A nyár végeztével szerencsére megkaptam a kollégiumi férőhelyet a BME-n is, így a lakhatás megoldódott. A hónap utolsó napjait végigdolgoztam, majd átköltöztem az új kollégiumba. Ezután a regisztrációs hét pihenéssel telt, és elmentünk sörözni M. B.-val is, akivel egy kollégiumba kerültünk, korábban pedig a szállásfelelősi posztom által már ismertük egymást. A szobatársammal egy éjszakát aludtunk mindketten a szobában, ennyiből egyelőre jónak tűnik.
Bementem a témavezetőmhöz is, mivel segítségre volt szüksége, hogy pontosan hogyan végeztem a számításokat, melyiket melyik programmal. Ekkorra én már magamban gyakorlatilag eldöntöttem, hogy váltanom kell. A váltás mellett szólt, hogy mérnökként nagyobb hasznát vehetem, ha az egyetem alatt nem csak elméleti kutatást végzek, hanem valamilyen gyakorlati, akár ipari jelentőségű munkába is bekapcsolódok (ilyen a mostani helyen nincs), és, hogy már úgy érzem, kicsit kezdek belefásulni a mostani témámba (bár itt is kaphatok más témát), ráadásul egy bizonyos egymillió Ft-tal járó ösztöndíjra sem pályázhatok, ha maradok (mert a témavezetőm külső intézmény, és nem az egyetem alkalmazottja). A maradás mellett szólt persze a témavezetőm személye, és az, hogy itt már nem a nulláról kell felépítenem magam. Persze, mivel kedvelem a témavezetőmet, nagyon nehéz neki megmondani, hogy esetleg váltani akarok: úgy akartam felvezetni, hogy ő maga mondja, hogy nála nincs gyakorlati téma, ha ilyet akarok, célszerű váltanom. Azonban ő hamarabb vezetett fel egy másik témát: ki akar küldeni egy kutatóhoz Kínába körülbelül egy hétre. Ehhez kedvet kaptam (bár előtte nem árt kicsit angoloznom, mert az elmúlt években gyakorlatilag csak olvastam - bár azt viszonylag sokat -, de alig beszéltem angolul), de nyilván, ha váltok, akkor most tisztességes, nem az után, hogy kimentem egy hétre... Nagy gondban vagyok, hogy döntsek...
Végül úgy döntöttem, maradok.
Az első szorgalmi hét még nem volt túl nehéz. Ellenben rögtön megrendezték az egyetemi napokat, amire szobatársammal az utolsó pillanatban sikerült bérletet vennünk, ráadásul kedvezményesen, pedig már a napijegyek is el voltak fogyva (de a promóciós bérletek nem, ami annak járt, aki az egyik banknál az elmúlt másfél hónapban nyitott számlát - mi a fesztivál napján nyitottunk, megvettük a kedvezményes bérletet, aztán pár nap múlva megszüntettük, mert már volt másik számlánk...). Ez a pár nap jól sikerült, pedig nem vagyok olyan nagy zenerajongó. Nem is az volt a lényeg számomra, hanem az egész hangulata, pár új embert is megismertem (de meglepő módon kevés ismerőssel találkoztam, pedig a Facebook szerint sokan ott voltak). M. B.-vel közben egyre többet beszélünk. Durva, hogy már több mint egy éve ismerjük egymást, egy városban tanultunk tavaly is, de csak véletlenül összefutva találkoztunk párszor, meg egy-kétszer beszéltünk Facebookon, de egyikünk se hívta a másikat sehova, most meg amint bekerültem a BME-re és vele egy koliba, szinte elkezdtünk napi szinten beszélni. Többször voltunk sörözni, pálinkázni is, sőt még túrázni is eljön a Bükkbe. Eddig is szimpatikus volt, de most különösen szimpatikussá vált. A szobatársam is jónak tűnik, hagy aludni, elég laza, lehet vele dumálni, hozott hűtőt, hozott mikrót, sörözni is lehet vele - eddig mondhatni főnyereménynek tűnik. A kollégiumban külön jó, hogy végre kétfős szobában lakhatok, és, hogy nagyon közel van az egyetemhez (villamosozni se kell, mint régen), a szomszédban van egy kajálda diákoknak megfelelő áron, és nem messze még sok jóáras kajálda (gyros, kínai, minden), kocsma a kollégium földszintjén éjjel 2-ig és a közelben sok helyen máshol is, a többi koli is is közel van. Eddig minden nagyon jónak tűnik. Az órákat tudom követni, nincs sok olyan dolog eddig, amiből úgy tűnne, hogy hiányosságaim lennének, és semmi lenézést sem érzek se a tanároktól, se a diákoktól azért, mert nem itt végeztem az alapszakot. Az egyetlen rossz dolog, hogy kevés embert ismerek az évfolyamról, és sajnos gólyatáborba se tudtam menni (a pénzt végül nagy nehezen visszakaptam).
A tanév elejével szerencsére várakozásaimnak megfelelően sikerült diákokat szereznem magántanítványnak. Az egyik Facebookon egy erre szakosodott csoportban keresett, én meg gyorsan ráírtam és jött. Ő kicsit nehézfelfogásúnak tűnik, elég sok órára lesz szüksége, ha akar is valamit. Szerencsére viszont beajánlott egy barátnőjének, aki szintén jönni fog a következő héten. Hirdettem is viszont az előbb említett Facebook-csoportban, amit látott egy ismerősöm is, aki így beajánlott egy diáknak, aki hozzá akart volna menni, de neki nem volt rá ideje. Ő 4 tanórára akar jönni hetente, és nincs is nagyon rossz szinten. Egy rokon is beajánlott egy ismerősének, de az sajnos nem sült el jól: hiába kérdezgettem többször óra közben, hogy jó-e a tempó és érti-e (és válaszolt igennel), az óra után több mint egy héttel közölte, hogy többet nem akar jönni, mert nem voltam neki jó. (Annyira nem sajnálom, mert elég messzire kellett hozzá BKV-zni.) Közben K. A. el van tűnve, bár most megkérdeztem, akar-e még valamit egyáltalán (mivel ha nem, akkor visszamennék egy füzetemért).
A második egyetemi hét már több tanulással telt, de még azért ez sem a vészes kategória, továbbra is jól érzem magam. Közben Cs. I. rámírt, én meg felvetettem egy sörözést, ha már nyáron nem jött vele össze a kártya, mert nem volt itt. Ezt meg is ejtettük, ami hihetetlenül hosszúra nyúlt. A tervezett "délutáni chilles sörözésből" egy éjjel 2-ig tartó dumálás és ivás lett (mondjuk közben kiderült, hogy azért akart rövidet, mert pénz szűkében van, nekem meg volt zsém, ő meg 3 hét múlva kap 100 000 Ft ösztöndíjat, úgyhogy lesz miből visszahívnia a plusz körökre). Hihetetlen, hogy honnan hoztuk vissza ezt a barátságot, és, hogy a kölcsönös múltbéli sérelmek ellenére hogy el tudunk lenni egymással. Hihetetlen ez főleg annak fényében, hogy másokkal mennyivel kisebb dolgokért szakadt meg a kapcsolatom végleg. Végleg? A sörözés során ráadásul kiderült, hogy Cs. I. szobatársa az az E. P., aki szállásfelelősi tevékenységem alatt az előző koliban a legtöbbször kért szállást (Cs. I. a második), és össze is barátkoztunk. Így aztán ő is csatlakozott hozzánk. Az utóbbi idő egyik legjobban sikerült sörözése volt ez, amennyit sztoriztunk, húztuk egymást és röhögtünk egymás poénjain.
D. P.-vel viszont nem ilyen szenzációs a helyzet (hát, igen az előbbi hihetetlenség más tálalásban: 1-2 éve nem hittem volna, hogy Cs. I.-val jobb lesz a kapcsolatom, mint D. P.-val...). Hónapok óta hanyagol: januárban egy lebeszélt találkozó helyett más programja, májusban egy másik lebeszéltet ZH-k miatt mondott le, és ígért nyáron pótlást, amikor egyszer se hívott, az én két meghívásomat (ebből egyik a diplomaosztómra szólt ráadásul) visszautasította. Halogattam egy ideig, de aztán csak írtam neki, és megkérdeztem, mi a gondja velem, hiszen az egyetemi elfoglaltságok ezt nem indokolhatják: én se büfészakot végzek kettesekkel, ahogy a barátaim nagy része is egyetemista már, mégis találunk alkalmat találkozni. Ennek ellenére ő az elfoglaltságaira hivatkozott, és közölte, hogy amúgy semmi gondja velem, és nem akarja, hogy megszakadjon ez a barátság, sőt közölte, hogy feljön Budapestre, hogy megbeszéljük ezt a dolgokat. Ennek örülök is, mert ezek szerint tényleg komolyan gondolja, amit mond, már csak azt nem értem, hogy ha azt mondja, hogy eddig azért állt így hozzám több mint féléven át, mert sok volt a dolga, akkor hogy van most hirtelen egy bő félnapja arra egy héten belül, hogy feljöjjön? (Mondjuk amellett, hogy én őt kedvelem, azért arra már régen rájöttem, hogy a tetteit nem az esze meg a logika irányítja általában.)
A következő héten gyárlátogatással folytatódott az egyetem: egy sörgyárba mentünk: eddig tetszik a dolog... A héten D. P. tényleg feljött Pestre és dumáltunk egy jót. Jó volt vele ennyi idő után találkozni és már nagyon ideje is volt. Csak azt nem értem, miért akkor találja ki, hogy feljön, amikor kételyeimet fejezem ki a barátságunk jövőjére vonatkozóan... Na mindegy, remélhetőleg innentől a korábbiakhoz tér vissza a barátságunk és a találkozások gyakorisága és egyebek. Az minden esetre biztató, hogy ő is elkötelezettnek tűnt most ennek fenntartásában, és talán valamennyit értelmesebbé is tette az egyetem (bár még mindig előad óriási magabiztossággal nagy baromságokat, amikről lehetetlen meggyőzni, hogy téved).
A szobatársammal továbbra is jól elvagyunk, remélem, ez nem is fog változni. Hagy aludni, igazából keveset is van a koliban, de ha ott van, akkor jókat lehet vele dumálni, néha lejön sörözni, tökéletes.
A héten elmentem az angol beszélgetős klubba is, ami elnyerte a tetszésemet: szerencsére hasonló tudású emberek járnak oda, mint én (gyengébbekkel nem fejlődnék, erősebbeket meg nem érteném, mit mondanak, és végig szarul érezném magam). Eldöntöttem, hogy amikor tudok, járni fogok.
Közben beszéltem K. A. anyjával is. Itt több célom is volt: egyrészt mindenképp tudni akartam, kell-e még menni (ha nem kell, az se tragédia, tudok helyette más tanítványt szerezni, aki persze kevésbé lesz okos, de legalább nem fog velem bunkózni), meg persze menni is akartam, mert ő hozza nekem a presztizst, harmadrészt pedig Cs. I.-nak a sörözésünk alkalmával megígértem, hogy ha K. A. fizikából is ki akar jutni az asztrofizika után a diákolimpiára, akkor beajánlom őt magántanárnak, hogy keressen pénzt. A vége az lett, hogy engem várnak körülbelül hetente, de fizikából nem akar diákolimpiázni, így Cs. I.-t be se tudtam ajánlani (sima OKTV-fizikára nem ajánlom be, mert azzal tőlem venné el a munkát, de diákolimpiai felkészítésre beajánlottam volna szívesen, mert az már az én tudásomon túl van, tehát úgy se tudnám végezni). Egy másik tanítványom viszont lemondta az órákat, mivel rájött, kemény dió neki az emelt szintű kémia érettségi. Sebaj, lett helyette más: megkeresett egy korábbi tanítványom apja, hogy újra menni kéne a középiskolai matekfelvételire készíteni a fiát, egy másik helyre pedig kémiát kell menni oktatni. Egy harmadik helyen egy rendkívül jó csajt korrepetálok, akivel tök jól el lehet beszélgetni is (bár nem túl okos).
A hétvégén meglátogattam a nagyszüleimet. Szokásosan jól éreztük magunkat, nagyapám még egy sörözéses pizzázást is szervezett az egyik haverjával egy kézilabdameccs után. Ez is jól sikerült. A következő napon pedig Budapesten volt egy egyetemi program, ahova egy vegyészhaverral, M. B.-zsal, akartam menni, de ő nem írt vissza normálisan (aztán kiderült, hogy másokkal ment...), így a vége az lett, hogy Cs. I.-val mentem (nem is terveztem hívni, csak pont beszéltünk és felvetettem neki). Ez a találkozás is jól sikerült, még az is kiderült, hogy érdekelheti az a fizikai kémiai téma, ami nálunk van a kutatócsoportban. Mivel a témavezetőm épp új és okos hallgatókat keres, beajánlottam neki Cs. I.-t. Cs. I. el is jött meghallgatni, milyen témalehetőségek vannak, de a témavezetőm sajnos eléggé lesokkolta: két órán keresztül nyomta neki a szöveget, lehet, hogy ezzel elijesztette. Pedig az évfolyam legjobb fizikusával (diákolimpiai legjobb eredmény) nagyon jól járna/járt volna, és én is örülnék/örültem volna, ha egy barátom csatlakozik a csoporthoz. Cs. I. még nem döntött. M. B.-nek ez a második bunkósága viszont már rosszul érintett (előzőleg egyszer a kollégiumban felment a szobájába valamiért, ígérve, hogy visszajön, én meg vártam, de nem jött vissza...), el is döntöttem, hogy nem keresem, míg ő nem keres.
A következő héten volt egy BME-s szakkoli bemutatója. Egy érdekes előadás után a szakkollégiumról hallhattunk. Előbb elmondták, mit kell teljesíteni (nem olyan vészes az elvárás, de ha csak elvárás lenne, biztos nem mennék), majd azt, mit nyújt nekünk a szakkoli. Ebben nekem nem is a gyárlátogatások és egyebek tetszettek a legjobban (erre máshol is találhatok lehetőséget), hanem a közösség. Az új érdeklődőkből csapatokat szerveznek, ahol lehet haverkodni és beilleszkedni a korábbi szakkolisok közé. Mivel az ELTE-ről jőve szinte senkit sem ismerek az évfolyamon, meg akarom ragadni ezt a jó alkalmat. M. B. már tag, ráadásul az egyiket csapatot ő (és egy csaj) vezeti, de a bunkózása után úgy döntöttem, hogy inkább másokhoz megyek, akiket nem ismerek. A bemutató után a szakkolisok szerveztek egy közös kocsmázást, ahol valamennyire meg tudtam ismerni a többi csapatvezetőt. Itt beszéltünk M. B.-val, is aki tök rendes volt, sörre is meghívott, meg invitált magukhoz, de úgy gondolom, jobban járok mással, úgy legalább több embert is ismerek meg. Nyilván nincs baja tehát velem M. B.-nak, viszont ha ilyen hangulatember, hogy egyszer otthagy csapot-papot, aztán egy héttel később sörökre hívogat és nem hagyja kifizetni, akkor jobban járok mással.
A hétvégére hazajöttem. Elmentem a szomszéd faluba kártyázni, ahova még egy hónapja invitált egy nagy snapszeres, aki egy egri kocsmában hívott ki egy partira (és győzött le). Nagy örömömre, most 2-szer is tudtam győzni ellene (bár ő 3-szor ellenem), a kártya tehát jól sikerült. K. V. is eljött velem, de N. G. nem akart (vele utána találkoztunk és megnéztünk egy új kocsmát Egerben). A kocsmában egy másik öreg is kihívott, őt 2-0-ra legyőztem. A meglepő az volt, hogy a szomszéd faluban lakó, volt TSZ-elnök nagyapámat a kocsmában szinte mindenki ismerte (a családnevemből rájöttek, hogy egy családból származunk). Először kicsit megijedtem, hogy esetleg rossz véleménnyel vannak róla (ez előfordul, ha ilyen pozícióban volt az ember, akár okkal, akár ok nélkül), de szerencsére a kocsmában mindenki nagyon dicsérte őt. A kártyázás tehát jól sikerült, meg is invitáltak egy elkövetkező bajnokságra.
A következő héten megírtam az első ZH-t az egyetemen. Elég fura volt: bár fizikai kémiából íródott, nem számolási példák voltak, de még nem is konkrét fogalmakat vagy jelenségeket kérdeztek, hanem bizonyos, elég tág témákat kellett esszészerűen kifejteni. Már a ZH után éreztem, hogy ennek az eredménye kérdéses: bár elég sokat írtam, és amiket leírtam, azt jónak is gondolom (tehát a nagy része nyilván jó is), az is biztos, hogy ha kötekedni akarnak, biztos találnak olyan dolgokat, amiket nem írtam le. Aztán ki is javította egy női tanár, le is húzta elég rendesen, csak 60 % lett. Többek között olyan hiányosságaim voltak, hogy nem írtam le, hogy az urán magreakciójával energiát termelnek, csak azt, hogy atomerőművekben használják ezt a magreakciót... Az ELTE-n (kevés kivételt leszámítva) azért nem ez a rosszindulat volt jellemző a tanároktól...
A hétvégén aztán kirándulni mentünk két volt osztálytársammal és még néhány emberrel egy teljesítménytúrára a Bükkbe, amin évek óta részt veszünk. Az idő szerencsére nagyon jó volt, a kirándulás jól sikerült. Még ezen a napon estére nagyapám elhívott egy kézimeccsre, majd vacsorázni és sörözni (ezért meg is kaptam anyámtól, hogy túl sokat iszok), ami szintén jól sikerült, bár kicsit összeszólalkoztunk (nagyapám a múltat firtatva, egyes dolgokra rosszul emlékezve elég akaratosan próbálta bizonygatni az igazát, én meg nem hagytam rá, mert teljesen másképp volt, ráadásul velem történtek azok a dolgok, így nem is értem, miért gondolja, hogy ő jobban tudja, aki csak közvetve tudja). Megbeszéltük, hogy a következő ilyen alkalmat én szervezem két mét múlva egy vízilabdameccsre. Ezt viszont a háziorvosa és anyukám is keresztülhúzta: az orvos olyan gyógyszert írt fel neki, amivel nem ihat, anyám meg pont odaküldte hozzájuk tesómat felügyeletre. Szintén ezen a hétvégén volt a választás: végre leváltottuk a fidesz-t a városban, aminek nagyon örültem.
A következő héten volt egy újabb ZH az egyetemen. Ez már 5-ös lett, és a pontozást is korrektnek tartottam. A szobatársammal továbbra is jól kijövünk: konditeremben és sörözni is voltunk együtt, és a szobában is csak kevéssé zavar (olyan meg úgy sincs, aki egyáltalán nem zavar). Kicsit zavar benne, hogy borzasztó lusta, tanulni gyakorlatilag alig látom, így elég demotiváló, mikor csak szórakozik, míg nekem tanulni kell (sörözik, kondizik, fut, gitározik, kávézik, mindent csinál, de nem tanul). Kicsit hangulatember is, a pontossággal meg nagyon hadilábon áll, tehát programot nem könnyű vele leszervezni, mert felidegesít a variálásával és késésével, de szobatársnak kiváló.
A hétvégén a szakkollégiummal mentünk kirándulni. Itt sok új embert megismertem, sokukkal jót beszélgettem. Többségében szimpatikus emberek. A program nem volt valami nagy szám (játékok, kártya, ivás, beszélgetések - hiányoltam valami túrát vagy ilyesmit), de arra kiváló volt, hogy megismerjek új embereket. A második este kicsit túlságosan be is ittam, másnap borzasztó szarul voltam, és napokig attól féltem, miket csinálhattam részegen, amire nem emlékszem. Aztán kiderült, hogy azon kívül h sokat beszéltem mindenféle témákról, majd bealudtam, semmi gáz dolog nem történt.
Mivel hétvégén semmit nem tanultam, így a következő hét nem sok pihenést tartogatott. Fel kellett készülnöm egy újabb ZH-ra (ez szerencsére 5-ös lett), egy laborgyakorlatra, egy másik jegyzőkönyvét meg kellett írnom, beadandót kellett írnom két tárgyból. Gyakorlatilag egy másfélórás lézerharcot kivéve egész héten semmi közösségi programon nem tudtam részt venni, péntek délutánig be volt táblázva az egész hetem (sajnos egy nyílt sörfőzésre sem tudtam így elmenni a szomszéd kollégiumba). De legalább utolértem magam, a lézerharcot meg élveztem (ez is szakkolis szervezés volt).
A hétvégén már nem volt annyira megfeszített a tempó, persze azért kellett tanulni, ha nem akartam még egy olyan hetet, mint az előző volt. Találkoztunk N. G.-vel és K. V.-vel is. A laboron kívül minden jól sikerült, a beadandók és a ZH is. A laboron megint összeakadtam egy inkorrekt értékelővel, aki elmondta, hogy azért húzta le a jegyemet a beadott jegyzőkönyv és a labor ZH átlagához képest, mert nem dolgoztam többet, mint az átlag, hanem a laborcsapat egyenlően szétosztotta a teendőket. (Szerintem inkorrekt, ha egyenlően elosztva mindent megcsinálunk, és ezért mindenkinek lehúzza a jegyét, merthogy mindenki csak átlagosan dolgozott. Ráadásul ha kiveszem más kezéből a kémcsövet, hogy már pedig én csinálom, akkor neki ezek szerint még jobban lehúzza a jegyét, és én leszek a szemét...) Szerencsére viszont a tárgyhoz tartozó előadás ZH-ja 5-ös lett és az nagyobb arányban számít a félévi jegyben, így ha az utolsó ZH-t is 5-ösre írom, akkor meglesz az 5-ös a tárgyból. (És azt nem ez az ember javítja szerencsére.)
Közben eldőlt, hogy Cs. I. nem csatlakozik a kutatócsoportunkhoz (elmondása szerint "egyelőre", de szerintem ez nem fog változni). Ezt sajnálom, örültem volna, ha csatlakozik. A munkánk persze ettől függetlenül folyik és szervezzük januárra a kínai utamat is, amihez járok az angol társalgási klubba is.
A halottak napja alkalmából elmentünk anyámékkal és nagyszüleimmel a temetőbe. Tesóm szerencsére nem jött, így nyugalmasan telt az ünnep. Nagyapám frissen elkészült pálinkáit is megkóstoltuk a temetőlátogatás után, ami anyámnak persze nem tetszett. Sajnos a másik nagyanyámat hiába hívtam többször is, nem vette fel a telefont és vissza se hívott, úgyhogy tovább nem foglalkoztam azzal, hogy beszéljek vagy találkozzak vele. Majd karácsony előtt hívom legközelebb, nem fogok futni senki után, ha látványosan nem akarja felvenni a telefont se és vissza se hív...
Anyám felajálotta, hogy karácsonyra befizet az egyetemi sítáborba. Ennek örültem is, ráadásul kiderült, hogy M. B. is akar jönni, így úgy tűnik, hogy lesz ismerős is (még egy-két szakkolis tagot, N. G.-t, Cs. I.-t, K. D.-t meg akarom kérdezni, hátha jön közülük is valaki). A sítábor Ausztriában lesz.
A héten újra találkoztunk a szakkollégiumból néhányan. Elvileg egy programot kéne szerveznünk a kollégiumnak, de a megbeszélés ivásba fulladt. Persze legalább jót beszélgettünk, és sikerült is időben megállnom, így nem ment rá az estére a másnapi feleletem, aminek keretében az egyik beadandó feladatomat kellett megvédenem. Ez is 5-ös lett. Egy ZH-ra viszont 4-est kaptam. Ez nem jó, de nem is tragikus, mivel felfelé kerekítenek, így ha a másik ZH-t 5-ösre írom, akkor megvan a tárgyból az 5-ös. Ha az se lenne 5-ös, akkor meg még mindig írhatok mindkét ZH-ból egyszerre javítót, és ha bármelyik 5-ös lesz, akkor megvan a tárgyból az 5-ös (rontani nem lehet, a jobbik ZH számít). A pénteki napon még egy gimis verseny feladatainak kijavítását is megszervezte a szakkollégium, amit elvileg "after" követett volna. Ez elég lagymatagra sikerült. A javítás olyan volt, mint amit vártam (sokan javítunk, közbe néha röhögünk a hülye válaszokon, dumálunk), de az elég kiábrándító volt, hogy a közösségi része 1-másfél óra után befuccsolt, mert mindenki ment el mindenfelé. Így aztán én is hazajöttem, pedig csak másnap reggel terveztem.
Idő közben V. D. - akire megorroltam még júniusban és eldöntöttem, hogy nem keresem, amíg ő nem keres, mivel össze-vissza beszélt a siófoki hétvégével kapcsolatban -, elhívott sörözni. Ez egy véletlen buszos összetalálkozás alkalmával sikerült, de az alkalomra az óta - több hete - még nem került sor (előbb beteg volt, az óta meg nem keres).
A következő héten erre végül tényleg sor került. Szent a béke V. D.-dal is. A találkozó jól sikerült, bár én jóval többet beszéltem. A hétvégén a nagyszüleimet is meglátogattam, ami szintén szokásosan jól sikerült. Végre sor került arra is, hogy Cs. I. visszahívjon arra a 6 sörre, amivel jött nekem. Ez a találkozás is jól sikerült.
A következő héten beírtak egy ZH-t: elégtelen lett. Ilyen még soha nem történt. Be is mentem megtekinteni, mert jobbat vártam. Sokat nézegetnem nem kellett, ugyanis 45 % helyett 90-et értem el: a tanár tévesen nem az összpontszámot, hanem csak az utolsó feladat pontszámát írta be nekem a Neptun rendszerbe... Megnyugtatóan zárult tehát a dolog, mégsem kell javítót írnom. Az ösztöndíjammal viszont továbbra is tartozik az egyetem. Kiírták viszont végre azt a kérvényt, amit a felülvizsgálathoz le kell adni. A Hallgatói Képviselet viszont rendkívül tisztességtelen módon járt el: bár a hivatalos eredményt tartalmazó dokumentumban leírták, hogy értesítést küldenek a kérvény kiírásáról (így a naiv hallgató nem feltétlen nézegette a Neptunban naponta, hogy ki lett-e már írva a kérvény), ezt nem tették meg. Ráadásul a teljes kérvényleadásra kevesebb mint egy hetes határidőt szabtak úgy, hogy az utolsó 3 nap a Neptun éves karbantartásának idejére esik, amikor a kérvény nem adható le. Én szerencsére kellően bizalmatlan vagyok már ahhoz, hogy nézegettem a kérvényeket napi szinten, így nem maradtam le a határidőről, és másnak is szóltam, akiről tudtam, hogy hasonló gondja van. A Dékáni Hivatal viszont közbelépett a HK tisztességtelensége ellen (lehet, hogy tőlem értesültek a dologról, mivel be kellett mennem egy papírt kikérni a kérvényhez és megkérdezték, mire kell, én meg elmondtam): meghosszabbították a kérvény leadási határidejét a karbantartás utánra, és értesítő e-mailt küldtek ki minden hallgatónak, hogy ki van írva a kérvény, sőt a szükséges igazolást a pontszámról is elküldik kérés nélkül is e-mailben annak, aki jogosult lehet az alapján. Így is lehet ezt csinálni... Összességében elég borzasztó, hogy a Hallgatói Képviselet akar szándékosan keresztbe tenni a hallgatóknak, és a Dékáni Hivatalnak kell közbelépnia. Ugyan kit képviselnek ezek?
A következő héten megírtam egy javító ZH-t radiokémiából. A tárgyat tanító nő persze most is elég kötekedően pontozta, de most legalább már 4,5-re sikerült a két ZH átlaga (az övé 4, másik 5 lenne), egyetlen pont kellett volna az ötöshöz, amit persze nem volt hajlandó a megtekintésen sem megadni. Szerencsére a tárgyhoz tartozó vizsgát nem ő tartja...
Ezen a héten M. B.-val együtt az utolsó pillanatban jelentkeztünk az egyetemi sítáborba is az előleg befizetésével. Így már biztos, hogy mindketten megyünk. Jól fog esni a vizsgaidőszak után. Ez a karácsonyi ajándék anyukámtól. Emellett voltunk a héten moziban is a szobatársammal és egy haverjával, a Jokert néztük meg. Az egyetemi hét csütörtökön egy szakkolis csapatépítő rendezvénnyel zárult. Itt egy kocsmai vetélkedőn vettünk részt, majd persze maradtunk beszélgetni, iszogatni. Szerencsére úgy érzem, hogy itt jobb a társaság, mint az előző szakkolikban volt: lazábbak az emberek (jók ezek a csapatépítő programok, nem csak olyan lagymatag esték vannak, mint az előző koliban), és nem az ellenfelet látják a másikban, nem gáncsoskodni akarnak.
Másnap nyílt nap volt az egyetemen, így nem volt tanítás. Ugyanekkor tudományos témahét volt a volt gimimben, és meghívtak egy tudományos előadást tartani, így aztán pár óra alvás után indultam is haza. Az előadás a számítógépes modellezésről szólt kémiai kutatásokban, külön kitérve a saját témámra. Ez egy gimis fejjel elég komplikált téma, de talán sikerült egy részét érthetően elmondanom. Egy ember kérdezett az előadás után, ő azt mondta, nagyjából értette a dolgokat. Nagyon érdeklődő volt, körülbelül fél órát beszélgettünk még részben az előadás témájáról, részben pedig az egyetemi képzésekről. Jó érzés ilyen érdeklődő (és nem bunkó, mint K. A., és nem buta, mint a többi gimis magántanítványom, ráadásul nem érzem ingyenélőnek magam, ha tananyagon kívüli témákról beszélek) és lelkes gimisekkel. Még Facebook-elérhetőséget is cseréltünk.
A látásom sajnos megint romlott, bár szerencsére az elmúlt 3 évben (akkori az előző szemüvegem) csak fél és negyed dioptriát. Így aztán megint lesz új szemüvegem.
A hétvégén találkoztunk K. V.-val, aki mostanában nem iszik rendesen, és mindig hamar haza akar menni (amit nem értek, mert most például ő hívott kocsmázni), és N. G.-val is. Vele az ünnepi belvárost is megnéztük egy forralt borozás kíséretében. Hétfőn pedig elmentem nagyapámékhoz a névnapját megünnepelni. Megebédeltem náluk, aztán este elmentünk pizzázni és sörözni nagyapámmal és egy barátjával. Jól sikerült a program, nagyanyám meg különösen örült, hogy mentem, mert sikerült megcsinálni a telefonját, amit szervízbe is hiába vitt.
A héten megint volt egy ZH, így a hét nagy része tanulással telt. Csütörtökön viszont a ZH után pont ideális időpontban volt a szakkoli karácsonyi hangversenye, amire így el is mentem. Jó volt kicsit megpihenni, ráadásul pár szakkolis taggal még egy sörözést is megejtettünk a műsor után. Tényleg jobb ez a közösség, mint az ELTE-s volt: ott ilyen programok után jellemzően csak mentünk vissza a kollégiumba, és kész... A másnapi szóbeli beszámolóm a sörözés ellenére is ötösre sikerült, úgyhogy megvan az első két (mivel plusz feladatot is teljesítettem) tárgyból a félévi jegyem.
December elején aztán végre megkaptam négy havi ösztöndíjat egyben, tehát ez a dolog is megnyugtatóan zárult.
Ezek után az év legkeményebb két hete következett. Kiderült, hogy az előző heti ZH-m 4-es lett, így a tárgyból 4,42 az átlagom. A ZH-megtekintésen az is kiderült, hogy 90 %-ra sikerült a tanárnak 4-est adnia, ő csak 93 %-tól ad ötöst... Kissé kiakasztott, de eldöntöttem, hogy elmegyek javítani (rontani úgy se tudok, mivel ha 2-es az utolsó ZH-m, akkor is 3,5 feletti az átlagom, és ugyanúgy 4-est kapok, mintha 4-est írok...). Így aztán volt szerencsém 4 ZH-t írni 2 nap alatt. Borzalmas napok voltak ezek. De túl lettem rajtuk, amit meg is ünnepeltünk a szobatársammal és pár szakkolis taggal a kocsmában. Még egy jó csaj is eljött, vele el tudnék képzelni többet is, de majd elválik. Másnap a témavezetőmmel és néhány más diákjával voltunk karácsonyi ebéden. Ez is jól sikerült, bár kicsit másnapos voltam.
Otthon aztán másnap bekövetkezett újra az, ami az év elején is. Nincs is ennél jobb, így a legkeményebb számonkérések idején, ráadásul karácsony előtt... Tesómmal ketten voltunk otthon, anyám és a férje elmentek. Anyám rendelte meg az ételt nekünk, én vártam a futárt. Több mint 2 óra után sem érkezett, ezért felhívtam az éttermet, de azok nem vették fel a telefont, a Facebook-oldalukon pedig közölték, hogy csak telefonon tudnak információt adni a rendelésről... Hívtam anyámat is, mivel az is felmerült bennem, hogy elcseszte a rendelést, és nem nyomott rá a gombra a netes rendelési felületen, csak a kosárt rakta tele. Ő se vette fel, így viszont más kaját sem akartam rendelni, mert aztán ott állunk dupla kajával és fizethetem ki. Közben tesóm persze problémázott, engem baszogatott. Mikor anyám visszahívott, akkor is ordibált. A hívás után is folytatta vitát, amiért én a szokásos fegyelmezést alkalmaztam: letéptem az ajtaján lévő rajzainak egy részét (szép szó nem használ nála, tűrni nem fogok a végletekig, fizikailag bántani nem akarom - innentől lehet jobb ötletet mondani...). Mivel valami fontos dolgot is sikerült letépnem a szarjai közül, ezért még idegesebb lett, nekiállt anyámnak árulkodni és siránkozni a telefonban (mondjuk ebben nem volt semmi különös, már azért is kilátásba helyezte az árulkodást, hogy az anyám által kajára adott pénzt eltettem - tanulva a korábbiakból, mikor még a takarítónőt is meglopta, nem hagytam a konyhaasztalon, mert aztán fizethetem az ő kajáját is az én pénzemből, ő meg zsebre teszi a pénzt). Nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, ilyen rinya hetente előfordul, ha nem gyakrabban. Anyám viszont nem így állt a dologhoz, felhívott engem számonkérni, én persze nem is tagadtam a dolgokat. Ő erre közölte, hogy pakoljak össze és menjek el otthonról Budapestre, a kollégiumba. Ezen persze kiakadtam, veszekedtünk pár sort: felemlegettem, hogy a "nagy sikerre" - előző hasonló húzása után baszták ki tesómat a suliból és vált üzletszerű tolvajjá - tekintettel bizonyára "érdemes megismételni" az év eleji esetet, és közöltem, hogy ha most elküld, akkor karácsonykor se jövök. A veszekedés végén rámbaszta a telefont. Negyed óra múlva visszahívott, természetesen nem vettem fel ezek után neki. Összepakoltam, és ahogy kérte elmentem a következő busszal Budapestre. Ezután nem is beszéltünk. Nagyapám hívott fel 2 nap múlva, mivel hallott az esetről, és szeretne emiatt velem találkozni. Ezt meg is fogjuk ejteni. Haza viszont biztosan nem megyek, ha csak anyám nem kér bocsánatot. Sérelmezheti itt, hogy az én módszereim túl kegyetlenek (az ő módszereivel én nem vágnék fel, mikor bűnöző vált tesómból... Lehet itt finomkodni, csak értelme nincs.), de kérdem én: ha néhány rajz letépése az ajtóról túl kegyetlen módszer (ezzel kért számon), akkor a fia (én) elzavarása otthonról mégis micsoda? Ja, hogy más szemében a szálkát is, a sajátjában meg a gerendát se, értem... Szerethet itt bele megint tesómba (még a gépén a jelszó is a bűnöző tesóm neve, nem a férjéé, nem az enyém vagy bármely más szeretteéé...), lesheti csak az ő érdekeit. Ebben az esetben tényleg nincs értelme szentestére se hazamennem. Egyébként is, ahonnan december 14-én elzavarnak, miért mennék december 24-én? Hogy újra elzavarjanak, ha valami nem tetszik? Lófaszt.
A következő hétre kiderült, hogy az előző heti 4 ZH-mból 2 ZH 5-ös lett (sikerült a javítás annál a szemét tanárnál is), viszont kettő csak 4-es. Bementem persze a megtekintésekre: mindkettőn kiderült, hogy nem volt megfelelő a pontozás. Az egyiken bár a pontszámaim nőttek, a jegy nem változott, a másikon viszont hosszas kínlódás után (4 különböző tanár javította a ZH-t, ebből 3-hoz is kellett menni pontot koldulni, ráadásul az egyik szabadságon is volt, mikor elsőre mentem) nagy nehezen sikerült annyi pontot összehoznom, hogy épp átcsusszantam 0,2 %-kal az 5-ös ponthatárán belülre. Ennek nagyon örültem, mivel ez volt a legnehezebb ZH, így nem igazán akarózott újraírni. A másikon igazából csak egy kérdést félreértettem, másfél órát készültem a javítóra, simán 5-ös lett, nem volt nagy ügy. Még karácsony előtt letudtam az első vizsgámat is: szerencsére ez is 5-ös lett. A Szilveszter is kezd alakulni: szobatársam haverja elhívott egy házibuliba, így biztos lesz hova és kivel mennem. Mondjuk ott nem sok embert ismernék, úgyhogy lehet, hogy ha összejön valami volt osztálytársakkal, akkor velük megyek. De így, hogy van B terv, legalább ezen nem kell már stresszelni.
Elmentem nagyszüleimhez, akik azt javasolták, hívjam fel anyámat. Én ezt az ötletet a már leírt okok miatt elutasítottam. Ezen kívül jól telt a látogatás. Utána még N. G.-vel is találkoztam, de sajnos az utolsó busszal vissza kellett mennem Budapestre. Ő szerencsére velem van egy véleményem a családi ügyekben. Másnap aztán elmentem kártyázni az egyik faluba az országos snapszerbajnokság egyik érmes versenyzőjéhez a kocsmájába, ahol október óta nem voltam. Most először az egyik 3 győzelmig tartó párharcot sikerült megnyernem (nem mintha múltkor sokon múlt volna: 2-2 után a döntőnél 6-6-nál egyetlen körön múlt, de rossz lapok jöttek), bár aztán a visszavágóban ő győzedelmeskedett fölényesen, a döntőben meg megismétlődött a múltkori eset: hajszállal nyert. Minden esetre az látszik, hogy még egy ilyen nagyágyú ellen is van esélyem.
Az elkövetkezendő napokat a kollégiumban töltöttem, leginkább gimis versenyfeladatok javításával. Aztán 23-án anyám felhívott, hogy menjek haza. Bár a hívása felemás volt: bocsánatot nem kért, amiért elzavart, sőt szerinte ez indokolt volt. Tesómmal kapcsolatban megint veszekedtünk egy sort (csak a szokásos témák...). Végül abban maradtunk, hogy másnap hazamegyek. Igazából olyan óriási kedvet nem éreztem ehhez (persze mondjuk a koliban karácsonyozáshoz se, sőt igazából az egész karácsonyhoz se), dehát mindegy. Azt viszont eldöntöttem, hogy át kell alakítani a kapcsolatunkat. Egyértelmű, hogy ő nem egy egyszeri hibának érzi az elzavarásomat (február után decemberben újra megtette), szerinte ez veszedelem idején egy jó (???) módszer a nagyobb baj elkerülésére. Mondjuk ehhez képest egy hét kellett az elmenetelem után és tesóm újra lerészegedett, miközben elvileg fél éve nem ivott (részeg biztosan nem volt) és úgy tűnt hat nála az addiktológia. Szóval ismét minden téren "nagy sikere" volt az elküldésemnek. Így viszont a hétvégi látogatásokat biztos, hogy hanyagolni fogom: a vizsgaidőszakban ez könnyű is lesz, hiszen bőven lesz alkalmam hétköznapokon is jönni, amikor tesóm nincs itthon. Utána pedig biztosan nem fogok minden hétvégén jönni, mint eddig. Lehet, hogy csak havonta 2-szer 1 hétvégi éjszakára jövök. Emellett elképzelhető, hogy nem várok az egyetem végéig, és a megtakarított pénzemből (körülbelül 8 millió) veszek magamnak egy ingatlant ott, ahol ennyi pénzből tudok: valamelyik faluban, ahonnan közel van az autópálya (autós közlekedéshez) és jó a tömegközlekedés Budapestre, és lehetőleg Egerbe is (van 3-4 ilyen település, ahol az árak is elérhetőek). Így aztán nyáron sem merül föl, hogy ha nem kapok nyárra kollégiumot, hogy haza kéne mennem.
Másnap (24-én) aztán mentem előbb nagyszüleimhez. Már a menetel rosszul indult: az a busz jött, amin az a sofőr van, aki ellenőrzi a bérletek érvénytartamát, így nem sikerült a rövidebb útra szóló bérletemmel utazni, muszáj voltam ehelyett jegyet venni. Itt rajtuk kívül csak unokatesómmal találkoztam a család többi részével kialakult vitájuk miatt. A találkozás olyan volt, amilyen szokott: az elmúlt több hónap törődését pár óra alatt akarják bepótolni, ami rendkívül idegesítő (mikor két ember 5 percenként nyomja, hogy mit egyek, és nem fogadják el, ha már nem vagyok éhes több órányi evés után). Eközben ráadásul szokásos kedvenc témájukat, a magyarság feltételezett múltját, őstörténetét kell hallgatni, bár most legalább a fideszpropaganda kimaradt. Szerencsére ezek mellett azért érdekes információkat is megtudtam a család másik feléről: el akarja adni a házukat apám testvére, de egyik unokatesóm ezt nem akarja, és mivel neki is van benne tulajdonrésze, így ez nélküle nem is tud megtörténni (emiatt is van a szembenállás). A másik, testépítő csaj unokatesóm pedig vett egy pitbullt, amit bent tart a házukban, amitől persze az az unokatesóm, akivel találkoztam és normális, ki van akadva. emellett nagyszüleim sérelmezték, hogy apám tesója a kisebb gyerekeiket nem megfelelően taníttatja. Az is kiderült, hogy nagyszüleimnek a szőlők már veszteségesek voltak, így bérbe adták inkább azt egy borászatnak. Így aztán kétségessé vált unokatesóm jövője is, aki szőlész-borásznak tanul. Ajándékba a magyarság történetéről szóló könyvet, hasonló témájú naptárat, két bort és pénzt kaptam nagyszüleimtől, míg unokatesómtól egy üveg pezsgőt kaptam. Én nagyszüleimnek könyveket vettem, unokatesómnak pedig egy üveg bort (véletlenül pont attól a pincészettől, amelyiknek nagyszüleim bérbeadták a földet...). Miután ez a néhány órás látogatás véget ért, hazamentem.
Otthon szenteste és 25-én is eljátszottuk, mintha semmi se történt volna. Megtörtént az ajándékozás, anyámtól megkaptam a sítábort, én könyvet vettem neki, míg a férjétől sörválogatást kaptam (én bort vettem neki). A szenteste veszekedés nélkül lezajlott, a vacsora (libamáj) is finom volt. Másnap jöttek a másik nagyszüleim. Az ebéd is lezajlott vita nélkül. Ekkor halászlé volt. Nagyszüleimtől csokoládét és pénzt kaptam, én csokoládét és bort vettem nekik. Ezen a karácsonyon is túl vagyunk, ezennel nem robbant ki vita.
A két ünnep közti időszak unalmas vendégségekkel telt, már alig vártam, hogy vége legyen ezeknek. Azért persze voltak N. G.-vel találkozások és a szomszéd faluba is kimentem kártyázni. Anyámmal továbbra sem a legjobb a kapcsolatunk, jó is volt felmenni Budapestre. A Szilveszter nem sikerült túl jól. Úgy volt, hogy N. G.-vel és K. D.-val megyünk szilveszterezni, de N. G. elkapott egy hányós vírust, így bár eljött, de szinte nem is ivott, K. D. meg így inkább el se jött (és pofátlanul le se mondta, amin N. G.-vel eléggé kiakadtunk). Ahhoz képest, hogy én azért nem ittam keveset, mert mégis csak Szilveszter volt, másnap meglepő módon egyáltalán nem voltam másnapos. Így aztán 2-án rögtön el is tudtam menni vizsgázni (amúgy 3-án mentem volna), ami 5-ös is lett. Ezután voltam nagyszüleimnél, ami jól sikerült, és N. G.-val is megtartottuk a pótszilveszterünket. Ezzel még várni kellett volna, mert bár már jól volt, sikeresen megfertőzött engem, így másnap este én is hányni kezdtem, és reggelig óránként hánytam. Még a víz is kijött. Rosszabb volt, mint akármelyik másnaposságom. Még a másnapi magánóráimat is le kellett mondanom. Viszont egy volt osztálytársám anyjának internetes vizsgáját nem mondhattam le, mert az időponthoz volt kötve. Ezt tehát megcsináltam, szerencsére a kollégiumi szobát ehhez el se kellett hagynom. Ez egy biokémia-sejtbiológia vizsga volt ápolónő levelező szakon, amiért pénzt is kaptam. A sejtbioszos részben egy évfolyamtársam segített, így a pénz egy részét neki fogom odaadni. A következő és egyben utolsó vizsgám két nappal ez után következett. Szerencsére addigra jobban lettem és sikeresen meg is csináltam 5-ösre. Ez után még egy egyéni feladat beszámolóját kellett leadnom. A beszámolót megírtuk a témavezetőmmel még aznap este, leadtam és sikeresen módosították is a jegyet annak ellenére, hogy késve sikerült leadnom (nem tudtam, mi a határidő, de végül is jó volt így). Budapesten még az elkövetkezendő két napban pár dolgot elintéztem, aztán mentem haza. A buszon találkoztam a gimim egyik matektanárával, akivel végigbeszélgettük az utat.
A következő hetek pihenéssel teltek. A magánóráimon kívül nem dolgoztam és tanulni se tanultam. Ez idő alatt N. G.-val volt egy kis vitánk egy félreértés miatt, de ez könnyen elsimult. Vele és Cs. I.-val a 3-as találkozót még mindig nem sikerült összehozni. Közben D. P.-rel a megbeszélt januári találkozónk ellenére nem jött össze a találkozás. Továbbra sem értem őt. Alig, de leginkább nem keres, a találkozók elöl rendre kitér (kivétel az őszi kifakadásom utáni találkozó), közbe meg dumál, hogy amúgy mennyire kedvel meg ő akarna találkozni. Na mindegy, nem folytatom, nem ismétlem magam, ezt a helyzetet már leírtam. Minden esetre ezt is lemondta, és még hazudott is, amit nem igazán tudok mire vélni, mivel nyerni semmit nem nyert vele és tök jelentéktelen is, hogy éppen miért nem ér rá (tanulmányi versenyt hazudott, aztán Facebook-ra már karateversenyről kerültek fel képek - tényleg tök mindegy, melyikre megy, nem értem, minek hazudik...). Februárra halasztotta a találkozót, de ezt nem konkretizáltuk, én meg úgy döntöttem, ha ő nem fog ezelőtt keresni, akkor én se, legfeljebb nem találkozunk. Nem mintha eddig ezzel keltem és feküdtem volna, de most már kezdem végleg elkönyvelni magamban, hogy vége ennek a barátságnak és elengedni a dolgot. Ha nincs rám ideje, akkor megértettem... Az elmúlt hetekben viszont a kollégium egyik lakójával, az erdélyi E. B.-vel egyre jobban lettünk. Egyre gyakrabban, végül már szinte minden nap beszéltünk, gyakran sörözgettünk is, moziba is voltunk. Ennek az alakuló barátságnak örülök, főleg, hogy ő erdélyi lévén haza se jár, így hétvégén is mindig van kihez szólni a koliban.
Az egyetem sítáborában is részt vettem. Ez felemásan sikerült. A pályarendszer viszonylag jó volt, az időjárás viszont tragikus (egyik nap konkrétan annyira szar, hogy lezárták az összes liftet, síelni se tudtunk). A társaság jó volt. A részt vevők közül korábbról csak M. B.-t ismertem, de a táborban sok más emberrel is megismerkedtem, bár a többségükkel kétlem, hogy keresnénk egymást a későbbiekben (ennyire azért nem lettünk jóba). A szállás is felemás volt: az étkező nagyon hangulatos volt, ahogy a település is és még bolt is volt a közelben, viszont egy penészes szobában voltunk elszállásolva 7-en, és a zuhanyzóban is nagy volt a tumultus. Mindent egybevetve persze jó volt ez a sítábor, de meggondolom, hogy jövőre ezt vagy másik sítábort válasszak, ha megyek.
A szobatársam a gyenge eredményei miatt nem nyert kollégiumi helyet a következő félévre, így új szobatárs után kellett néznem. Ezt meg is találtam Zs. B. személyében, akivel korábban egész sokat beszéltünk és iszogattunk. Elég jó arcnak ismertem meg. Voltunk együtt egy kollégiumi kiránduláson, ahol elég jól megismertük egymást, majd később is részt vettünk közös programokon. Az sem mellékes, hogy szaktársam, bár sajnos nem évfolyamtárs.
A félév végeztével újra beadtam az ösztöndíjam egy ösztöndíjra. Ezúttal be is hívtak interjúra. Még oda se értem, de már nagy izgalommal indult a nap: 15-20 km-rel a célom előtt kigyulladt a vonat, amivel mentem. Miután ezt eloltották, még több mint egy órát ott álltunk a pusztán, így sikerült is elkésnem.