Kapcsolat K. E.-rel
A kémia OKTV eredménye hamarosan megérkezett: 9. lettem. Ez visszaesés a 2. forduló eredményéhez képest, viszont még így is szép, hiszen az volt eredetileg a célom, hogy az első 15-ben végezzek. A matek OKTV is lezajlott: a feladatok felét megoldottam, kérdés, hogy mennyire jól. Volt egy nagyon nehéz feladat is.
Pár nappal később ráírtam V. E.-re az Erdős Iskola ürügyével, és megkérdeztem, hogy tulajdonképpen mi volt a baja velem, amiért nem akart összejönni. Egy hete azt mondta, hogy majd később elmondja, ezért próbálkoztam újra: kiderült, hogy Jehova tanúja, és csak Jehova tanújával hajlandó összejönni, én pedig nem vagyok az. Ezen eléggé kiakadtam, utánaolvastam a dolgoknak. Véleményem szerint még egy ilyen kirekesztő, elnyomó társaság nincsen. Ennek ellenére a helyzettel mit kezdeni nyilván nem tudok, ezen változtatni nem lehet, V. E.-rel emiatt összeveszni nincs értelme, így hagytam az egészet a francba.
Pár nappal később azonban K. D.-val beszélgetve V. E.-re terelődött a szó. K. D. vágásnyomokat vélt felfedezni a csuklóján még régebben. Ezt összevetve a súlyos vallási előírásokkal akár lehet is köze a kettőnek egymáshoz. Ráadásul V. E.-t az anyja nem engedte el a hétvégi Erdős Iskolába. Itt valami nagyon nincs rendben. Azt érzem, hogy segítenünk kéne rajta, ugyanakkor ennek a módját sem tudom és valószínűleg, ha pontosan tudnánk a problémáját, akkor se fogadna el segítséget.
Erről az ügyről és úgy általánosságban is egyre többet beszélünk K. E.-rel.
Közben lezajlott az Erdős Iskola is, ahol a feladatmegoldó pontversenyen 2. lettem egy nagyon okos diák mögött (aki egyértelműen jobb nálam, így most nem bosszantott a második hely), és újra jókat kártyáztunk. A fizika OKTV mérési fordulóján a mérés jól, az indoklás rosszul sikerült. Osztálytársamnak nagy szerencséje volt, ő az én 20 évemmel ellentétben 25 évet nézett át, és pont abban az 5 évben szerepelt az egyik részfeladat, amit csak ő nézett meg, így ezt kimásolhatta. Végül így 15. lettem, ezzel 10 helyet előrejöttem.
Az utolsó héten a fizikára való készülés mellett a lelkemet kitettem az osztályomért. Minden nap elmentem a diáknapi tánc próbájára is. Ezek után ők hátbatámadtak és a diáknapok előtti estén kizártak a táncból azzal az indokkal, hogy (szerintük, de lehetett benne igazság) nem ment nekem jól a tánc. A sértődöttségemet azonban a diáknapokra félre tudtam tenni, és küzdöttem tovább az osztályért a büfében (mert órát tartani mások mentek, de ezen nem akartam vitázni). Ettől függetlenül az előzetes várakozásaimnak megfelelően az osztály egyes emberei által jelöltnek megszavazott nagyképű, arrogáns diákkal nem tudtunk nyerni, ráadásul akinek ez lett volna a dolga, még az osztályszünetet is elrontotta (nagyon drágán megrendelt egy humoristát, akinek viszont a műsora tragikus volt), a film pedig érthetetlen módon lett összevágva. A büfé legalább jól sikerült, sokan voltak. Köztük excsajom állandóan nálunk lebzselt, nagyon idegesítő volt, hogy többek között nekem kellett kiszolgálni. Aztán még alattam kereste a cigijét is (megpihentem a punnyadónkba és felállított, hátha az ágy alatt van a cigije). Olyan is volt, hogy azt kérte, ragasszak rá matricát (azaz nem matricát kért, és magára ragasztotta, hanem velem ragasztatta fel), persze én a félreértések elkerülése érdekében a vállára ragasztottam. Emellett kitaláltam, hogy a bevonuláskor rejtsünk el üzenetet egy lepedőn, amit majd a tűzoltóink egy bizonyos folyadékkal (híg kálium-jodidos jódoldat) lefújnak és azon kékkel megjelenik az üzenetünk (11. C, ezt keményítővel érjük el). Ez viszonylag jól sikerült, bár a tűzoltónk kicsit türelmetlen volt, így fújás helyett öntötte a jódoldatot, aminek hatására kicsit szétmosódott az üzenet (előzetesen kipróbáltuk, ha csak spricceltük, akkor nem mosódott szét). Sajnálom a vereséget, de az az igazság, hogy nem érdemeltük meg a győzelmet.
Ezután következett egy újabb matekverseny döntője: már az utazáskor volt egy kis affér, ugyanis azt akarta a szomszéd megye szervezője, akikkel együtt utaztunk, hogy csak a szomszéd városban szálljak fel a különbuszra a mi városunk helyett. Végül a főszervezőnél panaszt téve sikerült egy köztes megoldást kiharcolni. A verseny programjai megint jók voltak, bár a szervezettség a régebbi években jó volt. Valószínűleg a kipihent állapotomnak köszönhetően olyan jó eredményt értem el, amin még én magam is meglepődtem: megelőztem az elmúlt két Fazekasos specmatekos győztesét, és azt a diákot is, aki az Erdős Iskolában olyan válaszokat tud, amiket én sose találnék ki. Ez egy 4. helyre volt elég, az országból csak 2-en előztek meg (továbbá egy határontúli), a dobogóhoz és az éremhez még 2 % kellett volna. Ilyen jó eredményem még nem volt. Nagyon jól esett, hogy a tavalyi, azóta leköszönt megyei szervező élőben nézte az eredményhirdetés közvetítését és sms-ben egyből gratulált. A versenyen jó kapcsolatot sikerült kialakítani egy miskolci lánnyal (csak barátságot tudok vele elképzelni), de Facebookon nem találtam meg.
K. E.-vel közben még jobb lett a kapcsolatunk. Már rég beszélt a pasiügyeiről, ezért rákérdeztem, ki tetszik neki. Össze-vissza beszélt, nem mondta el, kezdett gyanús lenni a dolog, hogy esetleg én, vagy egy közeli ismerősöm lehet a szerencsés. Megkérdeztem hát, hogy hány éves, jött a válasz: annyi, mint én. Emellett egy hosszú monológot is kaptam arról, hogy mennyire tart tőle, hogy a pasival a régi jó barátságuk tönkremegy, ha elmondja, hogy bejön neki a pasi. Ekkor már még gyanúsabb volt, hogy esetleg én lehetek. Másnap így rákérdeztem, hogy hova jár az illető. Ekkor kibújt a szög a zsákból, kiderült, hogy tényleg én vagyok (erre konkrétan rákérdeztem), és én is elmondtam, hogy ő is bejön nekem, és megbeszéltünk egy randit, hiszen jó lenne élőben és nem Facebookon összejönni. Nagyon meglepődtem, hogy bejövök neki. Belső tulajdonságok terén nála jobb csajt annak ellenére sem ismerek, hogy köztünk a korkülönbség közel 4 év. Azonban amiatt kicsit aggódok, hogy mi lesz, ha én Budapestre megyek egyetemre és 130 km lesz köztünk 4 éven keresztül.
Húsvétkor apummal újra elmentünk locsolkodni, aminek eredményeképpen találkoztam az unokatestvéremmel is, aki még a Facebookon is törölt az ismerősei közül számomra ismeretlen okokból. Nem is locsoltam meg. A többi rokont szokás szerint végigjártuk most is.
Pár nappal ezután Szerbiába utaztam matekversenyre, ahol 2. díjat szereztem, és megkeresett egy gyakornoki programmal a Magyar Telekom is. Emellett megtörtént az első eset, amikor úgy beittam, hogy még hánytam is. Egyik este a sulitársakkal ittunk a szobában, már nagyon jó volt a hangulat, és nem álltunk meg. Aztán a hányás megállított. Emellett voltunk színházban, ami elég felejthető volt a kirándulással ellentétben, amikor is Újvidéket néztük meg. Szabadka is szép város volt, már ami a belvárost illeti. Érdekes volt, hogy a városháza dísztermét még mindig a több mint 100 évvel ezelőtti, magyar nyelvű, magyar hősöket ábrázoló díszablakok díszítik. A kaja viszont kritikán aluli volt, ezt inkább nem is részletezem.
A hazajövetel másnapján végre tudtunk találkozni K. E.-rel. A randin össze is jöttünk, bár ez a Facebookos beszélgetéseink alapján már várható volt. Ennek nagyon örültem.
Közben kiderült, hogy egy kémiaversenyen nem jutottam be a döntőbe. Ez kritikán aluli eredmény volt még úgy is, hogy kicsit megnehezeítették tavaly óta a bejutást.
A következő héten kezdődtek a gondok K. E.-rel is: hétköznap még normálisan elengedte az anyja találkozni, aztán szombaton fél 7-kor már haza kellett mennie, vasárnap pedig egyáltalán nem engedte el. Majd ezek után még engem hibáztatott azért is, mert veszekszik a lányával, ezt meg is írta nekem Facebookon. Természetesen én elmondtam, hogy ez a vád nekem milyen rosszul esik, ekkor kicsit magába szállt. Azt mondja, hogy neki nagyon jó a kapcsolata a lányával, és ezt félti, holott még azt se tudják vitatkozás nélkül megbeszélni, ha találkozni szeretnénk. Természetesen azért is engem okol, hogy kezd rosszabbá válni a kapcsolatuk. Eközben persze én is idegesebb, és így ingerlékenyebb vagyok, ezért K. E.-rel is volt, hogy veszekedtünk. Idegesít, hogy folyamatosan azt mondja, hogy majd változni fog az anyja, de ez egyáltalán nem látható, sőt inkább rossz irányba mennek a dolgok. Az mindig nagyon idegesít, ha valami nem sikerül, nem jól megy, de közben a duma az, hogy majd valamikor másképp lesz, el lehet ezt viselni és a többi. Ha nem tudja megoldani az anyjával, akkor jobb, ha nem mond semmit, azzal nem idegesít.
Közben letettem az osztályozóvizsgát angolból.
Pénteken az MTA-n megrendezésre került a volt táborozók találkozója előadásokkal egybekötve, ahova természetesen felutaztam. Jó volt újra ellátogatni a TTK-ra és találkozni néhány táborozóval és a táborvezetővel. Emellett persze az előadások is érdekesek, bár néha nehezen érthetőek voltak.