól fel voltak szerelve, az oktatók kedvesek voltak, a kísérletek, programok sokszínűek, érdekesek voltak. Megérte elmenni tehát. Ezt a tábort egy újabb tábor követte, ami már nem kémiás, hanem matekos témájú volt. A programok itt is jók, érdekesek voltak, viszont sajnos már régi volt táborozókkal kerültem egy szobába, akik már nagyon ismerték a többséget, én viszont alig ismertem 1-2 embert versenyekről, így kicsit kívülállónak éreztem magam. Azért persze jó volt a tábor. Ezután ha már a közelben voltam, találkoztam még az egyik lánnyal, akit a legelső táborban ismertem meg.

Hazaérkezésem másnapján anyum és az élettársa összeházasodtak.

A nyár hátralévő részében dolgoztam szőlőben, készültem versenyekre, ezen kívül csak két fontosabb dolog történt.

Az egyik a K. E.-rel való szakítás volt. Ezt több hétig szinte egyfolytában fennálló veszekedés előzte meg. Az anyja ismét elkezdett írogatni nekem Facebookon, ami eléggé idegesített, mondtam ezt K. E.-nek is. Erre ő azt válaszolta, hogy ez szerinte normális, de azért mondta az anyjának, hogy nem örülök, ha ír nekem. Erre az anyja megfenyegetett, hogy majd akkor a szüleimnek ír. Előfordult egy olyan eset is, hogy nálunk akartunk lenni, mert itt kettesben lehettünk volna, de az anyja azt akarta, hogy hozzájuk menjünk. Ezért azt az ürügyet találtuk ki, hogy mivel kánikula van (tényleg az volt), ezért nem akarok kibiciklizni a faluba, és busszal sem akarok menni, mivel nem volt bérletem (ez is igaz volt), ezért jöjjön inkább K. E., akinek volt bérlete. Miután K. E.-nek nem sikerült elég hitelesen előadnia ezt, lebukott, és az anyja még engem okolt azért, hogy a lánya nem mondott neki igazat, és megfenyegetett, hogy majd ő megmutatja, milyen az, ha egy anyuka nem akarja a kapcsolatot. Ekkor inkább nem akartam vele összeveszni, így megálltam, hogy visszaszóljak, de a szobában azért K. E.-nek elmondtam a véleményemet (végül hozzájuk mentünk az anyja miatt). Erre ő közölte, hogy a helyemben inkább befogná a száját, én pedig megfogadtam a tanácsát, felültem a biciklimre és hazajöttem. Ő még ekkor sem vette észre magát, a probléma nem oldódott meg, sőt egyre nagyobb lett, már nem is igazán hittem a megoldásban, de azért úgy voltam vele, hogy nem szakítok, így még talán egy hajszálnyi esély van, a semminél több. K. E. aztán megtette a dolgot helyettem, már Facebookon egyértelműen utalt tervére (kifejtette, hogy nem Facebookon akar szakítani, majd nem sokkal később, találkozni hívott, hogy "megbeszéljük a dolgokat" - persze ekkor is azt várta, hogy minden az ő akarata szerint legyen, elvárta volna, hogy 8 órás szőlőmunka után még átgyalogoljak a fél városon, mert neki az az időpont jobban bejött, mint a fél órával későbbi, amikor jött busz - végül persze utóbbiba is belement, annyira szakítani akart). Én itt is direkt nagyon higgadt, szinte közömbös maradtam, legalábbis annak tettettem magam, végighallgattam, elmondtam, hogy nem értek egyet, de elfogadom, ha ezt akarja, majd hazamentünk. A szakítással a másik két excsajommal ellentétben, vele teljesen megszakadt a kapcsolat, azóta se beszéltünk. A kapcsolat utólag átgondolva nagy hiba volt vele, hiszen előtte jó barátok tudtunk lenni három éven keresztül, abba a lazább kapcsolatba belefértek ezek a nagy különbségek kettőnk között. Hiszen leszámítva az erőszakosságát és azt, hogy mindenért mást okolt, ő és az anyja sose lehettek hibásak, megbízni meg lehetett benne, a szakítás óta sem hallottam, hogy pletykált volna rólam - én se tettem róla.

A másik jelentős esemény az SZDK ötlete és megalapítása volt. Még augusztus elején jutott eszembe az ötlet, ami arról szólt, hogy az idősebb, tapasztaltabb diákok segítenék szervezetten a kisebbeket különböző főként tantárgyi témájú foglalkozáson (amit sosem neveztem szakkörnek, hanem a diákkör megnevezést találtam ki, megkülönböztetésül a tanárok által tartott szakköröktől). Ez sokat jelenthet a kisebbeknek, ha egy tőlük tapasztaltabb, lelkesebb diáktól hallhatnak új dolgokat, jó tanácsokat, vagy esetleg együtt elmehetnek különböző tudományos (vagy művészeti) programokra. Az ötletet elmondtam az igazgatónak is, aki nagyon díjazta, valamint megkerestem néhány lelkes diákot, akik a későbbi alapító tagok lettek (velem kiegészülve persze). A tanév első napján meg is tartottuk az alapító ülést, ahol kisebb változtatásokkal elfogadtuk az általam javasolt szabálytervezetet, és ezzel megszavaztak engem is elnöknek. Viszont néhányan nem tantárgyi, lelkesító, segító diákköröket akartak tartani, hanem a hobbijukhoz kapcsolódó foglalkozásokat. Persze mivel úgy gondoltam, ezzel sikeresebb lehet az SZDK, így ebbe is belementem (így szinte az enyém lett az egyetlen szigorúan tantárgyi diákkör, bár például az olvasókör nagyban kapcsolódik az irodalomhoz). Reméltem, hogy idővel több tantárgyi diákkör is fog indulni, de ez sajnos nem így lett. Ennek az lehet az oka, hogy akik az adott területen a legtehetségesebbek sokszor nem szívesen adnak át a tudásukból másoknak (a versenytársaimnak én sem, de az osztályomból egy ember igazi vetélytársam, őt meg tudtam, hogy nem fog járni az általam szervezett diákkörre, mert sértené az egóját, hiszen ezzel gyakorlatilag elismerné, hogy jobb vagyok nála matekból. Így csak kisebbek járnak, velük viszont nem versenyzek egy kategóriában), akik viszont lelkesebbek lennének, de kevésbé tehetségesek, úgy érzik, bár szívesen járnának, a megszervezés nekik túl nagy feladat. Persze a célom egy részét így is elértem, a közösségépítő funkcióját ugyanúgy betöltik ezek a foglalkozások is. A fejlődés is látszik, egyre nő a Facebook-oldalunk kedveltsége, egyre népszerűbb diákköröket tartunk (kialakultak az állandó létszámok, alkalmazkodtunk az igényekhez- ami jelentett új diákköröket és népszerűtlen diákkörök megszüntetését is), az iskola megismerte a kezdeményezést. Összességében 2-3-mal több diákkörre számítottam, a létszámokkal viszont meg vagyok elégedve, nem vártam jobbat (nem sok diák lelkes, látszik ez a tanári szakkörök létszámán is... Azt a létszámot viszont a diákkörök is hozzák, amit a szakkörök.) Az én diákköreimen is csökkent a létszám, de ez természetes, a szakkörökön ugyanez van, év elején sokan elmennek egyszer-kétszer, aztán elveszik a lelkesedés, vagy látják, hogy nem az ő világuk. Hozzám is nagyon különböző tudású diákok érkeztek, borítékolható volt, hogy ha könnyű példákat nézünk, akkor az okosabbak unják majd és lelépnek, ha meg nehezebbeket, akkor a lelkes, de kevésbé okos diákok lépnek le. Ha már muszáj választani, akkor inkább azon voltam, hogy az okosak megmaradjanak, és ez sikerült is. Cs. I.-t muszáj kiemelni, akivel még az egyik matekverseny döntőjén találkoztam, amikor ő nyolcadikos volt. Most ő az, aki kivétel nélkül eddig minden alkalommal eljött, magasan ő tudja a legtöbb dolgot, ráadásul annyira lelkes, hogy kért, tartsak hosszabb diákkört még nehezebb példákkal, és kitörő lelkesedéssel fogadta, mikor a kémia iránti kisebb érdeklődés miatt a kémiás alkalmakat megszüntettem és azok helyett is matekos témák lettek. Volt olyan is, hogy nem tudtam egyből órák után megtartani a diákkört, mert berakták nekem a szakkört, és Cs. I. volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy ő kivárja a szakköröm végét, de ne maradjon el a diákkör. Ezen túl többször előfordul, hogy a diákkörön kívül is megkeres matekos témákkal. Benne látom a potenciált arra, hogy úgymond az utódom legyen, és elérjen olyan eredményeket matekból, amiket azóta, hogy én elértem, más nem ért el az iskolából. Persze rajta kvül is jár több lelkes, okos ember matekra. A többi diákkör is többnyire jól működik, a Facebook-oldalt pedig a szervezőkkel készített beszélgetéssorozattal sikerült még népszerűbbé tenni (ez az iskolai és oktatásügyi hírekkel kevésbé sikerült). Tartottunk egy népszerűsítő körutat általános iskolákban is, ami szintén sikeresnek mondható, én is voltam a volt iskolámban.

Azonban történt egy sajnálatos eset is az év vége felé: minden végzős osztály egy embert indíthatott egy olyan szavazáson, ahol elvileg azt az embert szavazhatják meg a diákok, aki a legtöbbet tette a közösségért, például példakép (a versenykiírás szerint). Az első sajnálatos eset az osztályomban történt: senki nem jelentkezett a szavazásra, és nem is javasolt senki senkit (nem akartam magamat javasolni, reméltem, valaki más fog, de nem beszéltem le előre senkivel). Ezek után az osztályfőnök engem javasolt, de azért szavaztunk. A többség poénból egy olyan diákot (aki egyébként rendes, jó barát, emberileg kedvelem) szavazott meg, aki a közösségért semmit nem tett, és köztudottan nehezen fejezi ki magát (a nyertesnek beszédet kell mondania). Én a második lettem. Végül az osztályfőnök közbenjárására is ez az osztálytársam visszalépett, így rám szállt az indulás joga. Azonban a szervezők arról sem szóltak, hogy Facebookon elindult a szavazás, ezt akkor vettem észre, mikor az utolsó előtti helyen álltam alig néhány szavazattal. Ezután persze fokoztam a kampányt, mind az SZDK Facebook-oldalán (mégis csak az én ötletem az egész, ennyit megoszthatok ott is), mind egyéb helyeken. Látva, hogy a diákok többségének sajnos nem a valódi érdemek, eredmények számítanak, hanem az, hogy ki mennyire jó csaj ( az első nem sokkal tett többet a közösségért, mint az átlag, viszont jól néz ki), vagy mennyire hülyül az iskola előtt (ilyen volt a harmadik), elhatároztam, hogy felveszem a kesztyűt. Lebeszéltem Cs. I.-vel és a matektanárommal, hogy kötünk Cs. I.-vel egy álfogadást, miszerint ha megnyerem a szavazást, bordal éneklése közben ki kell dobnom a matekfüzetemet az ablakon (ha vesztek, elvileg Cs. I. jön nekem egy kis pénzzel, de ezt nyilván nem kérem el és senki nem tudja ellenőrizni). Ezzel a fogadással aztán Cs. I. elkezdett kampányolni, kérve az embereket, hogy szavazzanak rám, hogy ki kelljen dobnom a füzetemet. A szavazás lezárása előtti napon kikerültek a plakátjaim az iskolába (erre egyik jelölt se vette a fáradságot, ezért is időzítettem így a végére, hogy már ne legyen idejük lemásolni az ötletet). A fogadás egyértelműen növelte a támogatottságot, sokan egy az egyben kimondták, hogy csak ezért szavaznak. Legutolsó nap aztán (szintén azért a végén, hogy a többi jelölt ne másolhasson le), minden nem végzős osztályba is bementem kampányolni, elmondtam, hogy mit tettem az iskoláért, és volt, ahol a fogadásra is kitértem. Ez nagyban megnövelte a szavazatszámot, reggel még közel hármas holtverseny volt a 2-4. helyeken, délutánra nagy előnnyel második voltam. Maradt az este, de látszott, hogy a győztest már nem tudom behozni. A harmadik helyezett még bepróbálkozott azzal, hogy ha nyer meghívja az embereket pénteken piára, de ez nem hozott neki sok szavazatot, nem változott már a sorrend, a szavazást elvesztettem, és ezzel sajnos azt is megmutatták a diákok, hogy többségük nem értékeli az SZDK-t sem. (Persze bőven elég az a 30-40 ember, aki jár diákkörökre.). Cs. I. és a matektanárom mellett a némettanárom és L. R. is sokat kampányolt nekem, ami nagyon jól esett, és az is sok mindent elárul, és nagy örömel töltött el, hogy az igazgató engem támogatott. Viszont rosszul esett, hogy még az osztályból is többen ellenem szavaztak, és volt olyan diákkörös is (nem matekos), F. L. (azonos a sokat emlegetett F. L.-val), aki ellenem szavazott. Szintén ellenem szavazott egy csaj, aki a segítségem nélkül nem juthatott volna be ingyen egy nyári táborba (pályázatában segítettem), az egyik osztálytársam pedig, aki heti rendszerességel kért tőlem segítséget matekban, előbb rám szavazott, majd ezt sunyin, hátha nem veszem észre, megváltoztatta. Utána pedig még a kampányvideóm alá is gúnyosan odakommentelt (elvileg mindenkinek kellett volna videót csinálni, amik lementek volna az iskolában, azonban ezt egyedül én csináltam meg, a DÖK elnökében pedig nem volt annyi, hogy ha már én dolgoztam vele, akkor engem a többiek lustasága miatt ne büntessen - nyilván van köze annak is a dologhoz, hogy ő se rám szavazott -, így a Facebookon osztottam meg a videót, ha már dolgoztam vele).

Az ősszel volt két, a megszokott módon sikertelen próbálkozásom lányoknál. Az első még október elején következett be, a diákköröm egyik részt vevője, G. R. felé, aki már az első diákkörön megtetszett. Utána is beszélgettünk, főként Facebookon, ki is puhatoltam ügyesen, hogy nincs pasija. Ezután panaszkodott nekem, hogy nem érti a fizikát, én meg kapva kaptam az alkalmon, és felajánlottam, hogy valamelyik délután elmagyarázom neki. Ez be is következett, így legalább kettesben tudtunk beszélni, tehát lehetőségem nyílt egy randira is elhívni. Erre rögtön igent is mondott, de azt mondta, az időpontot később beszéljük meg. Másnap a diákkörömre eljött, amit szintén jó jelnek vettem, így utána megint rákérdeztem az időpontra, de megint csak halogatta a dolgot, így azon a háten már békén hagytam, következő hétfőn próbálkoztam újra. Ekkor közölte, hogy ha nem baj, akkor mégse szeretne randizni. Erre leblokkoltam, közöltem, hogy oké, és otthagytam. Nem vártam tőle ezt, hogy ezt csinálja velem. Pár hét múlva egyébként rámírt Facebookon, mire én először elküldtem melegebb éghajlatra, de végül nagyon normális hangnemben bocsánatot kért, amiért szórakozott velem és megbeszéltük a dolgot. Persze valószínűleg csak a lelkiismeretét akarta nyugtatni, pár héttel később az említett szavazáson ugyanis ő is ellenem szavazott.

A másik eset még furcsább volt. Még tavasszal ismertem meg D. D.-t és már akkor szimpatikus volt, de többre nem sikerült menni, és szeptember elején is kisebb jelekből arra következtettem, hogy nem jövök be neki (például beszélgetéseket csak én kezdeményeztem, vagy a buszon, amire én korábbi megállóban szálltam fel, mint ő, és leültem hátra egy duplaszékre, nem jött oda hozzám, inkább leült legelőre, csak intett felszállás után, pedig ott volt mellettem az üres hely). Így aztán úgy döntöttem, hogy hagyom a dolgot. Ezután jött G. R. Miközben G. R.-rel ismerkedtem (amiről minden valószínűség szerint D. D. nem tudhatott időben), még a randira hívás előtt összefutottunk a buszon (ekkor én szálltam fel később és odamentem hozzá), és az iskoláig meglepően jót beszélgettünk, sokkal beszédesebb volt, mint korábban, pedig ekkor kevésbé próbálkoztam, nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak. Ennek a másnapján hívtam el G. R.-t randira és mondott igent, majd mentem busszal apumhoz. Ekkor megtört a jég, ugyanúgy dupla helyen ültem, ugyanúgy ő szállt fel később, viszont most nem ült le legelőre, hanem hátrajött hozzám és megint jól beszélgettünk. Pár nappal később pedig újabb beszélgetés következett. Persze nem szokásom egyszerre több csajra hajtani (pedig lehet, hogy több sikerem lenne), így nem foglalkoztam a dologgal. Miután azonban G. R. visszavonta a randit, és továbbra is jókat beszélgettünk D. D.-vel, úgy voltam vele, hogy mégis érdemes megpróbálnom. Ekkor már előfordult, hogy ő írt rám Facebookon. Az is előfordult, hogy mentünk volna apum felé együtt busszal, viszont mivel késett a buszunk, lekéstük a csatlakozást és 1 órát kellett volna várni a következőre. Ekkor ő felhívta az anyját, hogy nem-e vinne minket haza, amire közölte az anyja, hogy az egész család vele van, így csak egy hely van a kocsiban. És erre D. D. azt válaszolta, és ezen nagyon meglepődtem és a lehető legjobb jelnek vettem, hogy inkább sétál velem, hogy ne menjek egyedül. Ekkor már a lehetp legbiztosabb voltam abban, hogy minimum barátként kedvel, de akár több is lehet. Pár nappal később bátorságot vettem magamon és elhívtam randira, amire igent is mondott, majd másnap az időpontot is eldöntöttük. Azután a "randin", miután beültünk forró csokizni, ő közölte, hogy ő nem akar még összejönni senkivel, de barátok azért lehetünk, reméli nem baj. Én, mivel már kezdek hozzászokni a helyzethez, sikeresen közel pókerarccal fogadtam a döntését. Kért, hogy utána még sétáljunk, én meg nem akartam vele összeveszni, meg egyébként is hazasétált velem pár héttel korábban, így bele is mentem, bár ekkor már nem ment a színjáték, alig szóltam valamit, csak a kérdéseire válaszolgattam. Azóta nem nagyon beszéltünk, és én már az év hátra lévő részében nem is próbálkoztam más lánynál.

 Az év végén még egy sajnálatos dolog történt: végletesen összevesztünk apámmal. Történt az, hogy beidéztek november elejére tanúként a bíróságra arra az ügyre, melyet anyám indított apám ellen. Apám minden áron azt akarta, hogy menjek el, mivel azt várta, hogy az én vallomásom alapján felmentik (nem tudom, ezt mire alapozta). Azonban én nem mentem el, amiről hivatalos orvosi igazolást is benyújtottam a bíróságnak. Ezután egy héttel sikerült feljutnom kutyát sétáltatni apámhoz (addig nem hívott, és inkább én is hanyagoltam). Azonban meglepő fordulat történt: a kulcsom nem nyitotta az ajtót. Ezután a garázsajtónál próbálkoztam, ahhoz is volt ugyanis távirányítóm: itt sikerült bejutni, és a kert felőli ajtó zárja sem volt lecserélve. Így bejutottam, de apám nem volt otthon. Ekkor már láttam, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam, ezért megragadtam a lehetőséget, és ami fontos dolog volt a szobámban, azt elhoztam (sajnos az eldugott óvszert ott hagytam, amit még a K. E. előtti barátnőmmel akartunk felhasználni, de aztán nem lett belőle semmi - remélem nem találja meg, és kezd el azon kombinálni K. E. anyjával, hogy a lányát rögtön 14 évesen meg akartam dugni...). Másnap ismét felmentem, ekkor már otthon volt apám, és neki is kezdett a hegyi beszédének. Szerinte én hazug vagyok, ráadásul őt másodrangú embernek tekintem, és ellene fordultam. Közölte, hogy minek neki ellenség, ha ilyen a fia, majd közölte, hogy sok szerencsét így az életben. Én felhoztam a lecserélt zár ügyét, és mondtam, hogy nem kell ilyen módszerekhez folyamodnia, visszaadom a kulcsot, ha azt akarja. Erre közölte, hogy mostanában sok a betörés a környéken, ezért cserélt zárat, majd a kulcsomat visszavette. Ezután még egy ideig nyomta a hülyeségeit, persze az én érveimet meg sem hallgatva. Kutyasétáltatásra nem került sor, eljöttem. Ezután történt egy másik tárgyalás, ahova szintén beidézett a bíróság, de ez egybe esett a matek OKTV időpontjával, amit megírtam a bíróságnak, így a tárgyalást elhalasztották karácsony előtt pár nappalra. Még a tárgyalás előtt megkeresett apám azzal, hogy hogy tervezem a karácsonyt. Mivel ekkorra már szent estére és 25-ére volt program, a 26-át ajánlottam neki, ő ebbe bele is ment. Ezután lezajlott a tárgyalás, ekkor már kénytelen voltam elmenni és ha már ott voltam és ennyire akarták, tanúskodtam is. Mindenben igazat mondtam, direkt próbáltam pártatlan maradni, mondtam olyat is, ami az egyiknek lehet jó, olyat is, ami a másiknak, nem hallgattam el semmit (egyedül azt, mikor azt kérdezte a bíró, hogy fenekelésen túl volt-e, hogy bántott-e apám - ekkor nem mondtam el, hogy volt, hogy úgy pofon vágott, hogy még a szemüvegem is lerepült -, de ezt nem is voltam köteles, hiszen ezzel közeli családtagomat vádoltam volna bűncselekmény elkövetésével). Nagyon rossz volt, több bíró is kérdezgetett, de végül csak vége szakadt. Az ítélet szerint apámat felmentették bűncselekmény hiányában, anyém szerint az én vallomásomnak is köszönhetően, hiszen a bíró az ítélet indoklásában erre is hivatkozott. Azonban anyum nem haragudott, hiszen mindenben igazat mondtam. Persze azért a döntést megfellebbezte... Ezután következett a karácsony apámmal: kimentünk nagyszüleimhez, ott lejátszódott a szokásos színjáték, még verseket is olvastunk, mintha minden idilli lenne... Ez még jó is volt. Vissza felé viszont mondtam apámnak, hogy fel szeretnék menni hozzá, hogy végre találkozhassak a kutyával is. Ő ezt a kérésemet visszautasította, mire én közöltem ironikusan, hogy neki is boldog karácsonyt kívánok, és ezzel beindult a veszekedés: hazáig veszekedtünk, ott az utcán egymás kezébe nyomtuk az ajándékokat, aztán bejöttem. Az ajándékokat kibontva láttam, hogy egy régebbi borán kvül megkaptam az ő 20 évvel ezelőtti öltönyét (anyum utólag elmondta, hogy ebben az öltönyben volt az esküvőjükön), a nászútjuk fényképalbumát és egy bekeretezett képet apám tavalyi születésnapjáról... Ezek után eléggé kiakadtam, és mérgemben még össze is téptem azt a naptárt, amit télapóra küldött teleírva a családi szülinapokkal.

Azonban ez még nem volt elég: ilyen ajándékok után még volt képe neki számon kérni engem, hogy abban a könyvben amit adtam neki (egy pszichológiai regény) bizonyos rossz tulajdonságai vannak az apának. Persze nekem se kellett, én is megmondtam a magamét, így még jobban összevesztünk.

Az év embere: anyám

Az év új ismerőse: Cs. I.

Az év csalódása: apám

Az év hibája: összejövés K. E.-rel - a kapcsolat nem működött, ezáltal az előtte évekig jól működö barátságunknak is vége lett

Az év sikere: jogosítvány megszerzése

Az év versenyeredménye: kémiból 9. hely, matekból 2. díj és 4. hely