A 2019-es év sok mindenben a lassú változások és az állandósság éve volt: ez történt a meglévő barátságokkal (akivel jóban voltam, azzal nagyjából úgy is maradtam, akivel meg rosszban voltunk, azzal nem is békültünk ki), és a csajok terén is (a folyamatos sikertelenség is állandósság...). A családi kapcsolatokban viszont történtek változások: tesómmal az ellentétek tovább éleződtek (ahogy azt már a tavalyi évértékelőben jósoltam), és ez nagyon erőteljesen kihatott az anyámmal való kapcsolatomra is: kétszer elzavart otthonról. Erre azért nem számítottam. Emellett alapszakos vegyészdiplomát szereztem, és átmentem a BME vegyészmérnöki mesterszakára. Ez egyelőre jó döntésnek tűnik, és új kapcsolatokat is adott.
Mindenek előtt a tavalyi évértékelőt kiegészítve szólok pár szót az M. R.-ügyről. Ez még nem egészen tisztult le bennem a tavalyi évértékelő írásakor (mivel az év legvégén is zajlottak az események), viszont az óta ez a letisztulás megtörtént. A tavalyi évértékelőben még nem igazán tudtam dönteni, hogy F. B. és a barátnője hazudnak, vagy M. R. találta ki azt a képtelen vádat, esetleg felemás az igazság, és mindketten/mindhárman hazudnak. Az idei év elején viszont egyszer csak eszembejutott valami: a foci vb pont aznap kezdődött, mikor befejeztem a legnehezebb vizsgaidőszakomat, azaz 2018. június 14-én, és már az első meccsekre is hívtam M. R.-t, aki ezt különböző ürügyekre/indokokra hivatkozva hárította. Aztán az év végén azt állította, hogy azért változott meg a hozzám való viszonyulása, mert egy nyári táborban F. B. és a barátnője azt állították rólam, hogy "majdhogynem megerőszakoltam" egyiküket (erről bővebb infó a tavalyi évértékelőben és bejegyzésekben). Ez nyilván csak a közoktatási nyári szünetben lehetett, és mivel egy egyetemi szervezés volt, feltelezhetően a vizsgaidőszak után, tehát leghamarabb júliusban. Gyanút fogtam tehát, és összehasonlítottam az időpontokat. Ki is derült, hogy az említett tábor, ahol a lányok M. R. állítása szerint bemocskoltak, 2018. júliusának közepén volt. Ezzel szemben visszanézve a Facebook-üzenetek időpontjait, az én meghívásaim felé szinte kizárólag (7-ből 6 esetben) a nyári tábor előtt történtek, amiket M. R. változatos ürügyekkel hárított. M. R. tehát hazudott: a lányok akár vádolták bármivel, akár nem, az nem okozhatta M. R. viszonyulásának megváltozását felém, hiszen fizikailag lehetetlen, hogy júniusban azért viselkedjem velem úgy, ahogy, mert majd júliusban bemocskolnak neki. Hiába, na, M. R. okos, de nem számolt azzal a hazudozása során, hogy én is okosabb vagyok annál, mint amit megszokott. Persze nekem is kellett egy-két hét, mire ez egyszer csak eszembejutott, és összehasonlítottam az időpontokat. Emellett ráadásul van még egy körülmény, aminek tavaly az igazmondás szempontjából még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget (de barátságtalan lépésnek éreztem M. R.-től): M. R. miután beszélt velem, és rizsázott arról, hogy mennyire sajnálja, hogy meg se kérdezett a vádak igazságtartalmáról, és ő egyébként sem kételkedik a szavamban, mert még nem hazudtam neki, pár nappal belájkolta F. B. profilképét (mikor P. O. mocskolta be ennél kevésbé durván nálam N. G.-t, én pár nap múlva nem a képeit lájkolgattam, hanem azonnal szakítottam vele, ahogy kiderült az igazság). Ehhez nyomozás nem kellett, egyszerűen megláttam a Facebook-kezdőlapom (tekintve a korábbi sok beszélgetésünket, őt nevesítette a rendszer elsőként a lájkolók közt). Innentől három lehetőség van: vagy valójában nem hisz nekem, hanem a lányoknak hisz, tehát feltételezi rólam, hogy bárkit "majdnem megerőszakolok", vagy nekem hisz, de érdekből nem akarja velük se összerúgni a port (tehát érdekből olyanokkal barátkozik, akik egy barátját bűncselekménnyel vádolják hamisan), vagy hazugásg az egész, a lányok nem is vádoltak ilyennel (így nyilván továbbra is jóba lenne velük). Bármelyik eset is igaz, mind arra vezet, hogy ilyen emberrel nincs értelme bármilyen kapcsolatot fenntartanom, sőt nem csak, hogy nincs értelme, de károm lehet belőle (ha például bizalmas információkat megosztok egy ilyen emberrel). Szintén hozzátartozik az igazsághoz, és ez is csak idén tisztult le bennem, hogy M. R. valójában egy utolsó érdekember. Ameddig játszotta nekem a szépet (többek közt közölte, hogy milyen sokat ér neki a barátságom...), jobb érzés volt ezeket elhinni, és a barátot látni benne, pedig voltak egyértelmű esetek, amikor kiderült, hogy egy csak magát néző érdekemberrel állok szemben. Többek közt a csajozásában is ez látszott, de egyebekben is: rendszeresen az alapján értékelt nekem másokat, a barátai egy részét is, hogy kivel mennyire és miért éri meg jóban lenni (ezt odáig elvezetve már gimisként, hogy milyen cégei vannak például az illető családjának vagy melyik egyetemen van rokona nagy pozícióban...). A csúcs az volt, amikor örömködött nekem, hogy jóba lett a városunk egyik országgyűlési képviselőjének lányával (és ez milyen hasznos kapcsolat lehet), majd pár hét múlva szomorúan újságolta, hogy rájött: mégse országgyűlési képviselő a csaj apja, ugyanis az egyébként ritkának számító családnevet a csaj y-nal, a képviselő meg i-vel írja... M. R. veszélyére az év során egy sörözéskor figyelmeztettem Cs. I.-t és E. P.-t is, de M. R.-rel már nem láttam értelmét beszélni. Az igazat úgy se tudom meg, vádoltak-e valójában a lányok, ahogy azt sem, valójában miért változott meg a hozzám való viszonyulása. (Mi volt az, amiért júniusig megérte velem jóban lenni szerinte, utána meg hirtelen nem?)
A meglévő barátok terén, ahogy írtam, nagyrészt az állandósság és a lassú változás volt jellemző. N. G.-val és K. V.-val egyértelműen ez a helyzet. N. G.-val továbbra is majdnem minden héten találkoztunk, még akkor is, amikor anyámmal összeveszve körülbelül egy hónapig nem mentem haza (ekkor általában én lejöttem az utolsó buszig maradva a bérletemmel, de volt, hogy ő jött fel, amit nagyra értékeltem tőle). K. V.-val ritkábbak voltak, de rendszeresek voltak ezek a találkozások, ahogy eddig is. K. D.-val már kevesebbet találkoztunk. Ennek az az oka, hogy nem is Pesten tanul, és nem Egerbe jár haza, így nehezebb összeszervezni (bár össze lehetne gyakrabban, ha rajtam múlna). Szilveszterkor viszont igencsak bunkó volt velünk: a megbeszélt programra nem jött el, és még csak le se mondta. Eddig pár havonta szerveztem kártyázásáokat, de idén az anyámmal való időszakos összeveszések és tesóm iskolából való hazazavarása miatt erre kevesebb éjszaka volt lehetőség, így összesen 2 alkalom volt az évben (az egyikre K. D. el tudott jönni, a másikra nem, viszont ő egyáltalán nem szervezett ilyet, pedig korábban szokása volt). V. D.-val az év elején kimondottan jó volt a kapcsolatunk: még egy prágai sörözős hétvégére is elmentünk tavasszal, ami jól is sikerült, nagy élmény volt a városnézés, a sörgyár- és kocsmalátogatások. Aztán júniusban beszélt nekem össze-vissza, miért nem akar/tud jönni a Balatonra, én meg ezen kicsit megorroltam, és úgy döntöttem, nem hívom, ameddig ő nem hív. Ősszel aztán összetalálkoztunk egy buszjáraton és ekkor elhívott sörözni, ami jól is sikerült (volt pár téma ennyi idő után). Igazából most hasonlóan állunk vele, mint tavaly. A szobatársamban, H. D.-ban viszont a tavalyi TDK-s eset után ebben az évben újra csalódtam, amin már nem is tettem túl magam. Még a születésnapomon történt, hogy elhívtam néhány embert, köztük őt, ünnepelni, majd ő pár órával az ünneplés előtt fáradtságra hivatkozva lemondta a köszöntést. Ez nekem rosszul esett, hogy még a születésnapomon sem jön el este 8-kor (merthogy nem későn tartottam) egy koccintásra se, amit ráadásul előre megbeszéltünk, merthogy fáradt, tehát közbe se jött semmi (arra nem szóltam volna semmit, ha fáradt és este 9-kor mondjuk lelép)... Ezek után kölcsönösen nem hívtuk egymást sehova, a szobában is kevesebbet beszéltünk. Miután átmentem a BME-re, nem is maradt köztünk semmilyen kapcsolat, pedig a tavalyi évértékelőben még őt neveztem az év új ismerősének.
Azért vannak olyan emberek is, akikkel jobb lett a viszonyom az elmúlt egy évben. Ilyen például K. M. volt osztálytársam, akivel sose voltunk persze rosszban, de gimi után nem nagyon tartottuk a kapcsolatot. Mióta viszont a barátnőjét korrepetálom, vele is többet beszélünk, és találkoztunk is párszor. Még egy ponthatárváró estre is meghívtak a barátnőjéhez, bár az nem sikerült a legjobban (tekintve, hogy a barátnőjét nem vették fel), söröztünk is egyszer-kétszer, és egy teljesítménytúrára is elmentünk. Cs. I.-val szintén jobb lett a kapcsolatom. Persze a nagy békülés még 2018-ban történt, de az inkább egy semleges szintre hozta csak a viszonyunkat, mint barátságra, nem kerestük ez után egymás társaságát, ha írtunk a másiknak, annak mindig megvolt az adott célja, tehát nem a puszta érdeklődés vezérelte ezeket. Aztán az év vége felé egy rendezvényen együtt söröztünk, és ekkor elindult valami. A sörök segítettek fesztelenebbül beszélgetni, bár ekkor még bizalmatlan voltam és direkt nem ittam sokat, nehogy olyan dolgot is elmondjak neki, amit nem kéne. A szükséges beszélgetésen túl már másról is beszéltünk, és a két buszos találkozás is jó irányba vitte a kapcsolatunkat. Aztán ebben az évben újra szállást kért többször is (E. P. mellett ő volt a leggyakoribb szálláskérő), amiken rendre jól elbeszélgettünk, ha nem volt éppen ott Z. M. A kollégiumban aludt egy olimpiai válogató előtt is, ahol sikeresen ki is jutott az olimpiára, így aztán megbeszéltük ennek megünneplését. Mikor hazajöttem, sikerült is könnyedén időpontot találni (látszott ebből, hogy mindketten szívesen megyünk erre). Az ünneplésen aztán nagyon berúgott és a végére ketten is maradtunk, én meg órákig kínlódtam azzal, hogy hazavigyem, pedig a kocsmából már mentővel akarták elvitetni. Ez is közelebb hozott minket. Pár hét múlva aztán ő is kisegített engem (hozott nekem buszbérletet). Bár nyáron nem találkoztunk, ősztől egy egyetemre járunk, és ekkor többször is sikerült találkoznunk. A bizalom most már újra megvan, amit leginkább azzal nyert vissza, hogy az összeveszés alatt is dicsért a hátam mögött, illetve, hogy érezhetően megbízik bennem (én nem mertem volna mellette így lerészegedni, de belépni se a Facebookomba a laptopján pár héttel a békülésünk után). M. B.-vel szintén javult a kapcsolatunk, aminek legfőbb oka, hogy egy egyetemre kerültünk, bár vele kicsit nehéz összehozni a találkozásokat.
Ezzel szemben a már említett H. D.-vel romlott a kapcsolat, és bár nem lettünk rosszba, de nem keressük egymás társaságát. Hasonló a helyzet N. A.-val is. Eddig szinte mindig én hívtam el találkozni (ő inkább vicces hülyeségekkel írogatott rám), de játszotta az elfoglalt embert (lehet elfoglalt, én is az vagyok, mégis be tudom osztani az időmet...), ráadásul mindig rohant haza felé elég korán. Az utolsó csepp nyár végén történt, amikor azért fejeztem be hamarabb a munkát (és estem el egy kis pénztől), hogy találkozzak vele és P. Sz.-szel, aztán ők egy óra után, este 10-kor haza akartak menni (P. Sz. mindig ilyen volt, fél este a városban...), és hiába mondtam N. A.-nak, hogy igyunk meg még egy sört, ő hajthatatlan volt. Ekkor úgy döntöttem, hogy én többet nem hívom találkozni és akkor rohanhat haza. (P. Sz. hívott pár hónappal később 3-asban találkozni, de nem konkretizáltuk az időpontot, én meg nem voltam ennek a motorja úgy, mint eddig, inkább úgy voltam vele, hogy én már leszarom, szervezzék meg, ha akarják és akkor elmegyek.) A Szilveszter miatt esélyes, hogy K. D.-val tovább gyengül a kapcsolat. D. P.-vel is romlott sajnos a viszony. Bár reménykeltő volt, hogy az egyetem miatt ha nem is egy városban, de a korábbinál jóval közelebb leszünk egymáshoz, ráadásul, ha ő hazautazik, akkor átutazik Budapesten, nem hogy többet találkoznánk, de kevesebbet találkozunk. Neki mindig van valami kifogása (talán nem ürügye), hogy miért nem ér rá. Persze nyilván sokat kell nagyon tanulnia, mert nem annyira jó képességű, de nagyon szorgalmas, de ettől még ami tény, az tény: ha nem tud időt szakítani a barátaira, akkor ezek a barátságok szépen lassan megszűnnek. A diplomaosztómra se jött el (meghívtam, mert ő is hívott tavaly a ballagására, amire én el is mentem...). A találkozókat folyamatosan halogatta, aztán ősszel már szóvá tettem, hogy nem lesz ez így jó (az is megfordult a fejemben, hogy valami baja van velem). Erre hirtelen napokon belül lett ideje és felutazott Budapestre találkozni. Ezt nem is vártam volna el, minden esetre elég furcsa volt, hogy hónapokig mindig más dolga van, aztán ha szóváteszem a dolgokat, akkor rögtön van ideje? (Persze az ő tetteiben mindig nehéz volt logikát találni attól függetlenül, hogy kedvelem.) Az év hátralévő részében többet nem is találkoztunk, pedig átutazott Budapesten, de nem igazította úgy a programját, hogy az nekem is jó legyen. A kifogásai pedig olyanok voltak, amik nagy eséllyel hazugságok: 12 ZH az utolsó 2 héten és 5 vizsga úgy, hogy összesen 5 tárgya van a félévben.
Az év során sok új emberrel is megismerkedtem, leginkább az egyetemváltásnak köszönhetően. Sajnos az évfolyamról még mindig kevés embert ismerek, mivel egyszerűen mesterszakosoknak nem szerveznek már olyan csapatépítő programokat, mint az alapszakos gólyáknak, ahol megismerhetik egymást. Egy előadáson meg nem sok lehetőség van másokkal beszélgetni (valamekkora persze igen, ismertem is meg így pár embert, de ez csak kis része az évfolyamnak, sokan ráadásul be se járnak előadásra). A laborokon jobban lehet ismerkedni, de itt megint csak azzal a pár emberrel, akivel együtt mérünk. Kollégiumban megint nem kezdek el nyilván bekopogtatni máshova, hogy ismerkedjünk, sokkal inkább meglévő barátokon keresztül megy ez. A legtöbb új embert itt is a szakkollégiumnak köszönhetően ismertem meg, mivel itt szerveznek közös programokat, csapatépítéseket, kirándulásokat (bár valamivel többre számítottam). Mivel az új tagokat csoportokba rendezték és ezek szinte mindegyike alapszakos gólya, így paradox módon mesterszakosként az alapszakos gólyákat ismerem a legjobban a szakkolin belül. Persze azért sok más embert is megismertem. A legtöbbet talán H. Á-val, Zs. B.-vel és E. B.-vel beszéltem (utóbbit futólag már ismertem korábbról). Érdekes, hogy az egyetemváltásnak köszönhetően egy korábbi ELTE-hallgatóval is többet beszélünk: P. D. velem együtt jött át, így felértékelődött az ismeretségünk. A kollégiumban kétfős szobában lehet lakni. Elég jó szobatársat kaptam: hagy aludni és tanulni, és néha még programokat is össze lehet vele hozni, bár ez kicsit nehézkes, mert nem képes beosztani az idejét. Sajnos viszont nagyon lusta, így a következő félévben valószínűleg új szobatárs után kell néznem, mivel esélyes, hogy nem kerül be a kollégiumba.
Sajnos a családi helyzet 2019-ben tovább romlott, és soha nem látott mélységbe zuhant. Tesómmal folyamatosak továbbra is a problémák. Február elején hazazavarták, mert egy gyereknek vegyszert permetezett a szemébe, és csak begyógyszerezve voltak hajlandóak visszafogadni. Anyám szerint meg a gyógyszer beállítása során rossz hatással lenne tesómra, ha itthon lennék, így elküldött otthonról. Tehát tesómat, aki minden probléma gyökere nem hajlandó berakni intézetbe, de engem képes elküldeni. Ez nagyon rosszul esett, jól össze is vesztünk, el is vittem szinte az összes cuccomat a kollégiumba. Őt továbbra is csak tesóm érdekli, de most már túlment minden határon. Engem elzavar otthonról, ha épp úgy van kedve, a férjének is hozzávág ilyeneket, csak őt nem tudja elzavarni, mert övé a fél ház. Mindenben csak tesómat nézi. A szüleivel is alig beszél már, családi látogatásokat se lehet így csinálni. Több mint egy hónapig nem is mentem haza ezek után. Ez alatt alig beszéltünk, az álláspontok persze nem közeledtek. Közben tesómat újra hazazavarták (ennyire jött be, hogy nem voltam otthon). Anyámmal bár a kapcsolat valamelyest rendeződött, a bizalom elveszett, mert simán kinézem belőle, hogy újra megteszi ugyanezt...
Tavasszal tesómat végleg hazazavarták a tanévre az iskolájából. Az ámokfutása során alkoholistává vált és folytatólagosan üzletszerű lopásokat követett el (piát lopott). Volt, hogy bilincsben vitték el a rendőrök (ennyire bejött otthonról az elzavarásom, ugye...). Anyám a férjével is folyamatosan veszekedett. Annyi haszna viszont talán volt a dolognak, hogy végre anyám is belátta, hogy az intézet a megoldás, és gondnokság alá helyeztette tesómat, és elkezdte keresni neki az intézetet. Persze majd akkor hiszem el, hogy elmegy, ha tényleg elment.
Ahogy azt gondoltam, be is következett újra az elzavarásom, csak decemberig kellett várni erre. Ekkor anyámék elmentek, tesómmal ketten maradtunk itthon. Ebédre anyám gyrost rendelt, ami viszont nem ért ki. Tesóm ezért engem baszogatott, én meg megmondtam neki, hogy ha nem hagyja abba az ordibálást, megyek és letépem az ajtódíszeit (máshogy nem tudom fegyelmezni: se a szép, se a csúnya szó nem használ, megverni meg nem akarom). Nem hagyta abba, be is váltottam az ígéretem. Ő erre elkezdett anyámnak telefonon rinyálni, anyám meg felhívott és elküldött, mondván, ez túl kegyetlen módszer (szerencsére az ő szenzációs módszerei nagyon "sikeresek", az én elzavarásom meg nyilván nem kegyetlen, csak néhány szart letépni kegyetlen, ugye...). Jól összevesztünk, én meg felmentem a kollégiumba. Nem is kerestük egymást, aztán karácsony előtt 2 nappal hazahívott. A békülés megint megtörtént, mert sehova nem vezetne, ha rosszban lennénk, de a maradék bizalom is elveszett. Eldöntöttem, hogy alig fogok hazajárni, akkor is leginkább úgy, hogy tesóm lehetőleg otthon se legyen. Azon is gondolkodok, hogy a megtakarított pénzemből már most vegyek egy ingatlant. Ezzel csak az a gond, hogy Budapesten vagy a környékén nem tudok, mert annyi pénzem nincs, csak egy távolabbi faluban. Azt viszont még nem tudom biztosra, hogy merre fogok dolgozni az egyetem után, túladni meg nehéz egy falusi házon, ha most veszek egyet.
Az év során megszereztem az alapszakos diplomát, ami kitüntetésesre sikerült. Ennek örültem, viszont rájöttem arra, hogy nem akarok kutató lenni, így a mesterszakot tekintve nem a vegyész-, hanem a vegyészmérnöki képzést választottam, amihez egyetemet kellett váltani. Erre sarkallt az is, hogy sok dologgal nem voltam megelégedve az egyetemen. A szakkollégiumoktól is többet vártam (bár ezt utólag részben én is irreálisnak látom), arra pedig végképp nem számítottam a gimi után, ahol mindenki mindenkivel normálisan viselkedett alapvetően, hogy itt az lesz az alapvető, hogy nyírjuk egymást, ha pozícióhoz jutunk. A jövőmet Magyarországon képzelem el, viszont azt látni kell, hogy itt nem igazán van pozitív jövő kutatóként. Nem csak a kezdő fizetések megalázóan alacsonyak, de a tudományos előmenetel lassúsága miatt 40-50 éves koromig nem is várható normális fizetés, ráadásul éppen idén verte szét az MTA-t a kormány. Emellett ahogy a témavezetőmön és másokon látom, eredmény csak nagyon sok munkával érhető el. Én nem vagyok olyan munkamániás, mint ő, hogy szívesen foglalkozzak ezzel még este is (ő rendszerint 7-8-9-ig a munkahelyén van és még otthon is ezzel foglalkozik), és az az igazság, hogy nem is érdekel ez annyira, mint őt. Ezzel szemben mérnökként már a kezdőfizetések is jók Magyarországon is, ráadásul vidéken is vannak bőven gyárak (Budapesten úgy se lesz pénzem lakást venni), kutatóintézetek kevésbé. Egyelőre jól is érzem magam a BME-n, a kollégiumban is (ami kétfős szobáival és egyetemközelségével jobb is az előzőnél), és ami a legjobb: egyáltalán nem tapasztaltam egyelőre egymás nyírását.
Az év első felében elmentem jó pár konferenciára előadni a kutatásomat, bár az OTDK nem sikerült túl jól (nem kaptam díjat). Ezek jól fognak kinézni az önéletrajzomban. A TDK-dolgozatomra kaptam egy díjat is (nem az OTDK-n). Voltam egy matekversenyen is, ahol a legnehezebb feladat egyedüli helyes megoldásáért kaptam egy különdíjat. A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat is sikerült elnyernem, tehát összességében bőven sikeresnek mondható ez az év a tanulás terén. Továbbra is minden jegyem 5-ös maradt, bár a BME-n több alkalommal is javítani kényszerültem ZH-kat (vizsgákat szerencsére nem).
Csajok terén 2019 ugyanolyan sikertelen volt, mint az előző évek, szar a helyzet. Pedig most már nagyon ideje lenne barátnőt találni.
Az oktatás terén 2019 a változások éve volt. Részben várható volt és számítottam rá, de a váltás élessége meglepő volt nekem: év végére K. A.-hoz már egyáltalán nem járok. Persze voltak jelek: már 2018 vége felé is egyre jobban tiltakozott a tanulásmaratonok ellen, amire az anyja kényszerítette és kevesebbet kellett emiatt járni, ráadásul gyakorlatilag már nem tudtam volna neki olyat tanítani, ami új is neki és szüksége is van rá. A teljes gimis anyagot betéve tudja, egyetemi kiegészítesekkel együtt, fizikából és kémiából is a legjobbak közt volt OKTV-n többször is, kémiából diákolimpiákon is volt. Taníthatnék neki további anyagot, de nincs értelme, minden mást meg tud. Így aztán már 2019 első felében is ritkultak az órák (kerestem is így új diákokat), aztán 2019 második felére gyakorlatilag meg is szűntek (szeptemberben még volt próbálkozás az anyja részéről, aztán ezek megszakadtak). Kicsit fáj, hogy még csak nem is tájékoztattak, hogy hogy sikerült a gyerek cambridge-i felvételije, de igazából ezeket mindig külön lapon kezelem, mint más kapcsolataimat. Munkát elvégzem, pénzt megkapom, ennyi. Ha még közbe jól is érzem magam, az csak plusz. K. A. esetén az is rossz volt, hogy folyamatosan hazudtak nekem (hogy csak én járok), közben meg több embertől is megtudtam (diáktársaktól), hogy őket is felbérelték. Nem bántam volna, ha más is jár hozzájuk, csak azt nem értem, minek kell hazudozni... Az új tanítványok persze sokkal kevésbé okosak, mint K. A., cserébe nem kell készülnöm az órákra, mert egyszerű anyagot kell csak magyarázni. Az év első felében főleg érettségire készítettem embereket, de járt néhány gyógyszerész szakos csaj is matekból és kémiából. K. M. barátnőjének mérsékelten sikerült jól a kémia érettségije: bár sokkal jobb lett, mint tavaly nélkülem, az állatorvosi felvételhez kevés volt. A többiek érettségijéről nem is tudok, mert nem jelezték sajnos. A gyógyszerész lányok ZH-i meglettek a segítségemmel. Sajnos az érettségi után nem maradtak tanítványok, így máshonnan kellett (ha akartam) nyáron pénzt keresnem. Aztán ősszel persze lettek új tanítványok. Butának ezek is jellemzően buták. Az egyik srác legalább helyén kezeli magát és nem is akar kémiával foglalkozni, csak a dolgozatokhoz kellek. Egy lány viszont úgy akar fogorvosira menni, hogy alapvető dolgokat egyszerűen nem ért, még a legkönnyebb példák is nehézséget okoznak. Van viszont egy srác, akihez régebben is jártam, ő okos, jelenleg gimnáziumi felvételire készítem. Egy másik lányt meg orvosi egyetemre készítek emelt kémia érettségire. Ő is okos és jár is eleget, jó reményei vannak bekerülni. K. M. barátnőjének megmondtam, hogy jöhet ingyen most már, mert elég jóba lettünk, úgy éreztem. Ősszel viszont megsértődtem rá: hiába kértem, hogy csináljon egy bankkártyát, amiért egy akció keretében mindketten 3000 Ft-ot kaptunk volna, erre nem volt hajlandó. De azért ingyen meg jönne... Pénzben körülbelül annyi (kicsivel kevesebb) bejön összességében, mint K. A. idején, viszont jobban el tudom osztani az órákat, nem kell késő estig dolgozni. Jobb ez így, még kicsivel kevesebb pénzért is.
A nyár elején nagyapámmal mentünk volna a Balatonra, de előtte kevesebb mint egy héttel ittasan összevesztünk tesómmal kapcsolatban, és lemondta. Sajnos nem sikerült ilyen rövid idő alatt senkit találnom, aki eljött volna, mivel sajnos senki se ért rá a barátaim közül, vagy pedig nem volt kedve. Nagyon idegesítő volt a sok lebegtetésük meg a kifogások is, legfőképpen V. D.-é, aki mindenféle kifogásokat keresett, aztán végül mikor mindegyik megoldódott volna, közölte, hogy igazából nincs kedve. Annyira elegem lett az egészből, hogy eldöntöttem, hogy én nem leszek a motorja és szervezője a szokásos nyári kiruccanásunknak a haverokkal. A korábbi években ezt mindig én szerveztem meg, mert erre rajtam kívül senki se volt képes, mind csak halogatta volna (de legalább nem panaszkodtak arra, amit én szerveztem), de jönni meg akartak. Na, idén így, hogy én nem szerveztem meg, más se szervezte meg, el is maradt. Én meg elmentem nyárra ételfutárkodni Budapesten biciklivel, mert rá is értem, és jól is fizetett (majdnem annyit, mint a magánórák, közel 800 ezret kerestem 2 hónap alatt 300-400 óra munkával), biciklizni is szeretek. Meg miután a barátaim is felidegesítettek ezzel a balatoni esettel, a tanulással is le voltam fáradva, pont jó volt ez a meló. Nem kellett semmin stresszelni, csak odabiciklizni az étteremhez, aztán a címre, odaadni az ételt és kész. Ha panaszkodik a vevő a kajára, vagy nincs otthon, szarni bele, írni az ügyfélszolgálatoknak, majd azok intézkednek, én a fizetésem úgyis megkapom, ha nem veszi át a kaját valamiért a megrendelő. A műszakjaimat magam oszthattam be, így semmilyen programról nem kellett a munka miatt lemondanom, és még mozogtam is, jattot is megtarthattam. Egyedüli rossz az volt, mikor esett az eső.
Nagyapámmal és 3 másik rokonnal viszont voltunk nyaralni Hajdúszoboszlón. Ez jól sikerült. A rokonok közt voltak hozzám hasonló korúak is, ami jobbá tette az egészet a tavalyi nyaralásoknál, amikor csak ketten mentünk nagyapámmal. Fürödtünk, sétálgattunk a városban, szétnéztünk a környéken. Jól sikerült ez a pár nap. Nagyapámmal összességében továbbra is jó a kapcsolatunk, talán az egész családban vele a legjobb.
Az ősz folyamán egy alkalommal N. G.-val kártyáztunk a szokásos kocsmánkban, amikor az egyik vendég, L. A. kihívta a győztest. Ez szokás szerint én lettem. L. A. viszont borzasztóan jól játszott (én még ilyet nem láttam), le is győzött többször (amihez mondjuk hozzájárult az is, hogy ez már a kocsmázás vége felé volt, így elég ittas voltam). Emellett azért látta, hogy nem vagyok rossz játékos, ki is hívott a szomszéd faluban található kocsmájába kártyázni. Pár hét múlva egy hétvégén ki is mentem. Ekkor már volt olyan 7-es játék, amit megnyertem, de összességében, ha nüanszokkal is, de ő nyert (2-2 után a döntőben 7-6-ra). Az év végén többször is kimentem hozzá a kocsmájába (ezeken az alkalmakon mindig direkt keveset ittam, hogy ne menjen a játéktudás rovására), és két alkalommal is sikerült a teljes meccset megnyernem ellene (bár ő persze többször nyert továbbra is). Kiderült róla az is, hogy versenyszerűen kártyázik, ahova engem is invitált. Jövőre ha lesz rá időm, elindulok a bajnokságon. Nagyon örülök, hogy megismertük egymást, mert végre tudok egy komoly ellenféllel is snapszerozni (N. G. nem komoly ellenfél: ha csak nem kap nagyon jó lapokat, rendszerint 3-0-ra verem).
Az év embere: ???
Az év új ismerőse: L. A.
Az év csalódása: anyám februári, majd decemberi kirohanásai
Az év hibája: továbbra sincs barátnőm
Az év sikere: két sikeres kitűnő félév, és sikerek a tanítás terén is, mesterszakos felvétel
Az év versenyeredménye: matekból egy 4. hely és különdíj, TDK-díj ezüst fokozat