Cs. B. blog, II. fejezet

D. D.-vel sem sikerül. A tárgyalás eredménye

Miután D. D. igent mondott a randira, a hétvégén egyszer sem keresett. Örültem volna neki, ha keres, persze ebből nem csináltam gondot, kerestem akkor én. Azonban mintha kicsit más lett volna, mint az elhívás előtt. Lehetséges, hogy csak zavarban van? Vagy mégsem akarja az egészet? Már a randi előtti napokban nagyon izgultam ezek miatt.

Aztán az elhívás után 4 nappal megtörtént a találkozó. Elterveztem, hogy amikor megérkezik (én hamarabb érkeztem), rögtön puszival fogom köszönteni. A tervem már ebben a kezdeti stádiumban sem sikerült. Ültem a padon, amikor megérkezett, erre aztán persze felálltam, köszöntem neki, mentem volna felé, erre oldalra fordult, ránézett a kezében lévő telefonjára (a felém eső kezében fogta, ezzel fizikai határt képezve), és közben elkezdett rögtön nekem beszélni (megkérdezte, merre menjünk). Ilyen állapotok között nyilván nem sikerült a puszi, dehát nem is akarta volna igazából, ahogy azt a testbeszédével egyértelműen tudtomra adta (ha valakitől puszit várok, nem fordulok el tőle, lesem a telefonomat és beszélek közben). Ez nem volt a legjobb jel, dehát próbáltam annak betudni, hogy még valószínűleg nem volt barátja. Azért persze kicsit meg is ijedtem. Ezután én egy cukrászdát javasoltam sütizésre, de ő inkább kávézni akart menni, úgyhogy oda mentünk (nekem teljesen mindegy volt, az egyedüli cél a randi sikere volt). Megrendeltük az italunkat, kifizettem, aztán leültünk. Én elég hamar a kapcsolatokra tereltem a szót, megkérdeztem hát tőle, hogy volt-e már neki barátja (nem akartam ajtóstul rontani a házba, hogy rögtön kettőnkről beszéljek - nem mintha nem lenne világos, hogy miért hívtam randira). Erre azt válaszolta, hogy még nem, és szerinte még egy ideig nem is lesz. Erre gyorsan nagyot kortyoltam a forró csokimból, hátha így nem olyan feltűnő a borús ábrázatom. Persze nyilván feltűnő volt, úgyhogy D. D. folytatta: hebegett-habogott össze-vissza, percekig nem sikerült egy értelmes mondatot összehoznia, de azt sikerült levennem, hogy ő aztán nem akar velem kapcsolatot. Látszott rajta is, hogy nagyon zavarban van, még kérdezgetett is, hogy nagy baj-e, jó-e így? Erre persze nem nagyon tudtam mit mondani, igazából úgyis tudta a valóságot, úgyhogy felesleges lett volna játszanom az érdektelent, így aztán azt válaszoltam, hogy "lehetne jobb is". Végül jött az "én kedvellek, meg találkozhatunk is, barátok lehetünk, de én most nem akarok többet"- duma (értsd: "kedvellek, meg jófej vagy, barátilag bejössz, belső tulajdonságok rendbe vannak, csak néznél ki jobban..."). Nem volt kedvem vele összeveszni, úgyhogy ebbe beleegyeztem, de úgyis egyértelmű, hogy nem lesz itt már ezután barátság sem, úgy sem fogjuk ezután az incidens után keresni egymást. Mivel annyira mondta ezt a barátságos dolgot, nem mentem haza az eset után rögtön, sétáltunk még. Ekkor már nem is volt zavarban, nagyon sokat beszélt (én nyilvánvaló okokból többnyire csak hallgattam), ezen meg is lepődtem. Így végződött hát a "randi".

Érdekes adalék, hogy szeptember elején egyszer már elhatáoztam, hogy bepróbálkozok D. D.-nál. Ekkor azonban annyira egyértelműen elutasítóan viselkedett velem, hogy letettem arról a tervemről, hogy randira hívjam (iskolában volt, hogy észre se vette, ha köszöntem a tömött folyosón, Facebookon lassan, szűkszavúan írt vissza és hamar lelépett, a buszon ha később szállt fel, mint én és én hátul ültem dupla helyen, csak intett elölről, és gyorsan leült az első ülésre, nehogy hátra kelljen jönnie). Ekkor döntöttem jól.

Tesóm jó szokásához híven ismét keresztbe tett nekem. Nem elég, hogy a városbeli viselkedésével folyamatosan szégyent hoz a családra is (múltkor odaszart egy játszótérre), folyamatosan kavar, próbál keresztbe tenni a másiknak. Nagyon elegem van már belőle. Most apumnak mondta el, hogy a tárgyalás előtti reggelen rosszullétet akarok színlelni és igazolást kérni a háziorvostól, hogy ne kelljen elmennem a tőlünk két órányira lévő városba tanúvallomást tenni abban a perben, amit anyám indított apám ellen. Apám azt akarja, hogy elmenjek, mivel tesóm olyanokat mondott, amik rá terhelőek, és tesóm szavahihetőségéről akar kérdezni (tesóm nagy hazug, azt viszont nem tudom, hogy abban a konkrét ügyben igazat mondott-e). Én nem akarok elmenni, elegem van már abból, hogy folyton pereskednek egymással minden hülyeségen. Így aztán nem is fogok elmenni, hiszen ha elmegyek, akkor biztosan megsértődik valaki, attól függően, hogy mit mondok, ha nem megyek el, akkor is megsértődik apám, tehát ilyen szempontból nincs különbség. Ezért aztán legalább nekem legyen jó (már amennyire ebben a helyzetben jó lehet).

Még pár hete szólt nekem az iskolai laboráns, hogy az egyik ismerőse keres valakit, aki korrepetálná kémiából. Sajnos ekkor még nem mondta el, hogy egy ritka bunkó csajról van szó. Megbeszéltük, hogy hétfőn délelőtt 10-kor jön, még egy héttel korábban. Utána napokig nem jelzett és eszembe jutott, hogy a címet és azt, hogy pontosan hol találkozunk, nem beszéltük meg. Ezért szombat este ráírtam Facebookon. Ő elolvasta (kiírta a Facebook), de nem válaszolt. Vasárnap többször is láttam, hogy fent volt és az ilyet nagyon utálom, ezért este megírtam neki, hogy nagyon örülnék, hogy ha már elolvasta, akkor válaszolna is. Erre aztán megírta nagy nehezen, hogy nem azért nem írt, mert nem akart és nincs Facebook-közelben állandóan, és lemondta a hétfői órát. Mivel nem akartam összeveszni vele, ráhagytam. Ennek eredményeként rögtön emelem párszáz forinttal majd az összeget, amit javaslok óradíjnak (nem vállalom annyiért a bunkóját, mint más normális embert - ha már ilyen bunkó, akkor fizessen rendesen azért, hogy elviseljem).

 Az őszi szünet második felét nagyszüleimnél és különböző budapesti programokon töltöttem. Elmentem a KöMaL ankétjára, ahol díjaztak is, és érdekes előadásokat hallgathattunk meg matematikai és fizikai témákban. Már egy hónapja várták az MTA-n, hogy az egyik kutatásukkal kapcsolatban elmenjek és megcsinálhassák velem az interjút. Most erre is sort kerítettem. Még fél éve az egyik matekversenyen 2. díjas lettem, amiért a Magyar Telekom meghívott egy előadásra a gyakornoki programjukról, amit szintén a héten tartottak. Ez is nagyon érdekes és hasznos volt, sok dolgot elmondtak és bemutatták a matematika jelentőségét ebben az iparágban is, valamint azt, hogy milyen gyakornoki lehetőségek vannak. Ezen túl az egyik nyári tábor utóprogramjaként a Richter gyógyszergyárba látogathattunk el, ahol bevittek minket két laborba is a mindenki számára megtekinthető Richter-múzeumon túl. Itt a vegyészmunkába nyerhettünk bepillantást és bemutatták a gyár több mint egy évszázados múltját is.

 Végül is nem mentem el a tárgyalásra, helyette a háziorvost választottam. Azt terveztem el, hogy azt mondom az orvosnak, hogy éjjel többször hánytam, és fostam is. Délután mentem, ahogy a rendelés szokott lenni. Azonban csak a segéd volt ott, aki tájékoztatott, hogy a doktornő konferencián van, a helyettes orvos pedig délelőttönként rendel. Így másnap délelőtt kénytelen voltam visszamenni. Közben az is kiderült, hogy a bíróság nem hozott ítéletet, és a következő tárgyalásra újra megidéznek. Úgy látom, muszáj leszek elmenni, hiába próbáltam elkerülni ezt. Másnap már minden jól ment, megkaptam az igazolást, amit majd elküldhetek a bíróságnak, és még a vonatot is elértem.

Ugyanis a hétvégén volt az Erdős iskola egyik idei foglalkozása. Itt még a szokásosnál is színesebb programban volt részünk. Újra eljött a négy lány és a kilencedikes Cs. I. is, akiben szinte a három évvel ezelőtti önmagamat látom mind emberileg, mind matektudásban. A lányokat sikerült rávenni egy olyan kártyájtékra, amelyben a vesztesnek ruhát kellett levennie, egy másik esetben pedig végrehajtani a nyertes utasítását (6-an játszottunk). Jó kis feladatokat sikerült kitalálni (a vetkőzésen túl további erotikus vagy vicces feladatok). Sajnos végül megunták ezt a lányok, így visszább kellett vennünk. Az egyik csaj egészen be is jön nekem, de nem tudom, hogy van-e esély arra, hogy ebből több legyen. Egy vízilabdameccsre is elmentünk, hiszen éppen ezen a hétvégén játszott idegenben a csapatunk a foglalkozás városában. Az eredmény nem volt valami jó.

Zajlik a már emlegetett szavazás. Érdekes módon engem nem is tájékoztattak a szavazás elindulásáról, de azért persze pár nap után észrevettem ezt Facebookon. Sajnos az 5 jelöltből ekkor 4. voltam, az utolsót is csak 3 szavazattal megelőzve, a 3. pedig körülbelül 50, az 1. 120 szavazattal volt előttem. Nagy csalódást okozott nekem az is, hogy az osztályomban azok közül akik nem az én jelölésemet támogatták, többen ellenem (másik osztály jelöltjére) adták le voksukat (Facebookon nyílt szavazás van). A gyenge állás miatt azért kiírtam osztálycsoportba, hogy várom a szavazataikat. Ez hozott is néhány szavazatot a konyhára. Ezen túl rá kellett eszmélnem arra is, hogy a diákokat jobban érdekli az, hogy ki a jó csaj (aki még a második előtt is 60 szavazattal vezet, egy olyan csaj, aki nem tett az átlagnál sokkal többet az iskoláért, viszont gyakran kihívó ruhákban jár) vagy ki milyen hülyeségekben van benne (a 3. helyezett egy ilyen figura, bár ő tett is az iskoláért elég sok mindent - mondom ezt annak ellenére, hogy emberileg egy csődtömeg, velem bunkó, a bemutatkozása nagyképű, pökhendi és úgy került be a hátrányos helyzetűeknek fenntartott osztályba, hogy közben elég gazdagok, nagy fideszesek, még trafikkoncessziújuk is van). Így aztán támadt egy ötletem: be kell vállalnom valami hülyeség megtételét arra az esetre, ha megnyerem a szavazást. Ezt a legegyszerűbb úgy kommunikálni, hogy fogadást kötök valakivel. Persze ha csak így odamegyek, 120 szavazatnyi hátránnyal, akkor senki nem akar arra fogadni, hogy nyerek, mivel nem akarja elveszteni a fogadást (én a vesztésemre fogadok, így ha nyerek, akkor elvesztem a fogadást, és meg kell tennem a kitalált hülyeséget. Ha viszont elvesztem a szavazást, akkor a fogadást megnyerném és annak kéne valamit megtennie, akivel fogadtam). Ezért aztán a következőt találtam ki: megbeszéltem Cs. I.-nal (benne teljesen megbízok), hogy hivatalosan fogadjunk, de közben mi kötünk egy belső megállapodást: ha elvesztem a választást, és így megnyerem a fogadást, a barátomnak nem kell semmit csinálni. Persze ezt így nem lehet elmondani, nagyon kilógna a lóláb, ezért azt találtuk ki, hogy hivatalosan ha én nyerem a fogadást, akkor jön nekem 1000 Ft-tal (ennek a kifizetését senki nem tudja ellenőrizni, én meg nem fogom vele kifizettetni). Az általam megtenni "kívánt" hülyeséget Cs. I. találta ki: dobjam ki matekórán a füzetemet az ablakon. Ez azért jó ötlet, mert a matektanárral jóba vagyok, simán meg tudom vele ezt dumálni (persze akit nem tanít, azok jó szigorúnak hiszik, hadd higgyék, hogy ez valami nagy merészség lesz tőlem), ráadásul a tanár nagyon háklis arra, hogy az óráján nem készülhet felvétel, így attól is védve vagyok, hogy később az egész internet rajtam röhögjön. Miután ezt Cs. I.-nal megbeszeéltük, mentem is a tanáromhoz: neki elmondtam az igazat a fogadásról meg a versenyről, hiszen úgy sem árul el. A füzetkidobást vicces, jó ötletnek tartotta, sőt javasolta, hogy mindezt egy bordal éneklése közben tegyem, hiszen a pia felkelti a diákok fantáziáját. Ebbe is belementem, felvétel úgy sem készülhet. Persze a sikerhez ezt el is kell terjeszteni az iskolában, és jobb hatást érhetünk el, ha haverom terjeszti nagyobb részben, mintha meg akarná nyerni a fogadást. Emiatt megkértem, hogy írjon egy kommentet a Facebookon a szavazás alá ezzel kapcsolatban, hogy a szavazás előtt mindenki láthassa ezt. Egy másik barátom, szintén SZDK-tag, pedig a bemutatkozásom alá kommentelte oda a fogadást.

Tervbe volt véve az is, hogy a szavazás utolsó napján (azért akkor, hogy az ellenfeleimnek már ne legyen idejük lemásolni az ötletemet) be fogok menni minden (nem végzős) osztályba kampányolni. A DÖK azonban kicsit keresztülhúzta a számításomat: kitalálták, hogy egy nappal korábban mindenki tartson egy kis kampányt az aulában. Ez élőbeszéd lett volna. Szerencsére az egyik jelölt nem lesz ott, így végül videokampányban egyeztünk meg. Ebben a fogadásra is kitérek. Ettől persze a tervemet még megcsinálom. Ezen túl eszembejutott, hogy plakátokat is ki kellene helyeznem a lépcsőfordulókba, ezt is megteszem. Azon is gondolkozok, hogy hétfőn este minden táblára felírjak egy pár szavas kampányt, hogy másnap, amikor minden videó lemegy majd, ez fogadja az osztályokat (ekkor este 7-ig az iskolában leszek egy verseny miatt, az ellenfelek már biztosan nem lesznek ott akkor).

Vasárnap este sok ismerősömre ráírtam, hogy szavazzanak rám. Ez eddig 20 szavazatot hozott a konyhára. Voltak, akik rögtön szavaztak, voltak akik azt mondták, még meggondolják (szerintem ők nem fognak rám szavazni), voltak, akik megmondták, hogy mást támogatnak vagy hogy nem tudnak dönteni, ezért inkább nem szavaznak. Olyanok is voltak, akik tőlem értesültek a szavazásról és szavaztak is... másra. Mások vissza sem írtak.

Sok embertől nem vártam volna, hogy ellenem szavaz. Az ő szavazatuk elég rosszul esett nekem. Közéjük tartoik néhány osztálytársamon túl F. L. és G. D. (őt én segítettem hozzá egy ingyenes táborozási lehetőséghez - én szóltam neki róla és a pályázatban is segítettem). Viszont többek szavazata nagyon jól esett: a legtöbb barátomban nem csalódtam és az iskolaigazgató is engem támogat (tanárok is szavazhatnak) több tanár mellett. Még K. E. és az anyja is rám szavaztak (bár az ő szavazatuk nem számít, mivel nem itt tanultak). D. D. először az egyik ellenjelöltre, majd miután ráírtam, rám szavazott. Tanulságos a szavazás.

Apám még a vártnál is jobban megharagudott rám azért, amiért hányást színlelve nem mentem el a közte és anyum közt folyó tárgyalásra. A tárgyalás után egy héttel felmentem hozzá (előtte sem ő, sem én nem hívtuk egymást), de nem volt otthon. Viszont a főbejáratnál a zárat lecserélte, így a kocsibeállónál és a kert felőli ajtón mentem be (fura módon azt békén hagyta). A kutyát megsétáltattam, a szobámban lévő pénzemet elhoztam, mert éreztem, erre lehet, hogy nem lesz egyhamar több lehetőségem. Másnap ismét felmentem, ekkor már ő is otthon volt. A hányásos történetet nem hiszi el (ez várható volt), én persze ragaszkodok hozzá, mivel tartok tőle, hogy hangfelvételt készít és elküldi a bíróságnak, ha beismerem, hogy csak színleltem. Felhozott minden, vélt vagy valós sérelmet több évre visszamenőleg (tavaly karácsonyi bakancsügy és visszább), sérelmezte azt is, hogy bezzeg én nem mondom anyumnak, ha ő ad nekem zsebpénzt (próbálok minél kevesebbet beszélni nekik a másikról, azt se mondom neki, ha anyum ad pénzt) és azt se mondtam, hogy nagyszüleimtől is kaptam pénzt táborra (az összegre máshogy emlékszünk). Emellett persze azt szóvá tette, hogy beszéltem anyummal a tárgyalásról. Még azt is sérelmezte, hogy én szerinte Facebookon anyum élettársának a dolgait lájkolgatom (teljes a téboly, ugyanis hónapok óta semmiét nem lájkoltam se neki, se anyumnak, se apámnak, ráadásul a profilképemen is egy apámmal közös programon szereplek, ahogy a borítóképem is ott készült). Persze őt a tények, észérvek nem hatják meg, ezt már megszoktam, igazából csak a saját becsületem miatt veszekszek vele, eredményt nem várok. Olyanokat vágott a fejemhez, hogy "sok sikert így az életben, nyaljam csak anyám seggét, ide többet nem kell jönnöm, a szobám is teljesen felesleges (tényleg keveset vagyok benne), én őt úgyis cserben hagytam". Már ekkor éreztem, hogy a kulcs visszakéréséhez akar eljutni, ezért felhoztam, hogy láttam, hogy zárat cserélt a főbejáratnál. Ezt nem is tagadta, pökhendien odavetette, hogy sok mostanában a betörés a környéken. Én erre felajánlottam, hogy ha nem akarja, hogy jöjjek, csak azért mert nem mentem el a tárgyalásra, visszaadom a kulcsokat. Nem ellenkezett, sőt a kocsibeálló távirányítóját is visszakérte. Így most nem tudok menni kutyát sétáltatni sem.