Randi D. D.-vel? G. R. bocsánatkérése. Idézés

G. R. tisztességtelen játéka közben egy dolog történt: több véletlen hatására többször is jót beszélgettünk D. D.-val, aki még egy hónappal korábban tetszett, viszont akkor távolságtartó volt velem, ha beszélgetni próbáltam vele, így végül nem hívtam el randira. Viszont egy nappal azelőtt, hogy G. R.-t elhívtam, reggel összetalálkoztam vele a helyi járaton és az iskoláig viszonylag jót beszélgettünk. Mondta, hogy valószínűleg be fog majd nézni a diákkörömre - amikor pár hete hívtam erre, akkor erre is nemet mondott. Másnap aztán éppen azután, hogy G. R.-t randira hívtam, felmentem apumhoz, és a helyi járatra nem más szállt fel utánam, mint D. D. Korábban rendre rögtön leült az első helyek egyikére, miután intett nekem (akkor is, ha volt mellettem üres hely) és nem jött hátra. Most is lejátszódott ez az integetés, viszont ezúttal hátra is jött hozzám és leült mellém. Ismét jót beszélgettünk.

Miután G. R. elmondta, hogy mégsem akar velem randizni, másnap reggel taktikus módon ugyanazzal a helyi járattal mentem, amelyiken az előző héten találkoztunk. A dolog sikeres lett, beszélgettünk egy jót. Utána még az iskolában is odamentem hozzá és megkérdeztem, el fog-e jönni a diákkörömre. Igent mondott. Másnap valóban el is jött, és elég jól alakult a hangulat. A diákkör után kitaláltam, hogy felmegyek apumhoz (aki egyébként abban az időpontban otthon se volt), ezzel persze az volt a célom, hogy a 40 perces buszutat D. D.-vel kettesben tehessük meg és folytathassuk a beszélgetést. Ez így is történt. A hangulat egyre jobb lett, egyre több dolgot megoszt velem és én is vele. Mondta, hogy készített valamilyen képösszeállítást a párizsi családi útjukról is. Megbeszéltük, hogy ezt majd átküldi Facebookon (ez is egy indok, hogy ráírjak...).

A diákkör utáni este beszéltünk Facebookon, ami szintén jól sikerült, ahogy a pár nappal későbbi beszélgetésünk is. Eddig jól alakulnak a dolgok.

Megtörtént az osztálykirándulás. Előtte lévő délután még elmentem egy matekversenyre is, amin az egész megyéből csak én vettem részt (tehát megyei első lettem). A 3 feladatból csak 1-et tudtam megoldani. Az osztálykiránduláson kicsit többet ittam a kelleténél, egyszer hánytam is. Ezt leszámítva viszont jól éreztük magunkat az éjszaka, bár az egyik osztálytársam leöntött sörrel, a másik pedig az ágyamat is eláztatta. Másnaposan viszont nem volt a legjobb túrázni, inkább már a hazautat vártuk.

Megkaptam az idézést tanúként az apám és anyám közt zajló büntetőperre. A gyerektartásról szóló nyilatkozatot azóta se írtam alá. Ennek érdekében direkt csak akkor mentem fel a kutyához, amikor tudtam, hogy apámnak órája van és nincs otthon.

Két év után újra nagy vita alakult ki a tanáraim között. Az egyik matektanár, akinek a legjobb szakmai kapcsolatai vannak az iskolában, minden áron el akar indítani egy matek csapatversenyen. Ez nem is lenne gond, mennék, ha ennek a versenynek a döntője nem a kémia OKTV 2. fordulója előtt 1 nappal és a fizika előtt 4 nappal lenne (ha nem jutok döntőbe, akkor nincs értelme, ha döntőbe jutok, akkor sincs az időpont miatt). Emiatt persze a kémia- és a fizikatanárom is kiborultak az ötlettől. Az én matektanárom el is fogadná, hogy nem megyek, viszont attól tart, hogy a másik, igen sértődékeny matektanár megsértődik rá, amiért nem küldött erősebben és esetleg a későbbiekben nem lesz hajlandó az ő diákjait is elvinni meghívásos matekversenyekre. Most ők négyen vitáznak egymással, hogy mi legyen. Szerencsére úgy tűnik, hogy erősebbek a versenyt elutasítók.

D. D.-val próbáltam "véletlen" találkozókat összehozni több reggel is, azonban sajnos nem egy buszra szálltunk. Viszont utána suliban sikerült beszélnünk egy kicsit. Egyik nap délutáni tanítás is volt. Ki is néztem a menetrendben, hogy melyik busz jön felőlük (és apum felől) és direkt oda is mentem az írt időpontban, azonban D. D. nem volt a buszon. Így 50 percet kidobtam az ablakon, mehettem volna később is az iskolába. A 4 megtartott óra után SZDK-ülést tartottunk (részletek lentebb). Az ülés vége felé már csak mi voltunk az iskolában szinte, nagyon kihalt volt minden folyosó. Azonban egyszer csak D. D. jelent meg az aulában. Mivel SZDK-elnökként én vezetem az ülést, nyilván nem hagyhattam ott azt. Viszont szerencsére már nagyon a végén jártunk, pár percen belül be is fejeztük, és az egyik taggal elindultunk a buszmegállóba, ahová előzőleg D. D. már eltávozott. Ott találkoztunk is vele, és az az ötletem támadt, hogy "felmegyek már apámhoz" (azaz buszozok egy jót D. D.-val, hogy közben tudjunk kettesben egy jót beszélgetni, esetleg ha már ott vagyok, benézek apámhoz, de az se volt biztos, hogy otthon van és sötétben már a kutyát se szeretem sétálni vinni). Így is lett. Azonban egy ritka béna, lassú, még az órát sem ismerő buszvezetőt fogtunk ki, így a belvárosban lekéstük a (menetrendben biztosított) csatlakozást, amivel folytattuk volna utunkat. A buszt még láttuk elmenni, amíg a piros lámpánál álltunk és a következő csak 1 óra múlva jött. D. D. tudta, hogy az anyja épp a belvárosban van, ezért felhívta, hogy haza tud-e vinni bennünket (egyből engem is belevett, pedig egy szóval se kértem - ez is mutatja a rendességét), de az anyja mondta, hogy mivel mindhárom testvére vele van, csak 1 hely van az autóban. Erre D. D. rögtön azt mondta a telefonba, hogy akkor inkább hazasétál velem, ne menjek egyedül. Ennek persze nagyon megörültem (persze alibiből azért mondtam neki, hogy miattam nem muszáj áldozatot vállalnia), mert amellett, hogy beszélgethettünk kettesben, még annak is egy nagyon egyértelmű jele ez, hogy D. D. minimum barátként kedvel, de akár be is jöhetek neki. A séta alatt gondolkoztam azon, hogy elhívjam-e már most a randira, de aztán arra jutottam, hogy mivel még csak 10 nap telt el azóta, hogy G. R. lemondta a randit, így rosszul jöhetnék ki a dologból, ha esetleg D. D. tudna róla (G. R. és D. D. évfolyamtársak a gimnáziumban, bár Facebookon nem ismerősök. Ha mégis tudna D. D. az ügyünkről, és máris randira hívnám, az a tévképzet támadhatna benne, hogy én csak be akarok csajozni, és igazából mindegy is, kivel jövök össze, bepróbálkozok mindenkinél, és majd csak akad valaki. Ha pedig ezt hinné, az nyilván nagyban megnővelné az elutasítás esélyét). Tehát egyelőre várok a dologgal. Ha bejövök neki, akkor nyilván tökéletesen mindegy, hogy egy héttel előbb vagy később hívom el, úgyis nagyon fog örülni, de persze ha nem jövök be neki (csak barátként), akkor is mindegy, hogy mikor kapom meg az elutasítást.

Pénteken fizikaversenyre mentem abba a gimnáziumba, ahol P. O. is tanul. Reméltem, hogy nem fogunk találkozni, azonban már ahogy mentünk az iskolához anyummal, ő ment át előttünk a zebrán. Sajnos, ahogy beléptem az iskolájukba, P. O. rögtön ott volt a portánál. Rám köszönt, én visszaköszöntem, de még véletlenül se álltam meg, nehogy beszélgetést kezdeményezzen. Mióta nyáron hülyének nézett (sokat beszéltünk, így elhívtam találkozni, ő meg elkezdett hadoválni, hogy nem tudja hogy ér rá, mert barátnőivel találkozik, de amint ráér, ír majd, legyek nyugodt efelől. Azóta se írt, ami nem nagy baj, nem különösebben zavar az elmaradt találkozás, az viszont annál inkább, ha hülyének néznek), nem kerestük egymást, én pedig haragszom rá. Ez valószínűleg nem sikerült neki, ugyanis délután rámírt Facebookon azzal a kérdéssel, hogy miért voltam az iskolájukban. Én persze rögtön elküldtem melegebb éghajlatra és leraktam a telefonomat. A lerakás után pár perccel, vacsora közben rezgett a telefon, de nem foglalkoztam vele, nem akartam neki válaszolni. Hiba volt, ugyanis nem ő, hanem D. D. írt és kihívott egy honfoglalóra. Vacsora után persze felmentem Facebookra, így láttam ezt és játszottunk is több játékot, közben pedig dumáltunk is. Nem akartam elvenni a kedvét, így az egyik játékot direkt elvesztettem (ez egyébként nem könnyű, mert feltűnő hülyeséget sem írhatok, mert akkor rájön, hogy hagyom nyerni). Ez, hogy ismét rámírt, egy újabb jele annak, hogy kedvel. És mivel egyre több jel, egyre valószínűbbé válik az is, hogy nem csak barátként tekint rám esetleg. Ennek nagyon örülök.

Szombaton én hívtam ki D. D.-t egy játékra, amit ismét beszélgetés követett, bár most viszonylag hamar lelépett. Vasárnap is kihívtam, de ekkor tanulnia kellett. A következő héten mindenképp elhívom randira és akkor eldől, hogy lesz-e valami.

Szombat este G. R. rámírt. Ezen nagyon meglepődtem. Azért írt, hogy elmondja: "nem az ajánlatom miatt nem jár a diákkörömre, hanem fel kellett állítania egy fontossági sorrendet". Miután elküldtem melegebb éghajlatra, meglepő módon ahelyett, hogy visszatámadott volna, beismerte, hogy hibázott. Ezután persze én is kiengedtem és végül kibékültünk, ráadásul egész jól sikerült megbeszélnünk ezt a dolgot. Most már inkább sajnálom, hogy ennyire hülye, hogy ezt a nagyon egyszerű dolgot sem látta át és nem jött rá, hogy a halogatásával nem fog megoldódni a helyzete, csak még rosszabbul jön ki belőle erkölcsileg legalábbis. Az üzenetek első része alább olvasható.

Az említett csapatversenyre végül is nem megyek, sikerült elintéznie ezt a fizika- és kémiatanáromnak szerencsére. Szeretek versenyezni, de ennek a versenynek mindkét fordulója pocsék időpontban lett volna.

A héten elhatároztam, hogy amint tudunk kettesben beszélni, elhívom D. D.-t randira. Azonban hétfőn és kedden a buszon nem találkoztunk, amikor pedig az iskolában láttam, mindig barátnőivel volt. Ettől persze nem voltam kétségbeesve, szerdán ugyanis kémiás témában tartottam diákkört, ahová két hete D. D. is eljött, a diákkör után pedig együtt mentünk el busszal. Kedd este, amikor fb-n beszéltem vele, viszont mondta, hogy nem jön másnap a diákkörömre. Ez már nem volt a legjobb jel, hiszen úgy gondoltam, ha bejövök neki, akkor nem hagyná ki ezt az alkalmat (magamból kiindulva, én fordított esetben nem tenném). Sajnos szerdán sem láttam magában lenni az iskolában, egy eset kivételével, de akkor pedig rohant valahova (mire én eszméltem az izgalomból, el is ment). Délután a buszon sem találkoztunk. Egy lánybarátom (N. E.) hatására elhatároztam, hogy csütörtökön, az őszi szünet előtti utolsó napon, bármi is lesz, odamegyek hozzá és elhívom kettesben beszélni még a barátnőitől is. Már ha erre gondoltam, attól görcsbe rándult a gyomrom, úgy izgultam. Kinéztem az enaplóban, hogy az egyik órájuk egy olyan teremben van, ahova nem tudnak bemenni, mert a tanárok nyitják becsengetés után. Így ez előtt az óra előtti szünetben elhatároztam, hogy odamegyek, bármi is történjék. Végül azonban az első szünetben egy barátom keresésére indultam, és a lépcsőnél találkoztam D. D.-val, aki most végre nem a barátnőivel volt. Rögtön kihasználtam természetesen az alkalmat, dumáltam vele egy kicsit, aztán a randira tértem. Ő rögtön határozottan igent mondott ("Persze."), viszont mielőtt a részleteket megbeszélhettük volna, egyből otthagyott, amitől kicsit megijedtem. Attól féltem, újra bekövetkezik az, ami G. R.-val. A suliban már nem láttam aznap többet (bár nem is kerestem már, örültem, hogy ezt sikerült megcsinálnom). A reggeli történések nem hagytak nyugodni, így még aznap este írtam neki Facebookon. Itt elég pozitív volt, megbeszéltünk egy időpontot is a szünetben és azt is elmondta, hogy azért lépett le olyan gyorsan, mert még abban a szünetben fel kellett hívnia az anyját. Tehát összességében eddig jól mennek a dolgok. (Az elhívás egyébként október 22-én történt, egy nappal október 23. előtt, amikor is már több évben jelentős dolgok történtek a csajügyeimben.)

Az egyik alapítótag (SZDK) által indított diákkör második alkalmára sem jött el egyetlen érdeklődő sem, így ő a szüneteltetés mellett döntött. Az én matek és kémia témájú diákköröm kémiás témájú alkalmaira 3-ból 2-szer csak 1 ember jött el, így én is kénytelen voltam a kémiás témák szüneteltetése mellett dönteni. Az SZDK elnökeként én mindent, amit tudtam és eszembejutott vagy mások javasoltak nekem, megtettem az SZDK ügyének sikeréért. Sajnos azonban be kell látnom, hogy a várt sikert (egyelőre) nem sikerült elérni, és sajnos az eddigieken túl újabb ötleteim nincsenek az SZDK felvirágoztatásra - bár hozzá kell tenni, hogy valószínűleg másnak sincs, legalábbis az én kérdéseimre nem mondták el. Mindenesetre miután diákkört kellett megszüntetni (határozatlan időre szüneteltetni hivatalosan), én azt gondolom, hogy az a tisztességes, hogy ha valaki szeretné, átvehesse az elnöki pozíciót. Emiatt rögtön az őszi szünet utáni első napra ülést hívtam össze és ott bizalmatlansági szavazást fogok kezdeményezni magam ellen. Persze ezt előre ők nem tudják, mert az SZDK Facebook-oldalán erőt és egységességet kell mutatnunk, így oda ezt nem írhatom ki előre.

Pár éve, egy lelkes diák az iskolánkban egy, az iskola egykori diákjait tömörítő szervezetet alapított. Ez a szervezet minden év őszén egy végzős diáknak egy díjat ítél oda szavazás útján. A szavazáson minden végzős osztályból 1 ember indulhat, és annak az embernek az iskola közösségi szerveződéseiben aktívan részt kellett vennie, valamint példaképnek kell lennie a többi diák előtt. Az osztályból senki sem akart jelentkezni a díjért, így osztályfőnök külön kérdésére én mondtam, hogy ha az osztály szeretné, akkor én szívesen elindulok. Ezért aztán szavazás volt. Végül a körülbelül 30 szavazatból 9-et kaptam meg, az egyik osztálytársam 10 szavazattal győzött (a 3.-nak 4 szavazata volt). Őt az egyik link, senkiházi alak kezdeményezésére pár haverja poénból szavazta meg (ezen ők utána jót röhögtek), ugyanis a szavazást megnyerő fiú 2-3-as tanuló, igazolatlan hiányzásai vannak (ezzel borul az, hogy példaképnek kell lennie), ráadásul közösségi téren sem végzett kiemelkedő munkát. Emberileg én egyébként kedvelem őt, jót szoktunk beszélgetni. Viszont mással alig beszél az osztályból, csak motyog magában, úgy, hogy a tanárok sem értik az első padból. Aki pedig a szavazást megnyeri, annak a 700 diák előtt kell beszédet mondania az aulában. Ilyenkor szörnyedek el, hogy milyen osztálytársaim vannak, hogy egy ilyen komoly dologból is viccet csinálnak. Ez a szavazás nyertesének is elég kellemetlen volt, ugyanis volt benne annyi realitás, hogy tudja, nincs esélye nyerni, és a többi osztály is csak röhögni fog a jelöltségén. Emellett ő tisztességes is, képes volt az osztály érdekét előrehelyezeni, ezért visszalépett a jelöltségtől, tehát másdikként rám szállt az indulás joga. Ez tőle nagyon rendes tett volt, ha nyerek, biztos, hogy el fogom ezt mondani az iskola előtti beszédemben is. Emellett ez az ügy számomra elég sértő is, hogy ilyen körülmények között nyertem el az indulási jogot.

Rájöttem, hogy az egyik osztálytársam, K. D. irigy a sikereimre. Ezt már eddig is gyanítottam, de most, a születésnapi buliján csúcsosodott ki. Ekkor tudta meg ugyanis a már említett visszalépést, aminek (és a piának) a hatására teljesen kikelt magából. Előbb közölte, hogy ha "én nyerek, az a b*zik győzelme lesz", majd miután rávilágítottam arra, hogy kettőnk közül neki nem volt még soha barátnője, egyszerűen lekommunistázott.

A levelezésem G. R.-rel:

G. R.: Szia Ha zavarlak, akkor előre is elnézésedet kérem Viszont ezt mindenképpen szeretném leírni... Személyesen szerettem volna, először nem volt rá megfelelő alkalom, utána ez tolódott és később már kínosabb szituáció lett volna. De nem akarom azt hogy azt gondold, hogy az ajánlatod miatt nem járok a szakkörödre. Erről szó sincs. Az igazság az, hogy összejöttek a dolgok du.-i programok között pedig fel kellett állítanom egy sorrendet. Nem tudom, hogy a kémiával tovább szeretnék-e foglalkozni, a matek meg tudom, hogy érettségi tárgy is, de az szakkör nélkül is menni fog

Én: Figyelj, én most őszinte leszek, előre is bocsánat. Nekem teljesen mindegy, hogy miért nem jársz, igazából miután ott egy hét után meggondoltad magad, ebben reménykedtem, hogy nem fogsz többet jönni, mivel nekem is kellemetlen lett volna. Mondjuk ezt így érdekes olvasni, hogy neked az az ügy nem volt elég ahhoz h ne járjál... Azért azt hittem, hogy a pofátlanságnak is van határa, de ezek szerint mégse. Azok után, hogy te szórakoztál a másikkal (először ugye igent mondtál, azzal h az időpontot majd lefixáljuk, másnap mikor kérdeztem, akk is mondtad h persze, majd az időpontot később megbeszéljük, aztán egy héttel később közölted h bocs mégse, reméled nem baj), még képes lettél volna odajönni a diákkörömre? te ennyire nem érzed a határokat? Egyébként jó, h írtál, mert ha már ott hirtelen meglepetésemben ezt nem mondtam neked, és utána meg már nem akartalak keresni se, most legalább volt lehetőségem leírni..

G. R.: Köszönöm, hogy őszinte vagy. Nem kötök bele semmibe azok közül amiket leírtál. De azt tudnod kell, hogy ez a te rálátásod a dolgokra. Amikor először megkérdezted(teljesen váratlanul ért) igent mondtam miért ne alapon. Miközben mentem fel a lépcsőn azon kattogott az agyam, hogy valóban jó ötlet volt-e rávágni a választ. Akkor még úgy voltam vele, hogy az élet majd hozza. A szakkör után már világossá vált számomra, hogy rossz döntést hoztam. Egyszerűen van bennem egy olyan érzés (még a mai napig), hogy nem értjük meg egymást. Ráfoghatnám a más beállítottságra vagy akármilyen más emberi identitásra, de nem teszem. Andi és Kristóf előtt kérdezted meg, ami magában hordozta a kínosság érzését. Lehet, hogy te ezt nem érzékelted, de nekem az volt. Előttük nem akartam mondani neked, hogy bocs mégsem, mert nem tudtak az egészről semmit és nem szerettelek volna előttük kínos helyzetbe hozni. Ezért inkább halogattam.(Itt hibáztam nagyot.) Volt pár napom rágódni a dolgon. Végül mikor odajöttél a suliban(akkor is megleptél) erőt vettem magamon és egyszerűen most már kertelés nélkül elhadováltam.

Ha ezek után is az a véleményed, hogy szánt szándékkal szórakoztam veled, akkor maradjon meg ez benned.

Én: Na, hát legalább elismered a hibát. megmondom őszintén, hogy arra számítottam, hogy most az fog következni, hogy mindenért én vagyok a hibás. Egyébként a fizikázás után bennem is volt egy ilyen h lehet h ott hirtelen nem is tudod majd átgondolni, viszont ugye egy nap alatt át lehetett bőven, ezt te is írtad. Viszont ugye ott is halogattad (és nem másnapra, vagy harmadnapra, hanem a következő hétre!), pedig akkor már tudtad, hogy nem akarsz semmit, mégse mondtad meg. Volt már más csaj is, aki nemet mondott, nem nagy ügy ez, igazából rájuk se haragudtam meg, az egyikkel pl félév elteltével is jóban vagyunk. A különbség csak annyi, hogy ő normálisan közölte rögtön, nem játszott a másikkal, nem várt egy hétig. Egyébként tényleg mire vártál? Azt hitted, h miután egyszer igent mondtál és megbeszéltük h majd később fixáljuk az időpontot, akkor majd elfelejtem vagy mi? Mivel volt ez neked így jobb annál, mintha tisztességes módon, rögtön (vagy ha ott hirtelen nem tudtál nemet mondani, akkor másnap) megmondod, hogy mi van?

Egyébként abban teljesen igazad van, hogy nem értjük meg egymást, most sem értem ebben a dologban, hogy mit nyertél ezen.

G. R.: Nem akartam játszani

Nem akartalak megbántani

Azt gondoltam, hogy ez lejött a mini regényemből

Sajnos nem tudok és nem is akarok az embereknek csalódást okozni

Viszont ez így tényleg elég sz*rul jött ki a húzás-halogatással ami a részemről volt

Én: hát igen. na de nem baj, én nem haragszom

G. R.: Ezek után elég nehéz ezt elhinnem

Na de mindennap tanul valamit az ember.

Esetemben ez az lesz, hogy egyből mondjam ki azt amit gondolok és ne várjam minden esetben sokáig a végkifejletet.

Én: hát ez az, úgy se lesz jobb

G. R.: Legalább már le lett tisztázva. Nekem így sokkal jobb. Elmondtam mindent amit gondoltam a dologról.