Tesómmal kapcsolatban ismét tetőfokon van a feszültség. Nyíregyházán, mikor későn ment vissza a kollégiumba, azt hazudta, azért késett, mert egy férfi megerőszakolta a közeli parkban. Ebből rendőrségi ügy lett, majd a kihallgatáskor lebukott, és bevallotta, hogy hazudott. (Fogyatékossága miatt nem kap ezért büntetést.) Ezért másnap hazazavarták a kollégiumból. A buszon N. G. látta, hogy megpróbál pénzt kivenni a kasszából, míg a buszvezető bement a forgalmi irodába, de nem sikerült. Ezt követően hátul, a buszon koldult. Másnap részegen vodkát próbált lopni, lebukott, ráhívták a rendőröket, ordibált, így bilincsbe verve vitték el a rendőrök. A következő héten visszament, de két nappal később végleg hazaküldték, mert ismét megszökött. Így aztán csak igazam lett: nem ilyen félmegoldások kellenének, hanem intézetben a helye. Anyám férje persze szintén ki volt akadva, hogy újra otthon fogja rontani tesóm a hangulatot. Anyám viszont állítása most már végre elkezdi a gondnokság alá vételét, ami az intézetbe dugásának előfeltétele. Lehet mondani, hogy nem tehet a fogyatékosságáról, de mi se tehetünk róla, és nem járható út az, hogy egy egész életen át megkeserítse az életünket.
Cs. I. és egy másik, a kollégiumban gyakran megszálló gimis ismerősöm kijutottak a diákolimpiára, aminek nagyon örültem (főleg, hogy Cs. I. még a másik, második helyen végző ismerősömre is 20 %-ot rávert, M. R. pedig nem jutott ki). Meg is beszéltük Cs. I.-val, hogy erre koccintunk. Én egy héttel később mentem haza, akkor szóltam is neki, hogy megyek, ő meg megszervezte h még 2 osztálytársa is jöjjön. Én azt hittem, mivel délután találkoztunk, hogy 2-3 sörnél nem lesz több, de aztán mindig jöttek a következő körök. Én kicsit később értem oda, mint a többiek, így aztán amikor a két osztálytársa ment, és Cs. I. még inni akart velem még egyet, nem ellenkeztem. Haza felé még egy kocsmába be akart menni, de én már úgy éreztem, eleget ittunk, úgyhogy mondtam, hogy csak pohár legyen. Ivás közben kimentem wc-re, ahonnan arra értem vissza, hogy ő odahányt a padlóra, és páran állnak mellette fenyegetően. Szerencsére az indulatokat sikerült elsimítanom, így egyikünknek sem esett bántódása, de persze ezek után mennünk kellett. Ő pedig meglepően hirtelen lett szarul, már járni se tudott (nagyon furcsa, lehet, hogy vett magának valami töményet, míg wc-n voltam, vagy nem tudom), én ennél jelentősen jobban voltam, bár persze én se voltam már szomjas. Volt, aki mentőt akart neki hívni, de ezt sem ő, sem én nem akartam, inkább eldöntöttem, hogy hazaviszem a nagyszüleihez, ahol hétköznap lakik. A dolog viszont nem ment könnyen, ugyanis beszélni is alig tudott, és nem tudta megmondani, merre kell menni (én azt tudtam csak, melyik városrészben laknak). Közben próbáltam fogni, de nagyon beütött neki a pia, engem is többször elrántott (valószínűleg azért én se voltam annyira kiegyensúlyozott, mintha nem ittam volna), le is horzsoltam a térdem több helyen. A bolyongás közben itt-ott hányt egyet, néha hirtelen nekiállt hugyozni. Én közben beszéltem anyámmal telefonon, de ő sem tudott értelmesebb tanácsot adni, mint amit a félrészeg agyammal magamtól is kitaláltam. Közben egy autójával éppen beálló férfi ismét mentőt akart hívni, de ezt megint nem kértük, mert nem akartam, hogy detoxba vigyék. Végül visszatértünk a belváros szélére (bár tudtam, hogy nem arra lakik, de mivel odajött N. G. busszal, így örültem, hogy lesz végre segítségem), ő meg vissza akart menni a kocsmába, amit nem hagytam. Egyszerűen meg kellett fognom a kabátját és fizikailag akadályozni ezt a műveletét, mert ha még ráiszik, akkor tényleg mentő viszi el. Ez volt a legdurvább rész. Egy vékony, körülbelül fél m széles járdán álltunk egy bokros kanyarban egy négysávos út mellett, ő meg át akart rohanni az úton, a kocsma irányába. Közben az út túloldalán sokan várták a buszt, de senki nem jött oda, én meg fizikai erővel próbáltam visszatartani, ki ne rohanjon az útra. Utána sikerült átmennünk, én pedig azt hittem, N. G. mégse jön, mert a megállóból más felé indult, nem arra, amerre voltunk (ezt nem tudom, hogy sikerült neki, szerintem elég feltűnőek voltunk ezzel a hadakozással). Ekkor végső elkeseredésemben tárcsáztam a mentőket, mivel már képtelennek találtam magam arra, hogy haza vigyem, otthagyni meg nem akartam, se pedig hagyni, hogy visszamenjen a kocsmába. Miközben a mentőkkel beszéltem, N. G. mégis előkerült, és a mentők se nagyon akartak jönni, inkább azt tanácsolták, hogy ha lehet, vigyem inkább haza. Utólag ennek nagyon örülök, mert ha elvitték volna, azért biztos eléggé megharagszik rám. N. G.-t ő nem ismerte, és az ő határozott fellépése, illetve az, hogy ketten már kétoldalról tudtuk fogni, sokat javított a helyzeten. Elindultunk újra annak a városrésznek az irányába, ahol a nagyszülei laknak, és jártuk az utcákat, hátha felismeri a házat. Közben már kezdett kicsit józanodni, és meg tudta mondani legalább nagyjából az utca nevét. Itt előbb bement egy rossz kertbe, majd egyszercsak hazaértünk vele. Meglepetten felismerte a nagyszülei házát, mi megvártuk, beengedik-e (hátha nem jól ismerte fel), beengedték, aztán mentünk haza. Összesen 2 órát bolyongtunk. Másnap aztán bementem a volt gimimbe (mivel még józanul megígértem a három ivócimborának, hogy bemegyek, hogy együtt beszéljünk az egyik tanárral). Cs. I. bement már az első órára is, bár állítása szerint aznap már többször hányt. Komikus volt, ahogy feküdt ott kinyúlva a padon. Az esti bolyongásból alig emlékezett pár mozzanatra, úgyhogy fel kellett világosítanom a történtekről. Szörnyülködött, és nem értette, minek ivott annyit. A tanárhoz végül nem akart jönni. Végül is, túlzottan is megünnepeltük a fantasztikus kijutását a diákolimpiára. Én meg büszke vagyok magamra, hogy még félrészegen is volt bennem annyi, hogy órákig kínlódva vele se forduljon meg se a fejemben, hogy otthagyjam, még akarata ellenére erővel is visszatartva, hogy hülyeséget csináljon... Hát, tavaly nem gondoltam volna, mikor már 2 éve szóba se álltunk, hogy én egy évvel később az ő sikerét fogom vele ünnepelni, aztán órákon keresztül neki segíteni, hogy hazajusson. N. G. is nagyon rendes volt, hogy jött segíteni, pedig Cs. I.-t nem is ismerte.
Volt a kollégiumban egy robotika kurzus is, amin részt vettem. Úgy érzem, hasznomra vált. H. D.-vel, a szobatársammal is elmentünk egyszer sörözni, valamint N. G. is egyszer itt aludt. Mégis sikerült részt vennem két konferencián, bár kezdetben mindkettőn visszautasították az előadásomat és csak a poszterszekcióba tettek. Az egyik előadás jól sikerült, a másik kicsit kevésbé, de az se volt vészesen rossz.
Mindent egybevetve, most április elején eljött az, ami már elég régen: elégedettnek éreztem magam, és úgy éreztem, jó irányba mennek a dolgok szinte minden fronton. Ez annak volt köszönhető, hogy sok korábbi negatívum helyreállt, megváltozott. Egy 3-as ZH-mról kiderült, miután megtekintettem, hogy elnézte a tanár, és igazából 5-ös, egy záróvizsga kiváltó tesztet 50-60 %-ról 83 %-ra feljavítottam, ezzel ez az eddigi legjobb ilyen tesztem, a konferenciákról kapott visszautasítások is megváltoztak, és egy harmadik konferenciára is tudok menni. Kibékültünk anyámmal is, nagyszüleimmel is jobb a kapcsolatom, mint korábban (nagyapámmal majdnem vettünk egy új hobbitelket, de elvitték előlünk, viszont nyáron megyünk közösen Siófokra és Hajdúszoboszlóra is), ez az időszak azt is megmutatta, hogy N. G. milyen jó barát, és egy másik baráttal is végre le tudunk ülni dumálni pár sör mellé, akivel ez hónapokig nem jött össze. Emellett jó, hogy nem vagyok halálra terhelve most az egyetemen sem, és az is boldogsággal tölt el, hogy Cs. I.-val így helyreállt a barátságunk, illetve, hogy végre viszonylag normális szobatársaim vannak. Közben jönnek a magántanítványok, van pénzem is, azzal sincs gond. (Persze minden azért nem tökéletes: csajügyekben nem sikerült előrelépni, és apámmal se javult a kapcsolatom.)
A következő héten jött egy újabb előadásom egy konferencián, ami jól sikerült, bár nagy jelentősége nem volt, mert csak a részvétel számít. Másnap volt a szokásos matekverseny, amire az ELTE TTK idén sem fizette a nevezési díjat, de a kollégium alapítványától sikerült pénzt szerezni. A leutazást viszont így is saját pénzből kellett fizetni, miközben az ELTE IK az ő hallgatóinak azt is kifizette... A versenyen minden feladatot meg tudtam oldani, bár a legutolsó leírása kicsit össze lett csapva, mivel fogytán volt az idő. Olyan jónak éreztem az eredményt, mint még soha ezen a versenyen. Kellett is ez, mivel vissza akartam vágni K. D.-nak a tavalyi vereségért (amivel több mint 6 éves sorozatot tört meg). Este érkezett is a hír: a legnehezebb feladatot csak én oldottam meg, ezért kapok egy különdíjat, másnap meg elő kell adnom a díjkiosztón a megoldást. Ennek örültem, de a helyezést a tanárunk nem mondta el. Reméltem a legjobbakat. Délután K. D.-val is ittam pár sört, este pedig a kísérő tanárunk hívott meg minket sörözni (K. D. is hívott, de így inkább a többiekkel mentem, őt viszont elhívtam 2 nappal későbbre a szülinapom alkalmából sörözni). Este jól beittunk, jó hangulatban telt a beszélgetés. Volt egy másik egri srác is, vele jót rivalizáltunk a középiskolák tekintetében (ő úgy érzi, rivális középiskolába járt, szerintem nem is lehet egy lapon említeni a kettőt). Egy másik versenytársról meg kiderült, hogy meleg, amin többen is eléggé meglepődtünk. Másnap aztán kiderült, hogy csak 4. lettem, mivel a legkönnyebb feladatban csináltam egy számolási hibát, és ezért is, meg a legutolsó feladat nem pontos indoklásáért is a pontszám felét levonták... Általában jogosnak szoktam érezni a pontozást ezeken a versenyeken, de most nem így van: a legkönnyebb feladatom elve végig jó volt, versenypéldák javítójaként pedig el nem tudom képzelni, hogy egy elvileg jó, de számolási hibát elkövető megoldásra a pontszám felét levonjam... A kísérő tanárunk nem reklamált, bár nem is lett volna érdeke, mivel az ő karának diákjai érték el az 1. és 2. helyezést, ha meg reklamál, akkor az ő helyezéseik kerültek volna veszélybe... Minden esetre ez még így is szép helyezés lett, a különdíjjal együtt meg végképp, és K. D.-nak is sikerült visszavágnom, sőt most először a csapattársaim is viszonylag jók voltak, így csapatban is díjaztak minket (3. hely).
Ha már ilyen jól kibékültünk, meg hazavittem részegen, nem éreztem problémának segítséget kérni Cs. I.-től (alapból nagyon nehezen kérek bárkitől segítséget, mert nem akarok leköteleződni, jobban szeretem, ha előbb én segítek, és akkor már könnyebben kérek később én is az adott embertől): lejárt a 10 km-es bérletem, és kellett új. Viszont Budapesten rányomtatják az úti célt, így nem lehet bejátszani ezt a trükköt, mint vidéken (rövidebb útra kikérni a bérletet, berakni mögé egy régi hosszabb km-szelvényét, és kitölteni elöl a hosszabb úti céllal, ezzel havi 8-9 ezret spórolva). Megkértem hát, hogy hozzon fel nekem, mert úgyis jött OKTV-szállás miatt a koliba. Meg is tette ezt nekem, pénzt otthagytam neki, ő meg otthagyta a bérletet (én épp az előző bekezdésben írt versenyen voltam).
A születésnapom kellőképpen szarul sikerült. K. D. végül nem jött el, külön nem is szólt, nem sikerült vele pontosítani a hétvégén beszélteket (nem vette fel a telefont, és a Facebook-üzenetet sem olvasta). H. D. bár előzőleg azt mondta, jön, pár órával előtte azt mondta, fáradt, így mégsem jön sörözni. Még egy röhögős szmájlit is küldött ezzel. Pedig nem későn menni volt a terv, este 8 óra volt megbeszélve. Akkor bezzeg nem fáradt, mikor a barátnője miatt felkel reggel 6-kor, hogy még a suli előtt odamenjen hozzá... (Persze, nyilván nem várom, hogy úgy álljon hozzám, mint a csajához, de azért azt elvárnám, hogy a születésnapomon az utolsó pillanatban ilyen röhejes indokkal ne mondja le az ünneplést, pofátlanul még röhögő szmájlit is küldve.) N. A. másnap költözött, úgyhogy este nem tudott jönni, viszont délután megittunk 2 sört (ezzel nem volt gondom, ez érthető volt). V. D. kevesebb mint 1 órával a találka előtt közölte, hogy megy a hasa, nem jön. Mivel nem gyakran mond ilyeneket, feltételezhető, hogy igazat mondott, ettől függetlenül nyilván nem örültem. H. D. aztán 9 körül megjött, hozzá se szóltam, a kérdéseire meg egy-két szavas válaszokat adtam. Valószínűleg leesett neki, hogy megsértett, mert aztán hozott 2 sört szülinapomra, és mondta, hogy megihatjuk. Én viszont úgy voltam vele, hogy az anyjával szórakozzon, meg egyébként se kell könyöradomány: ha amúgy nem akart velem ünnepelni, akkor ne azért gondolja meg magát, mert megsértődtem... Megmondtam tehát neki, hogy pihenjen nyugodtan, nem akarom benne megakadályozni. Ezt követően még 10 előtt le is feküdt, amire egész évben nem volt példa. Persze nyilván csak a színjáték, hogy utána mondhassa, hogy legalább az indoka nem hazugság volt. Dehát mindegy, ha fáradt vagyok, akkor se sértenék meg így egy barátomat se a születésnapján... Ha fáradt vagyok, akkor is elmennék egy órára meginni legalább 1 vagy 2 sört, ha többet nem is...
Másnap aztán mentem nagyszüleimhez. Ott jól sikerült az ünneplés, ahogy másnap itthon is, és N. G.-vel is megfelelően megünnepeltük a dolgot.
Tesómmal egyre durvább dolgok történnek. Az elmúlt hetekben heti 2-3 alkalommal piát lop vagy az összekoldult pénzből berúg. Ilyenkor kötekedővé, agresszívvá válik. Több alkalommal ki kellett emiatt hívni a rendőrséget a házhoz. Többször késsel fenyegetett, ordibál, tör-zúz. Volt, hogy bilincsben vitték el a rendőrök egy bolti lopása után, mivel ellen akart állni. Anyámat és nagymamámat is volt már, hogy fellökte vagy megütötte, ezért már nagyszüleim se akarják fogadni. Közben a pszichiáter azt tanácsolta anyámnak, hogy hagyja falnak menni, ne korlátozza. Viszont így nem lehet élni. Anyám teljesen maga alatt van, és a férjével is sokat veszekszik tesóm miatt. A férjének nagy részt igaza van, viszont a hangnemében tényleg van kivetni való. Attól félek, hogy el fognak válni. Anyám fogyott is a feszültség miatt. De legalább már elindította a gondnokság alá vételt, így ha lassan is, de elindultunk a megoldás felé vezető úton. Bár ezt már évek óta meg kellett tenni, de akkor bezzeg én voltam a rossz, amiért mondtam. Hát most sajnos igazam lett. Legutóbb, mikor kint voltak a rendőrök, végre bevitették a pszichiátriára, bár sajnos másnap hazaengedték. Közben meg csak itthon múlatja az időt.
Húsvétkor meglátogattam mindkét nagyszüleimet. Az apai oldali nagyszülőknél tett látogatásom a szokásosnál is kimerítőbb volt. Gyakorlatilag folyamatosan vagy hülyeségeket kellett hallgatnom, vagy olyan dolgokat, amik nem érdekelnek (kész komédia volt: fideszes politika, vallási történetek, "Jézus is magyar volt", ősmagyarok, rokonnépek hol éltek és élnek állítólag, "csak az agyunk 10 %-át használjuk és egyéb ezoterikus marhaságok vég nélkül). Jók lennének ezek a találkozások, de ahelyett, hogy megbeszélnénk, kivel mi van, ezeket kell hallgatni. Megkérdezem, hogy áll a szőlő, erre választ nem kapok, helyette jön egy 5 perces monológ arról, hogy Isten hogy dönti majd el, milyen lesz a termés. És gyakorlatilag bármit kérdezek vagy mondok, a jelzett témáknál kötünk ki. Viszonylag hamar haza is mentem, de legalább az unokatesókkal is találkoztam. Másnap a gyöngyösi nagyszülőknél tett látogatás persze sokkal jobban sikerült, ahogy szokott, bár távozáskor történt egy kellemetlen eset. Nagyapámmal várva a buszt, az nem állt meg a megállóban (abban a megállóban a legtöbb járat nem áll meg felszálló utasoknak, de amit kinéztünk, az a menetrend szerint meg kellett volna, hogy álljon). Ezért aztán rögtön hívtuk a forgalmi irodát, akik vissza akarták fordítani a buszt, de nem érték el a buszvezetőt. Ezután bementem a buszpályaudvarra és hivatalos úton is panaszt tettem a buszvezető ellen, majd egy későbbi busszal tudtam hazamenni.
Ezután hétvégén a kollégiumi műhellyel mentünk kirándulni. Ez viszonylag jól sikerült, szerencsére eső se volt. Jót beszélgettem többekkel is.
Nagy meglepetésemre egyik nap rámírt M. R. (tudtommal) legjobb haverja. Először azt hittem, részeg, mert nem szoktunk beszélni, és köszönés nélkül elkezdte nekem szidni a buszvezetőket látva a Facebookra kitett bejegyzésemet a Gyöngyösön történt esetről. Ezután még megkérdezte, mi van velem, majd hirtelen le is lépett. Mivel részegnek feltételeztem, gondoltam, másnap írok majd neki, hogy mi volt. Így is tettem, de kiderült (legalábbis azt mondta), hogy nem volt részeg, és bocsánatot kért, hogy nem írt vissza, sőt elhívott sörözni. Ezen megint csak meglepődtem, de vele végül is nem vagyok rosszban, nem haragszom rá, úgyhogy nem volt okom igentől különböző választ mondani. Ezután mondta, hogy hívja majd M. R.-t is, mire én finoman jeleztem, hogy ez nem biztos, hogy jó ötlet (csak annyit mondtam, hogy M. R. "egy ideje fura velem", bővebben nem fejtettem ki, hiszen komoly információt úgy se nyerek tőle, viszont pofázhat M. R.-nek, hogy szidtam a háta mögött). Erre ő azt felelte, hogy M. R.-nek semmi baja velem (ahhoz képest elég köcsög módon viselkedik tavaly nyár óta, ráadásul nekem van bajom vele). Erre mondtam, hogy felőlem jöhet, bár azt nem tettem hozzá, hogy mi a tervem: feltenni neki a sarokba szorítós kérdést: ha mindenben igazat mondott (F. B. és a barátnője tényleg hazudtak rólam neki, és ő tényleg egyértelműen nekem hisz, azaz tudja, hogy ők hazudtak azért, hogy engem a barátjaként bemocskoljanak), akkor gyakorlatilag elárult azzal, hogy a bemocskolóimnak továbbra is teszi a szépet (mikor kiderült elvileg számára a hazugság, másnap már F. B. képeit lájkolgatta), ha meg nem mondott igazat (nem nekem hisz, vagy a lányok igazából nem is szidtak neki), akkor nincs további dolgom egy hazug emberrel - a két eset közül valamelyiknek igaznak kell lennie. Mikor legközelebb mentem haza, szóltam is M. R. haverjának, hogy jövök, tehát tudunk találkozni, de nem értek rá. Legközelebb több időre jöttem, úgyhogy gondoltam, rövidre zárható a dolog: 5 estéből nem létezik, hogy egyik se jó nekik, tehát vagy megejtjük a dolgot, vagy egyértelmű lesz, ha kifarolnak belőle. M. R. haverja viszont nagyon bunkó volt. Megbeszéltük egyértelműen, hogy melyik este megyünk ("mindenképp holnap"), aztán kérdeztem, hogy akkor hánykor menjünk, de erre hiába látta, nem válaszolt. Mikor már közel volt az este, odabasztam neki még egy kérdőjelet, mire 1-2 órával később közölte, hogy "nagyon esik az eső". Ennél a kifogásnál még a randira hívott csajok is jobbal szoktak nekem előállni... Mintha egy kocsmában sörözve nem lenne tökéletesen mindegy, milyen idő van kint. Ezt viccesen meg is jegyeztem, kérdezve, hogy akkor mi legyen, de ezt már válaszra se méltatta. Innentől nem foglalkozom a dologgal, őt meg betettem az M. R.-rel azonos skatulyába.
Végre elkészült a szakdolgozatom is: maximálisan kimerítettük a lehetséges terjedelmet, szerintem szép munka lett. Ez az utolsó időszak nagyon laza: alig vannak óráim, vizsga is csak egy lesz a záróvizsgán kívül, a szakdolgozat nagy része meg már a TDK-konferenciára készen volt.
A félév végén lementek az utolsó ZH-k, és az egyetlen vizsgámat (leszámítva majd a záróvizsgát) is megcsináltam. Szerencsére mindegyik 5-ös lett. A záróvizsga írásbeli részét is sikerült teljesen kiváltanom az angol nyelvű EchemTest-ekkel, amik közül a fizikai kémia tudtommal nekem lett a legjobb az évfolyamon, és a többi is jól sikerült. A fizikai kémiánál nagy szerencsém volt: az első tesztnél, ami kevésbé ment, lefagyott a gép, így kaptam egy másikat, ami könnyebb volt, a kérdések nagy részét már korábban láttam.
Tesómat ismét elvitték a rendőrök: ezúttal egy napon belül háromszor lopott piát a közeli benzinkútról. Több órán keresztül bent volt a rendőrségen, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett lopás vétségével vádolják, a bűncselekményt beismerte. A rendőrök szerint közmunkára fogja ítélni várhatóan a bíróság. Ezt követően nem sokkal a takarítónktól is lopott: pénzt vett ki a tárcájából, azt is elitta. A takarítónő nem tett feljelentést. Ezen felül rám egy alkalommal kést fogott, mire én kihívtam a rendőrséget. Ettől megijedve lenyugodott, így visszatelefonáltam, hogy nem kell jönni. Anyám férje már nagyon nehezen viseli tesómat, és nagyapám sem engedi oda magukhoz anyám nélkül, mivel tőlük is piát lopott és nagyanyámat is fellökte. Úgy tűnik, hogy végre halad a gondnokság alá vétel: a gyámhatóság járt kint és beadta tesóm ellen a pert, a bíróság pedig kirendelt egy ügyvédet az ellenkérelem benyújtására. Remélem, pár hónapon belül sikerül elvitetni és megnyugodhat a család.
A korábban, a meg nem álló buszvezető ellen tett panaszom miatt felhívott a KMKK, miszerint kifizetik a kért kártérítést, ha megvannak még a jegyek. Ezek nem voltak meg, így a kárigénytől elálltam. Ettől függetlenül a buszvezető ellen indított vizsgálat eredményéről tájékoztattak: egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a buszvezető megszegte a megállási szabályokat, amire bizonyíthatóan semmilyen indoka nem volt.
A magántanítványaimnak eljött az érettségi időszaka: a legbutább matekosok az utolsó 3 hétben nem jelentkeztek, és én sem firtattam náluk a dolgot, mert annyira nem tanultak és buták voltak, hogy a kettes is kétséges volt nekik. Így legalább, ha megbuknak és rám akarják fogni, tudom mondani, hogy nem jöttek az utolsó 3 hétben. K. M. barátnője a segítség ellenére szétstresszelte magát az emelt szintű kémián, és ennek megfelelően 60 % körül teljesített. Volt még egy csaj, aki fizikából ment közép szinten, de nem válaszolt az sms-emre, amiben az eredményről érdeklődtem... Közben két ikerlány nagyon hálás volt: mindketten írtak egy-egy 5-ös ZH-t a segítségemmel. K. A. is teljesen kifújt a végére. Volt még egy legutolsó, komédiába illő jelenet, amikor háromnegyed órán keresztül győzködte az anyja őt, hogy tanuljunk még, és az apját, hogy parancsoljon rá a gyerekre, sikertelenül. Nehéz volt kibírni röhögés nélkül ezeket a jeleneteket. Az, hogy ment az időm különösebben nem izgatott, mivel ezt az időt is kifizették. Viszont a nagy ellenállása, és az, hogy gimis szinten már nem tudok neki se kémiából, se fizikából újat mondani (mondjuk más se, mert ezt már tudja), egyetemi anyagra meg minimálisan van szüksége, azt eredményezi, hogy alig kell már mennem. Így szépen lassan, de elapad ez a pénzforrás. Jövőre örülnék, ha kitűzné célként a matek OKTV döntőjét, mert az lenne még egy olyan verseny, amire sokat kellene készülnünk.
Kijött egy ösztöndíjkiírás is mostanában: az Új Nemzeti Kiválóság Program. Ennek keretében 10 hónapon át havi 100 ezer Ft-ot lehet elnyerni, amihez kutatni kell és TDK-zni. Meg is örültem, mert nyárra még úgy se volt különösebb tervem, és úgy voltam vele, hogy egymillió forintra máshogy úgy sem tudok szert tenni. Viszont a pályázás elég nehéznek tűnt: úgy kellett volna a BME-ről témavezetőt találnom pár héten belül, hogy még hivatalosan fel se vagyok véve, mivel a mostani témavezetőmmel nem tudom megpályázni ezt az ösztöndíjat (mivel MTA-s és nem BME-s). Ráadásul ez azt is jelentette volna, hogy oda kellett volna állnom a témavezetőm elé és elmondani, hogy távozni készülök, miközben attól félek, hogy megsértődik majd ezen és nem akarom, hogy ez nyomot hagyjon a szakdolgozatom és a védés értékelésén. (Az ösztöndíjtól függetlenül inkább valamilyen kísérleti, de fizikai kémiás témát akarok a mesterszakra, amit nála nem tudok csinálni, de ennek közlésével meg akarom várni a védést.) Görcsöltem is ezen rendesen. Aztán kiderült, hogy kár az egészért, mivel első körben azok kaphatják meg ezt az ösztöndíjat, akiknek van az OTDK-n top 3-as helyezésük, nekem meg ilyen nincs, viszont a BME-n tavaly 28-an kaptak összesen ilyen helyezést, aminek jó része (akik 3, 4 vagy 5 éve kezdtek) még beadhatja ezt a mesterszakos ösztöndíjat. Tekintve, hogy a keretlétszám országosan nem változott, és akkor a BME VBK-n 5 ember kaphatta meg ezt, én tökéletesen esélytelen vagyok (meg mindenki más, akinek nincs OTDK-ról top 3-as helyezése). Még jó, hogy erre rájöttem, és nem fektettem több energiát a dologba meg az új témavezető ilyen korai megkeresésébe.
Haverokkal, csajokkal ugyanaz a helyzet, mint korábban: csajtéren teljes sikertlenség, közben N. G.-vel voltunk horgászni, meg párszor sörözni vele és K. V.-ral is, és biciklizni is. Ezen felül meglátogattam nagyszüleimet is.
Miután az egyetlen rendes vizsgámat megcsináltam, elkezdtem készülni pár nap pihenés után a záróvizsgára. Itt nincsenek új témák, viszont 4 korábbi tárgy anyagából mindent kell tudni a szóbelihez fizikai kémiából. Szerencsére az írásbeli beugrót, ahol nem csak fizikai kémiából, hanem mindenből kérdeznének, kiváltottam angol nyelvű tesztekkel, melyeken nekem lett a legjobb eredményem az évfolyamon. A védés is megtörtént: szerintem viszonylag jól sikerült, anyám is eljött. Meglepő módon hiába adtam már elő 6 konferencián és egy ülésen az eredményeimet, a témavezetőm megint változtatni akart néhány apróságon. Ez persze nem gond, de meglepett, mivel korábban jónak találta, ahogy volt. Az előadás után kaptam egy olyan kérdés, amire nem teljesen tudtam válaszolni, de mint utólag kiderült, értelmezhetetlen is volt a témámmal kapcsolatban (a témavezetőm és a kérdést feltevő bíráló jól el is vitatkoztak a szakmai dolgokon, amit én nem teljesen értettem). Ez után megebédeltünk anyámmal Szentendrén és mentünk haza.
Nagyapám egyik este, mikor anyám osztálytalálkozója volt, átjött hozzánk. Ennek elvileg az volt a célja, hogy tesóm felügyeletében segítsen. Valójában ez nem nagyon valósult meg, tesóm még piát is lopott megint. Viszont vele és anyám férjével beszélgettünk, meccset néztünk, iszogattunk. Este 9-10 körül már nagyapám és én is (én valamivel többet ittam) elég ittasak voltunk. Ilyenkor nagyapám az átlagos kritikus természetéhez képest is kötekedőbbé válik, én pedig a szokásosnál is nehezebben viselve ezt, rend szerint csúnyábban szólok vissza a kelleténél. Most ez végképp így alakult. Nagyapám elkezdte nyomni a kritikáit, mire én elég csúnyán visszaszóltam neki. Szó szót követett, a vége az lett, hogy ő lemondta a következő hétvégére tervezett balatoni utunkat, mire én közöltem, hogy akkor adja ide a pénzt, mert azt már bukjuk. Ezt meg is tette, én meg otthagytam és lefeküdtem aludni. Másnap reggel hamarabb távozott, mint hogy én felkeljek, de felhívtam. Ez a beszélgetés elég logikátlanra sikerült: egyetértettünk abban, hogy mindketten hibásak voltunk, állítása szerint gyakorlatilag 0-n vagyunk, mert ugyanannyira sértettem én meg, mint amennyire ő engem, ennek ellenére a balatoni lemondást komolyan gondolja, de a hajdúszoboszlóit nem (ez is szóba került este), oda menni akar. Ezt nem nagyon értem, mert ha meg van sértődve, vagy haragszik, akkor logikusan egyik helyre se akarna velem jönni, ha meg nem haragszik, akkor mindkettőre akarna. Én mondtam, hogy szerintem menjünk el, de hajthatatlan volt. A lemondási határidőn túl voltunk, ezért a pénzt már nem kapjuk vissza, de mivel ő nem akar jönni, vállalta, hogy kártalanít. (Én ezt el is fogadom, mivel valójában az ő döntése alapján nem megyünk. Tavaly ugyanezt megcsinálta anyámmal is. Nem gondolom, hogy fair lenne, ha más pénzének a terhére mondogatja le határidőn túl évről évre a nyaralásokat.)
Viszont az előrejelzés szerint nagyon jó idő volt várható, j áron is volt, meg vele se akartam kifizettetni, ha nem muszáj, úgyhogy gondoltam, elhívom valamelyik barátomat. Csalódást keltő volt az eredmény:
- Rögtön a hívás után N. G.-t hívtam először, aki nemet mondott, mert már lebeszélte, hogy megy méhkaptárt pakolni valami rokonához, és a teherautó bérlés is le lett beszélve. Ezt megértettem.
- K. V. közölte, hogy nincs kedve fürdeni. Ezzel se lehet mit kezdeni, megértettem, nem örültem neki.
- V. D. közölte, hogy jönne, de nincs pénze. Ezt is megértettem, de mondtam neki, hogy ha nem lesz más, akkor ingyen is jöhet, mert az is mindenkinek megéri. (Ő ingyen jön, nekem van kivel menni, nagyapám kára meg a felére csökken legalább, mert én persze fizetem a rám eső részt.)
- N. A. közölte, hogy sajnos nem ér rá. Ő mindig játssza a nagyon elfoglalt csávót, mióta felkerült Pestre, nem firtattam tovább.
- D. P. közölte, hogy most jött haza külföldről az apja, és az unokatesója is ballag a hétvégén, így nem tud jönni. Megértettem. Mindazonáltal neheztelek rá összességében: mióta bekerült egyetemre, szarik a fejemre, egyáltalán nem keres szinte, amikor meg találkozót beszéltünk meg, különböző indokokkal lemondta...
- K. M. a barátnőjével akart lenni, mivel ez után elvileg két hétig nem látják egymást. Korrekten, gyorsan közölte, megértettem.
- Mondtam ezért V. D.-nek, hogy jöhet ingyen. Erre közölte, hogy közben lebeszélte a főbérlőjével a kiköltözést a nyaralás idejére, és mindenképp akkor akar költözni (nem később), mert akkor lehetséges, hogy elenged neki fél hónapot. Ez már nem annyira tetszett, főleg, hogy nem nagyon mutatott akaratot arra, hogy megpróbálja áttenni az időpontot.
- Ez után kiírtam Facebookra, hátha jelentkezik valamelyik ismerősöm, vagy ha velem nem akar jönni, megveszi tőlem 2 személyre az utat. Erre szinte azonnal kommentelt tesóm Asperger-szindrómás haverja, hogy ő jönne. Vele nem is akarok menni, meg nyilván az anyja se engedné, de arra jó a kommentje, hogy más ne is jelentkezzen, hiszen azt látja, hogy már "találtam embert".
- Közben N. G. mondta, hogy neki tulajdonképpen csak az indulási időponttal van baja, amúgy szívesen jönne, V. D.-nek is csak az első éjszaka nem volt jó, K. M.-nél is lehetséges volt ez. Így aztán gondoltam, hogy egy utolsó próbát megér: hátha engedi a szálloda egy nappal eltolni a nyaralást, ha már lemondani nem lehet. Hamar jött is a válasz: belementek.
- Írtam hát N. G.-nek, hogy lehet akkor jönni. Ő közölte, hogy közben lebeszélt hétfő reggelre (péntek-szombatról szombat-vasárnap estére lett eltolva az ottalvás) a főnökével megbeszélést, akinél a szakmai gyakorlatot kezdi. Ettől már ideges lettem, nem értettem, mi a faszért nem várta meg, hogy sikerül-e ezt eltolni. Még bőven vizsgaidőszak van, így is hetekkel hamarabb kezdi a szakmai gyakorlatot előírtnál, nem lett volna semmi, ha nem hétfőn megy. Kértem, hogy próbálja meg áttenni, de erre nem volt hajlandó, mondván hétfőn megy el a főnök, előtte pénteken meg nincs sok munka, amit láthat (és nem tök mindegy, hogy 6 hét gyakorlat alatt eggyel több vagy kevesebb a hétfő és a péntek, kérdezem én...). Ezt már kevésbé megértően viseltem, oda is vetettem neki, hogy akkor nézelődjön...
- Írtam K. M.-nek, hátha szombaton már el tud jönni a barátnője mellől, de nem volt jó neki munka miatt a hétfő. Ezt megértettem.
- Írtam V. D.-nak, hogy akkor jöhet szombaton, erre elkezdett akadékoskodni (haza kell jönni cuccért, sok idő elmegy vele, nem biztos, hogy van már értelme lemenni - erre én mondtam, hogy tekintve, hogy egy utcában lakunk és én itthonról indulok, az anyja ideadhatja, ami kell, nem kell hazajönnie). Azt mondta, majd jelez, hogy tudunk-e menni, amikor pontos időpontot lebeszélt a főbérlővel. Két napig hitegetett ezzel, majd az indulás előtti napon, amikor még mindig teljesen el volt tűnve a főbérlője, közölte, hogy ő inkább várja. (Kérdezem én: mégis mit? Ha vissza se hívja, nyilván nem fog beállítani random hozzá.) Erre már megmondtam a magamét (bár elég finoman, ahhoz képest), hogy szerintem csak kifogásokat keres, mire beismerte, hogy valóban nincs kedve. Állítása szerint azért keresett kifogásokat, mert úgy gondolta, rosszul veszi ki magát, hogy gyakran nincs kedve dolgokhoz...
- Írt viszont K. A. nővére, hogy ő eljött volna velem, ha időben látja. A halasztásról nem tudott, de nem is mondtam neki. Nem jön be a csaj, ő meg nyilván azért írta ezt, mert én bejövök neki. Ez így kellemetlen helyzeteket szült volna. Nem kicsit, nagyon.
- Így aztán nem mentem senkivel, de meglepő módon a lemondó e-mailemre válaszul a szálloda felajánlotta, hogy máskor elmehetünk. Két hét múlva viszont jön a felár, amikor még egyszer annyi pénzt ki kéne fizetni, mint a szállás alapára, tehát nem biztos, hogy erre sor fog kerülni.
- A lemondás előtt még nagyapámmal is beszéltem a visszajáróról (többet adott ittasan, mint kellett volna), és elhívott ebédre. Nem értem én ezt: ha nem haragszik és ebédre hív, miért nem jön a Balatonra?
- Eredmény: neheztelek nagyapámra, már Hajdúszoboszlóra sincs kedvem menni, szar az egész kedvem. Csalódtam összességében a barátaimban, nem igaz, hogy ennyire nem ért rá senki... Az biztos, hogy én idén nyáron a korábbi 3 évhez hasonló közös nyaralásokat velük nem szervezek (akár közös ötlet, akár a saját ötletem után mindig én szerveztem meg). Szervezzenek ők, ha akarnak, akkor valószínűleg azért elmegyek, de én ezeknek nem szervezek semmit... A hétvégén a szokásoktól eltérően N. G.-vel sem ültünk le sörözni, én se hívtam, ő se hívott, bár ő rámírt.
- Felmerült még néhány ember, akinek az elhívásán gondolkoztam. K. D.-t a tavalyi bunkózása, a születésnapomon elkövetett bunkósága, és a vissza nem írásai miatt nem volt kedvem hívni, H. D.-ra szintén a születésnapomon elkövetett bunkósága miatt haragszok, Cs. I. esetében azért még mindig van bennem egy felemás érzés a múltunk miatt, soha nem is voltunk együtt így nyaralni, furán vette volna most ki magát a dolog (bár ha pont találkoztunk volna buszon vagy ittunk volna, valószínűleg megemlítettem volna neki, hogy jöhet), ha meg nemet mond, az olyan, mintha én futnék egy olyan után, aki korábban hátbatámadott (ettől függetlenül én megbocsátottam neki, de azért ez a tüske bennem maradt). Volt még egy BME-s ismerős, akivel jóban vagyunk, tavaly az én szobámban volt elszállásolva, segítőkész, még egy sört is megittunk együtt, viszont nem járunk nagyon össze, így fura lett volna nyaralni hívni. Közülük nyilván bármelyik válaszolt volna a Facebook-bejegyzésemre, szívesen elmentem volna vele.
Ez után jött az év eddigi legunalmasabb hete: egész héten otthon voltam szinte, és készültem a záróvizsgára (ezen kívül N. G.-vel volt két este sörözés).
Közben próbáltam a nyár hátralévő két hónapjára valamilyen munkát keresni, mivel a záróvizsga után sok időm felszabadul és a magánórák szempontjából is holtszezon sajnos a nyár. Sajnos a szakmámban (vegyész) nem 1-2 hónapra keresnek embert (én viszont szeptembertől nem nagyon érek rá), még a gyakornoki állásoknál is általában feltétel a legalább 6 hónapos munkavégzés. Azt is eldöntöttem, hogy szarért-húgyért nem fogok elmenni dolgozni, mivel rászorulva erre nem vagyok, tehát a minimálbéres vagy nem sokkal jobb diákmunkák is kilőve. A neten viszont találtam pár olyan munkát, ami bár nem a szívem csücske, de legalább jó fizetést ígértek. Az egyik egy aquaparki büfés, a másik egy gokartpályai felügyelő állás. Előbbiben a nettó havi körülbelül 330 000 Ft, utóbbiban 300 000 Ft lett volna, tehát 2 hónap alatt kereshettem volna 600-660 ezer Ft-ot. Azonban hiába jelentkeztem, választ nem kaptam. Ezen kívül még két ételkiszállításos állás tetszett. Ezekben 2000 Ft körül van az elérhető nettó órabér (teljesítményarányos a fizetés), ez heti 40 órával számolva heti 80 000, tehát havi szinten hasonló szinten van, mint a másik két állás. Előnye, hogy biciklizni kell, amit szeretek (bár van olyan időjárási helyzet, amikor nem) és még valamennyi borravaló is rájön a fizetésre, hátránya, hogy kicsit kockázatos. Ennek oka, hogy a munkát egyéni vállalkozóként lehet végezni egyszerűsített havi 25 ezer Ft-os adózással (KATA), viszont csak azután tudok szerződni, miután regisztráltak vállalkozóként. Azaz, ha a cég hirtelen meggondolná magát, akkor én dolgozni nem tudok, ellenben az adót be kell fizetnem (persze nincs okuk ezt csinálni, mert nyerni biztosan nem nyernek vele, ha meg híre megy, az nem egy jó reklám). Innen viszont azonnal visszajeleztek a lehetőségemre, pár nappal később már mehettem egy beszélgetésre, ahol biztosítottak is, hogy július elején szerződhetek. Így aztán megcsináltam a vállalkozást, és várom a szerződés aláírását (időpont már van).
A záróvizsga hetén először a BME-re kellett mennem felvételizni. Itt a szakdolgozatomat kellett 10 percben előadni, ami után kérdéseket tett fel a bizottság. Ez szerintem jól ment, a kérdéseikre tudtam válaszolni. A pontszámot sajnos nem mondták meg, a felvi.hu-n pedig csak akkor látom, ha feltöltöm az alapszakos diplomám oklevelét, viszont annak kiállítására még várni kell. De mivel a jegyátlagból jövő pontokat és a többletpontokat kimaxoltam, így túlzottan nem izgulok a felvételem miatt (bár kolijelentkezés szempontjából fog majd számítani, hogy hány ponttal vettek fel). Én olyan 35-40 pontra számítok a szóbeliről, így összességében 90-95 pontra a 100-ból.
A záróvizsgán a várakozásoknak megfelelően a bizottság mindenkinek olyan főtételt adott, ami kapcsolódott a szakdolgozatához. Én a melléktétel elmondásával kezdtem, és abban azért tettek fel olyan kérdéseket, amire nem tudtam válaszolni (ebből a témakörből olyan tanár volt bent, aki alapszakon nem is tart órát, így nem is tudja, mit tanulunk pontosan, még a záróvizsga menetével sem voltak teljesen tisztában). A főtétel viszont olyan jól ment, hogy a felénél közölték, hogy elég lesz, és mehettem. Végül 5-öst kaptam a záróvizsgára, a védésre és a szakdolgozatra is.
Ez után jött a megérdemelt pihenés. Aznap este a kollégiumban iszogattunk (volt éppen egy kolis rendezvény is). Másnap az évfolyam egyik tagja szervezett az évfolyamnak közös termodinamikai anyagvizsgálatot (sörözést) estére, ami szintén jól sikerült. Sok emberrel beszéltem, olyanokkal is, akikkel amúgy ritkán szoktam. Volt olyan, akivel kevesebbet beszéltem korábban az évfolyamról, és rendesen meglepődött, hogy én jó tanuló létemre milyen sokáig maradtam. Ezen a napon volt még megbeszélés az egyik szakkoliban is, aminek tagja vagyok, alibiből elmentem, de sok mindent nem csináltam. Harmadnap aztán kártyázást szerveztem hozzánk, mert hosszú hónapok után végre megüresedett a ház. Ide K. M. és a barátnője, K. V., N. G. és K. D. jöttek el. Az este összességében jól sikerült, bár N. G. kicsit furcsán viselkedett: azon túl, hogy késve érkezett egy másik programjáról, még ahhoz képest hamar is ment el, a távozása pedig különösen furcsa volt. A kártyázás során azt találtuk ki, hogy aki szabálytalankodik (akár figyelmetlenségből, az még viccesebb) vagy elrontja az osztást, az 2 cent pálinka és 10 pont pontlevonás között választhat (ez N. G. érkezése előtt 2 órán keresztül ment is, én is ittam így). Amikor viszont neki töltöttem ki a hibájáért 2 centet, nem akarta meginni, inkább közölte, hogy hazamegy. Haza is ment, én nem álltam neki ellen. K. D. is teljesen meglepődött a viselkedésén.
Július első hete pihenéssel és a vállalkozás és a megbízás aláírásával telt (meg az orvosi alkalmassági vizsgálatot is elintéztem, a tüdőszűrőt a szomszéd városban csinálva inkább, ahol rögtön megcsinálják a leletet a mi városunkkal ellentétben, ahol 2 hetet kell várni erre). Minden flottul ment, és a kerékpárt is sikerült felvinni Budapestre. Csütörtökön jött a hír, hogy másnap végre átvehetem az alapszakos oklevél igazolásomat, ezért úgy döntöttem, felmegyek Budapestre (fel akartam tölteni minél hamarabb felvire, hogy minél hamarabb láthassam végre a felvételi pontomat). Ha már felmentem, és volt rá lehetőségem, bevállaltam egy 2 órás futár műszakot is. Viszont a felutazás nem egészen úgy sikerült, ahogy elterveztem. A busz, amivel menni akartam, nem jött, a vele elvileg egyszerre jövő lassabb járatra meg nem szálltam fel, gondolván, perceken belül jön a gyorsabb (a lassabb vezetője nem szólt, hogy kimarad a másik, arról csak 15 perc várakozás után a forgalmi irodából tájékoztattak, mikor felhívtam őket...). Fél óra múlva ment egy másik gyors, és ha minden flottul megy, még kis késéssel volt esélyem az igazolás átvétele után a munkába is odaérnem, ehhez viszont berohantam az induló állomásra, hogy biztosan legyen hely. Ott örömmel tapasztaltam, hogy még mentesítő járat is indul, így garantáltan fel tudok férni. Igen ám, de a vezető kivette a tokból a szétvágott bérletemet, így az utazás meghiúsult. Mivel kicsit megalázó volt a helyzet, így inkább kereket oldottam, vettem egy normális bérletet vonatra és azzal mentem, a műszakot pedig sikerült átadnom másnak... A tervezetthez képest 2,5 órával később értem fel, mivel a vonat helyett egy szakaszon pótlóbusszal lehetett utazni felújítás miatt. Az oklevél igazolást legalább sikerült átvenni, viszont meg voltam ijedve, hogy lesz-e valamilyen következménye az érvénytelen bérletnek. Az óta 2 hét telt el, de sem a volán, sem a rendőrség nem keresett meg (ha esetleg a volán kitalálja, hogy csalást követtem el és feljelent).
A következő héten el tudtam kezdeni tényleg a munkát. Az első műszak nem volt valami jó. Én hülye, ugyanis egy igen hoszú műszak elvállalásával indítottam, viszont az éttermek helyét még nem ismertem, így mindig keresgélnem kellett nem csak a címeket, de az éttermeket is, így lassabb voltam. Borravalót csak 10-ből egy helyen kaptam, és az elvállalt belvárosi zónában mind az autós, mind a gyalogos forgalom idegesítően nagy volt. Nagyon elfáradtam, és a kollégiumba visszaérve fél óra múlva indulnom kellett az esti műszakba, amit bár le akartam mondani, ez nem sikerült. Valami ráadásul a torkomat is marta (ez nem tudom mi volt, akkor azt hittem, hogy a sok kipufogógáz, de ilyet az óta egyszer sem éreztem). Az este viszont jól sikerült: sok címet kaptam (sok címpénz), és viszonylag közelieket és hegyre sem kellett feltekerni. A következő napokban is rendre két műszakot teljesítettem, összesen mindig 7-9 órát, de köztük hosszabb szünettel, így már sokkal kellemesebb volt, leszámítva, hogy másnap megkergetett 2 kóbor kutya. A forgalomban túl veszélyes helyzetek nem voltak, annál nem is történt durvább, mikor valaki a parkolóból kitolatva majdnem nekem tolatott (szerencsére figyeltem). Kezdtem élvezni a munkát, és borravalót is elkezdtem jobban kapni. Hétvégén pihentem egy teljes és két félnapot, ami feltöltött. A következő hét már sokkal jobban ment, a legtöbb éttermet már tudtam, pontosan hol van, így gyorsabb voltam, mintha térképen kell néznem. Néhány furfangosabb utcánál ugyanígy voltam és a lámpajárásokat is megjegyeztem, kevesebb volt a felesleges gyorsítás és fékezés a biciklivel. Sajnos kaptam viszont 2 defektet, mivel lomtalanítást végeztek a kerületben és megszaporodtak a szétszórt üvegszilánkok. Ez 4000 Ft költséget és körülbelül 6000-7000 Ft bevételkiesést okoztak... Sajnos ezen a héten kevesebb címet adott a rendszer, így az átlagos órabérem lentebb csúszott kicsivel annál, mint amit ígértek (átlag 1900 Ft a 2000 Ft ígért helyett, tehát nem vészes). Meglepetten tapasztaltam viszont, hogy a sok férfi mellett egy-két női futár is van. Az egyikükkel egész jól el is beszélgettem, de szimpatikusabb volt nála az egyik KFC-s diákmelós csaj. Szerencsére gyakran szállítok onnan, remélhetőleg találkozunk még, bár sajna sokszor a futároknak kiadandó kajával nem ő foglalkozik. Szintén jót dumáltam egy konkurens cégnél dolgozó futárral is, vele még egy sörözést is kilátásba helyeztünk (ő nem csaj).
A hétvégén részt vettünk az egri bikavér ünnepén is, mindkét este. A második este unokatesómmal is összetalálkoztunk, aki szokásától eltérően ivott velünk. A második nap sikerült annyit innom, hogy még táncolni is legyen kedvem. Ritka jól sikerült az este. Másnap kicsit rosszul esett még délután is munkába állni, amit a munka végén bekapott defekt még tetézett.
Az apai oldalról nagymamámék a héten a sok dolgukra (??) hivatkozva lemondták a részvételt a diplomaosztómon. MIvel épp dolgoztam, mikor nagyapám hívott, és egyébként is olyan velük sokszor, mintha a falnak beszélnék, nem firtattam különösebben a dolgot. Aztán másnap írtam unokatesómnak, hogy ő ettől függetlenül jön-e, mire közölték rajta keresztül nagyszüleim, hogy ez csak félreértés volt és jönnek. Biztos vagyok benne, hogy van valami a háttérben, amiről nem tudok, mert az ilyen alkalmaknak ők mindig nagy feneket kerítenek, ilyenkor akarják mutatni, mennyire fontos vagyok, kompenzálva, hogy ezeket az alkalmakat leszámítva nem sokat találkozunk. Az ebédet velük és az anyai oldallal nyilván külön csináltuk, így velük a hétfői diplomaosztó előtti vasárnapi napon. Ekkor kiderült, hogy ők holnap apámmal jönnek közös autóban, tehát apám jön a diplomaosztóra... Az ebédet egy olyan étteremben ettük, ahol unokatesómnak van ismeretsége, így kedvezménye, így ő fizetett. Én persze azt hittem, csak a kedvezmény miatt fizet ő, és utána oda akartam neki adni a kocsiban az összeget, de ő ezt nem volt hajlandó elfogadni, mondván, majd fizetek én az ő diplomaosztójának ebédjén. Meglepődtem ezen a kedves gesztusán. Bár jól esik, jobban örültem volna, ha kifizethetem, mert nem szeretek senkinek tartozni, az ő diplomaosztója meg még jó esetben is 1,5 év, tehát nem arról van szó, hogy majd a jövő héten én fizetek.
A diplomaosztón apámmal különösebb dolog nem történt: odajött, gratulált, nem veszekedtünk, elment. A szülei meg sem várták a diplomaosztó végét, hamarabb elmentek, miután én megkaptam a diplomámat. A diplomaosztón köszönhetően a kitüntetéses diplomámnak és a nevemnek, én vehettem át először a diplomát. Az átadó után megebédeltünk anyámmal, a férjével és a nagyszüleimmel, ami jól sikerült.
Két nappal később következett a felvételi ponthatárok kihirdetése. Ebből az alkalomból elhívott az egyik volt osztálytársam és a barátnője, akit én készítettem fel a kémia érettségijére. Kicsit gondolkoztam, hogy elfogadjam-e a meghívást, mivel rizikós volt, hogy nem fogják felvenni (a megszerzett pontjaival a vágyott szakra az elmúlt években volt, hogy bekerült volna, de volt, hogy nem), és tartottam tőle, hogy ha ezt kihirdetik rosszá válhat a hangulat, nekem meg különösen kellemetlen lesz. Aztán végül csak elmentem, de a ponthatár kihirdetéséig csak óvatosan ittam, nehogy piásan még azzal is tetézzem a bajt, hogy valami rosszat mondok. Végül sajnos néhány ponttal tényleg lemaradt, de meglepően jól fogadta ezt, ősszel újra próbálkozni akar. Engem bőven felvettek a vegyészmérnöki mesterképzésre (bár ez annyira nem volt kérdés, hogy én is először az ő állatorvosi ponthatárát néztem meg). A grillezés meglepően jól sikerült még a ponthatárok ellenére is.
Másnap mentünk nagyapámmal és három másik rokonnal Hajdúszoboszlóra. A Balatonnal ellentétben ezt a nyaralást már nem mondta le nagyapám. A nyaralás jól sikerült. Fürödtönk, voltunk koncerten és pálinkaházban. A városban este jó volt a hangulat, és a szálloda is j választás volt, mind a szoba, mind a wellness, mind az étkezés szempontjából, és még nem is volt vészesen drága. A strandon kicsit nagy volt a tömeg, de az idő szinte végig jó volt, a medencében a hullámmedencét leszámítva volt elég hely, és a büféárak is szokatlanul barátiak voltak.
Az ezt követő héten újra dolgoztam, és megint kaptam egy defektet is. Viszont most végig jó UTR-rel sikerült mennem, és a felvett műszakok időpontjai is jók voltak, aminek örültem. Annak már kevésbé, hogy a péntek délutáni időpontot, amikor szinte végig esett az eső, nem sikerült lemondani. Cím mondjuk nagyon sok volt, és borravalót is ekkor kaptam a legtöbbet eddig, mégis inkább választanám azt, hogy kicsivel kevesebb pénzt keresek, de nem ázok órákig. Sajnos augusztustól átrendezték a fizetéseket, így Budafokra már nem érdemes lemennem (eddig magas fix órabér volt, ezt felváltotta ugyanaz a címpénzes rendszer, mint Újbudán, viszont Budafokon több a hegy és nagyobbak átlagban a távolságok, így kevesebb a kiszállítás, tehát kevesebb a pénz), és a belváros is határeset. Újbudán minden maradt a régiben.
Az augusztus nagyrészt munkával telt. Sajnos még a gólyatáborba sem sikerült elmenni, pedig megkérdeztem egy szervezőt, hogy szoktak-e menni mesterszakos gólyák, ő pedig azt mondta, menjek nyugodtan. A pénzt is befizettem, aztán közölte a főszervező, hogy csak alapszakosok mehetnek, a pénzt visszautalják. Ez több mint egy hét alatt sem történt meg, így most már azt fontolgatom, hogy az ügy jogi útra terelésével vagy a dékánhoz, esetleg a médiához fordulással kezdjem fenyegetni a szervező céget. Minden esetre azt kiharcoltam, hogy legalább ne csak Facebook-üzenetben, hanem e-mailben is ígéretet tegyenek a pénz visszautalására.
A munkát csak egy-egy napokra szakítottam meg, amikor hazamentem, nagyszüleimet látogattam meg, vagy haverokkal találkoztam. N. G. kicsit megsértett, mert előbb késve jött az általam szervezett kártyázásra, majd hamarabb is távozott, a következő kártyázásra meg el se jött, mert közöltem vele, hogy csak akkor jöjjön, ha nem megint 1-2 órára jön, mikor ez egy egész estés, hajnalig tartó program. Lehet, hogy túl sértődékeny, de szerintem akkor is pofátlanság a vendéglátóval szemben, ha valaki késik is, meg még hamarabb is megy el... Aki nem ér rá, vagy nem akar jönni, az ne jöjjön, aztán kész, majd jön legközelebb. (A rá nem érésen nem szokásom megsértődni.) A kártyázások ettől függetlenül jól sikerültek, az egyikre még K. D. is el tudott jönni Gödöllőről, és K. M. volt osztálytársammal is elkezdtünk többet találkozni. Ha már így kibékültünk, Cs. I.-t is hívtam, de ő nem volt a városban.
K. A. mindkét diákolimpián, ahova kijutott bronzérmet szerzett, aminek örültem. Remélem, ősszel újraindulnak náluk az órák. Ehhez az kéne, hogy be akarjon jutni a matek OKTV-döntőjébe is, mert kémiából és fizikából már középiskolás szinten nem nagyon tudok neki mit mondani (az meg elég kevés, ha csak versenyek előtt lesz pár óra formába hozás), diákolimpián meg nekem sajnos nincs tapasztalatom.
A nyár végeztével szerencsére megkaptam a kollégiumi férőhelyet a BME-n is, így a lakhatás megoldódott. A hónap utolsó napjait végigdolgoztam, majd átköltöztem az új kollégiumba. Ezután a regisztrációs hét pihenéssel telt, és elmentünk sörözni M. B.-val is, akivel egy kollégiumba kerültünk, korábban pedig a szállásfelelősi posztom által már ismertük egymást. A szobatársammal egy éjszakát aludtunk mindketten a szobában, ennyiből egyelőre jónak tűnik.
Bementem a témavezetőmhöz is, mivel segítségre volt szüksége, hogy pontosan hogyan végeztem a számításokat, melyiket melyik programmal. Ekkorra én már magamban gyakorlatilag eldöntöttem, hogy váltanom kell. A váltás mellett szólt, hogy mérnökként nagyobb hasznát vehetem, ha az egyetem alatt nem csak elméleti kutatást végzek, hanem valamilyen gyakorlati, akár ipari jelentőségű munkába is bekapcsolódok (ilyen a mostani helyen nincs), és, hogy már úgy érzem, kicsit kezdek belefásulni a mostani témámba (bár itt is kaphatok más témát), ráadásul egy bizonyos egymillió Ft-tal járó ösztöndíjra sem pályázhatok, ha maradok (mert a témavezetőm külső intézmény, és nem az egyetem alkalmazottja). A maradás mellett szólt persze a témavezetőm személye, és az, hogy itt már nem a nulláról kell felépítenem magam. Persze, mivel kedvelem a témavezetőmet, nagyon nehéz neki megmondani, hogy esetleg váltani akarok: úgy akartam felvezetni, hogy ő maga mondja, hogy nála nincs gyakorlati téma, ha ilyet akarok, célszerű váltanom. Azonban ő hamarabb vezetett fel egy másik témát: ki akar küldeni egy kutatóhoz Kínába körülbelül egy hétre. Ehhez kedvet kaptam (bár előtte nem árt kicsit angoloznom, mert az elmúlt években gyakorlatilag csak olvastam - bár azt viszonylag sokat -, de alig beszéltem angolul), de nyilván, ha váltok, akkor most tisztességes, nem az után, hogy kimentem egy hétre... Nagy gondban vagyok, hogy döntsek...