Cs. B. blog, II. fejezet

Érettségi és egy újabb "sikersztori": Sz. G.

Másnap újra bementem az igazgatóhoz, ahogy kérte, de addig még nem beszélt Cs. I.-val. Ekkor már láttam a forgatókönyvet: ez 3-asban fog megtörténni. Így is lett, miután a teljes rádiós csapatot eligazították, engem és Cs. I.-t behívott az igazgató az igazgatóiba. Cs. I. nagyon visszavett magából: alig szólalt meg, a kérdésekre is csak röviden válaszolt. Az igazgató feltette neki a nagy kérdést: van-e velem valami baja, amire ő nemmel felelt (nyilván van persze, csak átfutott az agyán, hogy, ha igennel válaszol, akkor mit mond a következő várható kérdésre, hogy mi a baja velem: az, hogy 4 hete káromkodtam és ott hagytam, vagy, hogy nem mentünk el a versenyre - ha ezt felhozza, nyilván jön a válasz tőlem, hogy előző délután szó nélkül hazabuszozott -, ráadásul ha a békülés előtti sérelmet hoz fel, abból rögtön következik, hogy a békülés tényleg álca volt. A békülés óta viszont legfeljebb azt a levelet hozhatja fel sérelemként, amit a hátbatámadása után írtam és válaszra sem méltatott). Erre persze én rögtön jöttem azzal, hogy akkor miért támadott hátba és miért nem méltatja már egy hete válaszra a levelemet, de az igazgató csendre intett és feltette a következő kérdést: miért csinálta azt a múlt heti diákkörrel, amit csinált. Cs. I. persze a várakozásoknak megfelelően azt hazudta, hogy elfelejtette, mire én megint felhoztam, hogy ezek szerint egy hete elfelejt a levelemre is válaszolni, de az igazgató csendre intett ismét (pedig következett volna még a fél órával a diákkör előtti találkozásunk és a telefon lekapcsolásának felemlítése) és közölte, hogy amíg nála nem bukik le az ember, addig feltételezi, hogy igazat mond. (Ezzel én is így vagyok, de nálam már lebukott Cs. I.) Ezek után következett a jobb rész: az igazgató gyakorlatilag előadta ugyanazt, ami az én véleményem is, miszerint nagy kár ezt csinálni az után a szép év után, ami mögöttünk áll, két ilyen versenyző barátsága nagyon fontos lenne, Cs. I.-től pedig megkérdezte, hogy "Ugye, mennyit segítettem neki idén?", amit még ilyen ellenséges viszonyban sem tudott letagadni. Ezután engem dicsért, miszerint nagyon sok jót tettem az iskoláért és jövőre is számítanak arra, hogy visszalátogatok és akár segítséget is nyújtok. A Cs. I.-val történő baráti együttműködésünk fennmaradását külön kiemelte, aminek nagyon örültem, mert az összeveszés előtt én ezt így is gondoltam, és felszínesen szóba is került. A csúcspont ezután jött el: Cs. I. eredményeit kezdte el dicsérni (nyilván emiatt is visszafogottabb vele, mert még ha egyet is ért velem, a legkisebbek közt Cs. I. a legkomolyabb versenyző, így sok eredményt hozhat még az iskolának, emberileg bármilyen selejt is), majd közölte vele szó szerint azt, hogy benne megvan az esély, hogy ő legyen a második B. (itt a keresztnevemet említette). Erre Cs. I. arca elkomorult, alig tudtam visszafogni a nevetést. Ezután még az igazgató közölte, hogy fogadjuk el, hogy különböző a személyiségünk, szerinte Cs. I. túlságosan komolytalan, én pedig túlérzékeny vagyok. Végül Cs. I. megígérte az igazgatónak, hogy nem támad ellenem élő adásban, ezzel a célomat elértem.

Miután kijöttünk az igazgatóiból, egy folyosón vezetett az utunk. Cs. I. most sem szólt semmit, nem kért bocsánatot (pedig bent egy ponton azt is felróttam, hogy bocsánatkérésre se futotta neki). Félúton én gúnyosan megkérdeztem tőle, hogy "Feledékenység, mi?", utalva az igazgatónak tett hazugságára. Erre köpni-nyelni nem tudott. Ezután még mondtam, hogy "remélem megérte hátbatámadni egy ilyen szép év után és így elrontani az egészet. Én nem ezt akartam". Reagálni persze erre se tudott, majd az elágazásnál elköszönt, amin meglepődtem. A nap folyamán még 2-szer összefutottunk (egyszer az iskolában, egyszer egy zebránál), de ekkor már rám se nézett, nem is köszöntünk. Ma éppen volt megint diákkör, de természetesen ismét "elfelejtett" eljönni. Nem értem, miért nem jön, ha neki semmi baja nincs velem, ahogy mondta... A téma is és a létszám is hasonló volt, mint a korábbi időkben.

Másnap jött az élő adás a rádióban. A beszélgetést velem kezdték, először az érettségiről érdeklődtek, majd a versenyekről kérdeztek. Végül még szót kértem, hogy elmondjam, hogy ezeket a sikereket a sok szakkör nélkül nem tudtam volna elérni. Ezután beraktak egy zenét, ami közben lehetett beszélni a műsorvezetőkkel, én pedig mondtam, hogy van a matek diákkörünk, és a 4 nyilatkozó ember közül 3 is tagja volt ennek (Z. M., Cs. I. és én), gondoltam, majd még erről megkérdeznek. Rosszul gondoltam, a zene és a hírek után K. D. következett, akitől azt is megkérdezték, hogy van-e barátnője, én meg örültem, hogy ezt a kérdést nem én kaptam. Ezután Cs. I.-t kérdezték, aki elmondta a matekos eredményeit. Ezután a műsorvezető váratlanul feltette neki a kérdést a matek diákkörről, én meg elkezdtem röhögni ezen a helyzeten. Cs. I. ugyanis a tegnap az igazgatónak tett ígérete után nem merte szidni az általa hetek óta bojkottált és hátbatámadott matek diákkört, hanem kénytelen volt dicsérni azt. Én meg örültem a helyzetnek. Az adás után mondtam neki, hogy örültem, hogy nem támadott megint hátba, de erre ő nem mondott semmit, nyilván be van sértődve.

Cs. I. egyik osztálytársával, Sz. G.-val egyre többet besélünk a korrepetálás óta, eléggé be is jön nekem. A helyzet persze kicsit furcsa, de azért próbálok valamit kihozni ebből a helyzetből. Egyelőre Facebookon és élőben is beszéltünk ahhoz képest sokat, hogy a korrepetáláson túl nem volt más köztünk, szóval a helyzet viszonylag jó. Most azt tervezem, hogy megpróbálom kipuhatolni, hogy van-e nála más pasi a láthatáron, aztán ha nincs, akkor elhívom valahová. Persze másfelől meg ottvan az a dolog, hogy 3 hónap múlva én felkerülök Budapestre egyetemre, szóval érdekes helyzet kerekedne ki abból, ha esetleg összejönnénk (persze nem lenne gond akár majdnem minden hétvégén hazajönni).

Tesómmal egyre több a gond: ma hozzávágta a kulcscsomót anyámhoz, tegnap meg lehugyálta a szomszéd ház falát a kertben, délután pedig elég erőszakos és gáz módon próbált lányokhoz közeledni. Anyám persze csak a szokásos hegyi beszédeket tartja, de semmi változás nincs. Itt az intézet a megoldás.

Az iskola utolsó hetében minden úgy folytatódott, mint előtte: Sz. G.-val egyre többet beszélgettünk, és kiderült az is, hogy ötös lett az a kémiadolgozata, amire együtt készültünk, így megkapja a jobb jegyet. Ezért elég hálás volt nekem, én meg örültem, hogy volt eredménye a munkánknak. Tesóm is folytatta a szokásos faszságait, Cs. I.-val pedig nem szóltunk egymáshoz, bojkottálta a búcsúdiákkört is, a legutolsó alkalmat. Apám közben elhívott gyereknapozni, de ezt én visszautasítottam, mert még mindig nem kért bocsánatot azért, mert hamis tanuzással vádolt. Miután ezt megmondtam neki, ismét leírta, hogy szerinte nekem fáj az igazság. Szóval a magánéletben szokás szerint minden szarul alakul vagy pedig nem változik, az egyedüli kivétel reményeim szerint Sz. G., de ez majd elválik persze. Az iskolával, tanulással is szokás szerint alakulnak a dolgok: meghívást kaptam egy ingyenes matektáborba az iskolából egyedüliként (ez újabb fricska Cs. I.-nak, akit nem hívtak). Zsinórban hatodszor meghívást kaptam a pedagógiai intézet fogadására is, ahol a tanulmányi versenyek legjobbjait díjazzák. K. D., Cs. I. és Z. M. is eljött (az átadás után Z. M.-nak gratuláltam és így Cs. I.-val is együtt mentünk egy darabon, K. D. pedig felhozta a márciusi ivást, amikor én voltam az egyetlen, aki foglalkozott vele és mosdatta, wc-re vitte a talajrészeg Cs. I.-t. Nekem se kellett több, ezzel kapcsolatban be is szóltam neki, ő meg szokás szerint leblokkolt.)

Az utolsó 3 napos hét az SZDK záróvetélkedőjével kezdődött, amire egy ideig alig jöttek a nevező csapatok, így főszervezőként meg is ijedtem, hogy nagy égés lesz belőle (nyilván az ellendrukkerek, Cs. I. és K. D. örültek volna), de aztán csak nem lett. Az állomások a diákkörök témáihoz kapcsolódtak, így én a matekot szerveztem, egy totóval álltam elő. A legutolsó feladatban voltak enyhe célozgatások a volt diákkörös Cs. I.-re is (azt kellett kiszámolni, hogy ha valakinek a csajok 90 %-os eséllyel nemet mondanak a randira, akkor legalább hány csajnál kell próbálkoznia, hogy legalább 90 %-os valószínűséggel legalább egynél sikere legyen: a kérdésben szereplő fiú keresztneve megegyezett I. gúnyos becézésével, és egy olyan mondat is szerepelt az illetőről, hogy jobban érti a matekot, mint a csajokat - ez persze rám is igaz, de a 90 %-os esélytelenségnél azért jobban állok valamivel). A legtöbb részt vevő ráadásul éppen az ő osztályából került ki, és aminek nagyon örültem: az elsőnek nevező csapatnak Sz. G. is tagja volt, aki nagyon lelkes volt és a vetélkedő után annak ellenére is nagyon lelkesen beszélt a játékról, hogy az olvasókörös állomást szervező szerintem szemét módon megszívatta őket, így végül utolsók lettek. Persze még így is kaptak ők is feleletmentesítőket, dogahalasztókat és házimentesítőket.

Másnap következett az SZDK záróülése. A Szabályzatunk egyik pontja kimondja, hogy annak a tagnak a tagsága felfüggeszthető vagy megszüntethető, aki az SZDK-hoz méltatlan módon viselkedett. Erről titkos szavazáson dönthetünk, amit legalább két embernek kezdeményeznie kell. Mivel szerintem Cs. I. ezt a szabálypontot bőven kimerítette azzal, hogy a személyes bosszúja céljából a teljes matek diákkör ellen fordult, így úgy döntöttem, hogy kezdeményezni fogom a kizárását, L. R. pedig vállalkozott arra, hogy bár ő nem szidja Cs. I.-t, de annyit hajlandó mondani, hogy legyen az ügyben titkos szavazás. A záróülésre tisztességből Cs. I.-t is meghívtam, hogy ne érhesse szó a ház elejét, hogy nincs lehetősége védekezni, de ő nem jött el (nyilván tudta, hogy ha eljön, akkor nyilvánosan is szétszedem, és még erről jegyzőkönyv is kerül fel a honlapunkra - bár megtehette volna azt is, hogy szavazókat toboroz maga mellé például az osztályából - bár azok is inkább mellettem állnak -, és még le is szívat engem). Ebben a levelemben egyébként összefoglaltam azt is, hogy mi lett így és mi lehetett volna, ha nem csinálja azt, amit - ez legalul olvasható. Az ülésre viszont L. R. sem jött el végül (azt mondta, hogy elhúzódott az évzáró próbája), viszont az a két tag, aki meghallgatta volna Cs. I. előadását, de hiába várták velem együtt, eljött csak azért, hogy Cs. I. ellen leadhassa a szavazatát, pedig korábban sose voltak egy ülésen sem. Ez a kiállás nagyon jól esett. Végül ismertettem a történteket, azzal kiegészítve, hogy én tisztességből hívtam Cs. I.-t és mutattam példákat arra, hogy én korábban milyen pozitívan álltam hozzá (dísztagság a "matek diákkör iránt mutatott messze kiemelkedő lelkesedéséért és a színvonalas fordított diákköri előadásokért", interjú: "benned magamat látom", további segítségek). Szerencsére egy másik tag is mondta, hogy legyen titkos szavazás, így lett. Végül 2 ember tartózkodott, 3 szavazat érkezett kizárólag a dísztagság megszüntetésre és 17 a teljes tagságéra, míg Cs. I. mellett senki sem szavazott, ami nagy siker. Délután SZDK-elnökként rám várt a feladat, hogy értesítsem a kizárásról, amit meg is tettem, persze nem válaszolt. A jegyzőkönyvben végül a teljes nevét etikai okokból nem szerepeltettem. A záróülésen ezen túl megbeszéltük, hogy hová megyünk nyáron közösen pihenni, amire előzetesen 10-en jelentkeztünk. Végül azonban a fele visszamondta, amivel eléggé felidegesítettek, de azért 5-en is elmegyünk - már be is fizettük a szállást, így biztosan jönnek.

A hét hátralévő részét aztán nagyszüleimnél töltöttem: készültem a szóbeli érettségire, iszogattam nagyapámmal (aminek nagymamám nem annyira örül), néztük a magyar meccseket a foci eb-n. Nagyon örültem, hogy végre megtanult a csapat focizni. Közben újra beszéltem Sz. G.-val is, és próbáltam a megfelelő irányba terelni a beszélgetést, talán valamennyire sikerült. Persze az már alapból jó, hogy legtöbbször van miről beszélnünk, és a történeteken keresztül próbálom finoman bemutatni a pozitív értékeimet, na meg volt, hogy bókolni is sikerült, bár rögtön elterelte a témát, ami annyira nem jó jel.

A következő héten aztán jött a szóbeli érettségi: magyarból Tartuffe-öt és az alárendelő szóöszzetételeket húztam, töriből a tatárjárást és IV. Bélát. Ezeket jól el is mondtam, a töribe annyi hiba csúszott, hogy Pest helyett véletlenül Budapestet mondtam. Kémiából az alumíniumot és egy indikátoros analitikát húztam, mindkettő ment, bár a tanárnő kiküldött a táblához felírni egy olyan egyenletet, amit én nem írtam a vázlatomba, így kicsit leblokkoltam, de aztán kis segítséggel sikerült felírni. Utólag mondta a tanár, hogy ez igazából nem is emelt szint, csak azt hitte, hogy tudni fogom rögtön, mire gondol. Így is megkaptam a maximális pontszámokat, végül a matek érettségim 100, a töri és a magyar 98, a kémia 97 százalékos lett, így a felvételin 494 pontom van az 500-ból. Matekból, magyarból és kémiából szóbeli dicséretet is kaptam, míg töriből nem, pedig egy tőlem rosszabbat elérő osztálytársam kapott. Búcsúzóul még vittem ajándékot a kémia- és a matektanáromnak és a laboránsnak is (a fizikatanáromnak már az utolsó szakkörön adtam), és én is kaptam a matektanáromtól (a laboránstól már korábban kaptam) egy könyvet, amin meglepődtem, mert nem mindig volt velem ilyen rendes. Érdekes, hogy mióta összevesztünk Cs. I.-val, akit szintén tanít, kedvesebb velem. A bankett előtt megnéztük együtt az osztállyal a magyarok focimeccsét (nagyon jól játszottunk). A banketten beszélgettem az igazgatóval és néhány tanárral, akik nagyon szidták az ELTE-t, le akartak beszélni arról, hogy odamenjek. Azt mondták, hogy ott a gyakorlójukból jövők összezárnak és másnak kevesebb lehetőséget adnak a bizonyításra. Ők a Debreceni Egyetemet javasolták nagyon, szerintük ott a professzorok rögtön felkarolnának. Kérdezett az igazgató Cs. I.-ről is, amire elmondtam, hogy nem békültünk ki, mire az igazgató azzal védte Cs. I.-t, hogy a koránál fogva még túl komolytalan, én pedig elmondtam, hogy bocsánatkérést várok tőle (persze arra várhatok...). Érdekes, hogy a többi tanár, akik jobban ismerik Cs. I.-t, mint az igazgató (tanítják), nem szólaltak meg a kérdésben, tehát nyilván még az igazgatónál is jobban mellettem állnak. Az egyetemmel kapcsolatban viszont rámijesztettek.

Még aznap, amikor leérettségiztem, végleg elszántam magam és írtam Sz. G.-nak (legalul olvasható). Azonban pont ahogy írtam, lelépett, amit nem találtam túl biztató jelnek, de még reménykedtem. Aztán másnap bár láttam fent, mégsem írt vissza (nem olvasta el az üzenetemet), így kénytelen voltam elkönyvelni, hogy vele sem jött össze randi (legutóbb tavaly ősszel G. R.-val nem jött össze, míg D. D.-val ugyan összejött, de rögtön ahogy beültünk kávézni, közölte, hogy csak barátságot akar). Ez azok után egyértelmű volt, hogy eddig akármikor írtam neki, jellemzően pár percen belül, de 2 órán belül mindig visszaírt, most meg másfél nap alatt sem. Úgy gondoltam, hogy főként a végső poénom (amiben az általam összeállított egyik feladatra utalok az SZDK-záróvetélkedőn, amikor a szereplőnek 90 %-os eséllyel nem jön össze a randi) után nagyon kellemetlen neki megírni, hogy nem akar velem randizni, mert azt éreztem rajta, hogy (barátként - barátzóna ismét) kedvel és tudtam, hogy nem akar velem bántó lenni (pont mint ősszel D. D., csak tőle élőben kérdeztem és lányos zavarában nem mert nemet mondani, így maradt a randira a dolog, vagy G. R., aki szintén hirtelen nem mert nemet mondani, de a következő héten lemondta a randit). Valahogy majdnem mindig (azért volt 3 kivétel...) idejutok: megkedvelnek, elbeszélgetünk, elhívom őket, aztán nagy kelletlenül megmondják, hogy csak barátságot akarnak (olyan még sose volt, hogy bármelyik csaj is bántóan küldjön el, nagy részük pedig barát akart maradni). Aztán 2 nappal később váratlan dolog következett be: Sz. G. visszírt és bocsánatot kért, amiért nem írt eddig és elmondta, hogy táborban volt (én meg tudom, hogy van mobilnete és messengere, tehát rögtön odament neki a telefonjára kis karika, volt is fent, nyilván észlelte is, de ekkor ebbe nem kötöttem bele, nem volt lényeges). Ezután aztán megírta, hogy neki más tetszik, bocsánatot kért, amiért szomorúságot okoz, elmondta, hogy nagyon kedvel, és kérte, hogy maradjunk barátok, merthogy kedves és jófej vagyok és jókat lehet velem beszélgetni, ami nem mindenkiről mondható el. Ezek után én nem tudtam, hogy mit írjak, mert a poénom után elég nagy arcvesztés volt ez a válasz. Aztán felvettem a pókerarcot és válaszoltam úgy, mint akit nem különösebben hat meg a dolog (egyébként fejlődőképes vagyok: egyre kevésbé viselnek meg az ilyen visszautasítások: F. L. miatt nagyon magam alatt voltam még 5 éve, míg V. E. is megviselt valamennyire, D. D. és G. R. már kevésbé, most meg már alig vagyok szomorúbb, mint alapjáraton, ha a csajügyeimre gondolok). Leírtam, hogy megértem én azt is, ha más tetszik neki, elmondtam, hogy igazából már tudtam abból, hogy eddig nem válaszolt, és sok sikert kívántam ahhoz, aki tetszik neki (persze a sikertelenségének jobban örülnék, hátha lenne akkor esélyem), amit nyilván egyikünk se gondolt komolyan. Ő ezek után elismerte, hogy tényleg nem a tábor miatt nem írt vissza, hanem lelkiismeretfurdalása volt (erre azért nem számítottam) és nem tudta, mit írjon. Leírta azt is, hogy amiatt ne izguljak, hogy nem ír, mert mindig visszaír, legfeljebb később. Én erre leírtam, hogy ez mindegy is, nem lényeg, nem is ezen izgultam, hanem a válaszán. Erre ő újra előjött a barátsággal, megint dicsért, mire én feltettem a költői kérdést neki, hogy mivel lenne nekem jobb, ha most összevesznék vele, meg elsütöttem egy barátzónás viccet még a matekfeladat szereplőjével fűszerezve. Ezt ő félreértette (elég valószerűtlen is utólag belegondolva, hogy viccelődjek ilyen helyzetben, csak próbáltam azt mutatni, hogy nem fáj a dolog, még egy focis hírhez kommenteltem is egy poénosat, hogy mutassam ezt neki, aztán meglepetésemre többen lájkolták a kommentemet, mint magát a cikket...) és mondta, hogy nem a feladat miatt nem akar randizni velem, mire én elmondtam, hogy azt már akkor is és most is csak viccnek szántam. Erre következett egy újabb vallomása arról, hogy ő mennyire nem akar nekem rosszat okozni, meg mennyire nem szeret rosszban lenni senkivel, velem meg főleg, mivel jófej vagyok vele. Csak hát sokra megyek én ezzel ugye... Jól esik nyilván, hogy ilyeneket gondol rólam, csak hát az eredmények mégse jönnek. Ezek után már zárni akartam a beszélgetést, leírtam, hogy kár, hogy így alakult, ő újra elmondta, hogy sajnálja (mit sajnál basszameg? Ha sajnálja, hogy nem randizunk, akkor itt a lehetőség, nem kell hülyeséget beszélni. Maximum azt sajnálhatja, hogy bepróbálkoztam nála és ilyen kellemetlen helyzet alakult ki.), mire én azt válaszoltam, hogy "hát még én xd", amire már nem válaszolt, nyilván a szmájlival feladtam neki a leckét, hogy most ezt komolyan gondolom-e.

Ezzel tehát újabb csajnál "sikerült" kudarcot vallanom, pedig ez egész ígéretesen indul. Persze, ahogy mondtam, majdnem mindig ígéretes szokott lenni a kezdés: megkedvelnek, de aztán valahogy a többség mindig csak barátságot akar (van kivétel: K. E.-vel 3 év barátság után jöttünk össze, hogy aztán a szakítással a barátság is tönkremenjen). Nem tudom, hogy ez mitől lehet, de azért most elkezdtem az interneten a témában olvasgatni, videókat nézni, ártani nem árthat. Persze ez a hajó már elment, még ha barátok is maradunk, amit kétlek (na mert ezek után mindkettőnknek kellemetlen keresni a másikat: neki lelkiismeretfurdalása van, meg kellemetlenül érzi magát, amiért szomorúságot okozott nekem, nekem meg egyértelműen kellemetlen annak a csajnak írni, aki visszautasította a randit, még akkor is, ha egyébként nagyon kedves mindig, ráadásul, ha írnék neki, úgyis csak azt hinné, hogy tovább akarok nyomulni - nem is állna messze a valóságtól -, és nyilván baráti programokba se nagyon lenne benne, így aztán teljesen értelmetlenség is neki ennyire ezt a barátságot forszíroznia, ez csak arra jó, hogy nyugtassa a lelkiismeretét), akkor se nagyon gondolom, hogy megváltozhatna a hozzámállása, én ugyanaz az ember maradok, mint akit most elutasított (ugyanis nem tudom, hogy min kéne változtatnom - ha tudnám, most nem így állnék), persze az ő ízlése változhat, de ez nyilván nem egy-két hét alatt következik be, hanem hónapok, évek alatt, amikorra - ha egyáltalán bekövetkezik -, nekem már úgyis más fog tetszeni, jobb esetben nem csak tetszeni. Persze ha nagyon akarja ezt a barátságot, felőlem lehet, nekem ezzel nem lesz rosszabb annál, mint ami most van.

A bankett utáni napon sikeresen elkaptam egy hasmenést is, és még vissza is kellett mennem az ott hagyott táskámért az étterembe (1 átszállás) és az iskolába OKTV-igazolásért, valamint az igazgató Cs. I.-ről is beszélni akart. Végül csak ugyanazt mondta el újra, mint előző nap az étteremben, és mondta, hogy legyek nagyvonalú és bocsássak meg neki, mert még csak 14 éves. Én ezt a kora miatt meg is tenném - bár jelenleg megbízni semmiképp sem tudnék benne -, viszont ahhoz, hogy megbocsáthassak, kéne egy bocsánatkérés...

Cs. I.-nek írt levelem a záróülés előtt:

Szia! Holnap lesz az SZDK záróülése, és úgy gondoltam, hogy bár a szabályzat ezt nem írja elő, de úgy tisztességes (e számodra ismeretlen szó jelentéséhez javaslom fellapozni az értelmező kézi szótárat), ha szólok neked: holnap a május 24-i esettel kapcsolatban a Szabályzat 3. pontja alapján titkos szavazáson döntünk majd a tagságod megszüntetéséről. Nem számítok rá, hogy ez téged különösebben érdekel, nem miattad, hanem a saját lelkiismeretem miatt írok. Úgy tisztességes, ha nem csak az én álláspontomat van lehetőségük hallani a szavazás előtt, hanem lehetőséged van neked is elmondani a véleményed az esetről. Minden felszólalás megjelenik majd a nyilvános jegyzőkönyvben is. (A tagságod megszüntetése nem személyes okok miatt, hanem épp azért szűnhet meg, mert te személyes ügyeket próbáltál a teljes matek diákkörön keresztül megbosszulni, és még bocsánatkérésre, sőt válaszra sem méltattad azokat a tagokat sem, akik meghallgattak volna.) Én nagyon sajnálom, hogy ez után a szép év után ilyen mélyre jutottunk, én nem ezt akartam. Téged pedig főleg nem értelek, hogy ebben neked mi a jó, de ha ezt akarod, ez lesz. Nekem felfoghatatlan, hogy hogy támadhatja valaki hátba azt, aki annyit segített neki, mint én neked (felesleges részleteznem, úgyis tudod, az más kérdés h nem érdekel) és aki bízott benned, még ha tényleg miattam nem mentünk volna el versenyezni, ez a teljes év után akkor se lenne indokolt. Emberileg se értem, de alapból érdekek kapcsán se, mert ezzel mindketten csak vesztünk, főleg te. Mi lehetett volna, ha nem csinálod ezt? Folytatódhatott volna ugyanaz, ami korábban volt, jöttél volna diákkörre, de külön is matekozhattunk volna, mentünk volna együtt versenyre, lettek volna jó kártyázások, iszogatások, nyáron jó kis tábor, egyebek, később is számíthattál volna a segítségemre (ahogy az igazgató is mondta), boldogság. Ehelyett mi lett? Verseny elbaszása, harag, hátbatámadás, diákkör bojkottálása, egymáshoz se szólunk, én félve attól h élő adásban is hátba támadsz, közlöm az igazgatóval h nem akarok veled szerepelni, erre persze el kell mondanom az okot, így az igazgatóság is tud már róla, meg több tanár is (B. M. a versennyel kapcs, meg többen az évkönyv miatt, meg ugye beszélgetnek ők is egymással – mindez a korábbi helyett, amikor is minden kérdésre dicsértelek, az igazgatóval volt h közöltem h többet tudsz matekból, mint én 3 éve), megy az utálkozás, azt meg főleg nem gondoltam volna h a dísztagságod után („a matek diákkörön mutatott messze kiemelkedő lelkesedéséért és a színvonalas fordított diákköri előadásokért” – ez áll a honlapon a dísztagoknál alattad) valaha én bármi ellened szólót fogok kezdeményezni bármely ülésen. Remélem, te ezt az egészet akartad, mert én nagyon nem, szóval legalább az egyikünk kívánsága teljesüljön…

Cs. I.-nak írt levelem a kizárása után:

Szia! Értesítelek, hogy a mai záróülésen a májusi tetted miatt titkos szavazást kezdeményeztünk a tagságod megszüntetése céljából ellened. A titkos szavazásra az a két tag is eljött, akik hiába vártak rád, pedig meghallgatták volna az előadásodat. Mivel bocsánatkérésre sem méltattad őket, jöttek ellened szavazni. Az eredmény alapján senki sem szavazott melletted, 85 % a teljes tagságod megszüntetésére, 15 % csak a dísztagság megszüntetésére szavazott. A tagságod ezzel megszűnt, további információkat az ülés jegyzőkönyvében találsz az SZDK honlapján, az ---------- oldalon. A honlapon szükséges további módosítások (pl a dísztagok közül a levételed) és egyebek (kizárás a Facebookos diákköri csoportból) is megtörténnek. Etikai (ezt a szót is javaslom megnézni az értelmező kézi szótárban) okokból a teljes neved sehol nem szerepel. A tagkártyádat és a dísztagos emléklapodat megtarthatod, én nem tartok rá igényt.

Sz. G.-nak írt randihívásom: