Lezajlottak a félév felénél szokásos ZH-k: ezek mindegyike ötös lett szerencsére, bár matekból rezgett a léc, éppen ponthatáron teljesítettem, így eldöntöttem, hogy év végén többet készülök, főleg, hogy egy nagypofájú kollégista társam jobbat írt nálam, és a képembe röhögött.
Sor került az órákon túl az első műhelyprogramra is a szakkollégiummal: kirándulni mentünk. Sajnos borzalmas időnk volt, végig esett az eső, így az út második fele helyett inkább kerestünk egy buszt. Azért persze jót tudtunk beszélgetni, különösképpen az egyik lány évfolyamtársammal (T. A.), aki be is jött nekem. A kirándulás után közösen megvacsoráztunk a kollégiumban.
Egy héttel később került sor a gólyáknak szervezett akadályversenyre, ahol sok vicces, ivós feladat volt, bár a szervezők a hosszúsággal kicsit túllőttek a célon (több mint 6 órás volt a vetélkedő). Megismertem így még néhány embert a szakkollégiumból, és az egyikőjükkel a hagyományos nyári táboruk szervezéséről is beszéltem, akivel ráadásul közös városból származunk. Ugyanezen a héten színházba is elmentünk.
Két héttel később került sor a gólyabálra, ami viszont nem volt annyira jó, mint ahogy számítottam. Kevés volt az ismerős, gyenge volt a zene, drága volt a jegy és a sör is, ráadásul T. A. nem fogadta el se az italmeghívásomat se azt, hogy hazakísérjem. Ebből azt vettem le, hogy nem jövök be neki.
Megtörtént az, ami miatt nagyon izgultam: a Z. M. által szervezett diákkör első vendégelőadóját sikerült beszerveznem, Z. M. pedig (elvileg) az iskolában csinálta a népszerűsítést. Korábban egyszer le kellett fújni az alkalmat, mert az idő rövidsége miatt félő volt, hogy leszünk-e elegen. Most viszont a volt fizikatanáromnak is köszönhetően szinte teljesen megtelt az előadó. Az előadás előtt nagyon jó volt beszélgetni a korábbi tanáraimmal is, de nem az jött le nekem, hogy a legjobb irányba menének a dolgok. A kémiatanár sajnálkozott, hogy nincs olyan utánpótlás, mint én voltam, a matektanár szidta Cs. I.-t és Z. M-t is, mondván Z. M. nem elég lelkes (ezt én is érzékeltem), és a tavalyihoz képest Cs. I.-nak is csökkent a lelkessége (ez egyébként az általam szervezett diákkör hatását, jelentőségét mutatja: anélkül Cs. I. már a tanára szerint is negatív irányba mozdult). Emellett felháborodottan újságolta nekem azt is, hogy a matek-fizika-informatika tagozat létszámát lefelezik, pedig tavaly nálunk volt a legtöbb kitűnő érettségi... Ráadásul a nevéből kivették a fizikát, mert az igazgató szerint az elijeszti a nyolcadikosok egy részét. A volt matektanárom így a volt kémiatanáromra mutogatott, aki az igazgató felesége. A fizikatanár volt az egyedüli, aki senkire és semmire nem panaszkodott. Még a laboráns is szomorúan látja a helyzetet. Az előadás mindezek ellenére kiválóan sikerült, az egész SZDK-ban rekordlétszámot értünk el.
Decemberre a kollégiumban és az egyetemen kicsit jobb lett a hangulatom, mint korábban volt. Sikerült néhány kártyázást is megszervezni és egyre jobban elbeszélgetünk néhány emberrel. Talán egy még nálam is okosabb (legalábbis kémiából, ugyanis matekból én tudok többet) szaktársammal jövünk ki a legjobban, akivel sok dologról hasonlóan gondolkodunk. Ő volt az, akit nyáron én szerveztem be a szakkollégiumi látogatásra. Mondjuk mindemmellett sok különbség is van: ő teljesen antialkoholista és sok apróságot még nálam is komolyabban vesz, míg máskor meglepően lazáskodik ehhez képest (például órára járás végletei: vagy nem jön be, vagy úgy jegyzetel, hogy azt is leírja, ami felesleges). A szobatársakkal továbbra is úgy vagyok, mint eddig: az egyik alkalmas a beszélgetésre, a másik nem. Ráadásul ezutóbbi még az ágya mögül a penészt se volt képes eltakarítani, nekünk meg csak akkor tűnt fel, mikor már nagyon eldurvult a helyzet, így aztán kínlódhattam, ha nem akartam penészes levegőben élni...
Apám beperelt. Ezúttal a tartásdíjat akarja teljesen megszüntetni, és tesómmal és anyámmal mindhárman alperesek vagyunk. Arra hivatkozik, hogy azért vagyok érdemtelen a tartásdíjra, mivel nem tartom vele a kapcsolatot, miután ő hamis tanúzással vádolt, amiért még csak bocsánatot sem kért. Felrója, hogy nem hívtam a ballagásomra, és nem találkoztam vele a születésnapomon sem, őt pedig nem köszöntöttem fel. Szerencsére a bíróság a törvényes időkerethez képest egy nappal elcsúszva küldte az idézést, így erre hivatkozva az első tárgyalás elhalasztását kértük. A pereskedésre anyámat hatalmaztam meg.
A félév végi ZH-im kivétel nélkül ötösre sikerültek, matekból pedig hibátlant írtam, míg a nagypofájú szakkolis társam csak 4-est, így vége volt a kárörvendésének. Javító ZH-kra sem kényszerültem, így még karácsony előtt le tudtam tudni két vizsgát: a szerves kémia és a biztonságtechnika is jeles lett. Ezekből egyébként a szak (az eddig ismertek közül) legjobb tanáránál vizsgáztam, és szerves kémiából minden kérdésére tudtam válaszolni.
Közben elkezdtem kémiából is versenypéldákat javítani, míg a korrepetálásaimra pedig egyre több az érdeklődő, azok is jól alakulnak. Bár az igazság az, hogy ezt csak a pénzért csinálom, a diákkörrel ellentétben ehhez nincs kedvem.
Még karácsony előtt, amikor már itthon készültem a vizsgáimra, elmentem az SZDK ülésére, és Z. M.-et dísztagnak javasoltam. A javaslatomban kifejtettem, hogy Cs. I. gaztette után milyen nehéz helyzetből, milyen jól megszervezte utánam a diákkört, és azt is, hogy rajta kívül erre senki sem lett volna képes (illetve még Cs. I., de ő nyilván nem jött számításba). Ellenszavazat nélkül dísztag lett. L. R. viszont elnökként az én dísztagságomat érintő szabálymódosítást mégsem javasolta, állítása szerint azért, mert furcsa lett volna így, hogy jelen van (megjegyzem, amikor ő kapta ugyanígy meg, az nem volt neki furcsa...). Szerintem valójában a kritikai észrevételeim miatt nem javasolt, ugyanis alapító elnökként őszintén elmondtam a véleményem a munkájáról, aminek a színvonala sajnos még mindig nem nőtt fel az ötleteihez.
A volt matek- és a kémiatanárom a gombavatóra is meghívott, ahova örömmel el is mentem: így ismét tudtam beszélni sok ismerőssel, diákokkal, tanárokkal. Nagyon jó érzés mindig visszamenni, olyan kedvességgel fogadnak az egyetem zordsága után, ahol még a nevemet se tudja senki, semmi személyes nem történik az órákon, csak beülünk, jegyzetelünk, kimegyünk. A végzősök műsora is kellőképpen vicces volt.
Novemberben az egyik volt osztálytársam rámírt egy délelőtt: se köszönés, se más nem volt, csak egy lefotózott matekfeladatsor. Meg efölött a legutolsó levelünk: a tavalyi szavazás, ahol kértem az ő segítségét is, de ő válaszra sem méltatva ellenem szavazott. Mivel azért átéreztem a dolog súlyát, hogy valószínűleg éppen a ZH-ját nem tudja megoldani, egy gyors lebaszás után segítettem neki. Ezek után elszégyelhette magát, mert rögtön felajánlotta, hogy mehetek a tiszteletjegyével vízilabdameccsekre. (Ő idén került be a felnőtt csapatba.)
December elején voltam ismét nagyszüleimnél. Kezdetben jól alakultak a dolgok, de aztán a második nap az ebédnél összeszólalkoztunk nagyapámmal a szokásos témán: tesómon. Azon akadtam ki, hogy hozzá hasonlítgatott ivás területén, holott nálam sosem fordult elő olyan, mint tesómnál, hogy itthon magamban berúgva össze-vissza hányok az udvaron... Úgy állított be, mintha én is ilyen alkoholista lennék, amin én felháborodtam, amit az is tetézett, hogy valahogy az elvárások terén sosem hasonlítgat tesómhoz, azok mindig magasabbak felém (jogosan), így viszont elvárható lenne, ha más esetekben sem hasonlítgatna hozzá (vagy ha ezt teszi, akkor legyen következetes). A vita majdnem odáig fajult, hogy eljöttem, de nagymamámnak sikerült minket kibékíteni.
Karácsonykor szerencsére már két sikeres vizsgámat is ünnepelhettük. Anyukámtól kaptam egy új, az előzőnél sokkal jobb paraméterekkel rendelkező telefont, aminek már nagyon örültem, mivel a régebbi már eléggé a végét járta. Az este is kellemesen telt, nem volt veszekedés. Másnap tesóm elment apámhoz, amire én nem vállalkoztam, tekintve a folyamatban lévő pert és a korábbi vádaskodását. Ettől függetlenül a nagyszüleimet meglátogattam. Sajnos apám trükközött, bejelentkezés nélkül mentek ki nagyszüleimhez, így nem volt lehetőségem előre kipuhatolni a dolgot, csak a ház előtt álló autóból értesültem a rossz hírről. Így aztán hazajöttem és tesóm hazaérkezése után ismét kimentem. Ekkor már tiszta volt a levegő, egy kivétellel unokatestvéreimmel is találkoztam. Jót beszélgettünk, ettünk, átadtuk az ajándékokat (könyvek, illetve pénz). Karácsony másnapján aztán anyám szüleihez mentünk. Az ebéd sem indult jól: nagyapám a tőlem tavaly kapott könyvét akarta továbbadni a fiának, és nekem se kellett több, kinyitottam azt az első oldalon, ahova tavaly írtam. Ezután az ebéd rendben lezajlott, de azt követően tesóm ismét beszólt nekem, amire előre jeleztem, hoy karácsonykor nem fogom tűrni, hanem rögtön hazamegyek. Ennek ellenére inkább megpróbáltam egy egyszerű visszaszólással elintézni, de ezek után nagyapám még engem állt volna neki lehurrogni, amitől már ideges lettem, és közöltem, hogy ebben az esetben inkább hazamegyek. Ezután anyám testvére nekiállt a tiszteletről papolni, ami már végleg kinyitotta a bicskát a zsebemben, hiszen tudtam, hogy nagyapámnak milyen rosszul esett, hogy karácsony napján a fia inkább wellnessezni ment, mint hozzájuk, ráadásul még annyival se tisztelte meg két hónapja, hogy halottak napján kimenjen nagyapám szülei sírjához (ezt még én unokaként is megtettem, amire a saját fia képtelen volt - ezek után ő nekem ne dumáljon a tiszteletről). Nyilván a válaszom nem aratott nagy sikert nála, közölte, hogy akkor szerinte haza is mehetek, nekem pedig ezek után szintén nem akaródzott maradni, kimentem a buszpályaudvarra és hazajöttem.
Az év hátralévő napjai csendesen teltek, elmentünk még egy koncertre a családdal és ismerősök is jöttek hozzánk vendégségbe. Közben persze készültem a további vizsgáimra is, valamint megejtettünk egy kocsmázást néhány volt osztálytársammal, ami jól is sikerült. A Szilvesztert a kollégiumban töltöttem, ott szerveztünk páran programot. Italoztunk, dumáltunk, játszottunk, elment egynek. Annyira azért nem volt nagy szám, főleg, hogy sok visszalátogató exkollégistát nem ismertem, meg a korábbiak jobban össze is voltak már szokva, ettől függetlenül jól éreztük magunkat. A korábbi évek szivatós szilveszterei tehát idén elkerültek (bár végül a tavalyi is elfogadhatóan sikerült, az igazi mélypont előtte volt).